Moha vegetáriánus és vegán honlapja

A hollywoodi színészek eddig is előszeretettel nyitottak éttermeket, akkor azonban mégis csak meg kell állni egy szóra, amikor az akciófilm-szcéna egyik legjobb negatív figurája vegan taqueriát nyit.


Jenn Harris / LA Times

Danny Trejo zord arcnak tűnhet úgy a fizimiskája, mint a filmszerepei alapján. Azonban a félelmetes külső nagy szívet takar. Annak ellenére, hogy a hatvanas években a leggyakoribb elfoglaltsága az volt, hogy ki-be járt a kaliforniai börtönökbe. Azóta viszont már megjavult, sőt, nemrég ünnepelte, hogy több mint négy évtizede józan. És tiszta, mert persze a narkoval is akadtak problémái. Trejóról kevesen tudják, hogy ma már nagy állatjogi aktivista, és az étkezésére is különös figyelmet fordít.

Ash Shah és Jeff Georgino producerekkel közösen megnyitandó Los Angeles-i étterme ráadásul nem csak az állatpajtásokra lesz tekintettel a vegan felhozatalával, hanem a napi megmaradt kajákat a helyi hajléktalanszállóra tervezik átvinni.

Ebből az is következik, hogy minden nap friss kajákkal várják majd a vendégeket. Mondjuk ez amúgy is alap lenne, mert Daniel Mattern nevű séfjüknek köszönhetően alapvetően prémium kézműves cuccokban gondolkoznak: házi szószok, biosaláták, mungóbabbal töltött tortilla, illetve például borsos tufuval vagy sült avokádóval töltött tacók szerepelnek majd az étlapon.

"10 féle tacos-unk van." - mondta Trejo. "Ez olyan dolog, amit mindenki szeret."

Trejónak nem ez az egyetlen érdekeltsége a hipsztergasztróban. Korábban már fektetett pénzt kézműves sörbe, sőt, saját kávémárkája is van. A következő célja pedig egy fagyiszendvicsező megnyitása.

(urbanplayer / trueactivist)

Kedves Látogató! A weboldalon cookie-kat(sütiket) használok, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Kérlek, engedélyezd a sütik használatát, vagy zárd be az oldalt!
Ok