Moha vegetáriánus és vegán honlapja

Bár olyan kultúrába születtünk, ami hangsúlyozza különbözőségünket a többi állattól, tényleges tapasztalatunk mást mutat. Az állatokat elfogyasztva csak akkor érezzük jól magunkat, ha kizárjuk őket azokból a kategóriákból, amiket önmagunk meghatározására használunk, de különbségeink az állatoktól sokkal kisebbek, mint aminek az elfogadására étkezési szokásaink kényszerítenek minket. Például akik társállatokkal élnek, azok minden kétely nélkül tudják, hogy az állatok különálló személyiséggel, ízlésvilággal, érzelmekkel és ösztönökkel rendelkeznek, éreznek, és kerülik a pszichológiai és fizikai fájdalmat. Óriási mennyiségű, szóbeszéd útján terjedő bizonyíték van arra, hogy az állatok altruista módon viselkednek saját fajuk tagjai felé, és fajukon kívülálló, más állatok felé is. Ezen túl klinikai bizonyíték is van, például azok az általában kegyetlen kísérletek, melyekben majmoknak táplálékot adtak, ha azok más majmokat fájdalmas sokkban részesítettek. A kutatók azt találták, hogy a majmok inkább éheztek, mint hogy sokkoljanak más majmokat, különösen, ha őket magukat sokkolták korábban. A kutatókat meglepte (és talán kissé megszégyenítette?) a majmok altruizmusa. Bár ez a valódi természetünk, vajon mi emberek lennénk-e ilyen nemesek?

Az empátia képességén kívül az állatok rendelkeznek a pszichológiai szenvedés képességével is, és gyakran mutatnak sztereotipikus viselkedést, amikor kegyetlen bánásmódunkkal mentális betegségbe kényszerítjük őket. A táplálék, szőrme, kutatás és szórakoztatás miatt tartott állatok rendkívüli bezártsága olyan mély sebet ejt érzelmi és fizikai egészségükön, hogy ugyanazt a viselkedést ismétlik folyamatosan – a szabadban ilyet soha nem tesznek. Csimpánzok és sertések órákon át ketrecük vasrúdjaiba verik a fejüket, elefántok állandóan himbálják a fejüket és felemelik a lábukat, a szőrmefarmok zsúfolt ketreceibe bezárt rókák pedig mániákusan köröznek és szánalmasan himbálóznak – megőrülnek attól, hogy lehetetlen valóra váltaniuk természetes rendeltetésüket. Ezekhez az állatokhoz hasonlóan mi emberek is sztereotipikus viselkedést ismételhetünk, amikor megtébolyodunk és elveszítjük kapcsolatunkat azzal a céllal, amelynek beteljesítésére megszülettünk.

Sokatmondó látnunk azt, hogy az állatokat jobban megismerve, a bizonyítékok alatt hogyan omlik össze az összes tulajdonság, amiről kijelentettük, hogy ezek miatt vagyunk egyediek, mint az eszközhasználat, művészet, „emelkedettebb” érzelmek átélése, humorérzék, nyelvhasználat, és így tovább. Persze vannak egyedi tulajdonságaink és képességeink. Minden fajnak vannak egyedi tulajdonságai és képességei. Az állatok megevése tudat alatt annyira idegessé tesz minket, hogy neurotikusan túlhangsúlyozzuk egyediségünket és különállóságunkat. Ez lehetővé teszi, hogy kirekesszük őket törődésünk köréből.

Túl azon, hogy közös otthonon osztozunk ezen a gyönyörű bolygón a világűrben, a halandóság sebezhetőségében is osztozunk az állatokkal – és mindabban, ami ezzel jár. Nehéz megmondani, hogy az összes derekas erőfeszítésünk ellenére emberként életünk valójában javult-e az évszázadok és évezredek során. Bár olyan kényelemben és lehetőségekben van részünk, amiről elődeink nem is álmodtak, a stressz, a betegségek és frusztrációk is a mieink, amiket ők el sem tudtak volna képzelni. Az állatok számára azonban a helyzet egyértelműen rosszabbodott, különösen az utóbbi emberi nemzedékek alatt. Ahogy az élelmiszergyártó ágazatok csordáikat és nyájaikat behozták beltéri koncentrációs táborokba, kialakult az állattartás szélsőséges, állattartó telepként ismert formája. Az állattartó telep egy új, extrém formája most bukkan fel a genetikai módosítások révén: az állatokkal genetikai szinten babrálnak, és így azok elveszítik biológiai teljességüket és azonosságukat. Emellett zajlik a vadon élő állatok élőhelyének példa nélkül álló pusztítása és populációik megtizedelése vadhús, gyógyszer, kutatás, szórakoztatás, és egyéb emberi célokból. Tehát az állatok eleinte emberi beavatkozás nélkül éltek, majd időnként vadásztak rájuk, majd tenyésztették őket, majd bebörtönözték őket, majd végül vagy kipusztulásra kényszerítik őket, vagy genetikailag módosítják és bezárják őket, mint pusztán emberi használatra való, szabadalmaztatható vagyontárgyakat.

