Article Index
Bár a mi vallási intézményeink általában tükrözik az állatokat árucikkeknek tekintő, uralkodó kulturális paradigmát, és ezért kevés valódi segítséget nyújtanak nekik szenvedésükben, azonban a világ vallásai között sok olyan spirituális tanítás és hagyomány van, ami arra int minket, hogy hagyjunk fel a ragadozó mentalitással, és tanúsítsunk könyörületet az állatok iránt. Ezek a spirituális hagyományok alapvetően szintén egyetértenek az intuíció, vagy közvetlen belső tudás hangsúlyozásában is, a spirituális fegyelem és gyakorlás lényeges elemeként. Ez nemcsak a keleti hagyományokra igaz, például a buddhista, hindu, dzsaina és taoista hagyományok különböző formáira, hanem az ezoterikusabb nyugati hagyományokra is, mint a szufik, kabbalisták, keresztény misztikusok, és mások. Ezek a hagyományok általában bátorítják követőiket az intuíció művelésére, mert felismerik, hogy az intuitív felismerés által ihletett könyörület révén fejlődünk spirituálisan, és bölcsességre, belső békére és szabadságra teszünk szert.
A spirituális hagyományok lényegében abban is egyetértenek, hogy kétszeres fegyelem táplálja az intuíciót. Egyik aspektus a könyörület tudatos művelése külső életünk elsődleges motivációjaként és erkölcsös életvitelként. A másik az odafigyelés, tudatosság és csendes elfogadás gyakorlása belső életünkben. Úgy tartják, hogy a kettő erősíti egymást és spirituális bölcsességhez vezet.
A spirituális gyakorlás első univerzális aspektusa a könyörület és annak tükröződése – az erkölcsös életvitel. A vallások mélyrehatóan foglalkoznak az emberi viselkedés erkölcsével. Ez azért van, mert ezek a spirituális ösztönzés tárházai, ami nemcsak a végtelen rejtéllyel – eredetünkkel – köt össze minket, hanem ennek az eredetnek az összes, látszólag más megnyilvánulásaival is, a szomszédainkkal – az emberek családjával és minden élőlénnyel. A valódi spirituális tanításoknak feltétlenül tanítaniuk kell a szerető kedvesség erkölcsét, mert ez tükrözi belső összekötöttségünket és az igazságot, hogy amit kiadunk, az tér vissza hozzánk. Ez a kapcsolatok harmóniájához vezet, ami nemcsak a társadalmi fejlődéshez szükséges, hanem egyéni belső békénkhez és spirituális fejlődésünkhöz is.
A könyörület és erkölcsös viselkedés lényegesek a spirituális gyakorlás második univerzális aspektusához, a belső csendhez és odafigyeléshez. Nem leszünk képesek az ellazult, éber és teljesen tudatos elfogadás állapotához közeledni, ami a valódi élet alapja, ha másoknak ártalmas módokon cselekszünk, és emiatt páncélt öltünk. Ha bántalmazunk másokat, és aztán csendben ülünk, hogy elmélkedjünk, meditáljunk, imádkozzunk, nyitottá váljunk, vagy elmélyítsük tapasztalatunkat a belső nyugalomról, azt fogjuk látni, hogy elménket állandóan zavarja és gyötri a szakadatlan öncélú gondolkodás. Ez a belső zaklatottság, az ár, amit mások bántalmazásáért fizetünk, gátolja belső nyugalomból és könyörületből születő, kibontakozó intuíciónkat.
Általában láthatjuk, hogy minél jobban elnyomja egy kultúra az állatokat, annál nagyobb a belső zaklatottsága és tompasága, és annál inkább extrovertált és hajlamos az uralkodásra. Ez összefügg a meditáció ritkaságával a nyugati kultúrákban, ahol az emberek rosszul érzik magukat, ha nyugodtan ülnek. A csendes, nyitott elmélkedés lehetővé tenné, hogy az étkezéseinkben lévő, állatok iránti kegyetlenség elfojtott bűntudata és erőszakossága a felszínre törjön, hogy gyógyuljon, és elengedhessük. Ehelyett épp azokat a tevékenységeket kerüljük a legbuzgóbban, amelyek a leghasznosabbak lennének állattartó kultúránk embereinek. Olyan kultúrává váltunk, amelyik mindenáron sóvárog a zaj, figyelemelterelés, elfoglaltság és szórakozás után. Ez lehetővé teszi, hogy az általunk elfogyasztott erőszak eltemetve, akadályoztatva, letagadva maradjon, és indokoltan kivetítődjék.
A spirituális hagyományok univerzálisan felismerik, hogy mi emberek vágyunk rá, hogy a tudatosság olyan állapotaiba jussunk, amelyek fényesebbek és nyugodtabbak, ahol szokásos ingerült és megrögzött gondolkodásunk elcsitul és a háttérbe olvad. Ez a vágyódás a meditációs gyakorlatok széles skálájának kialakulásához vezetett, amelyek segítik az ember mélyebb belépését a jelen pillanatba, és talán annak a transzcendens valóságnak a megtapasztalását, amit Istennek vagy az Abszolútnak nevezhetünk. E tapasztalás során kezdenek feloldódni a falak, amelyek általában elválasztanak minket másoktól és a világtól, és közvetlenül láthatjuk, hogy lényegében nem vagyunk másoktól elválasztva, hogy ugyanaz a fény ragyog bennünk, ami mindenkiben. Ez a közvetlen intuitív tudás megerősíti és elmélyíti könyörületes érzésünket.
Az intuíció és könyörület közti kapcsolatot univerzálisan felismerik a keleti és nyugati spirituális hagyományokban is, és az nemcsak más emberekre terjed ki, hanem az állatokra is. A buddhista hagyományban például az intuitív bölcsesség a szent nőiesség és a könyörület a szent férfiasság, egymás kialakulásához vezetnek és táplálják egymást mindannyiunkban, mint valódi természetünket és képességünket. Jól ismert, hogy emiatt a szerzeteseknek és apácáknak tartózkodniuk kell az állati hús fogyasztásától, különösen meditációs elvonulások során. Ez lényegében igaz a hindu, dzsaina, szikh, Baha’i és taoista hagyományokra is. A leginkább elmélkedő katolikus szerzetesi hagyományokban, mint a cisztercieknél és trappistáknál általában elvárják a szerzetesektől, hogy tartózkodjanak az állati hústól, különösen a hosszú imádkozási és tisztulási időszakok során.