Moha vegetáriánus és vegán honlapja

Az állati ételek fogyasztásával az a nagy környezetvédelmi bökkenő, hogy ezeknek az állatoknak, akiknek hatalmas a populációja, enniük kell, és sokat. Az USA-ban megtermelt gabona 80%-a, és a kihalászott hal nagyjából fele vagy arra pazarlódik el, hogy állatok milliárdjai elég nagyra és kövérre hízzanak ahhoz, hogy nyereséges legyen levágni őket, vagy tejtermékek és tojás termelésére. És az ebben a terményben lévő fehérje több mint 90%-ából metán, ammónia, urea és trágya lesz, ami szennyezi a levegőnket és a vizeinket. Konzervatív becslés szerint az a föld, gabona, víz, kőolaj és szennyezés, ami egy átlag amerikai étrenden (SAD) élő ember táplálásához kell, tizenöt növényi alapú étrenden élő embert tudna ellátni. (4) Életben maradásunkhoz létfontosságú, hogy megértsük ennek a jelentőségét, mert nagyüzemi állattartó mezőgazdaságunk katasztrofálisan kimeríti azt a három fő erőforrást, amitől függ: talajt, vizet és fosszilis üzemanyagot.

Legtöbbünknek kevés fogalma van arról az óriási földterületről, amit a bebörtönzött sertések, szarvasmarhák, juhok, madarak és halak takarmányának előállítására használnak. Már több mint 1 350 000 négyzetkilométer erdőt irtottak ki az USA-ban az állatállomány legeltetése és takarmányuk megtermesztése miatt. Ez nagyobb földterületet jelent, mint Texas, Kalifornia és Oregon államok területe együtt, mégis naponta növekszik, évente több mint 15 000 négyzetkilométert irtanak ki. Ez nagyjából napi 4 ezer hektárt jelent, percenként pedig közel 3 hektárt. (5) Ez a folyamatos erdőirtás, ami hétszer nagyobb, mint az, amit az utak, házak, parkolók és bevásárlóközpontok építése okoz (6), élőhelyek, genetikai változatosság és termőtalaj elvesztését jelenti, a patakok és folyók leromlását, és megnövekedett szennyezést. Az erdők termőtalajt hoznak létre, oxigént termelnek, tisztítják a levegőt, segítenek a szükséges esők létrejöttében, és élőhelyet biztosítanak állat- és növényfajok ezreinek.

Az állattartás az óriási erdőterületek eltüntetésén túl még nagyobb területek leromlásáért és pusztulásáért is felelős – lényegében az összes füves prériterületről és a Nyugat száraz területeinek nagy részéről van szó. Ezek a bonyolult és gyönyörű ökoszisztémák egykor növény- és állatfajok széles skáláját tartották el, de mostanra eltűntek, mert a földeket monokultúrás takarmánytermesztésre vagy a jószág legeltetésére alakították át. Az erdő, préri és száraz területek állattartásra való használata tönkreteszi a bonyolult, egymással összefüggésben álló ökoszisztémákat, hogy csak egy kívánatos faj maradhasson életben a területen. Az állattartók és gazdák az állatállományukon és takarmánynövényeiken kívül a legtöbb fajt kiirtandó kártevőnek tekintik. Az erdők, füves prérik és száraz területek felszámolása nemcsak a biológiai változatosság és intelligencia elpusztítását jelenti, hanem más súlyos következményekkel is jár.

Kevesen tudunk arról a hatalmas teherről, amit az állattartás a vízellátásunkra gyakorol. A mezőgazdaság használja fel az USA összes édesvízfogyasztásának teljes 85%-át (7), főleg állati élelmiszerek előállítására. Egy mindenevő ember egy napi élelmének előállításához több mint 15 ezer liter víz kell, egy vegán kevesebb mint 1150 literjével szemben (8). Ez a tény óriási környezeti kárt tükröz, különösen a Mississippitől nyugatra fekvő területeken, ahol értékes víztartalékokat merítenek ki, folyókat és patakokat térítenek el öntözőcsatornákba, madarak, halak és más állatok szenvedését és halálát okozva.

