Moha vegetáriánus és vegán honlapja

„Az élő rendszerek gépekké alakítása a tőke felhalmozása miatt nem lenne lehetséges a redukáló tudomány segítsége nélkül, ami két dolgot ér el neked.

Egyik oldalról megöli a könyörületes erkölcsödet, mert a redukcionizmus egy élő rendszert mozdulatlan részekké alakít, amelyek kívülről vannak összerakva – és ez a redukcionizmus azután létrehozza az erkölcsi érzéstelenítést, ami lényegében azt mondja: ’Nem kell aggódnod a kapcsolatod erkölcse miatt, mert ez csak egy csomó anyag, ami a kezedben van, hogy játszadozz vele.’ Mintha gyurmával játszanál.

És megadja neked a a tényleges manipulatív hatalmat is, hogy több tejet hozz ki egy tehénből, több sovány húst állíts elő a tehenekben, a teheneket kisebb helyen összezsúfold, és gyorsabban levágd őket.

Ezek azok a rendszerek, amelyeken át a tőke a tudomány redukcionizmusát használja a tőke felhalmozására és az élet eltulajdonítására olyan lényektől, akiknek joguk van saját életükre.”

– Vandana Shiva, Ph.D. (1)

Az elme és anyag közti téves, kartéziánus szakadékon alapuló hagyományos redukcionista tudomány határozottan elutasítja bármiféle valóság létezését azon túl, amit fizikailag meg lehet mérni. Ez a materialista felfogás nem vesz tudomást a spiritualitásról és a tudatosság rejtélyes kalandjáról, és az állatokat és az embereket is igyekszik puszta túlélő gépekké redukálni, amelyeket genetikai és kémiai erők hajtanak. Lényegében megerősíti azt az illúziót, hogy a lények egy olyan univerzumban küzdenek és versengenek, aminek nincs semmilyen önmagától létező értelme vagy célja. Ez a redukcionista tudományt a gazdag elit és az általa ellenőrzött katonai-ipari komplexum hatékony eszközévé teszi.

Az állatokat és a természetet megfosztva eleve létező értelmüktől és értéküktől, és az életet anyagi folyamatokra, genetikai programozásra és hatásos kondicionálásra redukálva saját értelmünk, értékünk és státuszunk is átértékelődik aszerint, hogy milyen hatékonyan szolgáljuk a gazdasági/politikai komplexum céljait. A redukcionista tudomány hideg, számító szemmel szentesíti az ipari közgazdászok és katonai stratégák költség/haszon elemzéseiben a lények számokká redukálását. Segít annak törvényesítésében, ahogy az állattartó kultúra árucikké alakítja az állatokat és a természetet, és, továbblépve, egymást és önmagunkat is.

A redukcionista tudomány hűségesen szolgálja az állattartó mentalitást. A természet, az állatok és az emberek feletti férfias uralom patológiás szétkapcsoltságát tiszteletreméltó és nagy presztizsű mesterséggé változtatja. Ma tényleg elmehetünk Dachauba, és ugyanazokban a betonépületekben állhatunk, ahol a tudomány nevében náci tudósok gyötrelmes kísérleteket hajtottak végre embertársaikon. Épp úgy, ahogy a felsőbbrendűség elképzeléseivel igazolták a kegyetlen náci kísérleteket, ezek igazolják azokat a kegyetlen kísérleteket is, amiket mi hajtunk végre minden nap, ezrével, számolatlanul, védtelen állatokon. Ha bebocsátást nyernénk, elmehetnénk ma bármelyik állami egyetemre vagy magán, katonai vagy kormányzati kutatóintézetbe, és tanúi lehetnénk kegyetlen atrocitásoknak, amiket a felsőbbrendűségnek ugyanazzal az érvével igazolnak. Elmehetnénk például Fort Benningbe is az USA Georgia államában, ahol a School of the Americas keretein belül az USA hadserege Közép- és Dél-Amerika katonai személyzetét képzi ki a kínzás, felügyelet és elnyomás legújabb high tech módszereire, ami segít nekik abban, hogy hatékonyan uralkodjanak népeik felett, a multinacionális cégek és az uralkodó elit érdekeit szolgálva. (2) Tőke, jószág, vagyon, háború, és a természet, az állatok és az emberek kizsákmányolása ma ugyanazon alapul, mint a régi állattartó kultúrákban. Ma high tech formában folytatódnak, a tudomány reduktív gondolkodásmódjának segítségével.

