vegetáriánus.info > Vegetáriánus > Az oldal nyomtatása

A vegetáriánizmus története

A vegetáriánizmus a latin eredetű "vegetabilis", azaz növényi szóból származik. A vegetáriánusok olyan emberek, akik növényi eredetű élelmiszerekkel táplálkoznak, elutasítják az állatok megöléséből származó termékek fogyasztását.

Az emberiség írott történelemből, leginkább a vallások (hinduizmus, buddhizmus, iszlám, kereszténység és zsidó hit, stb.) és különféle közösségek (pl. Pithagoreánusok) tanításaiból tudhatjuk, hogy a vegetarianizmus létező gyakorlat volt. Ismeretes, hogy az időszámításunk előtt 3-4 ezer évvel ezelőtt az ókori Egyiptom papjai nem fogyasztottak húst. Majd minden vallás ad rendeléseket a táplálkozással kapcsolatban, a húsevést többnyire mellőzendőnek írják.

Az első modern kori Vegetáriánus Társaság 1847-ben Angliában alakult meg. 1883-ban alakult meg a Magyarországi Vegetárius Egyesület (később Magyar Vegetárius Egyesület).

1944-ben Elsie Shrigley és Donald Watson, akik az Egyesült Királyság Vegetáriánus Társaságának tagjai voltak, úgy érezték, meg kell különböztessék magukat "a többi vegetáriánustól", ugyanis ők elutasítottak olyan állati eredetű anyagokat, amilyeneket a többiek nem, vagyis a tojást, a tejet és tejtermékeket, és a mézet is. Magukat vegán (vegan) szóval illették, és ez hamarosan elterjedt a köztudatban is, mint azon emberek jellemzője, akik táplálkozásukból elutasítanak mindenféle állati eredetű anyagot.


vonal

vegetáriánus.info sitemap Az oldal nyomtatása

Ha értékesnek találod ezt az oldalt, a következő kódot a honlapod forrásába illesztve tudsz a honlapnak erre a konkrét oldalára mutató linket elhelyezni: