Moha vegetáriánus és vegán honlapja

Article Index

Nemzetközi kutatások

1983-ban, hét évvel az után, hogy Csou En Laj májrákban elhunyt, az általa indított vizsgálat kiterjesztéseként nemzetközi kutatóprogram vette kezdetét.

Ezt a kutatóprogramot a The New York Times minden idők legátfogóbb kutatásának nevezte az étrend és a betegségek kockázati összefüggésének feltárásában. A Science tudományos folyóirat pedig úgy nyilatkozott róla, hogy ez minden idők legátfogóbb vizsgálata, amely az élelmiszerek, a környezet, a szociális viszonyok és a betegségek kapcsolatát kutatta.

Az amerikai Cornell Egyetem, a Kínai Orvosi Akadémia és a brit Oxfordi Egyetem közös kezdeményezéseként jött létre. Közösen irányította Dr. Junshi Chen, a legjelentősebb Kínai Táplálkozáskutatási Laboratórium helyettes vezetője, Dr. Junjao Li, Kína ráktérképének egyik megalkotója, és a Kínai Orvosi Akadémia kutatója, Sir Richard Peto professzor az Oxfordi Egyetemről. A programot Dr. Colin Campbell, az Amerikai Tudományos Akadémia nevezetes, Étrend, táplálék, rák című jelentésének egyik szerzője vezette.

A kutatók Kína 65 megyéjébe látogattak el, kérdőíveket töltöttek ki az étrendről és az életmódról, emberek tízezreitől vettek vizelet- és vérmintát 2-3 havi rendszerességgel, több éven keresztül.

A Kína kutatóprogram arra kereste a választ, vajon az ország egyes területein élők igen eltérő táplálkozási szokása összefüggésben állhat-e a rák és más betegségek halálozási rátájában tapasztalható igen markáns különbségekkel. Személyesen leutaztak a kijelölt családokhoz és három napon át vizsgálták aprólékosan az egyes családok táplálkozását: mit esznek, hol vásárolják, mit tartalmaz stb. A piacokon ételmintákat vettek.
Kína 27 tartományából összesen 24 tartományban választottak ki területeket úgy, hogy a klimatikus és topográfiai viszonyok széles skáláját reprezentálják. Amikor a kutatás véget ért, a tudósok a világ legátfogóbb népegészségügyi eredményeit tarthatták kezükben.

Vizsgálták:

  • a bélrák és az étkezési rost-bevitel viszonyát;
  • a koleszterinszintet növényi és állati étrenden;
  • a rossz koleszterin (az LDL) alakulását növényi és állati étrenden;
  • a C-vitamin-bevitel és a gyomorrák viszonyát;
  • a béta-karotin és a különböző rákbetegségek kapcsolatát;
  • a teljes zsiradék, a fehérjebevitel és a rák,
  • az állati fehérje és a májrák,
  • az ösztrogénszint és a mellrák kapcsolatát.

Idézetek hírességektől

"A függetlenül gondolkodó ember számára van valami az állatok szenvedésében, ami még az emberi szenvedésnél is tűrhetetlenebb. Mert az utóbbi esetben legalább elismerjük, hogy a szenvedés rossz, és az elkövetője bűnöző. De naponta állatok ezreit mészárolják le hiábavalóan, a bűntudat legkisebb jele nélkül. Ha bárki erre célozna, nevetségesnek tartanák. És ez a megbocsáthatatlan bűn."

Romain Rolland

Szakrális idézetek

„Soha nem talál boldogságot ebben az életben vagy a következőben az, aki ártalmatlan állatokat öl meg azért, hogy élvezetet szerezzen magának.”

(Manu-szamhitá 5.45)

Kedves Látogató! A weboldalon cookie-kat(sütiket) használok, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Kérlek, engedélyezd a sütik használatát, vagy zárd be az oldalt!
Ok