Talán semmi sem rémületesebb, mint tehetetlenül bezárva lenni, rideg, szétkapcsolt tekintetek által felügyelve, amelyek nem törődnek az általunk átélt szenvedéssel. Ez az állattartó tekintete a tulajdonát képező állatok felé, akiket mind manipulálni fog és legyilkol saját érdekében; ez a katona tekintete ellenségei felé, akik urának jószágát és anyagi érdekeltségeit fenyegetik; ez a tudós vagy kutató asszisztens tekintete, aki szándékosan vet alá érző lényeket borzalmasan fájdalmas kísérleteknek. Ez a kemény, közönyös tekintet mélyen sérült paródiája az igazi emberi tekintetnek, ami ragyog a szerető kedvességtől, könyörülettől, és a törődés és együttérzés természetes érzésétől minden teremtménytársunk iránt ezen a Földön. Ezt a kemény tekintetet kérlelhetetlen gyakorlatozással érjük el; erre a gyakorlatozásra gyakorlatilag születésünktől fogva be vagyunk sorozva, naponta háromszor szétkapcsolva a tányérunkon lévő horrortól. Megtanuljuk, hogy ezt a közönyös tekintetet vessük azokra, akik fajunkon, fajtánkon, országunkon, osztályunkon, nemünkön, törzsünkön, vallásunkon, vagy szexuális orientációnkon kívül állnak, és különösen sertésekre, tehenekre, prérifarkasokra, és más „haszon-” vagy „káros” állatokra. Gyengédebb pillantást vethetünk persze a „társ” állatok bizonyos fajaira; érdekes és tanulságos például elmenni egy tudományos konferenciára, és maguktól a tudósoktól hallani, hogy milyen állatokat tudnak élve boncolni lelkifurdalás nélkül. Van, aki csak patkányon és egéren tud dolgozni, mások macskán is tudnak, de kutyán és majmon nem, megint mások tudnak „csinálni” nyulat, de macskát nem, és így tovább. Hol húzzuk meg a vonalat, és miért? A legtöbb tudós számára, mint legtöbbünk számára ebben az állattartó kultúrában, az étel miatt tartott állatok messze kívül esnek gyengéd tekinteteink körén. Minél érzékenyebbé válunk, annál szélesebb könyörületünk köre, és az élőlények annál szélesebb körének ártva érzünk lelkiismeretfurdalást, mivel azt látjuk, hogy tekintetünk ellágyul és törődünk még a kis egérrel, madárral, hallal, rákkal és rovarral is. A tudományos képzés, amit Henryk Skolimowski az „objektivitás jógájának” nevez (3), olyan látásmódot erősít meg, ami gyakran beszűkíti könyörületünk körét és érzéketlenné teszi nemcsak a tudósokat, hanem mindannyiunkat. A tudomány egyfajta módon segített, hogy értékeljük a „haszonállatokat”, bebizonyítva például, hogy a halaknak magasan fejlett szociális tudatosságuk van, éreznek fájdalmat és gyorsan megtanulják, hogy elkerüljék a fájdalmas ingereket, és hogy a sertéseknek meglepően kifinomult az intelligenciájuk, ami felülmúlja a kutyákét, és megközelíti a csimpánzokét. Azonban összességében hatása az állatjólétre egyértelműen negatív. Valójában ma még sok befolyásos tudós van, akik, bár végül rákényszerülnek annak elismerésére, hogy az állatok éreznek fájdalmat és képesek a szenvedésre, mégis lekicsinylik szenvedésük helytállóságát és erősségét. Ez erősen hasonlít arra, amit a rabszolgatartó korban a tudósok a fekete emberekkel tettek. A tudományos forradalom kezdete óta a tudósok állatokat használnak fájdalmas kísérletekben, és lekicsinylik fájdalmuk erkölcsi jelentőségét. Descartes jól ismert válasza szomszédai panaszára – az általa élve boncolt kutyák fájdalmas üvöltései miatt – még mindig visszhangzik a tudomány termeiben. Kijelentette, hogy racionális lélek híján az állatok nem képesek fájdalmat érezni, és üvöltéseik csupán olyanok, mint a forgó malomkerék nyikorgó hangjai. (4) Az ilyen hozzáállás az Aranyszabály teljes ellentéte. A tudomány az objektivitás, szétkapcsoltság, redukcionizmus és materializmus illúzióját hirdetve, és a kutatókat és a nagyközönséget arra bátorítva, hogy hagyják figyelmen kívül azt a szenvedést, amit érző teremtmények az ő nevében, és általában kultúránknak köszönhetően átélnek, hatalmas szolgálatot tett az állattartó mentalitásnak, és monumentális kárt okozott az állatoknak. Így téve kárt okozott nekünk, emberi állatoknak is.

Amellett, hogy szétkapcsolt reduktív gondolkodásmódjával hozzájárul kultúránk állattartó gondolkodásmódjának megerősítéséhez, a tudomány technológiai eszközöket is adott, ami az állatok modern elnyomói számára lehetővé tette az állatok kizsákmányolását és rabszolgává tételét korábban elképzelhetetlen módokon. A modern állattartó telepek és vágóhidak lehetetlenek lennének kifinomult gépek, peszticidek, gyógyszerek, hormonok, korlátozó rendszerek, elektromos ösztökék, és egy sereg egyéb technológiai eszköz nélkül, amelyek élő rémálmot rónak ki futásra, repülésre, úszásra, játékra teremtett lényekre, akik arra vannak, hogy a természetes világban ünnepeljék életüket. A modern emberektől eltérően – akik magas irodaházak komputerekkel zsúfolt fülkéibe vannak bezárva – a teheneknek, csirkéknek, halaknak és sertéseknek nincs esélyük, hogy értelmet találjanak a teljesen idegen, frusztráló és rémisztő mesterséges körülményekben, amelyek közé egész életükben kényszerítjük őket, hogy kielégítsük öncélú vágyainkat.

A redukcionista tudomány ma gyakorlatilag meghatározza kultúránkat és önmagunkról alkotott képünket, és bár tagadhatatlan anyagi fejlődést és kényelmet hozott, félelmetes erővé vált önmagunk rabszolgává tételéhez is. A tudomány nemcsak azoknak a technológiai eszközöknek a forrása, amelyek szórakoztatnak és kényelmet nyújtanak, vagy elterelnek és szenvedélyfüggővé tesznek, vagy szennyezik és potenciálisan elpusztítják világunkat. Olyan eszközöket is feltalál, amelyek közvetlenül ellenőrizhetnek minket, ahogy megteszi azt az állatokkal. Néhány példa erre a rejtett térfigyelő rendszerek, elektrosokk övek és komputer mikrochipek, amiket be lehet ültetni a testünkbe, hogy GPS-szel kövessenek minket, és egyes források szerint potenciálisan szabályozzanak minket fájdalmas izomgörcsök, félelem vagy mentális zavarok kiváltásával. (5) A mikrochipeket állatokon már kidolgozták és letesztelték, és egyes fajtáikat széles körben ültetik be vadon élő és háziasított állatokba, és egyre inkább emberekbe is. (6) A Los Angeles Times szerint azok a mikrochipek, amiket most Alzheimeres és más betegekbe beültetnek, egészségügyi feljegyzéseket és személyes adatokat tartalmaznak, és az embereket „ugyanúgy leolvashatóvá teszik, mint egy üveg mogyoróvajkrémet a szupermarket pénztárjánál.” (7) Könnyen követhető és ellenőrizhető tárgyakká tehetnek minket, mint a mikrochip kontrollált anyakocákat(8) és tejelő teheneket, akiket mi magunk használunk és megeszünk.

Mélyebb szinten a redukcionista tudomány azzal tesz rabszolgává minket, hogy csak a logikai pozitivizmuson és az önmagunk és a világ közti alapvető szétkapcsoltságon alapuló tudást ismeri el. Bár a tudomány néhány népszerűsítője a közvélemény számára jobban haladó természetűnek, holisztikusnak, és akár spirituálisnak tűnhet, ezeket az embereket általában elutasítja az az óriási tudományos vállalkozás, ami a felosztás, redukció és elemzés elveire épül, melyeket egészében szülőjétől, az állattartó kultúrától örökölt. (9) Ellensége az állattartó kultúra ellensége, a nőies alapelv, ami mindannyiunkban él, és a tudás magasabb szintjeként jelenik meg, mint az a különválasztó racionalitás, amelyen a redukcionista tudomány alapul. Amilyen mértékben a tudomány el van választva az intuíció és a nőies alapelv könyörületes, gyógyító, összekötő bölcsességétől, olyan mértékben hajlamos elősegíteni a kegyetlenséget, pusztítást, rabszolgaságot és halált.