Az öntözővíz 40%-a földalatti víztárolókból származik, melyek újratöltődése évszázadokba telik. (9) Valójában a nagy Ogallala víztárolót – ami Észak-Amerika közepének nagy része alatt terül el, évezredek alatt alakult ki és a legnagyobb volt a világon – gyorsan és gondatlanul kimerítik, évente 50 billió litert szivattyúznak ki, hogy az állati takarmányt termesztő óriási földeket öntözzék. (10) Eközben azt mondják az embereknek, hogy takarékoskodjanak a vízzel, kis fogyasztású zuhanyfejeket és WC öblítőt használva. A Kaliforniai Egyetem talaj- és vízszakértőinek becslése szerint amíg 1 kg kaliforniai saláta, paradicsom, burgonya vagy búza csak nagyjából 200 liter vizet igényel, addig 1 kg kaliforniai marhahúshoz több mint 43000 liter víz kell. John Robbins rámutat, hogy ez több, mint amit naponta zuhanyozva az ember egy év alatt elhasznál! (11) Ennek a víznek a nagy részét az állati takarmánynak szánt gabona öntözésére fordítják, amit kőolajat használva pumpálnak át távoli folyókból és víztárolókból gátakkal, csatornákkal és szivattyúállomásokkal – ezeket az adófizető fizeti, az ebből nyereséget termelő állattartó vállalkozások helyett. Marc Reisner, a Cadillac Desert című könyv szerzője így fogalmaz, „Bármilyen valószínűtlennek tűnhet, a Nyugat vízválságát – és sok környezeti problémáját is –össze lehet foglalni egyetlen szóval: állatállomány.” (12)

Az állati ételek előállításához óriási mennyiségű kőolajra is szükség van. Például, miközben szójából csupán 2 kalória fosszilis energia kell egy kalória fehérje előállításához, búzából és kukoricából pedig 3 kalória, addig marhahúsból 54 kalória kőolaj kell egy kalória fehérje előállításához! (13) Az állattartás aránytalanul járul hozzá a kőolajfogyasztásunkhoz, és így a levegő- és vízszennyezéshez, globális felmelegedéshez és a háborúkhoz, amik mögött a fogyatkozó kőolajtartalékok miatti konfliktusok állnak.

Hogy lehet az, hogy huszonhétszer annyi kőolaj kellhet egy hamburgerhez, mint egy szójaburgerhez, és mindez mivel jár? A mezőgazdaságra használt föld hajlamos a nitrogénhiányra, mert a növények kiszedik azt a talajból a fehérjeszintézishez. A talaj újbóli felerősítésére hagyományos megoldások voltak a trágya vagy guanó kijuttatása, pillangósok ültetése és a vetésforgó, és a föld parlagon hagyása, hogy magától feltöltődjön. 1909-ben két német vegyész kidolgozott egy módszert a légköri nitrogén megkötésére az ammóniagyártás során. Ez lehetővé tette, hogy későbbi tudósok szervetlen nitrogén műtrágyagyártási módszereket találjanak fel földgázból olcsón és óriási mennyiségben. A nitrogénnek ez a viszonylag hirtelen elérhetősége lehetővé tette az élelmiszertermelésnek azt az óriási növekedését, ami az elmúlt évszázadban az emberek és haszonállatok populációjának robbanásszerű növekedését hajtotta. (14) Ugyanez a mesterséges műtrágya az, ami a nitrogén tápanyagban gazdag hordalék bemosódását okozza a patakokba és folyókba, és ami az egyik legsúlyosabb vízszennyezési problémánk: túlzott alganövekedést okozva kimeríti az oxigént és elpusztítja a halakat.

Mezőgazdasági rendszerünknek a műtrágyához használt földgázon kívül kőolajra van szüksége a hatalmas mennyiségű, szénhidrogén-alapú rovarirtó- és gyomirtógyártáshoz is, ami az utóbbi húsz évben a 33-szorosára növekedett. (15) Eközben minden évben több termény veszik el a kártevők miatt, a monokultúrának és a hagyományos talajregeneráló módszerek elhagyásának köszönhetően. Amikor nagy földterületeket használnak egyetlen termény termesztésére, a földek erősen vonzzák azokat a „kártevő” fajokat, amik azzal az adott terménnyel táplálkoznak. A terület növény- és rovarpopulációjából hiányzik a változatosság, ezért kevés madár és más ragadozó jön oda táplálkozni, a kártevők pedig immunissá válnak az ellenük bevetett, egyre nagyobb dózisú peszticidekkel szemben. Ugyanazt a terményt vetik el ugyanabba a talajba évről évre, garantálva a peszticid rezisztens szervezetek bőségét. A Worldwatch Institute szerint most nagyjából ezer olyan fő mezőgazdasági kártevő van, amelyek rezisztensek a peszticidekre. (16) A természet kitartóan ellenáll a nagyüzemi mezőgazdaság által előnyben részesített ipari módszereknek; e rákot okozó küzdelem részeként termőföldjeinket méreggel áztatjuk. Ez viszont a monokultúrás termőföldek több millió hektárját az élővilágot mérgező, gyilkos mezőkké változtatja.

A modern intenzív mezőgazdaság elkerülhetetlenül pusztítja a humuszt is, aminek a kialakulásához évszázadok kellenek – fél centihez nagyjából száz év. (17) A nagyüzemi mezőgazdaság durvasága miatt a termőtalajok eróziója a képződésüknél 30x nagyobb: évente több mint nyolcszázezer hektár veszik el az erózió és az állandó öntözés miatti szikesedés következtében. (18) Jelen pillanatban a nagyüzemi monokultúrás művelésű talajok ásvány- és tápanyagtartalma kimerült, és alig több egy élettelen közegnél, amibe a mezőgazdaság szervetlen nitrogén műtrágyát önt, hogy magas hozamú – és kérdéses tápértékű – terményt állítson elő, elsősorban állati takarmányként.