Úgy tűnik, kultúraként még mindig annyira tudatlanok vagyunk, hogy csak akkor tartózkodunk erőszak elkövetésétől, ha büntetéstől vagy megtorlástól tartunk – és mivel az állatok egyikre sem képesek, egyáltalán nincs védelmük velünk szemben. Az új szélsőségek, amiknek az állatok bűntudat vagy tudatosság nélkül ki vannak téve, elvárják tőlünk, hogy hozzáállásunk radikálisabban lelkiismeretes legyen – olyan, ami erőszakos mentalitásunk gyökereivel foglalkozik. Míg kultúránk fő áramlatai számára szélsőségesnek tűnhet egy vegán forradalom hirdetése, ami teljesen elutasítja az állatok árucikké tételét, csak egy ilyen látszólag szélsőséges hozzáállás lehet ellenszere a most az állatokra kényszerített szélsőséges bántalmazásnak. A veganizmus valójában nem szélsőséges velünk született természetünk szempontjából, ami szeretetre, kreativitásra és spirituális fejlődésre vágyik.

A mennyek és poklok a saját művünk. Olyan kultúrában élünk, ami közönyösen kizsákmányolja az állatokat, és bátorítja a kiszolgáltatottak elnyomását az erősek, a férfiak, a vagyonosak, a kiváltságosak által. Ez a kultúra természetesen alkotott olyan politikai, gazdasági, jogi, vallási, oktatási és egyéb intézményi kereteket, amelyek megvédik a hatalmon lévőket tetteik következményeitől, és törvényesítik a rendszer fenntartásához szükséges erőszakot és egyenlőtlenségeket. Ez a századok során kiforrott tudományos és vallási intézményrendszert alakított ki, ami redukcionizmusával és materializmusával sokféle módon tagadja a következmények folytonosságát. Ennek egyik megnyilvánulása annak a gondolatnak az elutasítása, hogy mi tudatosságként megtapasztalhatunk több dimenziót és élettartamot, és különösen annak a gondolatnak az elutasítása, hogy az emberi tudatosság újraszülethet az állatok tudatosságaként. E gondolatokat állattartó kultúránk nyilvánvaló okokból bőszen gátolja, bár sok olyan kultúra tartja ezeket logikusnak és igaznak, amelyek nem bántalmazzák az állatokat olyan dühödten és szisztematikusan, mint ahogy azt a miénk teszi az elmúlt 8-10 évezredben. Ismert, hogy az elkövetők és áldozatok újra és újra, ismét szerepeket cserélnek, számtalan finom és nyilvánvaló módon. Az erőszak körforgása nagyobb dimenziókat szelhet át, mint ahogy azt állattartó kultúránk szeretné elismerni, és sok bölcs hagyomány megerősíti, hogy ez így van. Amíg nem látunk a legmagasabb szintről, jobban tesszük, ha megfogadjuk minden korszak összes megvilágosodott spirituális tanítójának tanácsát: egymás iránt legyetek jóságosak.

Tartalomjegyzék 

Idézetek hírességektől

"Manapság, mikor mindenki tisztában van vele, hogy az állatoknak akár szórakozásból (vadászaton), akár ínyességből való kivégzése - vétek, a vadászat és a húsevés már nem közömbös, hanem egyenesen bűnös cselekedet, mely, mint minden gonoszul és tudatosan véghezvitt cselekedet, sok egyéb és még gonoszabb cselekedetet von maga után."

Lev Tolsztoj:
Mindennapra (Március)

Szakrális idézetek

"Élőlényeket ölsz és helyes tettnek hívod. Mondd testvér, mit neveznél jogtalan tettnek? A legkiválóbb bölcsnek hívod magad; akkor kit nevezel hentesnek?"

Guru Granth Sahib, 1103. oldal