Ki miért vega?
„Küzdenünk kell a nem tudatos kegyetlenség szelleme ellen, amellyel az állatokkal bánunk. Az állatok ugyanannyit szenvednek, mint mi... Az a feladatunk, hogy ezt felismertessük az egész világgal.”
– ALBERT SCHWEITZER
„A világon az állatoknak megvannak a saját okaik a létezésre. Semmivel sem teremtődtek jobban az emberek számára, mint a feketék a fehérek számára, vagy a nők a férfiak számára.”
– ALICE WALKER
„És most egy harmadik, pimasz nép emelkedik fel, az előzőtől különböző, irtózatos méretű emberek. Egyedül az állatok nyers húsán élnek, természetük barbár, a szívük kő.”
– HÉSZIÓDOSZ, Kr. e. 8. sz
Az ebben a könyvben kifejtett nézetek, bár nem túl bonyolultak vagy különösebben nehezen érthetők, sokáig láthatalanok voltak, hangoztatásuk pedig szinte lehetetlen volt, mert nyíltan ellentmondanak állattartó kultúránk rejtett feltevéseinek. Ha elgondolkodunk rajtuk, megvitatjuk és ezek szerint cselekszünk, vonatkozásaik a status quo-t óriási mértékben felforgatják. Vannak egyéb, az iskolákban vagy a médiában ritkán látható, felforgató hatású társadalmi elméletek, mint a marxizmus. De még ezek sem kezdenek el foglalkozni az itt megvitatott mélyebb kérdéssel: az elnyomás és kirekesztés mentalitásával, ami szükségszerűen következik az állatok árucikké tételéből és az állati ételek fogyasztásából, és amelyek elvezetnek a versenyhez, a nőies alapelv elnyomásához, és az alacsonyabb osztályok kizsákmányolásához a gazdagabb jószág- (tőke-) tulajdonos osztályok által. Marx „Világ proletárjai, egyesüljetek!” elmélete sosem kérdőjelezte meg az állatok és a természet elnyomása mögött álló erkölcsöt, és ezért nem volt valóban forradalmi. Az emberi felsőbbrendűség keretein belül működött, és sosem vonta kétségbe azt a mentalitást, ami élőlényeket árucikkeknek tekint. A veganizmus egy felhívás arra, hogy közösen lássuk, hogy mindaddig, amíg elnyomunk más élőlényeket, elkerülhetetlenül létrehozzuk az elnyomás kultúráját, és abban fogunk élni. Az osztályharc az állattartó kultúra elnyomó és kirekesztő mentalitásának eredménye, és csak része annak a szörnyűségnek, ami az állati ételek fogyasztásával elkerülhetetlenül együtt jár.
A vegán elkötelezettség, hogy tudatosan a legkisebbre csökkentjük kegyetlenségünket minden állat felé, következményeiben annyira forradalmi, hogy gyakran rövid úton félresöprik, mert kognitív disszonanciát és mély szorongást vált ki. Születésünk óta annyira belénk vésődött az állattartó mentalitás, hogy általában még a magukat progresszívnek tekintők sem állnak készen arra, hogy megkérdőjelezzék az állatoknak és embereknek azt a kizsákmányolását, amit ételválasztásainkkal okozunk. Mint a víz alatt tartott labda, természetes könyörületünk fel akar bukkanni a felszínre, ezért folyamatosan dolgoznunk kell azon, hogy azt lenyomva tartsuk. A kedvesség és intelligencia labdáját nemcsak a szétkapcsoltság gyakorlásával tartjuk lenyomva, hanem a növényi alapú étrenddel szembeni, kulturálisan gerjesztett ellenvetések ápolásának gyakorlásával is, amiket elismétlünk önmagunknak, ha a labda elkezd emelkedni.
Az egyik alapvető ellenvetés, hogy az állatok iránti könyörület nagyobb fontosságot tulajdonít nekik, mint amit megérdemelnek. Ezzel az ellenvetéssel a domináns állattartó gondolkodásmód lekicsinyli az állatokat és gúnyolódik a vegánokon, amiért velük törődnek, miközben embertársaik szegénységtől, a családok felbomlásától, háborútól, kábítószerfüggéstől, terrorizmustól, szennyezéstől és sok egyébtől szenvednek. Ez az ellenvetés csupán az állattartó kultúra alapvető felsőbbrendűségi orientációjának a megerősítése, ami törvényesíti az állatok elnyomását. Azon a hozzáálláson alapul, hogy az állatok nem számítanak, hogy a nekik általunk okozott szenvedés nem téma, és hogy ők valahogyan nélkülözhetők vagy feláldozhatók. Ha elménket és szívünket valahogyan ki tudjuk juttatni abból a dobozból, amit kulturálisan meghatározó alaptevékenységünkkel, a haszonállatok rabszolgává tételével és megölésével építünk, és ami gondolkodásunkat és érzéseinket az elnyomó állattartó mentalitás szűk keretei között csapdában tartja, akkor elkezdjük meglátni, érezni és megérteni, hogy mik az állatok valójában.
Látni fogjuk, hogy az állatok hozzánk hasonlóan a végtelen szeretet-intelligencia kifejeződései; hogy hozzánk hasonlóan vágyakoznak ösztöneik és vágyaik kielégítésére és kerülik a fájdalmat és szenvedést; hogy hozzánk hasonlóan mélységesen rejtélyesek. Ha egyáltalán bármit megtudunk az állatokról, az az, hogy sehogy sem tudjuk korlátozott megértésünk keretei közé beilleszteni őket. Ha a természetben megnézzük az állatokat, akkor láthatunk versengést, küzdelmet és erőszakot, ahogyan sok erre képzett kutató is látja, de láthatunk együttműködést és kölcsönös segítséget is, ahogy Kropotkin (1) és más tudósok felfedezték. Továbbá láthatunk ünneplést, örömöt, humort, szeretetet, törődést, és az életformák abszolút végtelen összetettségének kifejeződését és csodálatos összjátékát. Mély igazság van abban a régi mondásban, hogy a dolgokat nem aszerint látjuk, amilyenek azok, hanem amilyenek mi vagyunk.
El sem kezdtük megérteni az állatokat. Honnan tudhatjuk, milyen érzés bálnaként úszni, otthon lenni az óceánok mélységeiben és több ezer kilométert vándorolni, víz alatti dalokban beszélni és tudatos harmóniában együtt lélegezni, vagy szalonkák csapatában repülni, erőfeszítés nélküli egyidejűségben örvényleni, ötven madár egyként, vagy prérikutyaként a föld alatt ásni és bonyolult földalatti közösségeket alkotni gyakorlatilag végtelen számú kamrával, átjáróval és kölcsönhatással?
Tudásunkat és megértésünket a más fajhoz tartozó állatokról sokkal jobban beszennyezi a saját felsőbbrendűségünkbe vetett hit, a fel nem ismert kulturális programozásunk és a természettől való elválasztottságunk, mint azt elismerjük. A jövőben az állatokról szóló elméleteinkre úgy fogunk tekinteni, mint furcsa sületlenségekre – ahogy ma mi tekintünk a véreztetéssel és piócákkal való gyógyítás és a földközpontú naprendszer középkori elméleteire.
Megértésünket annyira beszennyezi tárgyiasító mentalitásunk, hogy a történelem során soha nem látott tempóban öljük az állatokat, és pusztítunk ki fajokat és természetes közösségeket. Ha alaposan megnézzük, látjuk, hogy a megértés magával hozza és felébreszti a szeretetet, a szeretet pedig magával hozza és felébreszti a megértést. Ha úgynevezett megértésünk az állatokról nem gyújt fel bennünk szeretetteljes késztetést, hogy hagyjuk őket életük és rendeltetésük beteljesítésére, és hogy becsüljük, tiszteljük és értékeljük őket, akkor az nem igazi megértés. Tudományunk sok módon képtelen erre a valódi megértésre, és mivel túl gyakran a nagyvállalatok hatalmának eszköze is, ezért az a legjobb, ha nem támaszkodunk rá túlzottan a bölcsesség és gyógyulás utáni törekvésünkben.
Az állattartó kultúra második ellenvetése a veganizmussal szemben, hogy az állati ételek fogyasztásának természetesnek és helyesnek kell lennie, mert ezt már olyan hosszú ideje csináljuk. Az első válasz erre az ellenvetésre alapvető érvényességének megkérdőjelezése. Magánemberként tudjuk, hogy gyakran fordítva sül el és bénító hatású, ha felnőttkorunkba átvisszük ugyanazokat a stratégiákat és nézeteket, amiket gyermekként használtunk. Az a tény, hogy valamit régóta csinálunk, aligha teszi azt helyessé vagy elfogadhatóvá. A 19. században ugyanezt hozták fel itt a rabszolgaság védelmére. Hogyan fogunk fejlődni vagy előrelépni, ha elavult viselkedésünket és régimódi nézeteinket továbbra is védjük, általuk meg nem érdemelt érvényességet adva nekik?
A háború, népirtás, gyilkosság, nemi erőszak és emberek kizsákmányolása is hosszú ideje zajlik, de ezt sosem mernénk az igazolásukra felhozni. Az, hogy így tennénk az állatok rabszolgává tételének, kizsákmányolásának, megölésének, megerőszakolásának és kiirtásának igazolására, sokatmondó, de teljesen megtévesztő. Aláássa természetes vágyunkat és törekvésünket, hogy bölcsességben növekedjünk, és olyan társadalmat építsünk, ami szabadabb, békésebb és jobban fenntartható.
A második válasz erre az ellenvetésre, hogy megkérdőjelezzük igazságtartalmát. Mi a „hosszú idő”?
A tízezer év, amióta állatokat tartunk és árucikként bánunk velük, és az a húsz-hatvanezer év, amióta nagy állatokra vadászunk (2), nagyon rövid idő ahhoz a háromszázezer évhez képest, amióta a Homo sapiens itt van, és a 7-10 millió évhez képest, amióta itt vannak az emberszabásúak. A legközelebbi élő rokonaink, akikkel állítólag 95-98 százalékban közös a DNS-ünk, a gorillák, a bonobók és a csimpánzok. A nagy erejű és gyengéd gorillák teljesen növényi alapú étrenden élnek, csakúgy, mint a bonobók, a csimpánzok pedig alapvetően növényi alapú étrenden élnek. Fiziológiánkat alapul véve őseink valószínűleg hasonlók voltak, a fosszilis maradványok szerint pedig az olyan korai emberek, mint az Australopithecus, szinte teljesen növényi alapú ételeken éltek. (3) A probléma az, hogy kultúránk – az állatok megevésére alapozva és azt igazolva – ápolja saját „ragadozó ember” mitológiáját, és terjeszti azt a téves nézetet, amit C. Guggisberg svájci zoológus 1970-ben így fogalmazott meg: „az ember ragadozó és kegyetlen gyilkos, amióta csak létezik.” (4) Ugyanezt a hazugságot, hogy „az ember ragadozó vadállat” (Oswald Spengler), annyit ismétlik, hogy elhisszük és fenntartjuk. Jim Mason szerint:
Kultúránkba mélyen bevésődött egy nagyon erős értékrend, ami előnyben részesíti a haszonállatok megölését és megevését. Hogyan ne hatott volna ez az ember étrendjét, táplálékgyűjtését és evolúcióját vizsgáló kutatásokra?
Saját kultúránk húsevő értékrendje minden bizonnyal ugyanúgy tényező volt a vadász szerep túlhangsúlyozásában az emberi evolúcióban, mint ahogy a patriarchális értékrend tényező volt a férfi szerep túlhangsúlyozásában az evolúció során. Valójában mindkét kulturális előítélet jól működött együtt a „férfi, a félelmetes vadász” emberi evolúciós modell támogatásában. A vadászatot, mint a férfiak munkáját, nagyra értékelték az antropológia főleg férfi kutatói. És mivel a vadászat húst biztosított, a húsevő kutatók ezt kétszeresen értékelték.
A vadászt megteremtő mítosz egy nagyon aggasztó problémánál is a húsevő társadalom segítségére siet. Az emberek általában igencsak rosszul érzik magukat a haszonállatok megölése miatt. Legtöbben valószínűleg nem lennének hajlandóak ők maguk megölni egy állatot, csak sanyarú szükség esetén. Még az északi vadászó népek is szertartással vették körül a vadászó és mészárló tevékenységeiket – mint látni fogjuk, többnyire azért, hogy enyhítsék a szorongást és rossz érzést. (5)
Donna Hart és Robert W. Sussman antropológusok a fosszilis maradványok és a főemlőskutatás korszakos jelentőségű friss szintézisében elmagyarázzák, hogy a korai embereknek nem voltak húsevésre alkalmas fogaik, és nem voltak ragadozó vadászok. Azt mondják, hogy az őseinkről alkotott „vadászó férfi” és „vérszomjas vadállat” nézetek három dolgon alapulnak: „a modern emberről alkotott torz nyugati nézeteken, az eredeti bűn keresztény koncepcióján, és ... egyszerűen csak felületes tudományon” (kihagyások az eredetiben). (6)
Kételkednünk kell kultúránk alapvető feltevéseiben, és meg kell értenünk, hogy ezek a feltevések hogyan állandósítják önmagukat. Senki sem tudja pontosan, hogy az emberek miért kezdtek el állatokat ölni és enni. A közel kétezer évvel ezelőtt író Plutarkosz szerint,
Az ősi emberek, akik először ettek húst, valószínűleg a rendkívüli ínség miatt tettek így. Azokban az időkben az emberek arra kényszerültek, hogy sarat, fakérget, csírázó füvet és gyökereket egyenek. Ha makkot vagy gesztenyét találtak, az már ünneplésre adott volna okot. Ha ezek az emberek ma beszélni tudnának velünk, kétségkívül azt mondanák, hogy milyen szerencsések vagyunk, hogy az ízletes növényi ételek ilyen bőségben elérhetőek egy karnyújtásnyira , és milyen szerencse, hogy megtölthetjük a gyomrunkat anélkül, hogy hússal beszennyeznénk magunkat. Felzaklatná őket az a sóvárgás, ami arra készteti az embereket, hogy a bőség eme korában húst egyenek. Azt kérdeznék, „Nem gondolod, hogy a jó Föld el tud tartani téged? Nem szégyelled magad, hogy a Föld tápláló terményét vérrel és hússal kevered?” (7)
Ma tengernyi ellentmondásos elmélet van arra, hogy miért kezdtünk el húst enni, és ezeket bizonyos mértékben eltorzítja az, hogy mind magának az állattartó kultúrának a termékei. Ezt sokan részben a trópusi és szubtrópusi régiókból való korai kivándorlásunknak tulajdonítják a hűvösebb mérsékelt égövekbe, ahol a növényi ételek nem voltak olyan könnyen hozzáférhetők. Sok elméletet eltorzítanak a férfi kutatók láthatatlan feltevései, akik úgy gondolják, hogy a férfiak mindig elnyomták a nőket, nagy állatokra vadásztak, és háborúztak egymással. Még akkor is, amikor ezekről az elméletekről kimutatják, hogy tévesek, tovább élhetnek, mert szépen beleillenek az állattartó kultúra átfogó világképébe, és szolgálják más írók érdekeit, akiknek hasonló, hibás elméleteik vannak.
Jó példa erre Peter D’Adamo és népszerű, vércsoport diétáról szóló könyvei, amelyek vércsoport szerint bátorítanak az állati ételek fogyasztására. D’Adamo kijelenti, hogy a 0 vércsoportú emberekhez illik leginkább az állati hús fogyasztása, mert állítólag a 0 a legrégebbi vércsoport. (8) Könyvei teljesen elavult antropológiai kutatáson alapulnak, ami azt vette alapul, hogy a legkorábbi (állítólag 0 vércsoportú) emberek jobban húsevők voltak. D’Adamo figyelmen kívül hagyja az újabb kutatási eredményeket, amik azt mutatják, hogy a korai „vadászó-gyűjtögető” emberek sokkal inkább voltak gyűjtögetők, mint vadászók. A nőt a hajánál fogva vonszoló, ebédre Mastodont faló, macsó barlanglakó sztereotípiáján nevelkedett tömegkultúra lelkesen hisz D’Adamonak, mert könyvei szerint a legtöbb embernek, mivel a vércsoportja „régebbi”, „szüksége van” húsra, és egyszerűen rosszul lesz vegán étrenden. Az elméletnek – mivel populációnk 40-60%-a 0 vércsoportú – nyilvánvalóan tömeges vonzereje van, azonban durván téved: sok boldog, egészséges 0 vércsoportú vegán van, és a vércsoportnak semmi köze testünk alapvetően növényevő felépítéséhez, vagy a haszonállatoknak okozott kegyetlenséghez. Azonban, mivel olyan jól összevág állattartó kultúránk valóságról alkotott alapvető képével, a könyveket sokan megveszik, és egyeseknek téves igazolást nyújt mindenevő étkezési hagyományaink folytatásához. Ugyanezt el lehet mondani a „fehérjedús” és „szénhidrátszegény” diétákról, amelyek megjósolhatóan népszerűek, csakúgy, mint a „vasban gazdag” vagy „kalciumban gazdag” diéták, amelyek az állati ételek fogyasztását hirdetik. Jól ismert, hogy a növényi alapú étrendek révén sok kalciumhoz, vashoz és fehérjéhez jutunk, az állati ételekkel együtt járó kegyetlenség, adrenalin, koleszterin, telített zsírok és mérgek ártalmas hatásai nélkül.
Az állattartó kultúránkat jellemző problémákkal szembesülve talán olyanok vagyunk, mint a nyílvessző által megsebesített egyszeri ember, akiről a Buddha beszélgetett tanítványaival. Azt mondta, az az ember ostoba lenne, ha megpróbálna rájönni, ki lőtte ki a nyílvesszőt, miért lőtte ki, hol volt, amikor kilőtte, és így tovább, mielőtt eltávolítaná a nyílvesszőt és kezelné a sebet, nehogy elvérezzen, miközben a kérdéseire igyekszik megtalálni a választ. Mi ehhez hasonlóan mind, most azonnal eltávolíthatjuk a nyílvesszőt és kezelhetjük az állati ételek fogyasztásának sebét. Nem kell ismernünk az egész történelmet. Könnyen láthatjuk, hogy az kegyetlen és szükségtelen; bármit tettek az emberek a múltban, nem vagyunk kötelesek utánozni őket, ha az tévedésen alapul. Talán a múltban az emberek azt gondolták, hogy az életben maradásukhoz rabszolgává kell tenniük az állatokat és az embereket, és hogy az ezzel járó kegyetlenség valahogy megengedett számukra. Erre ma nyilvánvalóan nincs szükség, ahogy azt egyértelműen láthatjuk bármelyik élelmiszerboltba besétálva, és minél hamarabb ébredünk fel az elavult gondolkodásmód rabságából, hogy mi természetünk szerint ragadozók lennénk, annál hamarabb leszünk képesek spirituálisan fejlődni és felfedezni és beteljesíteni küldetésünket ezen a Földön.
