Moha vegetáriánus és vegán honlapja

Ki miért vega?

A húsevés valójában abnormális, természetellenes és szükségtelen

 


Több, mint 150,000,000 disznót nevelnek fel nagyüzemi állattelepeken és ölnek meg ételért minden évben
(Photo: We Animals)

Mostanában a fősodrú média nem tud betelni a vegán történetekkel (ez részben Jeremy Corbyn-nak köszönhető, aki épp most megy át vagy nem megy át a vegánná válás folyamatán). A vegán média áradat közben néhány nagy hírcsatorna említést tett a karnizmusról.

Ez egy olyan szó, amit általában egyre többet látunk. Bárki, aki látta Simon Amstell-nek a BBC3 számára készített áldokumentumfilmjét, emlékszik erre a mondatra: “Mi nem vegánok vagyunk; ti vagytok karnisták.”

Karnizmus

De mi pontosan a karnizmus – és mik a karnista lét következményei? A szót Dr. Melanie Joy, Harvardon végzett tudós és vegán aktivista alkotta 16 éve, aki a karnizmust mint a domináns ideológiát írja le.

Nem akarjuk az állatokat szenvedését látni, mégis megöljük és azután megesszük őket. Egy brutális és elnyomó rendszer résztvevőiként az emberek nincsenek tudatában ennek az irracionális tevékenységnek az ellentmondásos természetével.

A karnizmus azt a láthatatlan hitrendszert írja le, ami arra kondicionál minket, hogy bizonyos állatokat megegyünk. Az ideológia a húsevés széleskörű elfogadottságát ‘természetesnek’, ‘normálisnak’ és ‘szükségszerűnek’ tartja.

Továbbá az ezzel ellentétes ideológiát – a veganizmust – tekinti természetellenesnek, és nem normálisnak.

Az ideológia

A vegetáriánusság történetét az ókori görögöktől napjainkig elemezve Renan Larue irodalomtudós arra jutott, hogy az emberiség mindig hatalommal ruházta fel önmagát az állatok felett, úgy gondolva, hogy a tartózkodás az állatokkal szembeni erőszaktól fenyegetést jelentene az emberekre nézve.

A karnizmus alkotja a fajizmus magját – az elképzelést, hogy az emberek jobbak, mint az állatok – ‘mert a húsevés motiválja az ideológiai önigazolást az állatok kizsákmányolásának más formáihoz is’, mondja Sandra Mahlke író.

Ez a veganizmus ellentéte is. Bár a vegánokat általában elutasítják, mert ‘rákényszerítik a hitüket’ másokra, valójában ez pont fordítva van – hiszen a húsevés egy választás, és nem az életben maradás szükséges velejárója. Gyerekkorunkban halott állatokat adnak nekünk ételként, és legtöbbször nem is tudjuk, hogy ami a tányérunkon van, az egyszer életben volt. A karnizmus tehát tudtunkon kívül működik, megfosztva minket a szabad választástól.

“Az állatokról, a világunkról és önmagunkról alkotott feltevésekre alapozva a húsevésre nem úgy tekintünk, mint a vegetáriánusságra – egy választásra,” mondja Dr. Melanie Joy vegán pszichológus.

“Inkább egy adott dolognak tekintjük, a ‘természetes’ tennivalónak, ahogy a dolgok mindig voltak, és mindig is lesznek. Megesszük az állatokat, anélkül, hogy elgondolkodnánk, hogy mit és miért teszünk.”

Az állatokat haszon- és társállat kategóriákra osztjuk. Megesszük a sertéseket, de a kutyákat nem; a teheneket igen, de a macskákat nem – a vonalat úgy tűnik, egy önkényes rendszer alapján húzzuk meg.

A lényeket ehető, nem ehető, kiskedvenc, ragadozó és szórakoztatóipari állatokra osztjuk – és minderre kihatnak kulturális különbözőségek.


Több mint 56 milliárd tenyésztett állatot vágnak le minden évben
szükségtelenül az emberek

Szétkapcsolva

A karnizmus ideológiája ellentétes mindazzal, ami az emberi értékek lényegét alkotja.  

Ennek eredményeként az emberek érzelmileg elkülönülnek az igazságtól, és védekező mechanizmusokat állítanak fel, hogy az állatok elfogyasztását tovább folytathassák. Ami normális esetben a szenvedő iránti empátia lenne, az közömbösséggé válik – amire aztán egy egész elnyomó és erőszakos rendszer épül.

Jeff Mannes, a Beyond Carnism (Karnizmuson túl, vegán szervezet) kommunikációs koordinátora azt írja, hogy a karnizmus az emberek értékrendszere és cselekedetei közti paradoxonon alapul: nem akarjuk, hogy az állatokat bántsák, és mégis megesszük őket. Azt állítja, hogy ez a konfliktus kognitív disszonanciához vezet, amit az emberek lelki eltompulással igyekeznek enyhíteni; erre a nyugati emberek között van kísérletes bizonyíték.

Joy azt mondja, ezért szolgálnak fel ritkán húst az állat fejével, vagy más ép testrészével együtt.

Önigazolás

Melanie Joy szerint a húsevés igazolásához az emberek úgy tekintenek rá, mint ami ‘normális, természetes és szükségszerű’ (angolul ‘normal, natural, necessary’, az önigazolás három N-je). Ezt a ‘három N’-t más szokások igazolására is fel szokták hozni, mint amilyen a rabszolgaság, férfi dominancia, és a nőktől a szavazójog megtagadása. Dr. Joy szerint a karnizmus faji, nemi és szexuális alapú igazságtalanságokat is táplál.

A karnizmus fennmaradását a vele szemben álló rendszer gyengítésével éri el: ez a veganizmus. Karnista védekező módszerek lejáratják a veganizmust, eltitkolják és eltorzítják az igazságot, hogy bizonyos tényeket illetően tudatlanságban maradhassanak. A karnisták a hírnök lelövéséhez folyamodnak, hogy fenntarthassák húsevő szokásaikat, amelyek az ő gondolkodásuk szerint helyesek.

De ha a húsevés olyan normális, természetes és szükségszerű, akkor miért érezzük szükségét annak, hogy távolságot tartsunk önmagunk és saját viselkedésünk között? Amíg az emberek fel nem ismerik, hogy az állatok megevése választás – és ráadásul szükségtelen –, addig ugyanazzal az elnyomó mentalitással fogunk élni, hozzájárulva egy határokat nem ismerő képtelenséghez.

Az igazságtalanságok ellen fel kell lépni, mentalitásoknak meg kellene változni, a könyörületnek pedig fel kellene ébredni.


magyar felirat kapcsolható

 

Forrás:

Nagyon sokan hozták már meg személyes döntésüket, hogy nem eszik meg más érző lények húsát. Amellett, hogy ez az állatok iránti könyörület egy kifejezése, a vegetarianizmust sokan követik spirituális, ökológiai és egészségi okokból. Például Indában ez sokkal kevésbé furcsa, és ősi múltja van.
A vegetáriánus táplálkozás, vegetáriánus, illetve vegán életmód mellet számos érv szól.

Környezetvédelem, klímaváltozás
Napjaink egyik legfontosabb kérdése a globális felmelegedés, és a környezetvédelem. A megoldásban kulcsfontosságú a vegán életmód. Ezért külön menüpontokat készítettem erről.

A spirituális öntudat
Az étel a test kémiai konyhájának forrása, és amit fogyasztunk befolyásolja tudatosságunkat, érzelmeinket és tapasztalat mintáinkat. Ha valaki magas tudatállapotban, békében és boldogságban és szeretettel minden teremtmény iránt szeretne élni, nem ehet húst, halat kagylót, rákot, szárnyast vagy tojást. Az állati ételek vegyianyagait fogyasztva, az ember a lemészárolt állat húsába zárolt haragot, irigységet, félelmet, aggódást, gyanút és halálfélelmet juttatja a testébe.

A karmikus következmények

Minden tettünknek, beleértve az ételválasztásunkat, karmikus következményei vannak. Más teremtmény megevésével beszállva a sebesülés, fájdalom és halál okozásának ciklusába, mindenkinek az okozott szenvedés mértékében meg kell azokat tapasztalnia a jövőben.

A szentírási törvény
Ahimsza, a nemártás törvénye, a hindu első kötelessége az Isten és a Teremtés iránti vallási kötelességei közül, ahogy azt a Védák írják. A biblia tíz parancsolatából is az egyik: "Ne ölj" (nem az, hogy Ne ölj embert!)

Az egészség
Orvosi tanulmányok bizonyítják, hogy a vegetáriánus ételeket könnyebb megemészteni, többféle tápanyagot tartalmaznak, és kevésbé terhelik meg szennyeződéssel a testet. A vegetáriánusok kevésbé érzékenyek a főbb betegségekre melyek a mai kor emberét érintik, így hosszabb, egészségesebben, produktívabb életet élnek. Kevesebb fizikai problémájuk van, ritkábban járnak orvoshoz, kevesebb fogproblémájuk és kisebb orvosi költségeik vannak. Az immunrendszerük erősebb, a testük tisztább, finomabb és bőrük szebb. Lásd: Szakemberek véleménye menüpont

Az erőszakmentesség egy érv a vegetarianizmusra

Az  ahimsa (ejtsd: áhimszá) szanszkrit szó: Himsa azt jelenti, hogy ártani valakinek. Az "a" egy fosztóképző, tehát az ahimsa azt jelenti, hogy nem ártani senkinek.
Általában erőszakmentességnek fordítják.

Az ahimsa, tartózkodás bármely élőlény bántalmazásától az Indiai kultúrában egy központi tanítás, egy meghatározó erkölcsi szabály. Magában foglalja a nem-ölést is, de átfogóbb értelmezésben a tartózkodást jelenti a fájdalomokozástól bármely élőlénynek akár gondolatban, akár szóban, akár cselekedetben.

"A húst vásárló himsát (erőszak) követ el a gazdagsága által; aki húst eszik az ízenek az élvezete miatt követi azt el; a gyilkos magával a megkötözéssel és legyilkolással követ el himsát. Azaz három formája van az ölésnek: aki hozza a húst vagy érte küld, aki levágja egy állat végtagjait, és aki beszerzi, eladja vagy megfőzi a húst és megeszi - mindegyik húsevőnek tekintendő."

Mahabharat, Anu 115.40

Táplálkozás a spirituális egészségért és társadalmi harmóniáért

Will Tuttle 2005-ös A világbéke étrend (The World Peace Diet) című könyve talán a valaha megjelent legjobb vegán könyv: eddig 16 nyelvre fordították le, Amazon bestseller lett. Tele van még vegánok számára is új összefüggésekkel.

A teljes könyv olvasható online

valamint ingyenesen letölthető pdf, epub és prc formátumban

Ha szívesebben olvasod a kinyomtatott könyvet, vagy esetleg ajándékba szeretnéd adni valakinek, most ezt is megrendelheted!