A minket veszélyeztető, elterelő és ellenőrző tudomány helyett annak létrehozása, ami hitelesen szolgál minket, alapvető eltolódást kíván meg orientációnkban, eltávolodva a hagyományos reduktív mentalitástól, ami elsődlegesnek tekinti a fizikai anyagot, a tudatosságot pedig csupán abból kialakulónak. Amikor kultúraként a lényeket már nem tárgyaknak látjuk, hanem saját életük tudatos alanyainak, akkor természetesen fogunk létrehozni a tudatosság és az élőlények összekötöttségének elsőbbségén alapuló, többre képes tudományt. Ezt kezdjük el látni olyan kutatók és elméleti szakemberek műveiben és írásaiban, mint Rupert Sheldrake a morfogenetikus mező elképzelésével, továbbá Robert Jahn, Elizabeth Targ, Amit Goswami, Fred Alan Wolf, Vandana Shiva, Larry Dossey, Herbert Benson, Deepak Chopra, Fritjof Capra és mások, akik igyekeznek megfordítani a tudományt átható redukcionista mentalitást. Közülük egyesek a gondolatok, szándékok, érzések és ima szerepét kutatják a gyógyulásban, mások a rendszerszintű összekötöttségre és a tudatosság esszenciális erejére mutatnak rá, mint amelyek meghatározzák a fizikai valóság emberi megtapasztalását. (10) Nem meglepő, hogy ezek a kutatók Schweitzerhez, Einsteinhez és másokhoz hasonlóan megkérdőjelezik kultúránk nézetét és bánásmódját az állatokkal szemben. A tudomány erőt adó megközelítéseit láthatjuk az aktivista szinten, a Gandhi-féle „megfelelő technológia” elve szerint dolgozó embereknél is: olyan technológiák kifejlesztését és használatát, amelyek együttműködők és fenntarthatók, és a közösségeket anyagilag vagy politikailag nem teszik a nagy kőolaj-, mezőgazdasági, vegyipari, vagy más érdekeltségek rabszolgáivá. Ahhoz, hogy a tudománynak ezek a holisztikus megközelítései jól működjenek és széles körben elfogadottá váljanak, kultúránknak túl kell lépnie jelenlegi étkezési szokásain és meghatározó állattartó mentalitásán, ami elkerülhetetlenül egy felszínes és kizsákmányoló, „előrejelző és irányító” tudományos redukcionizmust segít elő.

Értelmes náci tudósok a tömegpusztítás és tömeges rabszolgává tétel fegyverein dolgoztak, csakúgy, mint ma a tudósok seregei: nem látjuk, hogy nemcsak a projektjeik őrültek, hanem torzult a projektek alapját adó gondolkodásmód is? Ezt csak egy olyan kultúra tudja elfogadni, mint a miénk, ahol az emberek valójában napi szinten gyakorolják ugyanazt a szétkapcsoltságot és kegyetlenséget. Amíg nem vetünk véget az állatok étkezés tárgyaivá való redukálásának, addig a tudomány egyre erősebbé és halálosabbá válik, mert az végső soron önmagunk tükröződése. Az egész világ a belső valóságunk tükröződése, és a háború és nyomor akkor fog világunkból eltűnni, amikor a háborút és nyomort felszámoljuk önmagunkban, mentális orientációnkban és napi életünkben. A különállóság és redukcionizmus mentális orientációja, ami a hagyományos tudományos módszer alapját adja, és amellyel gyerekként mindannyian telítődtünk, állandóan előtör kultúránk étkezéseiben, tovább él kulturális hozzáállásunkban, és megnyilvánul világunk tükrében, mint az a fájdalom és küzdelem, amit átélünk és másoknak okozunk.

Tartalomjegyzék