Ez az intenzív mezőgazdaság fenntarthatatlan. Minél nagyobb kárt tesz a föld- és édesvízkészletekben és minél jobban megcsapolja a víztározókat, annál több fosszilis energiabevitelre van szüksége ahhoz, hogy öntözzön, pótolja a tápanyagokat, védekezzen a kártevők ellen, és egyszerűen szinten tartsa a termény termelését. Ha az erőforrásokat zabáló állati ételek fogyasztását nem hagyjuk abba, szembesülnünk kell majd a korlátozott és csökkenő fosszilis üzemanyagkészletek következményeivel.

Richard Heinberg könyvében (The Party’s Over: Oil, War and the Fate of Industrial Societies) világossá teszi, hogy vezető kőolajszakértők szerint a világ kőolajtermelése jelenleg a csúcson van, és most lépünk be a csökkenő termelés korszakába, a létező készletek gyors kimerítése mellett. (19) Egy liter kőolaj felfedezése négy liter kitermelésével jár, és a geokémia és szeizmikus technológiák fejlődése egyértelművé tette, hogy a még fel nem fedezett kőolajtartalékok kicsik és gyorsan eltűnnek. (20) Továbbra is fokozzuk a fogyasztást és figyelmen kívül hagyjuk a súlyos következményeket, mert a következmények naponta háromszori figyelmen kívül hagyásában akkora gyakorlatunk van. C. J. Campbell olajipari szakértő szerint „A figyelmeztető jelek régóta látszanak. Könnyen láthatók. De a világ vaknak tetteti magát és nem olvassa el az üzenetet. Felkészültségünk hiánya önmagában meghökkentő, ha az olaj életünkben betöltött fontos szerepét nézzük.” (21) Kevésbé meghökkentő, amikor felismerjük, hogy képességünk a visszajelzés kizárására szerves része annak az elnyomó és szétkapcsolt mentalitásnak, ami az állati ételek fogyasztásához kell. Sajnos nagyon is készen állunk az együttműködésre a katonai-ipari-húsipari komplexummal, hiszen tudat alatt elfojtunk minden egészséges visszajelzést, ami étkezési szokásainkat fenyegethetné.

A fosszilis üzemanyagok iránti, égbeszökő kereslet és folyamatosan csökkenő elérhetőségük szüntelen áremelő nyomást fog kifejteni, ahogy a korlátozott olaj miatti konfliktusok is fokozódnak. Az olcsó, állati eredetű ételek napjai a fosszilis energia-kitermelés közelgő, elkerülhetetlen csökkenésével meg vannak számlálva. Talán elkezdjük felismerni, hogy az állati ételek fogyasztása a korlátozott kőolajkészletünk megengedhetetlen pazarlása. Az emberek már felháborodnak a városi terepjárók kőolajpazarlása miatt, amelyek hatékonysága a kis fogyasztású személyautóknak talán egyharmada. Fel fogunk-e hasonló módon háborodni azon, hogy emberek marhahúst, csirkét, halat, tojást és tejterméket esznek, melyek hatékonysága a növényi ételekkel szemben még a városi terepjárók eseténél is sokkal – 10x, 15x, 25x – rosszabb? Könnyebb meglátni fosszilis üzemanyagoknak közvetlenül az autóinkba töltött literjeit, mint a sajtba, tojásba, halfilébe, hot dogba és marhaszeletbe töltött litereket.

Tartalomjegyzék 

Idézetek hírességektől

"Egy afrikai utazó némely afrikai kannibál törzset abban az időben látogatott meg, amikor még emberhúst ettek. A kannibálok kijelentették előtte, hogy azért szeretik jobban az emberhúst, mint az állati húst, mert az állatok piszkosak, a négerek viszont naponta háromszor mosakodnak.
- Óh mily borzalmas! - kiáltott fel az afrikai utazó amikor az ételre pillantott, amelyet a kannibálok fogyasztottak.
- Dehogy! Pompás íze van sóval - felelte a törzsfőnök.
- Óh, mily borzalmas! - mondják a vegetáriánusok, ha bárány - vagy disznóhúst pillantanak meg civilizált emberek asztalán.
- Dehogy! - Pompás íze van sóval - felelik a civilizáltak.
De van-e köztük és a vadak közt különbség? ... Nem egyformán érzéketlenek-e ama lények szenvedéseivel szemben, amelyeknek testét elfogyasztják?"

Lucy Mallory

Szakrális idézetek

„Az ember akkor válik méltóvá az üdvözülésre, ha egyetlen élőlényt sem öl meg.”

(Manu-szamhitá 6.60)