vegetáriánus.info > Életmód > Egyem, ne egyem? > Az oldal nyomtatása

Tojás vegetáriánus helyettesítése

Ezzel az összeállítással a kezdő vegetáriánusoknak szeretnénk segíteni. Főleg könnyen hozzáférhető nyersanyagokból otthon megvalósítható ötleteket szeretnénk adni.
A bioboltokban és a hagyományos kereskedelemben is egyre többféle tojás nélküli termék, ill. tojáshelyettesítő kapható ( itt csak azokat írjuk, amiket kipróbáltunk) ill. ismerünk.

Tofu
Majonez
Tartár mártás
Panírozás - bundázás
Tésztafélék
Sütemények

Tofu

A tofu hasonlóan készül szójatejből, mint a túró tejből. Szóval nem más, mint szójatúró. 30dkg-os téglákban kapható. Semleges ízű, a csirkéhez és a túróhoz hasonlóan változatosan lehet fűszerezni, édességeket is lehet készíteni belőle. Nyersen is fogyasztható. Ha nem az utolsó pillanatban jut eszedbe, jó, ha pár órára vagy éjszakára fűszerekkel bepácolod, úgy jobban beveszi az ízeket. Az állaga nem igazán hasonlít a húsra, inkább a puhább sajtra emlékeztet, de nem olvad meg. Hús-, tojás- és túrószerű ételek készíthetők belőle.
( Lehet fagyasztani, de az állaga teljesen megváltozik, szivacsos-rostos lesz. Így már krémeket nem lehet belőle készíteni, viszont hús pótlására sokan a fagyasztott-kiengedett tofut jobban szeretik használni.)

Tofurántotta:
A tofut villával vagy kézzel összezúzom, hogy túrószerű legyen.
Fűszerekkel jól összekeverem:

  • 1 kávéskanál csípősségmentes őrölt mustárpor
  • fehérbors,
  • 1 kávéskanál kurkuma,
  • só,
  • esetleg szójaszósz.

Ezt a fűszerezést lehet bővíteni vagy másítani ízlés szerint;pl:

  • fokhagymapor,
  • hagymapor
  • sörélesztőpelyhet is lehet bele keverni.

Ha van valamilyen füstös ízt adó fűszer, azt is teszek bele.
Ha túl száraz a keverék, vízzel, tejjel, tejföllel lehet higítani. Ezt a keveréket tojásrántottához hasonlóan lehet használni.

Hagymás ránotta:
1 vagy 2 fej hagymát felszeletelek, olajon megsütöm, hozzáadom a tofukeveréket, és jól átforrósítom.
Gombás rántotta:
1 kis fej hagymát apróra vágva olajon megfonnyasztok, hozzáadom a szeletelt gombát, kicsit pirítom, sózom, borsozom, addig főzöm, míg a levét el nem főli, kicsit lepirítom, hozzáadom a tofukeveréket, és jól átforrósítom.
Vegan tojásos lecsó:
ugyanúgy készül, mint a tojásos lecsó, csak a felvert tojás helyett a tofukeveréket teszem bele.

Tofus tészta:
bármelyik "rántottát" kifőtt tésztához keverem.

Rakott krumpli:
hagyományos módon készítem. Kolbász helyett füstölt gabonakolbászt, tojás helyett a fenti tofukeveréket teszem bele. A legegyszerűbb ősszekeverni a tofut és a kolbászt, mert a gabonakolbászt nemigen lehet szeletelni, az íze meg úgyis ugyanolyan. Vegan változathoz tofu tejföllel lehet készíteni. (recept ld. lejjebb)

Tejföl:

1 tofu (30dkg)
1.5 citrom leve
1 kiskanál csípősségmentes mustárpor
1 kiskanál cukor

olivaolaj vagy egyéb étolaj kb fél csésze
víz - annyi, hogy végül önthető, kb tejföl sűrűségű legyen
kevés hagymapor
fokhagymapor,
fehér bors,
kurkuma

Ezeket jól összeturmixolni
Ez rakott ételekhez jó, a fűszerezésen ízlés szerint lehet változtatni.

Majonéz

Készen kapható majonéz:

Grácia Tojásmentes Majonézkrém
Cebra Kft
Tel: 06-30-6414-166
Budapest Bányalég u.60.
www.majonez.hu
Sárga műanyagflakonban van, bioboltokban és a Herbaház reform nagykereskedésben kapható.
Sajnos édesítőszer van benne.

Jogonéz
Univer márka, kis 2dl-es üvegben, többnyire a salátaöntetek között, élelmiszer boltokban.
Ez is édesítőszeres.