Szerencsés helyzetben vagyunk ma, mivel a világ fejlett országainak – amelyek az állati ételek túlnyomó részét elfogyasztják és általában északon találhatók – olyan élelmiszer-elosztó rendszere van, ami minden lakosához eljuttatja a növényi alapú ételeket, azok éghajlatától és helyrajzától függetlenül. A gyümölcsök, zöldségek, gabonafélék, hüvelyesek, sőt még a szójatej, tofu, tempeh is, mindenhol elérhető a piacokon. Nagyon kevés olyan ember van ma, akinek földrajzi okok miatt állati ételt kell ennie. Az irónia csúcsa, hogy az állati ételek fogyasztását, ami bonyolult, pazarló, kegyetlen, és az előállítása költséges, kultúránk egyszerűnek tekinti, a növényi ételeken alapuló vegán étrendet pedig, ami egyszerű, hatékony, nem drága, és előállítása mentes a kegyetlenségtől, azt bonyolultnak és nehéznek tartjuk. Az igazság azonban lassan kiderül, és a régi paradigmán belül növekszik a nyomás, ahogy egyre többen visszautasítjuk azt, hogy az állatokat elfogyasztandó vagy céljainkra felhasználandó tárgyaknak tekintsük.
A harmadik ellenvetés, hogy a tudomány kísérletekben állatokat használ, és ha a tudomány – ami az általunk oly nagyra tartott technikai fejlődést adja nekünk – nem kérdőjelezi meg az állatok elnyomását, akkor kik vagyunk mi, hogy így tegyünk?
Láthatjuk azonban, hogy a tudományos elméletek mindig követik a kultúra fő áramlatainak alapvető orientációját, és a tudomány és a kultúra tükrözik és reprodukálják egymást. Ahogy Thomas Kuhn kimutatta The Structure of Scientific Revolutions című klasszikus művében, a tudományos paradigmák a kulturális paradigmákhoz hasonlóan ellenállnak a változásnak. A tudomány története nem annyira az objektívan igaz tudás (amiről alig mondható el, hogy létezik, mert a kontextus meghatározza a jelentést és az igazságot) fokozatos gyarapodását mutatja, hanem a tudományterület alapvető paradigmáinak sorozatos változásait.
A paradigmák olyan belső mintázatok, amelyek révén rendszerezzük a tudást és tapasztalatot, és megértjük a világot. Ezek a paradigmák pedig tanultak. Az iskolában, miközben a felszínen tartalmat tanulunk (például a biológia, történelem vagy matematika tényeit és elképzeléseit), a paradigmák szintjén is tanulunk, magának az oktatási folyamatnak a formáján keresztül. Ez láthatatlan tanulás, amit olyan oktatási struktúrák adnak át, mint a tesztek írása, a diákok versenyeztetése egymással, a tudás felosztása különálló tantárgyakra, állatok használata boncolásra, hatalom biztosítása a tanárok kezében a diákok felett, és így tovább. A kultúra a paradigmák tanulásán keresztül reprodukálja önmagát. Kultúránk és tudományunk alapvető paradigmáját a természet felé – ami a mennyiségi meghatározás és árucikké tétel – így tanulással sajátítjuk el, bár ezt egyre inkább megkérdőjelezik egy emelkedetteb rend paradigmái: például a minden lény iránti könyörületnek, és az összes élet összekötöttségének vegán és spirituális paradigmái. E paradigmák közti feszültség tükröződését most minden kulturális intézményünkön látjuk.
Kuhn kiemelte, hogy az uralkodó tudományos paradigmákat kétségbe vonó elméletek és felfedezések általában olyan kutatóktól származnak, akik vagy fiatalok, vagy a tudományterületen kívül állnak, és így szabadabbak, hogy a hagyományos paradigma keretein kívül gondolkodjanak. Az uralkodó paradigma képviselőinek válasza először az, hogy az új paradigmáról nem vesznek tudomást, illetve tagadják azt, majd, ha az erősödik, kinevetik és támadják. Végül, ha az új paradigma hitelessége idővel növekszik, az legyőzheti az uralkodó paradigmát és a helyére léphet. Ami a táplálkozást illeti, ahogy a nyomás egyre növekszik – ami főleg vagy fiataloktól vagy kívülállóktól (otthont elhagyóktól) származik –, az uralkodó paradigma már nem hagyhatja egyszerűen figyelmen kívül a vegán paradigmát.
A tudomány, az uralkodó állattartó paradigma elszánt védelmezője, hatékony eszköz lehet annak megdöntésében. A nyíltan és tisztességesen alkalmazott és közölt tudomány könnyen és világosan kimutatja, hogy a növényi alapú étrend sokkal egészségesebb és fenntarthatóbb az állati alapú étrendnél, és hogy az állatok érzések egész sorát élik át, köztük fizikai és pszichológiai gyötrelmet, amikor bezárják őket és kegyetlenül bánnak velük. Azonban a régi paradigmát védik azok, akik a tudományos intézmények finanszírozásáról döntenek. A tudományos vizsgálatok általában „megerősítik” azokat a következtetéseket, amik a nagyvállalati érdekeket támogatják. Mivel a nagyvállalatok most nagy összegű anyagi támogatást adnak az egyetemeknek, a kormány pedig az ipar érdekeit szolgálja, ezért könnyű az ország két legnagyobb iparága – az élelmiszeripar és az egészségügy – számára, hogy folyamatosan olyan cikkeket, könyveket, reklámokat és tudományos elemzéseket alkosson és tartson reflektorfényben, melyek mind elterelik a figyelmet az állati ételek szerepéről a betegségek etiológiájában, vagy kijelentik, hogy az állati ételek létfontosságú tápanyagokat tartalmaznak. E két hatalmas iparág mögött felsejlik a bankszektor, ami dollármilliárdokat fektet be a fejlett technológiájú hús-egészségügyi komplexum finanszírozásába, és megbízható, nagy keresletre van szüksége az állati eredetű élelmiszerek és az egészségügyi kezelések terén is. A veganizmus alapvető veszélyt jelent mindezekre, és ennek a gazdasági birodalomnak a status quo-jára. Ezért óriási a nyomás a tudományos közösségen belül, hogy ellenálljon a vegán eszmények által megtestesített magasabb szintű tudatosság és könyörület felé tartó evolúciónak.
Ahelyett, hogy a tudományra támaszkodnánk a veganizmus és alapvetően növényevő testalkatunk igazolására, talán jobban tesszük, ha univerzális igazságokra hívjuk fel a figyelmet: az állatok kétségtelenül képesek szenvedésre; fizikai testünkre erősen hatnak a gondolatok, érzések és törekvések; és nem arathatunk magunknak boldogságot, ha másoknak borzalmat vetünk el. Szabadok sem lehetünk, amíg másokat természetellenesen rabszolgává teszünk. Mind össze vagyunk kötve. Ezek a szív ismeretei, és a veganizmus végső soron egy döntés, hogy szívünk bölcsességére hallgassunk, amint az megnyílik az összekötöttségnek és az összes élet alapvető egységének megértése felé.
Eme igazságok megértésének elmélyítése meg fogja adni a tudománynak azt az útmutatást, amire oly nagy szüksége van. Einsteinnek igaza volt és a jövőbe látott, amikor azt írta, „rémisztően nyilvánvalóvá vált, hogy technológiánk megelőzte emberségünket.” A tudomány – elválasztva másokkal való összekötöttségünk ösztönös ismeretétől – felerősítheti különállóságunk mentális téveszméjét, és gyorsan az önpusztításba taszíthat minket. Mostanra világosnak kellene lennie előttünk, hogy a hagyományos tudomány önmaga mitológiája, melynek hátterében egy sereg értékesnek tartott feltevés húzódik meg, melyeket bármely valláshoz hasonlóan hitként fogadnak el, és más vallásokhoz hasonlóan könnyen eladja magát azoknak, akik pénzzel és befolyással rendelkeznek.
Vallási intézményeink gyakran hirdetik, hogy mi spirituális lények vagyunk, az állatok pedig nem, és hogy nekünk van lelkünk, nekik pedig nincs, és helyes megennünk őket, mert uralmat kaptunk felettük. Míg ezek az ellenvetések az állattartó kultúra orientációját tükrözik, amelyben keletkeztek, Biblia-kutatók rámutatnak, hogy a Teremtésben „uralomnak” fordított héber szó jelentése gondnokság, és biztos, hogy soha nem sugallná vagy engedné meg a kizsákmányolás, bezárás, gondatlanság és kínzás szélsőségeit, amiknek ma az állatok rutinszerűen ki vannak téve. A Bibliát sokféleképpen értelmezik, a kultúránk elsődleges morális és erkölcsi útmutatóinak tekintett vallási intézmények pedig a tudományhoz hasonlóan szinte vakon elfogadják azt az állattartó paradigmát, ami az állatokat csupán vagyontárgyaknak tekinti.
Azonban amint az üres dogmák mögé nézünk, azt látjuk, hogy a kezdetektől fogva erőteljes hangok ellenezték az állatok elnyomását a zsidó és keresztény hagyományon belül: a késői zsidó prófétáktól, Ézsaiástól és Hóseástól kezdve Jézusig és az ő zsidó tanítványaiig; korai egyházatyák, mint Szent Jeromos, Alexandriai Kelemen, Tertullianus, Aranyszájú Szent János és Szent Benedek; későbbi jeles képviselők, mint John Wesley (a metodizmus alapítója), William Metcalf (protestáns lelkész és az USA-ban kiadott első vegetáriánus könyv írója), Ellen White (a hetednapi adventista egyház alapítója), és Charles és Myrtle Fillmore (a Unity School of Practical Christianity társalapítói); továbbá olyan neves zsidó rabbik és írók, mint Shlomo Goren, Moses Maimonidész, Abraham Isaac Kook rabbi és Isaac Bashevis Singer. (9)
Az irgalom és az állatokkal szembeni igazságosság vegán eszményeit évszázadokon át hangoztatták, gyakran a vallás intézményein belülről, és izgalmas és tanulságos látnunk, hogyan hallgattatta el és szorította ki szinte teljesen az állattartó kultúra ezeket a hangokat. Ez egy akaratlan, reflexszerű cselekedetnek tűnik. Például, ha Jézus tanításait olvassuk, szenvedélyes buzdítást találunk az irgalomra és szeretetre, mégis az a lehetőség, hogy Jézus vegán lehetett, a legtöbb keresztény számára radikális elképzelés. Mindazonáltal, Jézus buzdítása, hogy szeressük egymást, és ne tegyük azt mással, amit nem akarunk, hogy velünk szemben megtegyenek, a vegán erkölcs lényege, egy határtalan könyörület, ami felöleli mindazokat, akik tetteink miatt szenvedhetnek.
E tekintetben érdekes, hogy Keith Akers a Jézus elveszett vallása (The Lost Religion of Jesus) című könyvében meggyőzően érvel arról, hogy Jézus és legkorábbi követői etikai vegetáriánusok voltak, mindenekfelett elkötelezettek az erőszakmentesség és az egyszerű élet spirituális harmóniája mellett. Teljesen a legkorábbi, Jézus követőiről és azok által írott forrásokra támaszkodva, akik ebionita néven ismert zsidók voltak, Akers gondos tanulmánya feltárja, hogyan hamisították meg és nyomták el Jézus eredeti üzenetét. Bemutatja, hogy a korai egyház szakadásain és feszültségein keresztül Jézus követőit a kortársak egyértelműen, mint etikai vegetáriánusokat ismerték, akik ellenezték a jeruzsálemi templomban folyó állatáldozatokat.
Jézus üzenete tűrhetetlenül radikális volt, mert az a minden teremtmény iránti irgalom és szeretet forradalmi vegán üzenete volt. Ez egyenesen az elnyomás és kirekesztés mentalitását támadja, ami ma is, és Jézus idejében is az állattartó kultúra alapját alkotta. Jézus megkérdőjelezte a háború és elnyomás alapját, ami az állatok megölése és megevése volt akkor is, ahogy most is. Akkoriban állatáldozatot hajtottak végre a papok a Templomban, Jeruzsálemben, ami a zsidó vallásos hatalmi elit számára a vagyon és presztizs fő forrása, a lakosság számára pedig a hús forrása volt. Jézus összetűzése a Templomnál, amelyben kizavarta azokat, akik levágásra szánt állatokat árultak, bátor támadás volt az állattartó paradigma alapja ellen, ami az állatokat csupán tulajdonnak, áldozati tárgynak és élelemnek tekinti. Akers azt írja, „Emlékeznünk kell arra, hogy a templom jobban hasonlított egy húsboltra, mint napjaink bármelyik templomára vagy zsinagógájára. A ’templom megtisztítása’ az állatok felszabadításának tette volt.” (10) Mint Akers, J. R. Hyland, és mások írják, ez a kirívóan forradalmi tett volt az, ami miatt az állattartó kultúra hatalmi elitjének Jézust keresztre kellett feszítenie.
Akers szerint a korai egyházat azért sújtotta annyi szakadás, mert Pál és mások az egyházat Jézus tényleges tanításával szinte teljesen ellentétes irányba akarták vinni. (Konkrétan Pál ellenezte azt a veganizmust, ami úgy tűnik, Jézus tanításának központi eleme volt.) Akers a legkorábbi, Kelemennek, Epiphaniosznak, Tertullianusznak és Origenésznek tulajdonított írások alapján sok bekezdést magyaráz az Apostolok cselekedetei közül, például a Pál és Jakab, Jézus testvére közti konfliktusokat. Ezek arra utalnak, hogy Jézus, Jakab, Péter és a közvetlen tanítványok etikai vegetáriánusok voltak, míg Pál, Barnabás és mások, akik később jöttek, nem voltak azok. Akers részletes történelmi elemzéssel megmutatja, hogyan vált, gyakran brutális eszközöket használva, Pál nem-vegetáriánus mozgalma képessé arra, hogy az erőszakmentesség tekintetében végül felülmúlja Jézus tanításának eredeti vonalát, és miért nem voltak képesek fennmaradni az eredeti keresztények, a vegetáriánus ebioniták.
A vallásban, a tudományhoz és a társadalomhoz hasonlóan, a paradigmák nagy belső ellentmondásait nem lehet eltűrni. A szülő kultúra domináns paradigmája a kizsákmányolás, amit az állatáldozat jelképez és kifejez. Ahhoz, hogy ennek a kultúrának a népei Jézust széles körben elismerjék Úrnak és Megváltónak, el kellett rejteni és meg kellett tagadni azt, hogy ő az állatáldozatot ellenzi. Miért van akkor az, hogy megmaradt és egyházi kánonná vált szembenállása a háborúval, a vallási elitizmussal, a mások kárára történő harácsolással, a nacionalizmussal, rasszizmussal, és a szülő kultúra sok más, alapvető jellemvonásával?
Szembenállása az állatok megölésével sokkal-sokkal radikálisabb, gyakorlatiasabb és fenyegetőbb a fennálló rendre, mert étkezéseinket, hétköznapi életünk bensőséges világát kérdőjelezi meg. Végül is, nem üzenünk hadat naponta háromszor. A tagadás ugyanilyen mintázata ma is folytatódik. Mint korábban említettük, a Unity társalapítóinak, Charles és Myrtle Fillmorenak a szenvedélyes tanításait, az állatok iránti kedvesség vegán etikájának a hirdetését gyakorlatilag teljesen elnyomták és elfelejtették kevesebb mint hetven év alatt! Miközben a Unity lelkészei és gyülekezetének tagjai élénken és tisztelettel vitatják meg Fillmore-ék könyveit és tanításait az imáról, metafizikáról és keresztény gyógyításról, a veganizmusról szóló tanításukat figyelmen kívül hagyják vagy úgy intézik el, mint az egyik „furcsaságukat”.
A növényi alapú étrend elfogadásával szembeni érdekes ellenvetésként sok keresztény támaszkodik Jézus mondására: „Nem az teszi tisztátalanná az embert, ami bemegy a szájába, hanem ami kijön a szájából, az teszi tisztátalanná az embert.” (Máté 15:11) (11) Ezt gyakran úgy értelmezik, mint ami engedélyt ad nekünk, hogy bármit megegyünk, amit szeretünk, és ehelyett arra utasít minket, hogy ügyeljünk a beszédünkre. Mostanra egyértelműnek kellene lennie, hogy ez az ellenvetés teljesen megkerüli a lényeget. Amikor csirkét vagy sajtburgert rendelünk egy csemegeboltban, étteremben vagy piacon, ez az a pillanat, amikor erőszakot követünk el és „gyilkosságot”, „rablást” okozunk (12), és szenvedést védtelen állatoknak és hátrányos helyzetű embereknek. Abban a pillanatban olyanok vagyunk, mint a tábornok, aki parancsot ad, hogy öljenek meg valakit egy távoli országban; bár sose látja a vért, vagy hallja a sikoltást, ő azonban mégis felelős a gyilkolásért.
Sok buddhista némileg hasonló módon igazolja az állati ételek fogyasztását. Bár Gautama Buddha egyértelműen megtiltotta az állati hús megevését, vannak buddhisták, akik azt mondják, hogy meg szabad ennünk azokat az állatokat, akiket nem konkrétan miattunk öltek meg. A csirkét a piacon vagy a sajtburgert az étteremben nem konkrétan miattunk rendelték; az már ott van. Ez azonban nyilvánvalóan nem alkalmazható a mi helyzetünkre, mert amint megrendeljük a csirkét vagy sajtburgert, a piac vagy az étterem készlete csökkenni fog, és másnap reggel, a mi vásárlásunk miatt rendelést fognak leadni egy másik halott csirkére vagy sajtburgerre, és állatokat fognak szállítani és megölni, hogy ezt teljesítsék – konkrétan miattunk.
Egy másik állandó „vallásos” ellenvetés az, hogy megtagadjuk az állatoktól a lelket, amit megadunk önmagunknak. Az elnyomás mentalitása mindig a kirekesztés mentalitása, és az állatok elfogyasztásához hasonlóan még a New Age mozgalomba is bejut. Jó példa erre Gary Zukav Seat of the Soul (A lélek székhelye) című bestsellere, amit nagyra tartanak önmagukat haladónak, nyitott gondolkodásúnak és spirituálisan ébernek valló emberek. Nem meglepő módon a Lelkek című fejezetben megtaláljuk Zukav kijelentését, miszerint csak az embereknek van egyedi lelkük, és minden állat egyszerűen csak része annak, amit ő úgy ír le, mint fajának „csoportlelke”. „Minden emberi lénynek van lelke. Az egyedi lélek felé vezető út az, ami megkülönbözteti az emberek világát az állatok világától. Az állatoknak nincs egyedi lelkük. Csoportlelkük van. Minden macska a macska csoportlélek tagja, és így tovább.” (13) Azt is mondja, hogy van egy hierarchia az állatok csoportlelkein belül, és a delfinek és főemlősök magasabban állnak, mint a kutyák, amelyek a lovak felett állnak, és így tovább. Hipotéziséhez azonban nem nyújt bizonyítékot. (14)
Ez a könyv az irodalom tengerében egy újabb, kultúránk által generált hullámnak tűnik, ami spirituális alapokon próbálja igazolni állatokkal szembeni rossz bánásmódunkat. Zukav könyvének olvasóit kétségkívül megnyugtatja, hogy a csirke, hal, tehén vagy sertés, amit megesznek, nem volt igazán egy lélekkel bíró egyén, hanem csak faja „csoportlelkének” egy kifejeződése. A sors iróniája, hogy miközben a könyv a spiritualitás megvilágítására és a tudatosság emelésére irányul, valójában az ellenkezőjét teheti, csökkentve olvasóinak érzékenységét és elkendőzve előlük a szenvedést, amit az egyedi állatok átélnek, mert tárgyakká redukáljuk őket, egy hipotetikus „csoportlélek” puszta töredékeivé.
Ez visszatérést jelent a rabszolgaság korához az USA-ban, amikor vallási vezetők, kezükben Bibliával, hasonló szavakat használtak annak kijelentésére, hogy a fekete embereknek nincs egyedi lelkük, és inkább hasonlítanak állatokra, mint lélekkel megáldott fehér emberekre. (15) Szintén visszatérés Aquinói Tamáshoz, aki ezer évvel ezelőtt kijelentette, hogy az állatoknak és a nőknek sincs lelkük. Bár a feketéknek és a nőknek végül megadták a lelket, úgy tűnik, a hatalom birtokosai saját céljaik szerint döntik el, hogy kinek van lelke.
Voltaire bölcsen jelentette ki, „Ha hiszünk a képtelenségekben, embertelenségeket fogunk elkövetni.” A kultúra beszélgetések eredménye, és beszélgetéseinket még az állattartó paradigma kizsákmányoló nézetei és feltevései uralják, melyeket gyermekként belénk tápláltak. Az embertelenségek abbahagyásához fel kell ébrednünk abból a képtelen hitből, hogy az állatok érzéketlen, jelentéktelen, lélek nélküli vagyontárgyak, és fel kell szólítanunk vallási intézményeinket, hogy az erkölcsi védelmet terjesszék ki az állatokra. Ez persze a társadalmi és vallási élet középpontjában álló étkezések, és az azokban az étkezésekben „az orrunk előtt rejtve” megbúvó embertelenségek megkérdőjelezését fogja jelenteni. Szvámi Prabhupáda alábbi szavai alternatívát jelentenek kultúránk domináns paradigmájára.
Prabhupáda: Egyesek azt mondják, „Úgy hisszük, hogy az állatoknak nincs lelkük.” Ez nem helyes. Azért hiszik azt, hogy az állatoknak nincs lelkük, mert meg akarják enni az állatokat, pedig az állatoknak valójában van lelkük.
Riporter: Honnan tudja, hogy az állatoknak van lelkük?
Prabhupáda: Ön is tudhatja. Itt a tudományos bizonyíték. Az állat eszik, ön eszik; az állat alszik, ön alszik; az állat védekezik, ön védekezik; az állat szexuálisan aktív, ön szexuálisan aktív; az állatnak vannak gyerekei, önnek vannak gyerekei; önnek van lakóhelye, nekik van lakóhelyük. Ha az állat testét megvágják, ott a vér; ha az ön testét megvágják, ott a vér. Tehát itt van ez az összes hasonlóság. Most miért utasítja el ön ezt az egy hasonlóságot, a lélek jelenlétét? Ez nem logikus. Tanult ön logikát? A logikában van olyasmi, amit analógiának hívnak. Az analógia azt jelenti, következtetést vonunk le sok hasonló pontot látva. Ha olyan sok hasonló pont van az emberi lények és az állatok között, miért utasítsunk el egy hasonlóságot? Ez nem logika. Ez nem tudomány. (16)
És Schopenhauer, kritizálva azt, ahogyan egyes keresztények az állatokkal bánnak, ezt írta, „Szégyen arra az erkölcsre, amelyik kudarcot vall annak az örök esszenciának az elismerésében, ami minden élő dologban létezik, és kifürkészhetetlen jelentőséggel ragyog fel minden szemben, amelyik a napot látja.” (17)
Akár hiszünk abban, hogy az állatoknak van lelkük, akár nem, annak ismerete, hogy hozzánk hasonlóan képesek a szenvedésre, a vallásos embereket arra sarkallja, hogy tartózkodjanak a nekik okozott szenvedéstől. Vallási intézményeinknek, mint spirituális indítékaink és tanításaink gondnokainak és hordozóinak alapvető kötelességük, hogy minden néma és sebezhető lény nevében felszólaljanak. Amilyen mértékben nem teljesítik eme kötelességüket, olyan mértékben árulják el küldetésüket és válnak a terror és elnyomás támogatóivá. A cselekvés hiánya az élet védelmében maga is egy cselekedet, egy elfordulás. Másfelé nézve és figyelmen kívül hagyva a védtelen állatok szorult helyzetét, a vallási intézmények támogatják kultúránk embertelen, állatokat tárgyakká redukáló gyakorlatát. Az ártatlan életek kegyetlenséggel szembeni megóvásának szándékos elmulasztása erkölcstelen cselekedet. Mulasztásával a vallás lemond felhatalmazásáról és elherdálja hitelességét, mint valódi erkölcsi és spirituális tekintély.
A vallás elfordulása lehetővé teszi az embertelenségek folytatódását, és törvényesíti a köznép elfordulását. Ez az elfordulás az a paradigmatikus tanulás, amihez kultúránk nagyon ért, különösen, ami az általunk elfogyasztott és használt állatok helyzetét illeti; ez a nem látás, nem törődés, szétkapcsolás és figyelmen kívül hagyás mindennapos tanítása. Ez az elfordulás spirituális halált hoz bárkire, aki ezt gyakorolja. Vallási intézményeink ennek bátorításával megmutatják, milyen messzire tévelyedtek el attól a szenvedélyes irgalomtól és mindent látó kedvességtől, amit azok tanítottak és éltek meg, akiknek spirituális fejlődése és megvilágosodása az ihletet adta magukhoz az intézményekhez. Az összekötöttségünk és az univerzális könyörület vegán etikájának spirituális tanításai amellett, hogy létfontosságúak és átalakító hatásúak, alapvető összhangban állnak a világ vallásainak fő utasításával – azzal, hogy szeressük egymást. Ezek veszélyesek a status quo-ra és felbomlasztják azt az uralkodó paradigmát, ami az elfordulást, öndicsőítést és erőszakot igazolja.
Mindenevőként neheztelhetünk a vegánokra, amiért emlékeztetnek minket az általunk okozott szenvedésre, mert inkább lennénk kényelemben és tartanánk az összes csúfságot elrejtve – bár kényelmünknek semmi köze az igazságossághoz vagy a valódi belső békéhez. Ez a kizárás és szétkapcsolás kényelme, ami borzalmas árral jár. Ételeinket talán azzal magyarázzuk, hogy azt mondjuk, mindig megköszönjük az állat lelkének teste felajánlását, hogy az tápláljon minket. Ha valaki bezárna és kínozna minket, ellopná a gyerekeinket és aztán leszúrna minket, beleegyeznénk-e, amíg ő ezt megköszöni a szellemünknek?
Kényelemben szétkapcsolni és érzéketlenné válni nem egyenlő a belső békével, ami a tudatosságnak, és annak az eredménye, hogy összhangban élünk a tudatosságból fakadó megértéssel.
Ha hiszünk a képtelenségekben, embertelenségeket fogunk elkövetni, és azt továbbadjuk gyermekeinknek, nemzedékről nemzedékre. Erőszakos tetteink sokkal nagyobbat szólnak, mint békés szavaink, és ez az otthonunknak nevezett állattartó kultúra makacs dilemmája. E dilemma megoldásának egyetlen módja, hogy gondolatilag és erkölcsileg magasabb szintre fejlődünk, ahol tetteink nem hazudtolják meg szavainkat és kényszerítenek minket tudattalanságba és tagadásba, hanem inkább összhangban vannak és megerősítik szavainkat és azt az univerzális spirituális tanítást, ami arra tanít minket, hogy szeressük egymást és legyünk irgalmasak a gyengével és sebezhetővel, ahelyett, hogy kihasználnánk és elnyomnánk őket. Mindannyian a végtelen rejtélyes Szellem ünneplései vagyunk, megérdemeljük a tiszteletet és megbecsülést. Ha vallásunk nem hangsúlyozza ezt és foglal magában mindannyiunkat, ideje lecserélni olyan spirituális tanítással és hagyománnyal, amelyik ezt megteszi.
Sok más ellenvetés létezik a veganizmussal szemben, melyeket elménk más lények bebörtönzését és kizsákmányolását igazolva önmagunk korlátozására használhat. Mint ahogy az ártatlan emberek rabszolgává tétele és megölése nem igazolható semmivel, ugyanígy az ártatlan állatok rabszolgává tétele és megölése sem. Azonban az állattartó kultúra által betanított elménk a következő gyöngyszemek némelyikével mégis ellenállhat: a növények is éreznek fájdalmat; a vegetáriánusság is erőszakos, mert a nagy gabonaarató kombájnok megölnek kis egereket és pockokat; mit tennénk az összes tehénnel, ha nem enné meg őket senki?; az állatok megölnek más állatokat, mi miért nem tehetjük?; nem szeretek olyan szigorú és szűk látókörű lenni; egyszerűen szeretek normálisan enni; nem akarok „másoknál jobb” lenni, mint a legtöbb vegán/vegetáriánus; nem szeretem, ha valaki megmondja, hogy mit egyek.
Sok ember számára az ilyen érvek igazolják a haszonállatok folytatódó árucikké tételét, bezárását, csonkítását, megölését és megevését, ezért kell rájuk válasz. Először, ami a növényeket, egereket és pockokat illeti, ha tényleg annyira törődünk velük, csak arra kell emlékeznünk, hogy az USA-ban termesztett összes gabona 80%-át állatokkal etetik fel, hogy húst, tojást és tejterméket állítsanak elő; a váltás a növényi alapú étrendre valójában megment növényeket, és a szántóföldön élő apró teremtményeket is. (18) Több százmillió hektár zöldellő erdőt és az élővilág élőhelyét pusztították és pusztítják el most is, hogy kukoricát, szóját és más növényeket termesszenek, amivel az évente általunk elfogyasztott állatok milliárdjait etetjük. Több millió hektár esőerdőt irtanak ki, hogy olcsó marhahúst biztosítsanak az amerikai gyorsétterem hálózatoknak is. Ha valóban törődünk a növényekkel és állatokkal, a vegánná válás pompás módja annak, hogy segítsük az ökoszisztémák, élőhelyek és állatpopulációk regenerálódását. Másodszor, amint lassanként abbahagyjuk a tehenek tenyésztését, országunk prérijei, hegységei és félsivatagos területei, amelyeket a jószág letarolt, különösen nyugaton (19), lassan képesek lesznek magukhoz térni, és patakok, víztározók, flóra, madarak, halak, prérikutya, jávorantilop, prérifarkas, antilop és más őshonos vadon élő állat újra képes lesz azokat benépesíteni – a túlterhelt és kimerült ökoszisztémák újra életre kelnek és ünnepelnek.
Harmadszor, miközben igaz, hogy állatok megesznek más állatokat, a növényevő testfelépítésű állatok ezt nem teszik (kivéve, ha emberek erre kényszerítik őket), és más fajnak szánt tejet sem isznak. Sokat elmond, hogy ezt az indoklást ebben az esetben használjuk, de más állati viselkedéssel kapcsolatban, amit inkább nem utánoznánk, nem tesszük – mint például néhány állatfaj hímjének ama szokásával kapcsolatban, hogy megöli és megeszi saját kicsinyeit. Az állatok viselkedésének skálája óriási és rejtélyes, és szinte bármilyen elképzelhető emberi viselkedést igazolhatnánk azzal, hogy felleljük valamilyen állatnál – de bizonyára nem szeretnénk így tenni. Ami a többi ellenvetést illeti, ha minden alkalommal, amikor húst akarnánk enni, a kezünkben kellene tartanunk a rémült állatot, a szemébe néznünk és leszúrnunk őt egy késsel, azt látnánk, hogy ezek az indoklások gyorsan elpárolognának. Végül, az utolsó ellenvetés különösen ironikus; egész életünkben megmondják nekünk, hogy mit együnk, és ez az egyetlen ok, ami miatt állati ételeket eszünk.
Ezzel eljutunk egy másik gyakori ellenvetéshez a növényi alapú étrendre váltással szemben; hogy az egyszerűen túl nehéz, kényelmetlen, vagy nem kívánatos. Az állattartó paradigmának ez a szinte univerzális ellenvetése figyelmen kívül hagyja azt a nehézséget és kellemetlenséget (hogy finoman fejezzük ki magunkat), amit az állati ételek fogyasztásával az állatokra, éhező és hátrányos helyzetű emberekre és a jövő nemzedékekre rákényszerítünk. Szintén figyelmen kívül hagyja az összefüggéseket az állatok megevése és a szennyezés, terrorizmus, kábítószerfüggőség, krónikus betegségek, stb. megoldhatatlan problémái között, amelyekről korábban szóltunk. A rabszolgatartók ugyanezt az ellenvetést használták az emberi lények árucikké tételének igazolására, és háború nélkül nem voltak hajlandók feladni az emberek rabszolgává tételének kényelmét. Milyen nehézzé, kellemetlenné és nem kívánatossá kell válnia annak a szenvedésnek, amit ma vetünk és aratunk, mielőtt az arra ösztönöz minket, hogy átalakítsuk paradigmánkat és megváltoztassuk viselkedésünket?
A veganizmus elleni komolyabb ellenvetés az előzőnek a fordítottja. Eszerint nem számíthatunk hatásos pozitív változások előidézésére egyéni és közös életünkben ennek az egyszerűbb, finomabb és kisebb költségű étrendnek az elfogadásával. Erre az ellenvetésre hatással van kultúránk erőszakos mentalitása, ami feltételezi, hogy a békét, örömöt, harmóniát és beteljesülést nehéz elérni. Természetesen nehéz ezeket elérni, amíg olyan napi étkezési szertartásokat űzünk, amelyek arra kényszerítenek minket, hogy lényeket tárgyaknak tekintsünk, kérlelhetetlenül megöljük őket, és megosszuk és eltompítsuk önmagunkat, hogy az egész ügyet önmagunk elöl elrejtve tartsuk. Azonban azt fogjuk látni, hogy amint elkezdjük az állatokat egyedülálló lényeknek tekinteni érdeklődéssel, érzésekkel, ösztönökkel és rendeltetésekkel, és ahogy viselkedésünk e nézetet tükrözve változik, akkor a harmónia, béke és öröm könnyen és természetesen fog kibontakozni életünkben. Az erőszakmentességet mindennapi életünkben gyakorolva felfedezhetjük a könnyű lelki egyensúlyt, ami lényünk alapjaként felragyog.
Miközben a vegánná válás elég könnyűnek tűnhet, miért nem gyakoribb ez kultúránkban, különösen azoknak a milliói között, akik önmagukat mélyen elkötelezettnek tekintik a spirituális fejlődés, társadalmi igazságosság, világbéke, vallásszabadság és a tudatosság emelése iránt?
A felelősség felvállalása azért az erőszakért, amit mi okozunk másoknak és önmagunknak a tetteinkkel, szavainkkal és gondolatainkkal sosem olyan könnyű, mint mások hibáztatása a világunkban lévő erőszakért. Azoknak az általában kis számából ítélve, akik kultúránkban ténylegesen vegánná váltak, úgy tűnik, hogy ez az elkötelezettség bizonyos áttörést igényel, ami általában nehezen elérhető az elnyomás és kirekesztés mentalitása miatt, amelybe mindannyian születésünk óta belemerülünk. Van valami, ami nem könnyű a veganizmusban – de a nehézség nem a veganizmus, hanem kultúránk velejárója.
A veganizmus önmagában nem csodaszer, bár hatékonyan eltávolítja a boldogságunk, szabadságunk és kiteljesedésünk útjában álló alapvető akadályt. Az erőszakmentesség élő és folyamatos kifejeződéseként egyéni életünkben az átalakulás óriási erejű tényezője, különösen, mivel kultúránk ezt olyan hevesen ellenzi. A következetes vegán élet arra bátorít minket, hogy felébredjünk abból a közmegegyezéses révületből, ami feltétel nélküli alkalmazkodással jár és lehetővé teszi a kegyetlenség és rabszolgatartás folytatódását. Visszautasítva azt, hogy az állatokat árucikkeknek lássuk, számtalan egyéb képmutatáson is képesek vagyunk átlátni. És amennyire átalakító hatású ezt egyénileg átélni, végtelenül nagyobb lenne az átalakító hatása kultúránkra, hogy túllépjünk azon az idejétmúlt beállítottságon, ami az állatokat csupán élelmezési árucikkeknek tekinti.
Ez olyan, mintha egy csónakban lennénk, ami egy bizonyos hosszúságú kötéllel ki van kötve a parthoz. Amint elindulunk, hogy átkeljünk a túlsó partra, egy ideig kielégítő haladást érünk el, amíg a kötél el nem fogy. Ezután tovább járatjuk a motort, de nem tudunk semmilyen tényleges haladást elérni, bár sok füstöt, hullámot és zajt csapunk, és talán oldalirányban vagy körkörösen mozgunk. Míg végül felismerjük, hogy egy kötél visszatart minket. Azt eloldjuk, és azután jelentős haladást érünk el utunkon a túlsó part felé. A csónak természetesen az életünket jelképezi, a túlsó part a spirituális, kreatív és intellektuális képességeink kiteljesítése, a kötél pedig az a kulturális szokásunk, hogy állatokat veszünk, kizsákmányolunk, megölünk és megeszünk. Amikor a kötelet eloldjuk, szabadon hasíthatjuk a vizet, és végül elérhetjük a túlsó partot. Azonban, ha állati eredetű ételeket eszünk, van egy láthatatlan, haladásunkat hátráltató akadály, mert az ehhez szükséges szétkapcsoltság és akaratlan kegyetlenség képességeink felszínére fog korlátozni minket.
Amint kultúránk a vegán világnézet felé halad, óriási gyógyító és felszabadító erők megjelenését fogjuk látni. Valójában kultúránkat vegán kultúraként elképzelni szinte annyit tesz, mintha egy teljesen más kultúrát képzelnénk el. Ez az örökké meglévő képesség ránk köszönt. Kultúránk képviselőiként mindannyian lényeges szereplői vagyunk ennek az alapvető átalakulásnak és felébredésnek. Izgalmas dolog elképzelni olyan oktatási, gazdasági, kormányzati, vallási, egészségügyi és egyéb intézményeket, amelyek mind az állatok, mind az emberek jogainak és érdekeinek tiszteletén és megbecsülésén alapulnak. Amikor kultúraként abbahagyjuk a teremtmények árucikké tételét, az emberi kapcsolatokban is a kedvesség, tisztesség, együttműködés, béke és szabadság új világa fog természetesen kibontakozni.
Egyéni ételválasztásaink megváltoztatása, hogy az tükrözze a könyörület tudatosságát, sokkal nagyobb mértékben fogja pozitív irányban átalakítani életünket és kultúránkat, mint bármi egyéb változás, amit el tudunk képzelni. Közvetlenül egyéni ételválasztásaink eme változását követi a figyelmesség és erőszakmentesség gyakorlásának szükségszerűsége az összes kapcsolatunkban, hogy elménk és szívünk összhangba kerüljön összekötöttségünk igazságával, és lehetővé tegye mélyebb belépésünket a jelen pillanatba, és a létezés rejtélyének, örömének és szépségének közvetlen megtapasztalását.
„Ha vannak emberek, akik Isten bármely teremtményét kirekesztik a könyörület és sajnálat oltalma alól, akkor olyan emberek is vannak, akik hasonlóképp fognak bánni embertársaikkal.”
– ASSISI SZENT FERENC
„Szeretet nélkül a tudás megszerzése csak növeli a zűrzavart és önpusztításhoz vezet.”
– KRISHNAMURTI
„Az egyetlen valóban értékes dolog az intuíció.”
– ALBERT EINSTEIN
Sok nézőpontból megnézve állati alapú ételeinket felfedezzük, hogy az állatok megevésének következményei jóval túlmutatnak azon, mint amit először feltételeznénk. Mint egy kisfiú, akit békák kínzásán csípnek, kultúránk azt motyogja, „Nem nagy ügy”, és félrenéz. Állati alapú étrendünk utóhatásai azonban nagyon nagy ügy, valóban, nemcsak a kezünkben lévő szerencsétlen teremtményekre, hanem önmagunkra nézve is. Tetteink felerősítenek hozzáállásokat, bennünk és másokban, amelyek felerősítik azoknak a tetteknek a fodrait, amíg azok az érzéketlenség, konfliktus, igazságtalanság, brutalitás, betegség és kizsákmányolás ama pusztító hullámaivá válnak, melyek ma világunkat rengetik.
Még azok is, akik úgy gondolják, hogy állatokkal való bánásmódunk valóban nagy bűn, talán úgy érzik, hogy ez világunk más bűneihez hasonlóan egyszerűen az emberi korlátok eredménye, mint a tudatlanság, büszkeség, önzőség, félelem, és így tovább. E nézet szerint az a horror, amit az állatoknak okozunk, probléma, de nem a mi problémáink alapvető oka – és mivel ez az állatok számára probléma, akik nálunk, embereknél kevésbé fontosak, ezért ez egy kisebb probléma.
Csak akkor leszünk képesek túllépni kondicionálásunkon és meglátni az állatokkal szembeni kérlelhetetlen, rossz bánásmódunk teljes hatását, ha túllépünk azon, hogy „ez nem nagy ügy”, és „csak egy a sok egyéb problémánk közül” – és ekkor felismerjük, hogy ez a globális válságunk mögötti motiváló, rejtett őrjöngés.
Sokat beszélnek ma az erőszak körforgásának megállításáról, amin általában a „sérült emberek megsértenek embereket” tünetcsoportot értik. Akivel gyerekkorában erőszakosan és rosszul bántak, az felnőve hajlamos erőszakosan és rosszul bánni a gyerekeivel, az erőszak nemzedékeken át futó, önfenntartó körforgásában. Ezt a gyerekekkel szembeni rossz bánásmód megfékezésével próbáljuk megoldani, és nem vesszük észre a mélyebb dinamikát. Az emberi erőszaknak ez a körforgása nem fog megszűnni, amíg nem szüntetjük meg a mögötte lévő erőszakot – azt a könyörtelen erőszakot, amit a haszonállatokkal szemben elkövetünk. Ezt a viselkedést és érzéketlenséget minden gyermekünknek megtanítjuk a kulturálisan elfogadott gyermekbántalmazás egy finom, akaratlan, de hatékony módján. Tetteink kondicionálják tudatosságunkat; ezért gyermekeink kényszerítése az állati eredetű ételek elfogyasztására mély sebeket ejt rajtuk. Azt kívánja tőlük, hogy különüljenek el a tányérukon lévő ételtől, az érzéseiktől, az állatoktól és a természettől, és megteremti a betegségek és a pszichológiai páncél kialakulásának feltételeit. A sebek fennmaradnak és továbbadódnak a következő nemzedéknek.
Gyerekeink rábeszélése az állati ételek elfogyasztására életre kelti a „sérült emberek sértenek embereket” szindrómát. Sérült emberek sértenek állatokat, bűntudat nélkül a napi étkezési szertartásokban. Mindig erőszakosak leszünk egymással szemben, amíg erőszakosak vagyunk az állatokkal szemben – hogyan ne lennénk azok? Erőszakot hordozunk a gyomrunkban, a vérünkben, a tudatosságunkban. Ez nem tűnik el attól, hogy elrejtjük és nem veszünk róla tudomást. Minél jobban színlelünk és eldugjuk, annál jobban, árnyékként tapad hozzánk és kísért minket. Az emberi erőszak körforgása ennek az árnyéknak a folyamatos kivetítése.
Jung kifejezésével kultúránk óriási, kezelhetetlen, uralkodó árnyéka az az állatokkal szembeni kegyetlenség és erőszak, amit kultúránk megkövetel, gyakorol, megeszik, és aprólékosan eldug és letagad. Ahogy az 1. fejezetben említettük, Jung elmélete szerint az árnyék őstípusa énünknek azokat az aspektusait képviseli, amiknek az elismerését visszautasítjuk, énünk kitagadott részét. Önmaga számára az árnyék az én ellentéte. Jelen esetben ez saját kegyetlenségünk és erőszakosságunk, amit letagadunk és elnyomunk. Azt mondjuk magunknak, hogy mi jó, igazságos, becsületes, kedves és gyengéd emberek vagyunk. Csak éppen élvezzük az állatok megevését, ami rendben van, mert ők azért kerültek ide, hogy mi használjuk őket, a fehérjére pedig szükségünk van. Az ételeink mögött lévő rendkívüli kegyetlenség és erőszak azonban letagadhatatlan. Ezért kollektív árnyékunk annál nagyobbá és fenyegetőbbé válik, minél jobban tagadjuk létezését, és ezáltal tönkreteszi erőfeszítéseinket, hogy spirituálisan fejlődjünk és közösen egy jobban felébredt kultúrává váljunk.
Amint Jung pszichoterápiája hangsúlyozza, az árnyék hallatni fogja hangját! Ezért tesszük végül önmagunkkal azt, amit az állatokkal teszünk. Az árnyék egy alapvető és letagadhatatlan erő, amit végül nem lehet elfojtani. Kétféle módon működik az a hatalmas pszichológiai erő, ami ahhoz kell, hogy állatok millióit naponta bezárjuk, megcsonkítsuk és megöljük, és az egész véres mészárlást elfojtott és láthatatlan állapotban tartsuk. Az egyik mód eltompít, érzéketlenné tesz és páncéllal borít minket, ami csökkenti az intelligenciánkat és összefüggéseket meglátó képességünket. A másik arra kényszerít minket, hogy pontosan azt cselekedjük meg, amit elfojtunk. Ez a kivetítés révén történik. Teremtünk egy elfogadható célpontot arra, hogy gyűlöljük erőszakos, kegyetlen és zsarnoki volta miatt – pontosan azokért a tulajdonságokért, amiknek a felismerését önmagunkban visszautasítjuk – és azután megtámadjuk azt. Felfogva az állatokkal szembeni óriási erőszakot, amit elrejtve tartunk, és az ezáltal létrehozott kérlelhetetlen árnyékot, az 50000 nukleáris robbanófej (1) létezése felfoghatóvá válik. Soha véget nem érő háborúnk a terrorizmus ellen nemcsak felfoghatóvá, hanem szükségszerűvé is válik, csakúgy, mint az ökoszisztémák borzasztó pusztítása, a világ szegényeinek féktelen kizsákmányolása, és a számtalan emberi életet tönkretevő öngyilkosság, függőség és betegség.
Az árnyék az az én, amelyik elvégzi a piszkos munkát helyettünk, hogy mi saját szemünkben jók és elfogadhatók maradhassunk. Minél többet elfojtunk és szétkapcsolunk, annál nagyobb lesz a belső nyugtalanságunk, amit ki kell vetítenünk egy külső gonosz erőre, egy ellenségre vagy valamilyen bűnbakra, akire letagadott erőszakunkat irányíthatjuk. Ezeket az ellenségeket a gonosz lényegének fogjuk látni és megvetjük őket, mert saját énünknek azokat az aspektusait képviselik, amikkel nem tudunk szembenézni. Törekvésünkben, hogy megsemmisítsük őket, az elképzelhető legocsmányabb fegyvereket hozzuk létre, évszázadokon át fejlesztjük azokat, és így ma olyan kapacitással rendelkezünk, hogy az egész emberiséget több százszorosan el tudjuk pusztítani. Ez nem csak valami a múltunkban, mint az inkvizíció, a keresztesháborúk és a háborúk nemzedékei. Több állatot eszünk meg, több ellenséget vetítünk ki, és több fegyvert gyártunk, mint bármikor korábban. Minden percben 20000 szárazföldi állatot ölnek meg a vágóhídjaink, a Pentagon pedig elkölt 760000 dollárt. (2) Ez az óriási költekezés más embereknek ártó és őket elpusztító rendszerek fenntartására és kifejlesztésére egy különösen égbekiáltó megnyilvánulása az intelligencia tragikus elfojtásának, amit az állati ételek elfogyasztása okoz. Az USA 2004-es, 400 milliárd dolláros katonai költségvetése – amit a világ népességének csupán öt százaléka költ el – az egész világ 950 milliárd dolláros éves katonai költségvetésének több mint 40%-a. Ezek hatalmas erőforrások, hogy halálra és erőszakra pazaroljuk. Egy becslés szerint tíz éven át évenként csak 237,5 milliárd dollár kiadással globális egészségügyi ellátást tudnánk nyújtani; megszüntetnénk az éhezést és alultápláltságot; tiszta vizet és hajlékot biztosítanánk mindenkinek; eltávolítanánk a taposóaknákat; felszámolnánk a nukleáris fegyvereket; megszüntetnénk az erdőirtást; elhárítanánk a globális felmelegedést, ózonlyukat és savas esőt; kiváltanánk a fejlődő országok bénító adósságát; kivédenénk a talajeróziót; biztonságos, tiszta energiát állítanánk elő; leállítanánk a túlnépesedést; és felszámolnánk az írástudatlanságot! (3) Azonban hiányzik belőlünk az akarat és a megértés, hogy erőforrásainkat konstruktívan használjuk. Ehelyett eszeveszetten bővítjük duzzadt biológiai fegyver-, vegyi fegyver-, nukleáris fegyver-, pszichológiai fegyver-, és titkos high-tech fegyverarzenálunkat. Az ezen fegyvereket használók és tervezett áldozataik közti szétkapcsoltság szintén jellemző arra, ahogy az állatokat kegyetlenül lemészároljuk és kizsákmányoljuk.
A bombázópilóták, tábornokok és politikusok, akik a döntéseket hozzák és a fegyvereket használják, valójában soha nem látják a fegyverek által okozott horrort és gyötrelmet. Kultúraként jól megtanultuk, hogyan különüljünk el az általunk másoknak okozott szenvedéstől, hiszen mind ezt gyakoroljuk, amikor állati ételeket eszünk: valahol a mi döntésünk miatt egy bántalmazott és rémült teremtményt megtámadnak és leszúrnak. A háborúban és az élelmiszeriparban hasonló szépítő kifejezéseket használunk, mint „az állatok betakarítása”, vagy „járulékos kár”, és megóvjuk magunkat mind a vágóhidak, mind a lebombázott falvak és városok vérontásaitól. Az állatokkal szembeni erőszakunktól elfordulva természetesen megszépítjük és elkendőzzük a más emberekkel szembeni háborús erőszakunkat is. A tömegmédia a gonosz ellenséget mutatja nekünk, és ez azt igényli tőlünk, hogy végrehajtsuk az összes bombázást és gyilkolást. És mi nem csupán beleegyezünk; akaratlanul uszítunk rá és követeljük azt az óriási árnyék tagadásával és kivetítésével, amit étkezési szokásainkkal hozunk létre.
Naponta több mint harmincmillió madarat és emlőst, és negyvenötmillió halat miattunk ér végzetes támadás, hogy megehessük őket, (4) és erre univerzálisan úgy tekintenek, mint jó ételre, jó emberek számára. Ezekkel az ételekkel az árnyékunkat tápláljuk, ami elfojtott fájdalmunkon, bűntudatunkon és ellenérzésünkön lakmározva erőssé és határozottá válik. Furcsa módon, minél nagyobbá és erősebbé válik az árnyék, annál nehezebb észrevenni, bár az szó szerint nemcsak az orrunk előtt van, hanem az orrunkban és az összes sejtünkben. Jól ismert a pszichoterápiában, hogy felszabadító hatású, de nehéz észrevenni saját árnyék őstípusainkat, és működésük módját. Ennek ösztönösen ellenállunk, és ez az oka annak, hogy az állattartó telepeken és vágóhidakon az állatok bántalmazásáról készült rejtett kamerás felvételeket miért főleg vegánok nézik meg, akik sosem esznek állati ételeket. Az árnyék definíciószerűen az, amit aktívan elnyomunk, ezért törvényszerű, hogy kerüljük azokat a tapasztalatokat, amelyek ennek tudatunkba jutását válthatják ki. Még Jung tudós követői – akik idejüket azzal töltik, hogy az árnyékról írnak – sem veszik észre mind közül a legnagyobb árnyékot, azt az árnyékot, ami az állatok bántalmazásából ered, mert mindenki máshoz hasonlóan általában ők is állatokat esznek és kizsákmányolnak. Spirituálisan és pszichológiailag csak akkor válunk szabaddá, amikor képesek vagyunk önmagunk árnyék aspektusait meglátni és integrálni. Ez csak akkor lesz lehetséges, amikor abbahagyjuk az állati ételek fogyasztását, lazítva és feloldva azt az ellenállhatatlan igényt, hogy tudatosságunkat blokkoljuk. Az állatok felszabadításával önmagunkat szabadítjuk fel.
Minden érző lénynek vannak érdekei, és mi bonyolult társadalmi és jogi rendszereket hoztunk létre annak biztosítására, hogy saját érdekeink ne sérüljenek – bár képességünk ezek érvényesítésére erősen függ rasszunktól, osztályunktól, nemünktől, és a kiváltság egyéb tényezőitől. Érdekeinket mind sérti az, ha fizikailag korlátoznak minket, fájdalmas vagy ártalmas támadásnak tesznek ki, éheztetnek, lopnak tőlünk, megölnek, vagy lealacsonyító, természetellenes tettek elkövetésére kényszerítenek, és bárki, aki ezt teszi, jogi és társadalmi következményekkel fog szembesülni. Mégis pontosan ilyen módokon lépünk fel az állatokkal szemben, elképzehetetlenül óriási méretekben, büntetlenül. A mi érdekeink védelmét akarjuk, de az övékkel nem törődünk. Ez az árnyékunk – amivel nem szembesülünk – és az erőszak körforgásának valódi oka. Túl kell ezen lépnünk, különben elpusztulunk. Pusztulásunk, bár tragikus, óriási áldás lenne a legtöbb állat számára a Földön. Ez a mélyen felkavaró gondolat önvizsgálatra és változásra kellene, hogy ösztönözzön minket.
Csak akkor fogunk életben maradni és boldogulni, ha felismerjük étkezéseink központi szerepét tudatosságunk alakításában. Az ételt megesszük és tudatosságunk fizikai hordozója lesz, a tudatosság pedig eldönti, hogy mit építsen be önmagába önmagából. Félelmet vagy szeretetet terjesztünk és eszünk? Terrorizált állatokat vagy gondozott növényeket? A szeretet tornyát nem lehet a kegyetlenség tégláiból felépíteni.
Mahatma Gandhi és más spirituálisan érett emberek hangsúlyozták, hogy az eszközök, amiket használunk, és a célok, amiket elérünk, az egy és ugyanaz. Soha nem lehetnek különbözők. A. J. Muste elkötelezett békeaktivista mondta egyszer, „Nincs út a békéhez. A béke az út.” A spirituális evolúció útja a jelen pillanatra összpontosítás útja, és az evolúció és pozitív átalakulás megélésének az útja, amit úgy szeretnénk látni a világon. Ahhoz, hogy békében éljünk, nekünk kell békének lennünk. Ahhoz, hogy átéljük a szeretettség édes érzését, nekünk kell szeretetteljesnek lennünk.
Ezt mind bizonyíthatjuk saját életünkben. A szeretetünket, hogy valóban szeretet legyünk, meg kell cselekedni és meg kell élni. Szerető képességünk fejlesztése nemcsak az evolúció eszköze; ez egyben a célja is, és amikor teljesen megtestesítjük a szeretetet, ismerni fogjuk az igazságot, hogy egyek vagyunk minden élettel. Ez szabaddá tesz minket. A szeretet szabadságot, örömöt, erőt, kegyet, békét és az önzetlen szolgálat áldott beteljesülését hozza magával. Igazi természetünk, jövőbeli énünk belső elhivatottságként ellenállhatatlanul szólít minket, hogy ébresszük fel szerető képességünket, ami nem más, mint megértés. A szeretet és megértés felébredésével kiterjed a könyörület, hogy a lények egyre nagyobb körét foglalja magában. A könyörületet a szeretet legmagasabb formájának tekinthetjük, mert ez az isteni egész szeretete az összes része iránt, és tükröződik a részek egymás iránti szeretetében. Beletartozik a késztetés, hogy enyhítsük látszólag mások szenvedését, és ez a késztetés a nagyobb bölcsesség és belső szabadság fejlődését igényli bennünk, hogy a szenvedést hatékonyabban enyhíthessük. A könyörület ezért az evolúció gyümölcse, és egyben a mögötte lévő hajtó erő is. A szeretet nagyobb szeretetre vágyakozik.
Az evolúció az élet lényege. Minden lény fejlődik, növekedik, átalakul, ezért a késztetés a fejlődésre átjárja lényünket. Hasznunkra válnak a lehetőségek, hogy érzelmileg, művészileg, intellektuálisan és spirituálisan növekedjünk. Életünk értékes, mert ez egy ilyen lehetőség. Életünk olyan mértékben értelmes, amilyen mértékben válaszolunk az univerzális és tagadhatatlan hívásra, hogy fejlődjünk, a hívásra, hogy szeressünk.
Az evolúció nemcsak változást, hanem átalakulást is jelent. A világ mitológiájában a hősök megbetegednek, amikor visszautasítják a hívó szót, hogy otthonukat elhagyva evolúciós utazásba kezdjenek. Ránk kultúraként ugyanez igaz. Ki kell ráznunk elménkből és testünkből a régi stagnálást és kényelmes szétkapcsoltságot, meg kell ragadnunk a belső evolúciós késztetést a könyörület és intuitív bölcsesség felébresztésére, és életünket azzal az igazsággal összhangban kell élnünk, hogy minden élőlénnyel bensőséges kapcsolatban állunk. Ennek az átalakulásnak az elérése azt jelenti, hogy megéljük a szeretet igazságát és hitelesen felfogjuk összekötöttségünket, és nem csupán beszélünk róla. Ez gondolkodásunk és viselkedésünk megváltozását jelenti – azt, ahogyan az állatokra tekintünk, és amit eszünk. Ahogy felismerjük az árnyékunkat és megszabadulunk tőle, természetesen abbahagyjuk táplálását étrendünk rejtett terrorjával, a könyörület pedig visszatér.
A lecke elég alapvető. Ha nem tudjuk abbahagyni az állati ételek megevésének kegyetlenségét, hogyan tételezhetjük fel az érzékenység, a spirituális tudatosság, az öröm, béke és kreatív szabadság fejlesztését, amelyek mind a képességeinkben rejlenek? Fejlődésünk azt kívánja, hogy fejlesszük intuíciónkat, az emelkedettebb, racionalitáson túli tudást, ami a részekből meglátja és létrehozza az egészeket, és kiemel minket az önmagunkba belefeledkezés börtöncellájából. Az intuíció a közvetlen tudás, amit nem a lényegében különálló én illúziója közvetít, az a tudás, ami gyógyulást hoz, mert látja a nagyobb egészeket, amit az én pusztán logikai elemzés révén sosem láthat. Az elemzés és racionalitás felosztáson és összahasonlításon alapul, és csak akkor hasznos eszközök, ha az intuíció közvetlen tudásával együtt járó bölcsesség és könyörület alárendeltjei. Intuíció nélkül a racionalitás és elemzés alapjaiban válik irracionálissá: a kizsákmányolás és konfliktus eszközeivé, a zavarodott önpusztítás erőivé válnak. Az intuíciónak irányt mutató könyörület és összekötöttség nélkül könnyen szolgálják a hisztérikus félelmet, agressziót és bűnbakkeresést, ami állandóan megjelenik, amikor állatokat árucikké teszünk és megeszünk.
Nem meglepő módon a racionalitást és elemzést nagyra tartják tudományos és oktatási intézményeinkben, míg az intuícióról nem vesznek tudomást és elnyomják. Az intuíció felszabadít, összeköt, megvilágít – és fenyegeti állattartó kultúránk alapvető paradigmáját, az állatok és a nőiesség erőszakos elnyomását. Az intuíció tisztán látja az árnyékot, és elfogadással, nem táplálva lefegyverzi azt. Látja a hot dogban, jégkrémben és rántottában megbúvó állatot, érzi nyomorúságát és félelmét, és szeretettel átöleli őt. Az intuíció kinyitja az ajtót a gyógyuláshoz. Soha, egyetlen élőlényt sem lát használandó tárgynak, hanem minden lényt egy végtelen univerzális jelenlét egyedi és tökéletes kifejeződésének lát, akit tisztelni, becsülni és ünnepelni kell, és tanulni kell tőle. Az intuicíó Zsófia, a szeretett bölcsesség, ami után vágyunk, és amit keresünk.
Az evolúciós parancsolat egy intuitív parancsolat. Az intuíció a spirituális érés eredménye, és a könyörület, a szent férfiasság művelésével pallérozódik. A képesség, hogy elhagyjuk önmagunkkal elfoglalt nézőpontunkat, és a dolgokat mások nézőpontjából lássuk, a könyörület feltámadásához vezet. Ezáltal megtanuljuk, hogy elhagyjuk a minket bebörtönző, különálló tárgy illúzióját, és belépjünk a mámorító ismeretbe, hogy minden élet össze van kötve. Ez magával hozza a megértést, hogy az élet tudatosság, és a tudatosság lényegében örökké szabad, tökéletes, ragyogó és nyugodt. Valódi természetünk ezért makulátlan és tündöklő.
Nem vagyunk természetünknél fogva ragadozók, hanem a lehető leghatékonyabb módon tanították nekünk azt, hogy azok vagyunk: születésünktől fogva úgy neveltek minket, hogy ragadozókként táplálkozzunk. Így bevezettek minket egy ragadozó kultúrába és kényszerítettek minket, hogy a legmélyebb szinteken úgy tekintsünk önmagunkra, mint ragadozókra. Az állattenyésztés egyszerűen a ragadozó életmód kifinomult és perverz formája, amiben az állatokat bezárják, mielőtt megtámadnák és megölnék őket. Azonban ez nem ér véget az állatokkal. Ahogy mindannyian érezzük a csontjainkban, gazdasági rendszerünknek van egy ragadozó jellege, és minden intézményünk alapja a verseny. Egymáson élősködünk. Talán nem nyilvánvaló bolygónk domináns társadalmán belülről nézve, de kultúránk, nagyvállalataink és egyéb intézményeink tetteit csak ragadozóként lehet leírni azokkal szemben, akik kevésbé fejlettek, kevésbé gazdagok, vagy kevésbé képesek megvédeni önmagukat. Ahogy kizsákmányoljuk az állatokat és „betakarítjuk” őket, ugyanúgy kizsákmányoljuk az embereket és használjuk őket, a helyzetnek megfelelő szépítő kifejezéseket használva, mint „nemzetközi segély”, „privatizálás”, „hirdetés”, „az ige terjesztése”, „kapitalizmus”, „oktatás”, „szabad kereskedelem”, „kölcsön”, „terrorizmus elleni küzdelem”, „fejlesztés”, és számtalan egyéb kellemes kifejezés. Valódi, nem ragadozó természetünk gyengéd, szerető szívét mindez zavarja, mégis szakadatlanul ragyog. Bár kondicionálásunk talán elfedi ezt, mégis ihletet ad ahhoz az önzetlen adakozáshoz, könyörülethez és megvilágosodáshoz, amiről spirituális hagyományaink szólnak.
Bár a mi vallási intézményeink általában tükrözik az állatokat árucikkeknek tekintő, uralkodó kulturális paradigmát, és ezért kevés valódi segítséget nyújtanak nekik szenvedésükben, azonban a világ vallásai között sok olyan spirituális tanítás és hagyomány van, ami arra int minket, hogy hagyjunk fel a ragadozó mentalitással, és tanúsítsunk könyörületet az állatok iránt. Ezek a spirituális hagyományok alapvetően szintén egyetértenek az intuíció, vagy közvetlen belső tudás hangsúlyozásában is, a spirituális fegyelem és gyakorlás lényeges elemeként. Ez nemcsak a keleti hagyományokra igaz, például a buddhista, hindu, dzsaina és taoista hagyományok különböző formáira, hanem az ezoterikusabb nyugati hagyományokra is, mint a szufik, kabbalisták, keresztény misztikusok, és mások. Ezek a hagyományok általában bátorítják követőiket az intuíció művelésére, mert felismerik, hogy az intuitív felismerés által ihletett könyörület révén fejlődünk spirituálisan, és bölcsességre, belső békére és szabadságra teszünk szert.
A spirituális hagyományok lényegében abban is egyetértenek, hogy kétszeres fegyelem táplálja az intuíciót. Egyik aspektus a könyörület tudatos művelése külső életünk elsődleges motivációjaként és erkölcsös életvitelként. A másik az odafigyelés, tudatosság és csendes elfogadás gyakorlása belső életünkben. Úgy tartják, hogy a kettő erősíti egymást és spirituális bölcsességhez vezet.
A spirituális gyakorlás első univerzális aspektusa a könyörület és annak tükröződése – az erkölcsös életvitel. A vallások mélyrehatóan foglalkoznak az emberi viselkedés erkölcsével. Ez azért van, mert ezek a spirituális ösztönzés tárházai, ami nemcsak a végtelen rejtéllyel – eredetünkkel – köt össze minket, hanem ennek az eredetnek az összes, látszólag más megnyilvánulásaival is, a szomszédainkkal – az emberek családjával és minden élőlénnyel. A valódi spirituális tanításoknak feltétlenül tanítaniuk kell a szerető kedvesség erkölcsét, mert ez tükrözi belső összekötöttségünket és az igazságot, hogy amit kiadunk, az tér vissza hozzánk. Ez a kapcsolatok harmóniájához vezet, ami nemcsak a társadalmi fejlődéshez szükséges, hanem egyéni belső békénkhez és spirituális fejlődésünkhöz is.
A könyörület és erkölcsös viselkedés lényegesek a spirituális gyakorlás második univerzális aspektusához, a belső csendhez és odafigyeléshez. Nem leszünk képesek az ellazult, éber és teljesen tudatos elfogadás állapotához közeledni, ami a valódi élet alapja, ha másoknak ártalmas módokon cselekszünk, és emiatt páncélt öltünk. Ha bántalmazunk másokat, és aztán csendben ülünk, hogy elmélkedjünk, meditáljunk, imádkozzunk, nyitottá váljunk, vagy elmélyítsük tapasztalatunkat a belső nyugalomról, azt fogjuk látni, hogy elménket állandóan zavarja és gyötri a szakadatlan öncélú gondolkodás. Ez a belső zaklatottság, az ár, amit mások bántalmazásáért fizetünk, gátolja belső nyugalomból és könyörületből születő, kibontakozó intuíciónkat.
Általában láthatjuk, hogy minél jobban elnyomja egy kultúra az állatokat, annál nagyobb a belső zaklatottsága és tompasága, és annál inkább extrovertált és hajlamos az uralkodásra. Ez összefügg a meditáció ritkaságával a nyugati kultúrákban, ahol az emberek rosszul érzik magukat, ha nyugodtan ülnek. A csendes, nyitott elmélkedés lehetővé tenné, hogy az étkezéseinkben lévő, állatok iránti kegyetlenség elfojtott bűntudata és erőszakossága a felszínre törjön, hogy gyógyuljon, és elengedhessük. Ehelyett épp azokat a tevékenységeket kerüljük a legbuzgóbban, amelyek a leghasznosabbak lennének állattartó kultúránk embereinek. Olyan kultúrává váltunk, amelyik mindenáron sóvárog a zaj, figyelemelterelés, elfoglaltság és szórakozás után. Ez lehetővé teszi, hogy az általunk elfogyasztott erőszak eltemetve, akadályoztatva, letagadva maradjon, és indokoltan kivetítődjék.
A spirituális hagyományok univerzálisan felismerik, hogy mi emberek vágyunk rá, hogy a tudatosság olyan állapotaiba jussunk, amelyek fényesebbek és nyugodtabbak, ahol szokásos ingerült és megrögzött gondolkodásunk elcsitul és a háttérbe olvad. Ez a vágyódás a meditációs gyakorlatok széles skálájának kialakulásához vezetett, amelyek segítik az ember mélyebb belépését a jelen pillanatba, és talán annak a transzcendens valóságnak a megtapasztalását, amit Istennek vagy az Abszolútnak nevezhetünk. E tapasztalás során kezdenek feloldódni a falak, amelyek általában elválasztanak minket másoktól és a világtól, és közvetlenül láthatjuk, hogy lényegében nem vagyunk másoktól elválasztva, hogy ugyanaz a fény ragyog bennünk, ami mindenkiben. Ez a közvetlen intuitív tudás megerősíti és elmélyíti könyörületes érzésünket.
Az intuíció és könyörület közti kapcsolatot univerzálisan felismerik a keleti és nyugati spirituális hagyományokban is, és az nemcsak más emberekre terjed ki, hanem az állatokra is. A buddhista hagyományban például az intuitív bölcsesség a szent nőiesség és a könyörület a szent férfiasság, egymás kialakulásához vezetnek és táplálják egymást mindannyiunkban, mint valódi természetünket és képességünket. Jól ismert, hogy emiatt a szerzeteseknek és apácáknak tartózkodniuk kell az állati hús fogyasztásától, különösen meditációs elvonulások során. Ez lényegében igaz a hindu, dzsaina, szikh, Baha’i és taoista hagyományokra is. A leginkább elmélkedő katolikus szerzetesi hagyományokban, mint a cisztercieknél és trappistáknál általában elvárják a szerzetesektől, hogy tartózkodjanak az állati hústól, különösen a hosszú imádkozási és tisztulási időszakok során.
A meditáció nem egzotikus vagy különleges tevékenység. Alapvető emberi képesség, és egyszerűen olyan elmére utal, ami jelen van, nyitott, ellazult és tudatos. Mindenféle dologgal előidézhető és fejleszthető, például kántálva, énekelve, csendben ülve és odafigyelve a légzésre, figyelmesen sétálva a természetben, táncolva, pörögve, zenéléssel, kocogással, imát ismételve, kertészkedve, és így tovább. Az általunk kedvelt tevékenységek elménket természetesen nagyobb mértékben a jelen pillanatba hozhatják, és ezért meditációs gyakorlatok lehetnek.
A meditatív gyakorlat és az állatok iránti könyörület közti kapcsolatra láthatunk egy példát a zen hagyományban, a szamádi és shojin koncepcióiban. Bár ez egy konkrét hagyományból vett példa, a mögötte lévő elvek univerzálisak és mindannyiunkra alkalmazhatók, bármilyen is a vallási irányultságunk. A szamádi mély meditatív nyugalomra utal, amelyben az elme túljut megszokott ellentmondásos, ideges, nyüzsgő és zajos állapotán, lecsillapodik és letisztul, világossá, szabaddá, nyugodttá és derűs tartásúvá válik a jelen pillanatban. A shojin a „vallásos tartózkodás az állati ételektől”, és az ahimsza, vagy erőszakmentesség központi vallásos tanításán alapul – ez a tartózkodás a más érző lényeknek okozott kártól. Úgy tartják, hogy shojin és szamádi együtt dolgoznak, a shojin tisztítja a testet és az elmét, és lehetővé teszi, bár semmiképp sem garantálja, az eljutást a szamádi spirituálisan gyarapító élményéhez.
Egyes zen buddhista hagyományokban azt tanítják, hogy kétfajta szamádi van. Az „abszolút szamádi” az egy középpontú, ellazult és ragyogó tudatosság belső állapotára utal, amelyben a test nyugodt, általában ül. Az elme teljesen elmerül a jelen pillanatban, és megszűnik a megszokott belső dialógus. A „pozitív szamádiban” (5), ami az abszolút szamádi élményén alapul, működünk a világban, gyalogolunk, kertészkedünk, főzünk, takarítunk, és így tovább, az elme pedig teljesen jelen van a minden pillanatban fellépő élményekhez. Ez hasonló a figyelmesség gyakorlásához, és a taoista wu wei, vagy „nem-cselekvés” gyakorlatához, amelyben a különálló cselekvő illúziója feloldódik a jelen pillanat potenciálját beteljesítő azonnali jellegben. Keresztény kifejezéssel ez hasonló lehet a „Jelenlét gyakorlásához”, és a szakadatlan imádságra intésben ajánlott gyakorlathoz, míg az abszolút szamádi az istenivel való mély, egyként létezés állapotához lehet hasonló.
Az abszolút és a pozitív szamádi is univerzális emberi képességek, amelyek túlmutatnak a hagyomány és osztályozás sajátosságain. Az elmét és testet mély szinten gyógyítják és újra összekötnek minket valódi természetünkkel. Azonban a mindannyiunk által tapasztalt félelem, szégyen és sérültség miatt ezek elérése és gyakorlása nehéznek tűnik, és hatalmas, folyamatos elkötelezettséget igényelnek a szorgalmas belső gyakorlás iránt. A szamádi belső mozdulatlanságába való belépés azt igényli, hogy figyelmünket türelmesen visszairányítsuk a jelen pillanathoz, és elménket ne zavarják külső cselekedeteink. A shojin szelleme – ami az állatokat alanyoknak, nem pedig használandó vagy elfogyasztandó árucikkeknek tekinti – ezért olyan lényeges a spirituális evolúció útján. A shojin szelleme könyörület és mások szabadságának megengedése, a shojin gyakorlása pedig megszabadít minket azoktól a mentális állapotoktól, amik az állati ételek fogyasztásával együtt járnak. Ezek a mentális állapotok – zaklatottság, aggódás, félelem, pánik, kétségbeesés, szomorúság, bánat, idegesség, agresszivitás, düh, szétkapcsoltság, tompaság, ködösség és kábultság – elkerülhetetlenek, ha mindenevők vagyunk. Rezgési frekvenciaként belénk jutnak az elfogyasztott ételekkel, és bennünk keletkeznek saját tagadhatatlanul erőszakos és ártalmas ételválasztásainkkal és a pszichológiai blokkolással, amit ezek a tettek igényelnek. E negatív mentális állapotok általában a meditációt negatív élménnyé teszik és biztosítják, hogy az ne csillapítsa le igazán az elménket és segítsen a spirituális megvilágosodás magasabb szintjeinek elérésében. Először tisztítanunk kell a tetteinket és abbahagynunk a kiszolgáltatott teremtmények bántalmazását. Ez figyelmességet igényel, a shojin ősi szellemét, ami a veganizmus alapja.
Az erőszakmentesség és könyörület eme szellemét ténylegesen meg kell élni ahhoz, hogy az hatékony legyen és megszelídítse az elmét; különben elménk túlzottan felkavart lesz ahhoz, hogy belépjen a szamádi belső békéjébe. Bármilyen valláshoz vagy nem-valláshoz tartozzunk, az elme ilyen mozdulatlansága és nyugalma áll a spirituális élet középpontjában, és ez a lelkiismeret belső tisztaságát igényli. Lehetővé teszi a régi belső fal feloldódását, ami elválaszt „engem” itt és „a világot” ott. Ezzel felvirágozhat az összes élet végtelen összekötöttségének mélyebb megértése.
A shojin és a veganizmus létfontosságúak, mert támogatják a spirituális érettséghez szükséges belső békét. Ezek a belső és külső képzés és fegyelem formái, amelyek megadják a meditatív kutatás alapját. Ez pedig kinyit minket a közös létezés igazsága felé. Ezért olyan fontos a shojin a szamádihoz, és ezért olyan fontos a veganizmus és erőszakmentesség a mély imádsághoz, meditációhoz és spirituális felébredéshez. A külső könyörület és a belső mozdulatlanság táplálják egymást. A shojin és a veganizmus fontosak a spirituális egészségünkhöz, mert eltávolítanak egy alapvető akadályt az utunkból.
Bár fő áramlatú nyugati vallási intézményeink a veganizmust gyakran becsmérlik és ellenzik, a veganizmus szelleme képezi az alapjukat, ahogy arra Steven Rosen, Norm Phelps, Keith Akers, J. R. Hyland, Andrew Linzey, Tony Campolo, Steven Webb, és még sokan mások rámutatnak. Rosen például arról számol be, hogy Mohammed elismerten szigorú vegetáriánus étrenden élt, és számtalan olyan bekezdés van a Koránban és Mohammed tanításaiban, amelyek sürgetik vagy elvárják a tartózkodást a tevékkel, tehenekkel, madarakkal és más állatokkal szembeni kegyetlenségtől. (6)
Sok író közelítette meg ezt a témát zsidó-keresztény szempontból, és arra a következtetésre jutott, hogy erős utasítás van arra – mind a Bibliából és az ehhez kötődő szövegmagyarázatokból, mind a befolyásos zsidók és keresztények szokásaiból és életéből –, hogy a vegán könyörületet kiterjesszük a más fajhoz tartozó állatokra. Norm Phelps például a The Dominion of Love című művében rámutat, hogy az Ószövetség és az Újszövetség is tartalmazza azt, amit ő két Fő Direktívának nevez. (7) Ez a két alapvető spirituális tanítás, szeresd Istent és szeresd szomszédodat, a zsidó-keresztény spirituális hagyomány lényege. Mivel Isten a végtelen egész, amelyben mindannyiunk lénye benne van, és mivel nincs mód arra, hogy szeretetünket konkrétan kiterjesszük Istenre, mivel Isten teljesen átjár minket, ebből adódik, hogy Isten szeretete azt jelenti, hogy szeretjük Isten teremtését és törődünk vele. Ez közvetlenül elvezet a második Fő Direktívához: szeresd szomszédodat. Nincs ok, bibliai vagy egyéb, hogy kizárjuk az állatokat a szomszédságunkból, hiszen szomszédaink ezen a Földön, és tudjuk, hogy szenvednek és vannak érzéseik. Istent konkrétan szeretni ezért azt jelenti, hogy szeretjük és gondozzuk Isten teremtését és az összes szomszédunkat ezen a világon, Istent elvontan szeretni pedig azt jelenti, hogy a meditáció és ima belső csendes fogékonyságán (szamádi) át megnyílunk Isten jelenlétének közvetlen megtapasztalásához – ezáltal Isten szeretetteljes keze és hangja lehetünk a világon. Ezért azt lehet mondani, hogy a bibliai tanítások lényege következetesen a minden lény iránti könyörületre, és a felelősség és minden teremtmény iránti törődés vegán etikájára utal.
Az emberek jólléte, az állatok jólléte, és a környezet jólléte teljesen és kibogozhatatlanul összefonódik. Dilemmáinkat olyan mértékben lehet megoldani, amennyire ennek élő megértésében fejlődünk, ráébredve az univerzális könyörület érzésére, amit Püthagorasz, Jézus, Buddha, Plotinus, Gandhi, Schweitzer, és sokan mások hangoztattak. A sámánizmus hagyományai, bár sok értékes tanítást tartalmaznak, és bizonyos módon sokoldalúbb képet festenek a világról és az emberi képességekről, mint a hagyományos nyugati tudomány és vallás, mindazonáltal vadászó és állattartó kultúrák eredményei. Bár úgy tűnik, általában az állatokra kisebb megvetéssel tekintenek, mint a mi kultúránk, az állatokat ők is táplálékként és szertartások tárgyaiként kezelik. Gyakran használnak növényeket a megváltozott tudatállapotok kiváltására, amelyek központi szerepet játszanak a sámán képességében, hogy világok között mozogjon, rendkívüli tetteket hajtson végre, és gyógyítson.
Roppant ironikusnak látszik, de úgy tűnik, hogy azok a kultúrák, amelyek az állatokat megeszik és ruházkodásra, szórakozásra és szertartásos áldozatra használják – akár iparosodott állattartó kultúrák, akár az őshonosabb sámánisztikus kultúrák –, növényi ételeket használnak kábítószerként, hogy elmeneküljenek a hétköznapi valóságtól. Ennek nyilvánvaló példái a heroin és más ópiumszármazékok használata, a pszilocibin és egyéb gombák, ayahuasca, peyote, marihuána, dohány, kokain, és a gyümölcsök és gabonák erjesztéséből származó alkoholos termékek. Sok további példa van. A növényi alapú anyagok használói elfelejtik, hogy élményeik alapja az elme. A növények használatával kiváltott látomásokat és megváltozott tudatállapotokat közvetlenül is el lehet érni.
Spirituális probléma az, hogy rosszul bánunk az állatokkal. Egy félreértést tükröz, ami lényeket tárgyakká redukál. A sámánisztikus hagyományok, bár kevésbé nyíltan kizsákmányoló kultúrákban születtek, mint amilyenné a miénk vált, az állatokat még tárgyaknak tekintik, amelyek étel, ruházat, gyógyító szertartások és más célok miatt használandók és megölendők. Talán az állatok jelenleginél nagyobb tiszteletére taníthatnak minket, és hogy ne vegyünk el többet a Földtől, mint amire szükségünk van, de egy hatalmas téma túlzott általánosítását kockáztatva úgy tűnik, hogy a sámánisztikus hagyományok lokálpatriotizmusra hajlanak, elsősorban egy adott törzs vagy embercsoport jólétének szentelik magukat, és előnyben részesítik az embereket a nem-emberekkel szemben. A „nemes vadember” sztereotípiái és a modern kultúrából való kiábrándultság által motiválva talán vissza akarunk térni az állattartó telepek, állatkertek, gépesített termelés, atomfegyverek, stb. előtti primitívebb életmód látszólagos régi szép napjaihoz.
Azonban a kijutás módja nem hátrafelé van, hanem az áttörésben. Előre kell mennünk. Először is, a primitív kultúrák gyakran nem olyanok, mint amilyennek romantikusan gondolnánk. Egyes amerikai indián kultúrák például kannibalizmust és más törzsekkel szemben népirtó háborúkat űztek, a közülük való foglyaikat pedig borzalmas szertartásos kínzásnak vetették alá. Továbbá, a sámánisztikus hagyományokat felhasználhatják az állatokat bántalmazó iparágak: látjuk, hogy a marhahústermelők a húsevést összekötik a síkságok indiánjainak romantikus képeivel, vagy a japán bálnavadászok az USA nyugati partján élő makah indiánok bálnavadászatát használják a globális bálnavadászati moratórium aláásására és saját bálnavadászati szokásaik igazolására. (8)
Ez nem azt jelenti, hogy a sámánisztikus hagyományok nem szolgálták jól népeiket, vagy nem taníthatnak ma minket alapvető igazságokra. Ha az amerikai indián „minden rokonom” iránti törődését spirituális és gyakorlati korlátjáig kiterjesztjük, az bizonyos módon megközelíti a mahayana buddhizmus nemes Boddhiszattva eszményét: ebben a teljes spirituális megvilágosodás elérésével az ember életét az összes érző lény javára és szolgálatának szenteli. Mindkettő univerzális könyörületet hoz motivációnk szívébe a spirituális úton.
Azonban a mai amerikai indián összejöveteleket látogatva azt látnánk, hogy halott állatokat kínálnak ételként, valószínűleg ugyanazoktól a gyártóktól, mint amiket keresztény vagy zsidó egyházi szertartásokon kínálnak – és azt látnánk, hogy bármelyik ilyen rendezvény résztvevői készek hevesen védeni étkezési szokásaikat.
Láthatjuk, hogy a világ fő vallásainak alapvető tanításai támogatják azt a kulturális és spirituális átalakulást, amire a veganizmus felszólít. A világ összes fő vallásában megvan az Aranyszabály saját formája, ami üzenete lényegeként a mások iránti kedvességet tanítja. Mind elismerik, hogy az állatok éreznek és nekünk kiszolgáltatottak, és viselkedésünk erkölcsi szférájába beleszámítják őket. Minden hagyományban arra is vannak határozott nézetek, hogy a más lények iránti kedvességünknek a könyörületen kellene alapulnia. Ez több, mint csupán nyitottnak lenni mások szenvedése iránt; világosan tartalmazza a felszólítást, hogy mások szenvedésének enyhítése érdekében cselekedjünk. Így tehát felelősségünk nemcsak arra terjed ki, hogy tartózkodjunk állatok és emberek bántalmazásától, hanem arra is, hogy tegyük meg, amit tudunk, hogy másokat megakadályozzunk a bántalmazásukban, és olyan körülményeket teremtsünk, ami másokat oktat, lelkesít és segíti őket olyan módon élni, amivel kimutatják a minden élet iránti kedvességüket és tiszteletüket. Ez az az emelkedett cél, amire a világ bölcsességhagyományainak fő tanításai felszólítanak minket. Ez egy evolúciós parancsolat, spirituális parancsolat, a könyörület parancsolata, és valójában egy vegán parancsolat. A vegán életmód mögött álló motiváció a könyörület eme univerzális spirituális alapelve, ami világi módon, és a vallási hagyományokon keresztül is kifejezésre jut. A különbség abban rejlik, hogy a veganizmus ragaszkodik ennek a könyörületnek a tényleges gyakorlásához. A vegán kifejezést 1944-ben megalkotó Donald Watson szavai kifejezik ezt a gyakorlatias hozzáállást, és érdemes azt elismételni:
A veganizmus olyan filozófiát és életmódot jelöl, ami igyekszik kizárni, amennyire csak lehetséges és praktikus, az állatokkal szembeni kizsákmányolásnak és kegyetlenségnek minden formáját élelmiszer, ruházat, vagy bármilyen egyéb célból; és továbblépve támogatja az állatmentes alternatívák kifejlesztését és használatát az emberek, az állatok, és a környezet javára.
Buckminster Fuller gyakran hangsúlyozta, hogy a kulturális átalakulás módja nem annyira a küzdelem a pusztító hozzáállások és szokások ellen, hanem elavultként való felismerésük, és pozitív, magasabb szintű alternatívák felajánlása. Az ősi állattartó kultúra versengő, erőszakos, árucikké tévő mentalitása napjainkban, a nukleáris fegyverek és globális összekötöttség korában alapjaiban elavult, csakúgy, mint e régi kultúrák állati ételeinek fogyasztása, ami rendkívül egészségtelen mind saját testünkre és elménkre, mind értékes bolygószintű ökológiánkra nézve. Az állati ételek fogyasztása egy védhetetlen maradvány egy másik korból, amelyen túl kell lépnünk, és látjuk az alternatívák szaporodását a vegán és vegetáriánus szakácskönyvek és vegán ételek egyre gyarapodó bőségével, mint a szójatej, szójajégkrém, rizsszirup, tofu, vega burgerek, és így tovább, valamint a friss, bio termesztésű zöldségekkel, hüvelyesekkel, gyümölcsökkel, gabonákkal, diófélékkel, tésztákkal és müzlikkel. Ahogy válaszolunk a vegán parancsolatra, úgy sokasodnak a könyvek, videók, honlapok, vegetáriánus/vegán éttermek és menü opciók, állatjogi csoportok és vegán szervezetek is.
Problémáink létrejöttében látjuk az állatokkal szembeni rendszeres erőszakunk szerepét, és kezdünk ezeken eltűnődni és megoldani őket. Egy probléma megoldásához magasabb szintre kell emelkednünk, és valójában megértésünkkel túllépnünk rajta. Amíg bántalmazzuk és árucikké tesszük az állatokat, ugyanahhoz az eltévelyedett evolúciós szinthez láncoljuk magunkat, ahol a problémáink vannak, és ezért újra átéljük őket erőszakként, stresszként, rabságként és betegségként.
Például a két nagy tapasztalatú pszichológus által írt, Raising Cain: Protecting the Emotional Life of Boys című bestseller rengeteg információt tartalmaz arról a hatalmas szenvedésről, amit a fiúk élnek át kultúránkban. De nem kezdi el, és nem is tudja elkezdeni e szenvedés mögötti okok elemzését – a haszonállatokkal szembeni társadalmilag elfogadott kegyetlenkedést. A szerzők, Kindlon és Thompson, hatásosan bemutatják, hogy kultúránkban a fiúkat érzelmileg károsítják kultúránk „kemény férfi” sztereotípiái, és ezek a sérülések nemcsak gyötrelmet okoznak nekik, hanem egész életre megrontják őket, és a nőknek is hatalmas szenvedést okoznak.
A két szerző a kulturálisan rájuk erőltetett, sztoikus, érzéketlen férfiasság képét hibáztatja, mint a fiúk fájdalmának és stresszének alapvető okát. Leírják és megvitatják, hogy hogyan tanítják a kulturális erők minden oldalról – a szüleiktől, tanáraiktól, kulturális intézményektől, médiából, egymástól – a fiúkat az érzéseiktől való elkülönülésre. A kamasz fiúk kultúráját a „kegyetlenség kultúrájának” nevezik, és hatásosan írnak arról az érzelmi pusztulásról, amit a fiúk egymásnak okozott pszichológiai és fizikai kegyetlensége és gyötrése okoz.
A könyv éles bepillantást nyújt abba a dühbe, fájdalomba, elkeseredettségbe, szégyenbe, reménytelenségbe, depresszióba, tompultságba és megerősített magányba, amit a fiúk átélnek, meglátva az összefüggéseket e belső érzelmi gyötrelmek és a kamaszkor külső problémái között, mint az öngyilkosság (a harmadik legfőbb halálok), ivás, kábítószerek, tiltott szex, erőszak és kegyetlenség. Megoldásként hangsúlyozza, hogy „a fiúknak a férfi hősiesség olyan modelljeit kell nyújtanunk, ami túlmutat az izmoson, az önmagával foglalkozón, a leegyszerűsítetten hősiesen” (9), hogy jobban meg kell értenünk a fiúkat, kevésbé szigorú fegyelmezést kell használnunk, és bátorítanunk kell érzéseik kifejezését és az azokkal való kapcsolatukat.
A Raising Cain mégis olyan hozzájárulást tesz, ami elfogadható annak az állattartó kultúrának, amelyben élünk, mert soha nem látja meg az összefüggést a fiúk „érzelmi félrenevelésének” valódi forrásával – kulturális szokásunkkal, hogy kegyetlenül bezárt és lemészárolt állatokat eszünk. Ironikus módon a két kutató kapcsolatépítés miatt gyakran együtt ebédelt a velük együtt dolgozó fiúkkal, és meghívhatták őket hamburgerre. (10) Úgy tűnik, hogy sem ezek a mindenevők, sem mindenevő kultúrájuk nem tudja meglátni a mélyebb összefüggéseket az általunk az állatokra kényszerített erőszak, és fiataljaink, főleg a fiúk „érzelmi félrenevelése” között. Nem ismerik fel a nyilvánvalóbb, felszíni összefüggéseket sem, például, hogy a fiúkat általában a lányoknál jobban kényszerítik arra, hogy állati húst egyenek – és így önmagukat ragadozónak és kiváltságosnak tekintsék. A fiúk általában jobban megkeményednek attól is, hogy vadászattal és horgászattal bátorítják őket az állatok becsapására és megtámadására. Még ha látták is ezeket az összefüggéseket, a szerzők talán jobbnak gondolták, ha nem írnak ezekről egy olyan könyvben, amit ők és kiadójuk a bestseller listákra remélt. Úgy tűnik, hogy az állati élelmiszerek kegyetlenségének árnyéka túl nagy és veszélyes ahhoz, hogy kultúránk tömegtudatossága nyíltan szembesüljön vele – bár ahhoz, hogy kultúraként fejlődjünk, pontosan erre vagyunk felszólítva.
A Kindlon és Thompson által a Raising Cain-ben festett teljes kép alapvető és egyértelmű bizonyítékot nyújt arra, hogy ma is él és erős az állattartó kultúra mentalitása – az állatokkal szembeni dominancia, kirekesztés és kegyetlenség –, ami a fiúkat arra kényszeríti, hogy elkülönüljenek érzéseiktől, és így, mint apáik, és az ő apáik korábban, felnőve meg tudjanak ölni versengő állattartókat, hatalomért küzdjenek az állatállomány/tőke felhalmozása révén, és a nap végén szertartásos ünnepként megegyék az általuk bezárt és megölt állatok húsát és/vagy váladékait. Mi hajtja ezt az egész szívtelen vállalkozást, nemzedékről nemzedékre, hogy tehetetlenek vagyunk nemcsak arra, hogy szembeszálljunk vele, hanem még arra is, hogy felismerjük és értelmesen megvitassuk? Az állatokkal szemben rutinszerűen elkövetett kegyetlenség kísérti fiainkat, és a ciklus folytatódik, tönkretéve a Földet, a nemzedékeket, és érzéseink világát.
Sok nézőpontból megnéztük folytatódó, állatokat elfogyasztó szokásunkat, és láttuk, hogy ez hogyan alakít ki egy szétszórt és szétkapcsolt belső mentális légkört, ami csökkenti velünk született intelligenciánkat és értelmes összefüggéseket meglátó képességünket, miközben érzelmileg eltompít és megbénít minket. Az erőszak ebből keletkező ciklusa a versengés és vagyongyűjtés viselkedésformáiba bezárva tart minket. Ezek ugyanazt az árucikké tevő és pusztító, elitista gazdasági rendszert hajtják, ami tízezer évvel ezelőtt az állattartó kultúrával kezdett kialakulni. Bár sokan és sok hagyomány sürgeti, hogy gyakoroljuk a könyörületet és fejlesszük a közvetlen intuitív tudást, beleragadtunk a mindenevés, az önmagunkkal való elfoglaltság, és a szétkapcsolt elemző gondolkodás mocsarába. Ez lehetővé tette a technológiai fejlődésünket, de gátolja az érzelmi és spirituális fejlődésünket, ami fájdalmas eredményekkel jár ránk, a gyerekeinkre, és a gyerekeink gyerekeire nézve.
A racionalitás előtti folyamatokat ösztönösnek lehet nevezni, és sokan szívesen hisznek abban, hogy fejlődésünkben és a komplex szimbolikus nyelvek használatában – amik megadják nekünk a fogalmi gondolkodás képességét – túlléptünk az ösztönön, és ezáltal az állatokon. Matthew Scully Dominion című könyvében rámutat, hogy egyes kutatók és elméleti tudósok – például Stephen Budiansky, John Kennedy, és Peter Carruthers – szerint emberi nyelvünk adja meg nekünk a gondolkodás képességét, és a nyelv és így a gondolkodás nélkül nem lennénk tudatosak. (11) El kell tűnődnünk azon, hogyan értelmeznék ők Albert Einstein alábbi kijelentését:
A képek kölcsönhatása a gondolat forrása. Úgy tűnik, az írott vagy beszélt nyelv szavai semmi szerepet nem játszanak gondolkodásom mechanizmusában. Úgy tűnik, azok a fizikai entitások, amelyek a gondolat alkotóelemeiként szolgálnak ... világos képek, amiket szabad akaratunkból lehet reprodukálni vagy kombinálni. (12)
Mondhatjuk, hogy az állatok lényegében nem tudatosak, kijelentve, hogy mivel az állatok látszólag nem rendelkeznek komplex nyelvvel, hogy a gondolatokat hozzánk hasonlóan szavakba öntsék, ezért az általuk átélt szenvedés számukra biztosan kevésbé jelentős vagy intenzív. Azonban ugyanezt a gondolkodást fel lehetne használni a csecsemők és szenilis idősebb emberek bántalmazásának igazolására. Ha bármi igaz, akkor azok a lények, akik nem képesek körülményeik elemzésére, nekünk kiszolgáltatva még intenzívebben szenvedhetnek, mert nem képesek önmaguk és szenvedésük közé betenni a belső dialógus távolságát. Amíg az öncélú gondolkodás labirintusába bezárva maradunk, könnyen igazolhatjuk másokkal szembeni kegyetlenségünket, mentegethetjük kemény tekintetünket és felsőbbrendű nézetünket, lekicsinyelhetjük a szenvedést, amit másoknak okozunk, és így folytatjuk, megideologizálva tetteinket és blokkolva tudatosságunkat érzéseink és más lényekkel való alapvető egységünk valóságáról.
A spirituális egészség önvizsgálatot igényel, és azt, hogy gyakoroljuk kényszeres szóbeli gondolatfolyamaink zavaros hullámainak lecsillapítását, hogy ezáltal közvetlen kapcsolatba kerüljünk a létezés örökké a szívünkben ragyogó, mélyebb valóságával. E belső gyakorlás és külső ikertestvére – a másokkal szembeni könyörületes viselkedés – nélkül elménk elszalad, végrehajtja előre beprogramozott gondolkodását, képtelen megállni vagy akár csak észrevenni alapvető, énközpontú eltévelyedését. Ezt az állapotot tévesen „tudatosnak” tekintjük, pedig ez valójában mélységesen tudattalan. Mégis vállveregetve kijelentjük, hogy mivel mi gondolkodunk (kényszeresen csevegünk önmagunkban), ezért tudatosak vagyunk, és mivel az állatok erre nem képesek, ők biztosan tudattalanok.
Abbahagyva az állati ételek fogyasztását – amivel gyötrelmet okozunk szomszédainknak – és gyakorolva a meditációt és csendes elmélkedést, ami végül tudatosságunkat előhúzhatja a rögeszmés gondolkodás tövisei közül, elkezdhetjük megérteni, hogy mi valójában a tudatosság. Látni fogjuk, hogy amilyen mértékben meg tudunk nyílni a jelen pillanatra, és a belső tágas csendben, a nyüzsgő elme szakadatlan belső dialógusán túl tudunk tartózkodni, olyan mértékben tudjuk megtapasztalni a tiszta tudatosság ragyogó, örömmel teli nyugalmát. A racionalitáson túli intuitív tudás a minden lénnyel való összekötöttség érzéseként születhet meg. Ha már nem csupán egy különálló én érzése körül forgó, kondicionált gondolatok parádéja vagyunk, akkor mélyebben ráérezhetünk a létezés természetére, és elkezdhetünk tudni a lineáris gondolkodás határain kívül. Ezzel jár annak megértése, hogy alapvető természetünk nem gonosz, korlátozott, önző vagy alantas, hanem örök, szabad, tiszta, és a szeretet lényegéből áll. Amikor ebből a tiszta állapotból lecsökkentjük a rezgésünket és újra elkezdjük a verbális gondolkodást, látjuk, hogy a kondicionált gondolkodással elfoglalt elme soha nem érheti el azt a megértést, ami akkor áramlik be, amikor az elme képes nyugalomban maradni.
Tehát mik vagyunk mi, és mik az állatok? Nézeteink csak gátló kondicionálásunkról tanúskodnak. Szomszédok vagyunk, rejtélyek, és mi mind az univerzumot létrehozó és fenntartó végtelen tudatosság örök fényének megnyilvánulásai vagyunk. Bár az az intuitív tudás, ami ezt feltárná előttünk, többnyire nem elérhető számunkra, mert kultúraként kifelé orientálódunk, és nem használjuk azokat a belső erőforrásokat és fegyelmet, ami elérhetővé tenné ezt a mélyebb bölcsességet. Elménk és tudatosságunk szinte teljesen feltáratlan terület, mert egy állattartó kultúrában nevelkedtünk, ami alapvetően viszolyog a belső önvizsgálattól. Tudományunk szembetűnő módon figyelmen kívül hagyja a tudatosságot, mint megközelíthetetlen, mérhetetlen és kinyithatatlan „fekete dobozt”, és eltérít minket, hogy kizárólag a mérhető jelenségekre összpontosítsunk. Vallásunk ellenzi a meditációt, az imát pedig egy külső, titokzatos és kivetített férfi entitáshoz intézett kérés és esdeklés dualista karikatúrájává redukálja.
Állattartó beállítottságunk és a napi étkezéseink szörnyűsége által okozott, csillapítatlan bűntudat-komplexusunk miatt szent kapcsolatunkat életünk örökké szerető forrásával az irónia csúcsává torzítottuk: önmagunkat bárányhoz hasonlítva pásztorunkhoz könyörgünk irgalomért, de mivel mi magunk nem tanúsítunk irgalmat, mélyen belül félünk, hogy mi sem részesülünk irgalomban, és elkerülhetetlen halálunk rettegésében élünk. Alkudozunk és túlzott magabiztossággal kijelenthetjük, hogy megváltottak minket és bűneink megbocsátást nyernek (nem számít, milyen atrocitásokkal sújtjuk az állatokat és a saját csoportunkon kívüli embereket); vagy talán elutasítjuk az egész hagyományos vallásos dogmát, mint teljesen abszurd halandzsát, és a tudomány sekélyes materializmusára támaszkodunk. Bárhogy legyen is, spirituális ösztönzésünket elkerülhetetlenül elnyomja és eltorzítja az a bűntudat, erőszak és redukcionizmus, ami az állatok tartásával és megevésével jár.
Minden tudományos és teológiai elmélkedésünk ellenére keveset tudunk az emberi tudatosságról, hiszen mindenevő kultúraként rosszul érezzük magunkat saját bőrünkben. Elveszítettük a kapcsolatot velünk született késztetésünkkel, hogy megtanuljunk elég hosszú ideig csendben és nyugodtan maradni, és így nyitottá váljunk a nagyobb fény és emelkedettebb bölcsesség előtt, melyek a fogalmi gondolkodás szűk keretein kívül helyezkednek el. A közvetlen tapasztalást lehetővé tévő belső mozdulatlanságra van szükség ahhoz, hogy belépjünk a jelen pillanat örömébe, békéjébe és csodájába. Ez olyan gyakorlat, ami másoknak és önmagunknak is javára válik. A tiszta éberséghez az kell, hogy abbahagyjuk azokat az ártalmas tetteket, amiktől elménk zaklatott, és gyakoroljuk a belső csendet.
Rögtönző zongoristaként személyes tapasztalat alapján tanúsíthatom, hogy a gondolkodás leállítja a zenei kreativitás áramlását. A legkreatívabb és legihletettebb zene akkor keletkezik, amikor képes vagyok jobban tudatosnak lenni, a gondolaton túl, a jelen pillanatban, és hagyom, hogy a zene átáramoljon. Most ezt úgy mondják, hogy valaki „a zónában” van, és ezt a „csúcsteljesítmény” követelményének tartják. A kényszeres szóbeli gondolkodás leállítja a zóna áramlását és korlátozza a tudatosságot. Az állatok talán mindig a zónában vannak. Joseph Campbell mondta egyszer, a madarakat nézve, ahogy átsuhannak az ágak hálózatán és soha még a szárnyuk hegyére se pillantanak rá, hogy az állatok talán egy hibákon túli világban élnek, és olyan módokon teljesen jelen vannak az élethez, amiket elképzelésekkel zsúfolt gondolkodásunk nem tud teljesen felfogni.
Ételeinkben és napi életünkben megélve a könyörület igazságát létrehozhatjuk a béke, szeretet és szabadság erőterét, ami kisugárzódhat világunkba és áldhat másokat, csendben és finoman ugyanezt bátorítva bennük. Felfedezhetjük, hogy „gondolkodni” tudunk a szívünkkel, szavak nélkül, és elkezdhetjük értékelni az állatok tudatosságát, és alázatosan kutatni rejtélyeiket. Talán sok mindent tanulhatunk az állatoktól. Nemcsak sok olyan képességgel rendelkeznek, ami a kortárs tudomány számára teljesen megmagyarázhatatlan, hanem zarándoktársaink is ezen a Földön, akik jelenlétükkel hozzájárulnak életünkhöz, és számtalan életbevágó módon gazdagítják élő világunkat. Valójában a szerény földigliszták, méhek és hangyák nélkül – akiket lankadatlanul ölünk és elnyomunk – Földünk élő ökoszisztémái szétesnének és összeomlanának: mindezt semmiképp sem mondhatjuk el önmagunkról!
Kik vagyunk? Mi a valódi szerepünk ezen a Földön? Úgy gondolom, csak akkor kezdhetjük el felfedezni ezekre a válaszokat, ha először komolyan vesszük a vegán parancsolatot, és könyörületesen élünk más teremtményekkel szemben. Akkor legalábbis lehetséges lesz a béke egymás közt, továbbá a gyógyulás, szabadság és szeretet rejtélyeinek mélyebb megértése.
„Először élj könyörületes életet. Akkor tudni fogod.”
– BUDDHA
„Az életet tisztelve spirituális kapcsolatba kerülünk a világgal.”
– ALBERT SCHWEITZER
„Ezer csapás kell a gonosz ágaira ahhoz az egyhez képest, aki a gyökerekre sújt le.”
– HENRY DAVID THOREAU, Walden
Hogyan járulhatunk hozzá legjobban kultúránk felébredéséhez és fejlődéséhez a nagyobb intelligencia, könyörület, béke és beteljesülés felé? Mindegyikünknél a rejtvény egyedi darabja van, amivel hozzájárulhatunk. Ez a szívünk álmaira, törekvéseire és vágyaira válaszolva alakul ki és fejlődik sajátos életutunk során. Amikor elkezdjük érezni saját egyedi életünk csodáját és potenciálját, ugyanezt érezzük mások iránt. Ez tiszteletként és megértésként jelentkezik irántuk, és késztetésként, hogy együttműködjünk velük és támogassuk őket. Ez a velünk született értelem alapvető kifejeződése. Mivel megbecsüljük életünket, ezért megbecsüljük mások életét, és természetesen vágyunk olyan életre, ami a javukat szolgálja. Ha életünket utálatos tehernek érezzük, akkor nagyon valószínű, hogy mások életét kevésre tartjuk. Ezt megfordíthatjuk azzal, hogy könyörületesebb étrendre váltunk, és elgondolkodunk életünk – és minden élet – értékességén, és azt megerősítjük. A könyörület ösztönzése erősödni fog, ahogy ápoljuk önmagunkban az érzést, hogy mindennel össze vagyunk kötve. Ahogy egyre szabadabbá és hálásabbá válunk életünkért, természetesen válunk a pozitív változás erejévé a világon.
Utunk egyedi természetének és erejének jobb megértéséhez hasznos lehet, ha megvizsgáljuk életünket, azért, hogy felfedezzük múltunknak azokat az eldugott magvait, amelyek ma élő zöld hajtásokként nyomulnak a tudatosságunkba. Amikor életünk kertjében az apró, fel nem ismert magokat felismerjük és megbecsüljük, akkor azok erős és gyönyörű fává fejlődhetnek. Ezt a fejezetet e folyamat szerény példájaként ajánlom, és bátorítok mindenkit, hogy keresse saját kertjének talajában az eldugott magokat, amelyek már csírázhatnak, hogy szép és hasznos növényekké váljanak. Konkrétan, még jobban felfedezve a veganizmus magvait önmagunkban, gondozhatjuk azokat, és fejleszthetjük megértésünket a világunk gyógyulásához nyújtott egyedi hozzájárulásunkról. Sokakat meg fogunk érinteni, mert útjaink mind össze vannak kötve.
A mahajana buddhizmus Avatamszaka hagyományában a tanításnak van egy központi metaforája, amit az ékszerrel kirakott hálózat tanításának neveznek. Ez nemcsak tanítás, hanem egy kép, amin meditálni kell, hogy jobban megértsük a létezés igazságát. Az univerzumot egy végtelen hálózathoz hasonlítja, és ennek a hatalmas hálónak minden csomójánál egy ékszer van. Az univerzum összes dharmája – minden lény, dolog, vagy esemény – egy eme ékszerek közül. Ezért minden lény, dolog vagy esemény össze van kötve minden más lénnyel, dologgal és eseménnyel a végtelen téren és időn át. Nemcsak erről van szó, hanem ha jól megnézzük bármelyik ékszert ebben az óriási hálózatban, láthatjuk ebben az ékszerben a kozmikus háló összes többi ékszerének tükröződését! Minden egyes dharma tartalmazza az összes többit, és ha valóban ismerünk egyet, akkor az összeset ismerjük. Az ősi tanítás, mely az ékszerrel kirakott hálózat metafórájából emelkedik ki, és azt fenntartja, a minden jelenség feltételes megjelenésének, kölcsönös egymásbahatolásának, és kölcsönös függésének tanaként ismert. Minden függ minden mástól; soha semmi nincs, ami elkülönült, és minden részecske tartalmazza az egész univerzumot. Mi mind mélyen és alapvetően kapcsolatban állunk egymással!
Láthatjuk, hogy történeteink és útjaink is bensőséges kapcsolatban állnak, és minden egyes út, bár egyedi, csodálatos módon tartalmazza az összes lény összes többi útját. Tanulunk egymástól, bár a legmélyebb szinteken látjuk, hogy végső soron nincsenek mások. Osztozunk ugyanabban az eredetben, és a falak, amiket önmagunk különválasztására építünk, képzeltek. Ahogy fejlődünk és a képzelt falak leomlanak, a könyörület és szabadság együtt növekedik megértésünkkel az összes élet közös létezéséről. Az összes élet alapvető összekötöttségének eme tanítása nem korlátozódik a buddhizmusra, hanem ezt évszázadokon át sok hagyomány és kultúra tagjai megérezték. A közös létezés megértésétől elválaszthatatlan univerzális tanítás a figyelmesség – ama képességünk fejlesztése, hogy teljesen jelen legyünk tetteinkben, és lássuk a kapcsolatot tetteink és azok hatásai között. A figyelmesség éberségünk fokozásával szabadságot és megértést hoz. Minél éberebbek és figyelmesebbek vagyunk, annál szabadabbá válunk.
Ami az étkezést illeti, útra kell kelnünk ahhoz, hogy megértsük a szenvedés tovagyűrűző hálózatát, amit étkezéseink napi szent tetteivel létrehozunk, fenntartunk és felerősítünk, és hogy megértsük az összekötöttség hálózatát, amelyben a szabadság, könyörület és szeretet növekedhet és megvilágíthatja világunkat. A figyelmességgel párosuló utazás egy zarándoklat, mert spirituális célja van: az, hogy fokozza éberségünket és szerető és megértő képességünket. Kultúránk az átalakulás útjának botladozó első lépéseinél tart, amelyben mind részt veszünk, és amelyhez saját útjainkkal mind hozzájárulunk. Ez idővel szükségképpen kibontakozik, de a részek összességén túlmutató egész, amire mutat, az az élő, eleven helyzetünk – mai közös életünk. Ez a mi közös zarándoklatunk, és ehhez létfontosságú a figyelmesség.
A haszonállatok elterjedt bántalmazását megkérdőjelező út az én esetemben látszólag valószínűtlen módon kezdődött, mert olyan családba és környékre születtem, ahol a növényi alapú étkezés senkit sem érdekel. Következésképp életem első huszonkét évében a legtöbb amerikaihoz hasonlóan nagy mennyiségű állati húst, tojást és tejterméket ettem. Azonban belefutottam az ihlet magjaiba, amelyek eleinte nyugalomban maradtak ugyan, de később erősen elkezdtek csírázni. Bár ezek a magok egy sajátos út részei, rávilágíthatnak olyan félig rejtett magokra, amelyek a megértés új hajtásait hozhatják el mások számára.
Számomra az egyik mag az volt, hogy Massachusetts állam Concord városában születtem. Ez adott otthont az Egyesült Államok két úgynevezett forradalmának: az 1760-as és 70-es évek politikai forradalmának, és az 1840-es és 50-es évek irodalmi forradalmának. Concordban születve és nevelkedve úgy éreztem, hogy bensőséges kapcsolatban vagyok e két forradalommal és a leszármazottjuk vagyok: ez ösztönzött, hogy megkérdőjelezzem őket, megértsem, mi motiválta őket, és én magam továbbvigyem azokat. Úgy gondolom, hogy ez a két forradalom hozzájárult a kibontakozó vegán forradalomhoz – ez egy alapvető jelentőségű kulturális forradalom, ami a legmélyebb szinteken képes meggyógyítani kultúránkat.
A politikai forradalom a forradalmi háború kitörésével érte el csúcspontját, a concordi Old North Bridge-nél, 1775. április 19-én. A Concordban és a Boston körüli más városokban élő farmerek és falusiak tanúsították a legerősebb ellenállást a brit birodalmi uralommal szemben. Küzdöttek az akkori brit kormány katonai, politikai és jogi támogatását élvező Brit Kelet-indiai Társaság és más brit multinacionális vállalati hatalmak által rájuk erőszakolt igazságtalan gazdasági elnyomás ellen. Ez a 18. századi forradalom végül elvezetett a brit birodalomtól való függetlenséghez, és a hősies amerikai kísérlet – a demokrácia, egyenlőség, kulturális pluralizmus és egyéni szabadság kísérletének – születéséhez, ami továbbra is szerte a világon vonzza és bátorítja az embereket.
Figyelemre méltó, hogy a következő század irodalmi és filozófiai forradalmának szintén Concord volt a központja. Ez az itt élő amerikai transzcendentalisták életéből és írásaiból fakadt: Ralph Waldo Emerson, Henry David Thoreau, Bronson Alcott, Louisa May Alcott, William Ellery Channing, Nathaniel Hawthorne, és még sokan mások, köztük Walt Whitman, akit fellelkesítettek a transzcendentalisták, és útra kelt, hogy meglátogassa őket. E vezető gondolkodókat ma elismerjük a hagyományos értékek mély megkérdőjelezéséért, és az általuk nyújtott művészi, irodalmi és spirituális bátorításért. Emerson filozófiai írásai (mint a „Nature”), szónoki hozzájárulásai (mint a “Harvard Divinity School Address”), és költészete – amelyek úttörő módon első alkalommal hozták el a keleti filozófiai gondolatokat az Egyesült Államokba – élő legendává tették őt, egy mágnessé, ami sok irányból vonzotta az írókat és gondolkodókat. Hatása ma is él és erős, a természet tiszteletére és szeretetére, önvizsgálatra, és minden megnyilvánulás alapvető spirituális természetének megbecsülésére bátorít. Hangsúlyozta, hogy az igazi bölcsesség túllép a materiális tudáson, és hogy a természet világa is az isteni megnyilvánulása. Whitman ezt írta: „Párolódtam, párolódtam. Emerson felforralt.”
Emerson nagy hatást gyakorolt Thoreau-ra (és viszont), aki bizonyos módokon még tanára és mentora befolyását is felülmúlta. Radikális kísérlete, hogy magányosan éljen Concord Walden Pond-jánál és „kiszívja az élet velejét”, ma is bátorítja a spirituális keresőket, és hatásos módon mutatta az utat az önvizsgálódó belső hallgatáshoz a túlzottan kifelé irányuló amerikai kultúrában. Concord filozófusai tisztán látták, hogy a túlságosan a külső hódításra és sikerre koncentráló kultúrájukból hiányzik egy belső alkotóelem. Korában Thoreau-é volt a keleti filozófia legnagyobb könyvtára az Egyesült Államokban, és Civil Disobedience (Polgári engedetlenség) című könyve mély hatással volt Tolsztoj, Gandhi, King, és számtalan más ember életére. A könyv ma is az erőszakmentes ellenállás egyik fő forrásdokumentuma, és az egyének hatalmának és felelősségének maradandó kinyilatkoztatása az igazságtalan kormányintézkedések aktív ellenzésében.
Bronson Alcott radikálisan progresszív gondolatait a gyereknevelésről ma újra felfedezik, és végre értékelik. Ő etikai vegetáriánus volt, és egyik fő hajtóereje a Fruitlands létrejöttének – ami egy hihetetlen kísérlet volt a vegetáriánus közösségi életre Concord külterületén. Concord transzcendentalistái voltak az első amerikaiak, akik a taoista, buddhista, dzsaina és védikus írások sok nemes és finom gondolatát felkutatták és beleszőtték a nyugati gondolkodásba. Progresszív hidakat építettek, többek közt a természet tiszteletéről, hangoztatva az emberi természet alapvető jóságát és óriási potenciálját, és kutatva az erőszakmentesség, egyszerűség és belső elmélkedés életmódjait.
A 19. század közepén Emerson körül Concordban összegyűlt progresszív írókra vezethetjük vissza az ételválasztás alapvető megkérdőjelezésének és az állatokkal való könyörületesebb kapcsolat filozófiai alapjainak az amerikai gyökereit. Thoreau ezt írta: „Nem kétlem, hogy az emberi faj fokozatos fejlődése során sorsának része, hogy felhagyjon az állatok megevésével, olyan biztosan, mint ahogy a barbár törzsek felhagytak egymás megevésével, amikor kapcsolatba kerültek a civilizáltabbakkal.” Emerson mondása – „Épp ettél, és bármilyen aprólékosan rejtették el a vágóhidat mérföldek megszépítő messzeségében, van bűnrészesség” – Concord nagyra becsült bölcsének képességét mutatja, hogy meglásson a többség számára láthatatlan összefüggéseket. Louisa May, Bronson Alcott lánya ezt írta, „Növényi étrend és édes alvás. Állati étel és rémálom. Szedd testedet a gyümölcsöskertből; ne a vágóhídról ragadd el. Hús étrend nélkül nem lehetne vérzivataros háború.” Nyilvánvalóvá teszi a kapcsolatot az állatok megevésével együtt járó erőszak, a rémálmok, és az önmagunk ellen forduló emberi erőszak rémálma között.