 

Dr. Will Tuttle - A világbéke étrend „Will Tuttle felbecsülhetetlen értékű perspektívát nyújt – nemcsak a bolygószintű válságról, amellyel mindannyian szembesülünk, hanem arról is, milyen módokon tudjuk azt hatékonyan befolyásolni. Műveltsége és könyörülete sugárzik a könyvből."
- Joanna Macy, a Coming back to life című könyv írója

„Teljes, könyörületes és mélyreható. Sosem fogod ezután félvállról venni azt a kérdést, hogy 'Mi van vacsorára'?"
- Victoria Moran, a Creating a Charmed Life című könyv szerzője

Mi lehet egyszerűbb, mint megenni egy almát? És mégis, mi lehet szentebb és mélyebb értelmű? A táplálékunk jelenti a legmeghittebb és legtöbbet kifejező kapcsolatunkat mind a természetes renddel, mind kulturális örökségünkkel. Azonban egyre világosabb, hogy a döntések, melyeket ma táplálékunkról hozunk, a környezet pusztulásához, óriási emberi egészségügyi problémákhoz és a teremtménytársaink iránti elképzelhetetlen kegyetlenséghez vezetnek.

A világbéke étrend ételválasztásaink nagy horderejű hatásait számba véve egy olyan világkép körvonalait mutatja be, amely lehetővé teszi világunk jobb megértését. A rendszerelméletet a mitológia, a vallás és a humán tudományok tanításaival ötvözve Will Tuttle univerzális alapelveket kínál minden lelkiismeretes embernek, tartozzon bármely vallási hagyományhoz, amelyek megmutatják, fajként hogyan haladhatunk előre a tudatosság terén – lehetővé téve, hogy szabadabbak, intelligensebbek, szeretetteljesebbek és boldogabbak legyünk az általunk hozott döntésekben.

Will Tuttle mesterfokozatot szerzett humán tudományokból a San Francisco Állami Egyetemen, valamint Ph.D. fokozatot az oktatás filozófiájának területén a Kaliforniai Egyetemen, Berkeleyben. Professzionális zongoraművész, zeneszerző és tanár, aki több mint 15 éve tart előadásokat haladó szellemű egyházakban, vegetáriánus és humán potenciál konferenciákon és tervezett közösségekben az USA-ban és a világ számos más országában. Élt Dél-Koreában zen buddhista szerzetesként, és széles körben dolgozott a tai chi, a jóga, a meditáció, az intuíciófejlesztés és a spirituális gyógyítás területein. A kaliforniai Healdsburgben, az USA-ban él.

***

"Lassan húsz éve vagyok vegetáriánus, és tíz éve vegán. Évek óta fordítok angolból a veganizmus témájában, főleg az egészség, környezetvédelem, klímaváltozás, állatok szenvedése területeiről. Egyebek (például Vegetáriánus Fesztivál előadások) mellett fordítottam több videót.

Több előadást is tartottam ezekről, ezért úgy gondoltam, hogy nem nagyon lehet nekem már a veganizmusról újat mondani. Aztán kezembe került Dr. Tuttle könyve, és egyik ámulatból a másikba estem. Lassan világossá vált, hogy címe, A világbéke étrend, egyáltalán nem túlzás, sőt… Logikus gondolatokkal olyan összefüggéseket tár fel, amelyek alapján a könyv valóban forradalmi. Életünknek ma nincs olyan területe és problémája, ami mögött ne fedeznénk fel az összefüggést problémáink eredendő okával, az állattartással. És ahogy problémáink mögött felsejlik egy közös ok, úgy megoldásukra is adódik egy közös válasz: az állatok kizsákmányolásának teljes felszámolása, vagyis a veganizmus.

Ez egyszemélyes forradalom, ami a kritikus tömeget elérve világforradalommá válhat, bármikor, ha mi úgy döntünk! A könyvből idézve: “Kívülről ez ’veganizmusnak’ tűnhet, és hívhatják annak, de ez egyszerűen tudatosság, és összekötöttségünk érzésének kifejeződése… nem nagy ügy, mert ez eredeti természetünk normális működése!”

Dr. Lehel Csaba

Teljes könyv olvasása online

„Azt hiszem, A világbéke étrend a 21. század legfontosabb könyve. Ha csak egyetlen könyvet olvasol el életedben, az A világbéke étrend legyen."

James Macy, M.D.

„Will Tuttle A világbéke étrend című könyve felráz és állásfoglalásra késztet. Hangneme sürgető és megalkuvást nem ismerő, mégis csupa könyörületes megértés."

The Quest Magazine

„Használd A világbéke étrendet útmutatóként, hogy képessé tedd magadat és másokat olyan étrendi döntések meghozatalára, amelyek minden képzeletedet felülmúló hatással bírnak."

Julia Butterfly Hill, híres környezetvédelmi aktivista, író, a Circle of Life Foundation alapítója

„Will Tuttle felbecsülhetetlen értékű perspektívát nyújt – nemcsak a bolygószintű válságról, amellyel mindannyian szembesülünk, hanem arról is, milyen módokon tudjuk azt hatékonyan befolyásolni. Műveltsége és könyörülete sugárzik a könyvből."

Dr. Joanna Macy, neves író, előadó, oktató és békeaktivista

„Will Tuttle, az ékesszólóan megírt könyv szerzője tisztelettel, érzékenyen és jóindulatúan kérdőre vonja az állatokkal való kapcsolatunkról alkotott gondolatainkat. Mélyen megérti az emberi pszichét. Nyelvhasználata pompás, könyörülete szinte kézzelfogható, és életre kel minden egyes oldalon. Erősen ajánlom ezt a könyvet, és fogadok, hogy nem bírod ki, hogy ne hasson meg gyengéd ereje."

Colleen Patrick-Goudreau, író, a Compassionate Cooks műsor házigazdája

„Will Tuttle egy próféta hangján szól világunkban azokért, akiknek nincs hangjuk. Ennek a könyvnek az erkölcsi vegetáriánusság mellett szóló érvelése a legvilágosabb és legteljesebb, amit valaha láttam. Csodálom őt azért a bátorságért és képességért, amivel nagyon világosan és meggyőzően kifejti álláspontját. Korszakalkotó mű."

Robert J. Brumet, tiszteletes, Unity School of Christianity tantestülete

Alkategóriák

Táplálkozás a spirituális egészségért és társadalmi harmóniáért

Will Tuttle 2005-ös A világbéke étrend (The World Peace Diet) című könyve talán a valaha megjelent legjobb vegán könyv: eddig 16 nyelvre fordították le, Amazon bestseller lett. Tele van még vegánok számára is új összefüggésekkel.

 

A könyv ingyenesen letölthető pdf, valamint epub és prc formátumban.

 

Dr. Will Tuttle - A világbéke étrend„Will Tuttle felbecsülhetetlen értékű perspektívát nyújt – nemcsak a bolygószintű válságról, amellyel mindannyian szembesülünk, hanem arról is, milyen módokon tudjuk azt hatékonyan befolyásolni. Műveltsége és könyörülete sugárzik a könyvből."
- Joanna Macy, a Coming back to life című könyv írója

„Teljes, könyörületes és mélyreható. Sosem fogod ezután félvállról venni azt a kérdést, hogy 'Mi van vacsorára'?"
- Victoria Moran, a Creating a Charmed Life című könyv szerzője

Mi lehet egyszerűbb, mint megenni egy almát? És mégis, mi lehet szentebb és mélyebb értelmű? A táplálékunk jelenti a legmeghittebb és legtöbbet kifejező kapcsolatunkat mind a természetes renddel, mind kulturális örökségünkkel. Azonban egyre világosabb, hogy a döntések, melyeket ma táplálékunkról hozunk, a környezet pusztulásához, óriási emberi egészségügyi problémákhoz és a teremtménytársaink iránti elképzelhetetlen kegyetlenséghez vezetnek.

A világbéke étrend ételválasztásaink nagy horderejű hatásait számba véve egy olyan világkép körvonalait mutatja be, amely lehetővé teszi világunk jobb megértését. A rendszerelméletet a mitológia, a vallás és a humán tudományok tanításaival ötvözve Will Tuttle univerzális alapelveket kínál minden lelkiismeretes embernek, tartozzon bármely vallási hagyományhoz, amelyek megmutatják, fajként hogyan haladhatunk előre a tudatosság terén – lehetővé téve, hogy szabadabbak, intelligensebbek, szeretetteljesebbek és boldogabbak legyünk az általunk hozott döntésekben.

Will Tuttle mesterfokozatot szerzett humán tudományokból a San Francisco Állami Egyetemen, valamint Ph.D. fokozatot az oktatás filozófiájának területén a Kaliforniai Egyetemen, Berkeleyben. Professzionális zongoraművész, zeneszerző és tanár, aki több mint 15 éve tart előadásokat haladó szellemű egyházakban, vegetáriánus és humán potenciál konferenciákon és tervezett közösségekben az USA-ban és a világ számos más országában. Élt Dél-Koreában zen buddhista szerzetesként, és széles körben dolgozott a tai chi, a jóga, a meditáció, az intuíciófejlesztés és a spirituális gyógyítás területein. A kaliforniai Healdsburgben, az USA-ban él.

***

"Lassan húsz éve vagyok vegetáriánus, és tíz éve vegán. Évek óta fordítok angolból a veganizmus témájában, főleg az egészség, környezetvédelem, klímaváltozás, állatok szenvedése területeiről. Egyebek (például Vegetáriánus Fesztivál előadások) mellett fordítottam több videót.

Több előadást is tartottam ezekről, ezért úgy gondoltam, hogy nem nagyon lehet nekem már a veganizmusról újat mondani. Aztán kezembe került Dr. Tuttle könyve, és egyik ámulatból a másikba estem. Lassan világossá vált, hogy címe, A világbéke étrend, egyáltalán nem túlzás, sőt… Logikus gondolatokkal olyan összefüggéseket tár fel, amelyek alapján a könyv valóban forradalmi. Életünknek ma nincs olyan területe és problémája, ami mögött ne fedeznénk fel az összefüggést problémáink eredendő okával, az állattartással. És ahogy problémáink mögött felsejlik egy közös ok, úgy megoldásukra is adódik egy közös válasz: az állatok kizsákmányolásának teljes felszámolása, vagyis a veganizmus.

Ez egyszemélyes forradalom, ami a kritikus tömeget elérve világforradalommá válhat, bármikor, ha mi úgy döntünk! A könyvből idézve: “Kívülről ez ’veganizmusnak’ tűnhet, és hívhatják annak, de ez egyszerűen tudatosság, és összekötöttségünk érzésének kifejeződése… nem nagy ügy, mert ez eredeti természetünk normális működése!”

Dr. Lehel Csaba

Bővebben...

Ebben a menüpontban sok figyelemre méltó vegán és vegetáriánus témájú film, valamint előadás található.

Azonban a következő filmeket vegán/vegetáriánus "alapműként" ajánlom megnézni. 

Etika

Földlakók (Earthlings)

Az igazság az, amit a képernyőn látni fogtok, a rideg valóság. Az igazságot hiába rejtegetjük, előbb vagy utóbb szembesülnünk kell vele, tudnunk kell, ki és miért szenvedett egy életen át és halt meg a mi 5 percnyi élvezetünkért.
Az állatok és a Föld szeretete teljesen új értelmet nyer számunkra, ugyanis a film rávilágít arra, hogyan zsákmányolja ki az ember a Földet és az állatokat, hogyan akar uralkodni felettük, és hogyan fitogtatja folyamatosan a hatalmát más fajokkal szemben megállás nélkül. Egyenlőként mutat be mindannyiónkat, mert mindannyian földlakók vagyunk. Elmagyarázza azt is, hogy Ők már többmillió éve élnek a természetben harmóniában, és sokkal jobban tudják, miként is kell élni ezen a bolygón. A film stílusa a többihez képest nagyon más, ez egy fejezetekre bontott narráció és közben igazi, hamisítatlan videókat mutatnak alatta, minden fontos témára kitérve.
 