Napraforgó-majonéz:

10-12 dkg hántolt naprafogómagot kávédarálóban vagy erős turmixgépben megőrölni.
Hozzákeverni:
1dl napraforgóolaj (a hidegen sajtolt egészségesebb)
1.5 citrom leve
1 teáskanál mustár
0,5 dl víz
só, fehér vagy fekete bors
esetleg kis méz vagy cukor.

Legjobb az egészet a turmixba tenni, de ha nincs, kézzel is ki lehet keverni.
Nem áll el sokáig.

 

Tartár mártás

Tartármártás házilag:

Hagyományosan majonézt (ami tojássárgája olajjal kikeverve) kevernek ki tejföllel (vagy tejszínnel, esetleg joghurttal ill. ezek keverékével), mustárral, sóval, cukorral, citromlével, fehérborssal fűszerezik.
A majonéz önmagában ízetlen, úgyhogy ha kihagyom, és a tejfölt ízesítem, ugyanolyan finom lesz. Egy csipet kurkuma vagy egy kis sárgarépalé szép színt is ad.

recept:

  • 2 t.k. olaj
  • 2-3 t.k. méz
  • 1 t.k. mustár
  • pár csepp citromlé
  • csipet bors.


Az összes hozzávalót egy habverővel kikeverem és a végén hozzáadok 1 kis doboz tejfölt vagy yofut (szója joghurt), és már kész is a majonéz; ezt szoktam használni a francia salátához is.

Tofutartár:

Ugyanaz, mint a tofu tejföl, csak tartármártás ízesítéssel;
só, cukor, citromlé, mustár, fehérbors.
A tofut erőteljesebben kell fűszerezni, hogy elnyomja a szójaízt. Hideg mártáshoz friss tofut használjunk, annak a legenyhébb az íze.

Lehet készíteni tojássalátát:
A tofut keskeny csíkokra vágom, a főtt tojásfehérjéhez hasonlóan. Kicsit sózom, tartármártással leöntöm, a hűtőben hagyom egy éjszakára.

 

Panírozás - bundázás

Lisztből és tejből vagy vízből a palacsintatésztánál kicsit sűrűbb masszát keverünk, és ezt használjuk a felvert tojás helyett. Legjobb hozzá a durum simaliszt, de a közönséges finomliszt is megteszi.
A masszát lehet ízlés szerint fűszerezni. Én sót, fehérbosot, őrölt mustármagot (csípősségmentes) és kurkumát (szép sárga lesz tőle sütés közben) teszek bele. Ha használsz vegetát vagy hasonló ételízesítőt, az is jó bele.
Bundáskenyeret készíthetsz, ha kenyérszeleteket mártasz a panírozó masszába és bő olajban kisütöd.

 

Tésztafélék

Megjegyzés: Itt minden recept fehérlisztet tartalmaz – mert a témánk a tojáshelyettesítés, nem a reformkonyha. Természetesen teljeskiőrlésű liszteket is lehet használni. A teljeskiőrlésű lisztek szívják a nedvességet, ezért ha könnyű tésztát akarunk készíteni, gyorsan kell vele dolgozni, hogy ne legyen ideje megduzzadni.

DURUMliszt:

Nagyon jól használható tojás nélküli tésztafélék készítésére.
Fasírtok, "húsgombócok" masszájába néhány evőkanál durumlisztet kell tenni, és egy kicsit állni hagyni sütés-főzés előtt, így nem fog szétesni.

TÖNKÖLY fehérliszt:

Ez is jó, de kevés tapasztalatom van vele. Kelt tésztákhoz pl nagyon jó.

Palacsinta:
Hagyományos módon is készülhet, a tojást kihagyva. (Tehát liszt + víz + tej) Általában jó lesz így is, de ha keversz bele 1-2 evőkanál étkezési keményítőt, akkor biztos nem ragad a palacsintasütőbe..
Legjobb és legfinomabb ha durum simalisztből készíted. (Először a liszthez annyi vizet adok, hogy galuska sűrűségű legyen, aztán folyamatos keverés közben higítom vízzel és tejjel kb fele-fele arányban. Rakok bele egy csipet sót. Lehet bele tenni egy kis cukrot és vaniliás cukrot.) Sütés előtt legalább 1 órát pihentetni kell a tésztát, hogy ne ragadjon.
Lehet teljeskiőrlésű lisztek keverékéből is készíteni, de ezt ki kell kísérletezni. Pl zabpehelyliszt vagy korpa és teljeskiőrlésű tönkölyliszt.

Vegan palacsinta tészta recept 12db-hoz:
20 dkg finom liszt,
1 ev.k. cukor és 1 ev.k. vaníliás cukor,
5 dl szódavíz, 4 ev.k. olaj és egy nagy csipet só.
Összekeverem és utána 30 percig hagyom állni. A palacsintasütőt mindegyik előtt kikenem olajjal.
Sütés után tálra borítom a palacsintát és azonnal letakarom alufóliával. Ezt mindegyiknél így csinálom, amíg kész nem vagyok. Azt vettem észre, hogy így a gőzben nagyon jól megpuhul, és senki meg nem mondja, hogy nincs benne tojás.

Főtt tészták:

Nokedlit, galuskát, csipedettet, gombócot durum sima lisztből lehet készíteni tojás nélkül.
Tipp: ha nem akarsz bajlódni a csipetke és a galuska készítésével, tojás nélküli tarhonyát főzhetsz a levesbe.

Készen kapható:
Durumlisztből készült száraztésztát szinte mindenhol lehet kapni különféle márkanéven.
Lehet másfajta lisztből készült száraztésztákat is kapni, elég sokfélét.
Vigyázat: a koleszterinmentesnek hirdetett tésztákat ellenőrizni kell, sokszor van bennük tojásfehérje.

 

Sütemények

A tojásnak kétféle funkciója van. "Összeragasztja" a tésztát, és a tojáshab megemeli, lazítja, könnyűvé teszi.

A lazításra sütőport használhatunk. 1 teáskanál sütőpor 1 tojásnak felel meg.

A "ragasztásra" többféle dolgot lehet használni.

  • keményítő
  • lenmag
  • tofu
  • zabtej
  • 1-2 alma reszelve
  • 1 banán pürésítve

Lenmag "tojás":
1 csésze lenmag 3/4 csésze vízzel jól elturmixolva. Ebből 1/3 csésze felel meg 1 tojásnak.
Kevert tésztákhoz jó, kevésbé morzsolódik a tészta. A tésztához sütőpor is kell, hogy sütés közben felemelkedjen és könnyű legyen.

Általános tojáshelyettesítő keverék:
2 evőkanál liszt
1.5 teáskanál étolaj
0.5 teáskanál sütőpor
3 evőkanál víz
Jól össze kell keverni, és azonnal felhasználni, mert a sütőpor 2 óra alatt tönkremegy.
Ez a mennyiség 1 tojásnak felel meg

Zabtej:
A zabpehelyből készített tej nagyon jó, mert a zab egy zsíros gabonaféle, és nagyon jó "zabtejet" lehet belőle készíteni, amitől legalább 5 napig puha marad a piskóta és nem lesz morzsalékos.
Zabtej készítése:
3 dkg zabpelyhet leöntök 6 dl vízzel és forralom pár percig. Utána bot mixerrel összekeverem, megvárom míg kihűl és egy új harisnyán átszűröm. Ez a mennyiség elegendő 50dkg lisztből készített piskótatészta keverékéhez.

Készen kapható tojáshelyettesítő por bioboltokban.

Sütemények gyúrt tésztából:
ahol csak 1vagy 2 tojás kell, azt ki lehet hagyni. 1-2 evőkanál kukorica vagy búza keményítőt és egy kis tejfölt szoktam a tésztához adni, akkor jobban nyújtható. (zserbó, beigli, linzerek, stb)

Kevert tészták:

Egy receptet ideírok ez alkalmas akár születésnapi tortának is:

Barna "piskótatészta"

11/2 bögre liszt
1 bögre cukor
3 nagy evőkanál kakaó
1 teáskanál szódabikarbóna
csipet só
6 evőkanál étolaj
1 evőkanál ecet
kis vanilia, rum stb
1 bögre tej vagy víz

Száraz alkotókat összekeverni, fakanállal hozzákeverni a többit, csak addig míg sima lesz. Élőmelegített 180 C sütőben (gázsütőben közepes fokozat) kb 30 percig sütni, amíg már nem ragad a tészta a beleszúrt tűre. A tepsiben hagyd kihűlni, mert melegen törik,morzsolódik. Nem lesz nagy adag, 20x20cm-es tepsiben 2-3cm vastag lesz. Én az egészet a teflontepsiben keverem össze, nem kell keverőtálat mosogatni. Természetesen nagyobb tepsihez dupla adagot keverj ki.
Lehet enni magában, vagy tölteni bármivel pl lekvárral, vajas krémmel, pudinggal.

A tésztát lehet variálni: A kakaót kihagyni és egy kis vaniliával meg citromhéjjal ízesíteni. Lehet bele tenni 1 marék darált diót.

Köszönöm Editnek az összeállítást


vonal

vegetáriánus.info sitemap Az oldal nyomtatása

Ha értékesnek találod ezt az oldalt, a következő kódot a honlapod forrásába illesztve tudsz a honlapnak erre a konkrét oldalára mutató linket elhelyezni: