Moha vegetáriánus és vegán honlapja

A szalonna, a sonka és a kolbász is ugyanannyira rákkeltő, mint a cigaretta – írja friss jelentésében a World Health Organisation (WHO). A pácolt és feldolgozott húsok ugyanabba a kategóriába kerültek, mint az azbeszt, az arzén, az alkohol és a dohány.

 

A WHO rákkal foglalkozó részlege, az International Agency for Research on Cancer (IARC) szerint elég bizonyíték van arra, hogy a feldolgozott húsokat mostantól a rákkeltő anyagok első csoportjába sorolják, mivel egyértelmű a kapcsolat: bélrákot okoznak.

 
Fotó: Bloomberg / Europress / Getty

A jelentés a vörös húsokat a 2A kategóriába sorolja, ami azt jelenti, hogy „az embereknél valószínűleg rákkeltő". A vörös húsok fogyasztását eddig a hasnyálmirigy- és prosztatarákhoz kapcsolták.

Az IARC egyéves, nemzetközi tudományos vita után hozta meg döntését az új besorolásokról. A rákkutatással foglalkozó tudósok üdvözlik a döntést. A Guardiannek nyilatkozott Robert Pickard, a University of Cardiff neurobiológusa, az amerikai Meat Advisory Panel tagja. Szerinte a vörös húsok elkerülése továbbra sem tartható stratégia, a megelőzésnek továbbra is a dohányzásra, az alkoholra és a normális testsúly fenntartására kell koncentrálnia. Mások is elkerülés helyett kevesebb fogyasztást ajánlanak.

A világ rákkutatóit tömörítő World Cancer Research Fund viszont régóta a sonka, szalonna, kolbászok ellen szól, a feldolgozott húsok fogyasztását egyértelműen rákkockázatnak tartva. A testület szerint ezekből, illetve a szalámiból is olyan keveset kell enni, amennyire csak lehet: heti kevesebb mint 500 gramm vörös hús nem ártalmas. Ebbe viszont bele kell számolni a marhát, a sertést és a bárányt is.

Az IARC hivatalosan a Lancet Oncology című szaklapban jelentette be az új besorolásokat. Más tudósok viszont arra figyelmeztetnek, hogy az eddig kimutatott hatások nagyon gyengék voltak. A jelentés mondjuk azt állítja, hogy napi 50 gramm feldolgozott hús – kevesebb mint két szelet szalonna – 18 százalékkal növelte a vastagbélrák kockázatát. Viszont probléma lehet az is, ha túl kevés húst fogyasztunk. És még nagyobb probléma, ha nem mozgunk, sportolunk rendszeresen.

(Laza Bálint, index.hu 2015.10.26.)

Kedves Látogató! A weboldalon cookie-kat(sütiket) használok, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Kérlek, engedélyezd a sütik használatát, vagy zárd be az oldalt!
Ok