Egészség

Villák a kések felett (Forks over Knives)

A Forks over Knives az a film, ami segít elhelyezkedni az Earthlings okozta sokk után. Mit egyek, hogy fogom ezt túlélni állati eredetű étel bevitele nélkül? Ez a film tudományosan közelíti meg az egész növényi alapú táplálkozást. Rengeteg választ kap az ember a kérdéseire, ha a növényi alapú étrendtől meg van riadva, vagy csak nem ismeri. Ezen kívül szembesíti az embert a hús okozta halálesetekkel, bebizonyítja, hogy a húsfogyasztáshoz mennyi általános halálos betegség párosul.

Mi az Egészség? (What the Health?)

Mi az Egészség (What the Health) 2017-es dokumentumfilm, amely kritikát vet fel a hús és tejtermékek fogyasztásának egészségügyi hatásairól, és megkérdőjelezi a vezető egészségügyi és gyógyszerészeti szervezetek gyakorlatát. Elsődleges célja a növényi étrend támogatása.
 

Környezetvédelem

Cowspiracy: A fenntarthatósági titok

Az Earthlings és a Forks Over Knives valamint a What the Health bemutatta az állathasználat etikai és egészségügyi árnyoldalát, ám az egyik legvitathatatlanabb érv a környezetvédelem. A Cowspiracy egy tényfeltáró film, ami hivatalos statisztikák felhasználásával mutatja be a haszonállat gazdálkodás környezetre gyakorolt végtelenül pusztító hatását. Mind az erdőirtásokért, az üvegházhatású gázok kibocsájtásáért, a víz és gabonakészletek elhasználásáért a mértéktelen hús és tejtermék fogyasztás tehető a legnagyobb mértékben felelőssé. Ha nem változtatunk életmódunkon, az globális katasztrófához vezet.

Földünk természeti erőforrásaival való gazdálkodást tekintve az állattartás sokkal nagyobb igényű, mint a vegan életmód. Rengeteg területet, ivóvizet, energiát használ valamint hatalmas mennyiségű károsanyagot bocsát ki.

Valójában minden általunk elfogyasztott étel rejtett környezeti költséggel jár, köztük a zöldségek és gyümölcsök is: szállítás, hűtés, üzemanyag a gazdálkodás során, valamint a növények és állatok metán kibocsátása mind hozzájárulnak a légköri üvegházgázok szaporodásához.

***

A World Watch 2004 júliusi-augusztusi számának szerkesztői azt a következtetést vonták le, hogy "az emberek állati hús iránti étvágya olyan hajtóerő, ami gyakorlatilag az emberiség jövőjét fenyegető környezeti ártalmak minden főbb fajtája mögött megtalálható: így az erdőirtás, a talajerózió, az édesvízkészlet és a a biodiverzitás csökkenése, a levegő- és vízszennyezés, az éghajlatváltozás, a társadalmi igazságtalanság, a közösségek destabilizálódása és a betegségek terjedése mögött is". Lee Hall, a Friends of Animals jogi vezetője tömörebben fogalmaz: "Tulajdonképpen minden nagy környezeti probléma mögött a tej és a hús áll".

***

Az állattenyésztés egységnyi testsúlyra nézve nagy mennyiségű takarmányt is igényel. 2003-ban Lucas Reijnders az Amszterdami Egyetemről, és Sam Soret a Loma Linda Egyetemről azt találták, hogy 1 kg-nyi fogyasztható marhahús fehérje előállítása több mint 10 kg-nyi növényi fehérjét igényel, mindazzal az üvegházgáz kibocsátással, ami a gabonatermesztéssel jár. Továbbá az állattartó gazdaságok sokféle hulladékot és szennyvizet termelnek, amik üvegházgáz kibocsátással járnak.

Ezeket a tényezőket figyelembe véve Subak kiszámolta, hogy 1 kg marhahús előállítása egy hízlalóban, vagy iparszerű állattartó telepen egységnyi súlyra számítva 14,8 kg CO2-t termel, több mint 36-szor annyit, mint a spárgatermesztés során kibocsátott CO2-egyenérték mennyisége.

***

A Chicago-i Egyetem által készített New Yor Times-ban megjelent ábra. Itt van két 320 kalória körüli étel. A zöldségek és a rizs előállítása 16-szor kevesebb foszilis üzemanyag energiát igényel, mint a marhahús előállítása.

***

 

A kérdés összetettsége olyan részletességet igényel, ami túlmutat ennek a honlapnak a keretein.
Klímaváltozásról, globális felmelegedésről részletesebben: www.globalisfelmelegedes.info

A globális felmelegedés megállítása, visszafordítása korunk emberiségének egyik legfontosabb feladata. Mi köze ennek a vegetáriánus, vegán életmódhoz?

Klímavaltozs-vegetarianizmus

Az ENSZ FAO jelentése "Az állattartás hosszú árnyéka" 2006-ban azt állapította meg, hogy az állattenyésztés több üvegházhatáskeltő gázt termel, mint a szállító ipar, ha az általuk termelt CO2 mennyiségét hasonlítjuk össze. A tanulmány megjelenése óta egyre többen adtak hangot nézetüknek, hogy az állattartás szerepe a globális felmelegedésben lényegesen több az ott említett 18%-nál.

Ennek a témának járt végül utána a Világbank két kutatója, és alapos vizsgálódásuk eredményeként azt találták, hogy a klímaváltozás több mint feléért az állattartás okolható. A Világbank kutatóinak 2009. októberében megjelent tanulmánya szerint az állattartás hozzájárulása a klímaváltozáshoz legalább 51%! A kutatók a megoldást és annak gazdasági vonatkozásait is alaposan megvitatják.

Kimagasló személyek, tudósok, politikusok hirdetik a vegan életmód fontosságát a globális felmelegedés megoldásában. Néhány közülük: Al Gore, Gidon Eschel, Dr. Jane Goodall, Dr. James Hansen, Pamela Martin, Sir Paul McCartney, Chow Mei-ching, Jim Motavalli, Dr. Rajendra Pachauri, Lord Stern...

 

A kérdés összetettsége olyan részletességet igényel, ami túlmutat ennek a honlapnak a keretein.
Klímaváltozásról, globális felmelegedésről részletesebben: www.globalisfelmelegedes.info

Az állatvédelem és a növényi alapú étrend elválaszthatatlan egymástól. Állatok millióit tartja elképesztő kizsákmányolásban az emberiség. Haszonállat és házi kedvenc között a határ viszonylagos. A világ egyes részein pusztán tápláléknak tekintenek állatokat, amelyek másutt a lekedvesebb barátaink.

Idézetek hírességektől

„Alig hiszem, hogy bármely más ország ilyen nagyszámú vegetáriánust tudna felmutatni lakosságán belül, és amely már generációk óta tartózkodik a húsevéstől – mindezt nemcsak azért, mert alkalmatlannak tartja az ember számára, hanem mert még a szellemi fejlődésre is károsnak ítéli meg."

Rajendra Prasad

Szakrális idézetek

"Minek nekem megannyi véres áldozatotok?" - mondja az Úr. "Jóllaktam már kosokból készült égőáldozataitokkal, és a hizlalt borjak hájával. A BIKÁK ÉS BAKOK VÉRÉBEN NEM LELEM KEDVEMET... Ha kiterjesztitek imára kezeteket, elfordítom szememet. Akármennyit imádkoztok is, nem hallgatok oda, MERT KEZETEK CSUPA VÉR; mosdjatok meg, s tisztuljatok meg. El gonosz tetteitekkel színem elől, NE TEGYETEK TÖBBÉ ROSSZAT!

Ézsaiás 1:11, 1:15-16, Szent Biblia