Talán Concord erdőin és utcáin kóborolva, és a Walden Pond partján sétálva, ahol úszni tanultam, gyerekként megéreztem eme spirituális úttörők nemes és bátor gondolatait. Bár a külső világban látszólag nem sok minden bátorított azoknak a kegyetlen étkezési szokásoknak a megkérdőjelezésére, amelyekbe beleszülettem, talán e nagy elmék gondolatai és érzései átszűrődtek a belső világokon, amelyeket a külső világokkal együtt kutattam. Biztos vagyok benne, hogy mindannyiunknak vannak ilyen, talán alig felismert magélmény emlékei, amelyek most bontakoznak ki a tudatosságban. Tanulunk egymástól, és magokat ültetünk el egymásban. Példák, tettek, szavak, kifejezések, írások és mozdulatok révén megérintjük egymást, néha mélyen. Érzékeny gyermekként óriási áldásban vagy sérülésben lehet részünk.
Utam alakításában szembeötlik néhány további mag. Az egyik, hogy egy nemes és gyengéd német juhászkutyával nőttem fel. Családunk kölyökként kapta Bismarckot, amikor én, a három gyerek közül a legidősebb, nagyjából egyéves voltam. Hűséges barátom volt, amíg tizenéves koromban el nem hunyt. Ez szomorú veszteség volt az egész család számára. Mindig elkísért minket gyakori táborozó és túrázó kiruccanásainkra New Hampshire és Vermont hegyei között. Szüleim nem kedvelték az állatokkal szembeni erőszakot és megölésüket, ezért a vadászat és horgászat sosem volt része a természetbe tett rendszeres kirándulásainknak. Amellett, hogy fiatalkoromtól belém nevelték a természet szerető megbecsülését, apám megtanított zongorázni, és a zene rejtélyes erejének kutatására, hogy az ellazítson, felemeljen, és kifejezzen mély érzéseket. Félig professzionális zongorista volt, és a zene és harmónia iránti szeretete állandó ihletforrás volt. Mindig emlékezni fogok rá, hogyan tanított minket az öcsémmel fent a hegyekben arra, hogy harmóniában énekeljünk.
Életutam további fontos magja volt, hogy újságíró családba születtem. Nagyjából akkor, amikor születtem, szüleim megvették Concord környékének egy kis hetilapját. Linotype sorszedőgépek, nyomdagépek, hirdetések, heti határidők, és helyi politikusok és kereskedők végtelen parádéjának kavargó világában nőttem fel. Családunk életének középpontjában apám vezércikkeinek és történeteinek áradata, anyám festészete és grafikái, és a kis újság állandó növekedése állt. Az újság, The Beacon, jól ment és terjeszkedett, és apám Concord környékének más városaiban is tudott újságokat venni vagy indítani. Mire középiskolába kerültem, tizenhárom újságból álló hálózatunk volt néhány száz alkalmazottal, a szomszédos Acton város nagy új épületében. Saját szememmel láttam a sajtó legendás hatalmát, ahogyan jöttek a szenátorok, kongresszusi képviselők és helyi politikusok mind apámhoz, támogatásában reménykedve, és ahogyan a kereskedők igényelték a hirdetéseket. Azt is láttam, hogy újságunknak is szüksége volt a kereskedőkre, és buzgón védte őket. Mivel közvetlenül részt vettünk a város gyűlésein, ügyeiben és a helyi politikában, ezért úgy éreztem, bennfentesként látok mindent, ami a településünkön történik.
Egy másik mag volt az életünket átható érzés, hogy igazi amerikaiak vagyunk. Apám végsőkig hazafias volt, szerette idézni Patrick Henry-t, és kitűzni a zászlót. Anyám rokonai Zarándok Atyákként jöttek át 1620-ban a Mayflower-en, Tuttle őseink pedig puritánként a Planter-en jöttek Angliából, 1630-ban. Minden április 19-én, amikor ezrek gyűltek össze Concordban az Old North Bridge-nél, hogy megünnepeljék és újra eljátsszák „a lövést, amit az egész világ hallott”, a forradalmi háború kezdetét Concordban, apám polgárőrnek öltözött, és végigmasírozta a tíz kilométert Actonból Concordba, végigjárva az eredeti menet útvonalát, és újra eljátszva a történelmi ütközetet. Abban a tudatban felnőve, hogy a Zarándok Atyák és Alapító Atyák leszármazottja vagyok, úgy éreztem, különösen kötődöm az amerikai álomhoz. Szerettem és becsültem azokat az eszményeket, amelyeket az Egyesült Államok állítólag képvisel, és a forradalom gondolatát. A Zarándokok és a Puritánok, Emersonhoz és Thoreau-hoz hasonlóan nagyra becsülték az egyszerűséget, a közösséget, és az életet lényegében spirituális keresésnek tekintették. Amikor ezek a magok elkezdtek csírázni, átalakították világnézetemet, kezdtem az életet jobban zarándoklatnak tekinteni, és kevésbé koncentrálni a gyarapodásra és versengésre, és jobban a zarándoklat céljára. Azt is kezdtem észrevenni, hogy az ilyen nézetet némileg felforgatónak tekintik.
További élesen kirajzolódó magélmény gyerekkoromból, amiért hálás vagyok, hogy segített szívem felébresztésében, az az volt, ahogy tanúja voltam egy tehén megölésének egy idilli farmon Vermontban. Nagyjából tizenkét éves voltam, és egy Camp Challenge nevű nyári táborban vettem részt a Green hegységben. A tábor filozófiája és működése arra irányult, hogy a fiúkat pozitív módon kihívások elé állítsa. Sok emlékem van ezekről a kihívásokról: nehéz vadvízi kenus expedíciók, ötnapos behatolások a meredek hegyek közé, hetekig a szabadban élni, és minden ételünket tábortűznél elkészíteni, mosni a jeges patakban, és még kétnapos magány is a vadonban, csupán három szál gyufával, egy késsel, egy horoggal és egy horgászzsinórral felszerelkezve.
A tábor kapcsolatban állt egy biofarmmal alattunk a völgyben, ahol néha dolgoztunk: báláztunk vagy gyomláltunk. Egyszer az összes fiú lement oda, és azt mondták, hogy kapjunk el egyet a szabadon kószáló tyúkok közül. Megmutatták nekünk, hogyan tegyük a fejét két szeg közé egy földön lévő deszkán, és hogyan tartsuk egyik kézzel, miközben lecsapjuk a fejét a másik kézben tartott kis baltával. Örültem, hogy azon kevesek közé tartoztam, akik első csapásra levágták, és néztem a fej nélküli csirkét, ahogy a többi szerencsétlen teremtményhez hasonlóan rohangál a baromfiudvarban, vért spriccelve, amíg kimúlt. Mind megtanultuk, hogyan merítsük a hullát forró vízbe, hogyan kopasszuk meg és belezzük ki, és utána sok napig mindannyian csirkét ettünk. Kicsit kellemetlen volt nekem az egész, de jól nevelt mindenevő voltam, és tizenkét éves koromra tudtam, hogy keménynek kell lennem, és bizonyos állatokat azért helyeztek ide, hogy az emberek megegyék őket. Meg kellett őket ennünk, különben nem leszünk egészségesek.
Néhány héttel később újra mindannyian lementünk a farmra. A gyönyörű kék ég alatt lovak, tehenek, bab- és búzaföldek voltak, minket pedig bevittek egy istállóba, ahol egy tehén állt egyedül, a fapadló közepén. Az egyik tejelő tehén volt, és Tom (a tábor és a farm tulajdonos-igazgatója, egy jóképű, Dartmouth-on végzett, a természetben otthonosan mozgó ember, akit mindannyian végtelenül csodáltunk) arról tájékoztatott minket, hogy a tehén nem tud elég tejet adni, és ezért húsnak fogjuk őt felhasználni. Puska volt a kezében, és a tehén fején rámutatott egy adott pontra, amit a golyóval el kell találni ahhoz, hogy ő összeessen. Kérdezte az idősebb fiúkat, hogy szeretne-e valamelyikük próbálkozni a lövéssel. Az egyik fiú feltette a kezét, fogta a puskát, célzott, és közvetlen közelről golyót röpített a tehén fejébe, míg mi álltunk és néztünk. A tehén megrándult, de állt tovább. Tom odaadta a puskát egy másik idősebb fiúnak, aki ki akarta próbálni, és ő is beleröpített egy golyót a tehén fejébe. A tehén újra megrándult a lövéstől, de továbbra is állt ott, pislogva.
Akkor Tom fogta a puskát, célzott és lőtt. Megdöbbentem, ahogy a tehén azonnal a padlóra zuhant, és ürülék és vizelet ömlött a hátsó feléből közel ahhoz, ahol álltam. Tom azonnal megragadott egy hosszú kést, terpeszben a tehén kinyúlt teste fölé ugrott, és egy nagy erős vágással majdnem teljesen levágta a fejét. Elképedtem, hogy a tehén nyitott nyakából milyen messzire kilövellt a még verő szíve által pumpált vér. Hosszú vörös folyadékívek repültek messzire a levegőben és loccsantak mindenhol körülöttünk, ahogy teste vonaglott a véráztatta padlón. Mind csendben figyeltük, ahogy végül mozdulatai és vérzése megszűntek. Sokunknak le kellett törölnie a lábára és kezére fröccsent vért. Miközben döbbenten és rémülten álltam attól, aminek épp tanúja voltam, Tom megtörölte a homlokát és higgadtan elmagyarázta, hogy a hús nem lenne jó, ha a tehén szíve nem pumpálja ki a vért a testéből; tocsogós és használhatatlan lenne. A következő kb. egy órát testének kibelezésével töltöttük, kihúzva az összes különböző szervet, azonosítva és feltartva őket. Megfigyeltem, hogyan csapódtak össze a vértócsák a fapadlón nagy vörös kocsonyás csomókká. Tom egyszer odahívott minket, hogy megmutassa nekünk a tehén anatómiájának egy részét, amit a kezében tartott. Úgy tűnik, valami gond volt a petefészkével. Tom megmutatta nekünk a rendellenességet, és mondta, hogy emiatt kellett őt megölni. Végül a nagy ehető részeket egy teherautó platójára raktuk, hogy elvigyük a henteshez; a hónap hátralévő részében a tehén húsát ettük. Néhány fiú eltett ajándékokat: csecsbimbókat, farkat, szemet, agyat.
Következő nyáron ismét elmentem Camp Challenge-be, és bár élveztem a túrázást, kenuzást és az életet a szabadban, kicsit ideges voltam, amikor néhány hét múlva Tom ismét mondta, hogy mindenki menjen le a bio tehénfarmra. Ismét külön volt választva egy tehén, az istálló előtt állt azon a ragyogó nyári napon. Ez lesz az utolsó napja, és nagyon nyugtalannak tűnt. Tom azt mondta, idén nem akarja az istállóban csinálni; fel fogjuk őt vinni egy lapos, füves területre, pár száz méterre onnan. Kötelet tettünk a nyakára és próbáltuk magunkkal húzni, ahogy mentünk felfelé a kis dombon. Nem akart menni, erősen ellenállt. Minél erősebben húztuk, annál erősebben állt ellen. Meglepődtem az erején. Talán harmincan voltunk srácok, akik húztuk azt a kötelet, és alig tudtuk őt egyáltalán megmozdítani. Tom látta, hogy ez így nem fog menni, ezért fogott egy nehéz láncot, a tehén nyaka köré kötötte, és hozzáerősítette a négykerék meghajtású teherautójának a hátuljához. Mind a platón utaztunk, vagy mellette mentünk, ahogy a teherautó húzta fel a dombon a még mindig erősen ellenálló tehenet. Aztán hihetetlen dolog történt. Közeledtünk a lapos területhez, a tehén még mindig minden erejével ellenállt, a kerekek állandóan forogtak, amikor hirtelen a lánc elpattant, a teherautó meglódult, mi pedig a teherautón mind elestünk! A tehén ott állt az úton, és a fejét oldalra fordítva felnézett ránk. Láttam őt ott állni, némán, mégis olyan egyértelműen kifejezve önmagát, és azt kívántam, bárcsak békén hagynánk őt, és hagynánk élni. Mégis úgy gondoltam, hogy ő a mi ennivalónk – ez az ő egyetlen rendeltetése. Nagy volt a feszültség aközött, hogy látom őt lényként, és aközött, hogy látom őt húsként. Nem sokra emlékszem az azután történtekből, kivéve, hogy valahogy feljuttattuk őt a lapos részre és folytattuk: lelőttük, kivéreztettük, kibeleztük, elküldtük a henteshez, és őt ettük a következő hetekben. Azonban most, amikor ezt csináltuk, nem voltam megdöbbenve, mert már láttam korábban. Elveszítettem az érzéseimet.
Kilenc további éven át tántoríthatatlanul folytattam az állatok húsának, tejének és tojásának fogyasztását. Egyszerűen nem tudtam, hogy az ember életben tud maradni enélkül, és sosem találkoztam senkivel, aki növényi alapú étrenden élt. Amikor elmentem a Colby főiskolára Maine-ben és hallottam a vegetáriánusságról, valami fellobbant bennem, de örökölt mindenevőségem programozása még túlontúl erős volt ahhoz, hogy megkérdőjelezzem alapvető étkezési szokásaimat.
Aztán még a Colby-n 1974-ben, harmadévesként hallottam a The Farm-ról Tennessee-ben: egy viszonylag újonnan létrejött spirituális közösségről nagyjából nyolcszáz emberrel, főleg San Francisco-ból. Minél többet olvastam a The Farm-ról, annál jobban izgatott, és az egyik, ami a legjobban megfogott, hogy ott mindenki vegetáriánus volt. Valójában egy vegán közösség volt (bár azt a szót a köznyelvben még nem használták), mert nem egészségi okokból, hanem etikai és spirituális okok miatt voltak vegetáriánusok: nem ettek semmiféle állati terméket, még tojást, tejterméket, vagy mézet sem. Bár ekkor még életemben senkivel sem találkoztam, akiről tudtam volna, hogy vegetáriánus, de láttam a The Farm által kiadott könyvekben boldog, egészséges kinézetű és nagyon kreatív embereket, akik azzal a küldetéssel éltek, hogy megmutassanak egy jobban fenntartható és harmonikusabb életmódot. Szakdolgozatomat a The Farm szervezői viselkedéséről írtam, egy olyan közösség elméletét és gyakorlatát vizsgáltam, ami versengés helyett együttműködésen, magántulajdon helyett megosztáson, és elnyomás helyett könyörületen alapul. Az életmódjukat vizsgáló projekt kinyitotta a szememet és a szívemet. A sikert spirituális értékekben mérték anyagi értékek helyett, és az élet minőségét, az emberiség és minden élet szolgálatát hangsúlyozták a vagyon és javak felhalmozása helyett. Céljukat világosan kijelentették: „Azért vagyunk itt, hogy segítsünk megmenteni a világot!”
Utolsó két Colby-ban töltött évem alatt úgy éreztem, hogy nagy eltolódás zajlik le bennem. Áhítoztam a természettel és spiritualitással való mélyebb kapcsolatra, és elkezdtem kutatni a meditációt, és a keleti és nyugati spirituális hagyományokat is. Egy 19. századi könyv kimagaslott: R. M. Bucke Cosmic Consciousness (Kozmikus tudatosság) című könyve volt. A könyvben, ami mély hatást gyakorolt rám, a szerző ismertette azt a gondolatot, hogy míg a legtöbb ember azzal működik, amit ő én-tudatosságnak nevez – ami az önmagunkkal való elfoglaltság nem kielégítő állapota – bizonyos emberek elérték azt, amit ő kozmikus tudatosságnak hív. Bucke kijelentette, hogy a tudatosságnak ez a magasabb szintje – amit erkölcsi emelkedettség, intellektuális megvilágosodottság, spirituális bölcsesség és a halálfélelem eltűnése jellemez – az emberi evolúció következő állomása. Amikor ezeket a szavakat olvastam, a végzés után rám váró karrierek világa sivár és nem kielégítő figyelemelterelésnek tűnt az élet valódi céljáról, aminek a tudatosság magasabb szintjének elérésének kell lennie – az önérdek korlátozott hajszolása helyett, amit magam körül láttam. Amikor öcsémmel ezekről a gondolatokról beszélgettünk, válasza a teljes szívből jövő egyetértés volt. Együtt kidolgoztunk egy cselekvési tervet.
1975 nyarának végén, miután végeztem a Colby-n, Ed öcsém és én, húsz és huszonkét évesen elhatároztuk, hogy spirituális zarándokútra indulunk. Kis hátizsákokkal és nagy vágyakkal elhagytuk szüleink Massachusetts-i házát. Áhítoztam arra, hogy spirituálisan mélyebbre jussak, közvetlenül én magam felfedezzem az igazságot, és teljesebb mértékben megértsem ezt az életet a Földön azáltal, hogy spirituális fegyelemmel tudatosan keresem a menekülést az én-tudatosság börtönéből.
Felfedeztünk egy könyvet Ramana Maharshi (1879–1950), egy dél-indiai bölcs életéről és tanításáról. Ő azt ajánlotta, hogy a spirituális megértés elérésének módjaként folyamatosan meditáljunk a „Ki vagyok én?” kérdésen. Ez a gyakorlás annak megértésén alapul, hogy nem pusztán fizikai test, érzések, gondolatok vagy hiedelmek vagyunk, és lehetséges közvetlenül megtapasztalni azt az igazságot, amik vagyunk – ami meghaladja a kondicionálást, illúziót és fizikai halált. Csak olyan mélyen és hitelesen kell kutatnunk e kérdés után, hogy ki vagy mi vagyunk valójában, amennyire csak lehetséges.
Erre fókuszáltam, miközben nyugat felé utaztunk az országban – azt gondoltuk, hogy talán Kaliforniába. Pár hét alatt eljutottunk Buffaloig, és éreztem a meditáció és önvizsgálat új élményének a hatását. Minél mélyebbre tudtam jutni ebben a vizsgálatban, annál mélyebben éreztem kapcsolatomat a fákkal, madarakkal és emberekkel, akiket láttam, és annál nyitottabbnak éreztem magam közös rokonságunk iránt. Folyton azt kérdeztem, hogy „Mi ez az ’én’ pontosan, ami mindig védelmet és kielégülést akar, és önmagát különállónak látja?”
Buffaloban elhatároztuk, hogy délnek fordulunk, és egyáltalán nem keresünk semmilyen autós fuvart, hanem egyszerűen naponta gyalogolunk húsz, harminc kilométert, egyik kisvárostól a másikig, és magunkat amennyire teljesen csak lehet, az univerzum gondjaira bízzuk. Nem volt pénzünk és általában a városok templomainak padlóján laktunk, de az ennivaló valahogy mindig megjelent előttünk. Egyre jobban meggyőződtem a tanítás igazságáról, hogy keresd először Isten Országát, mert akkor minden más megadatik neked, ahogy gyakorlatilag naponta bontakoztak ki előttünk apró csodák szerencsés véletlenek és találkozások formájában, olyan emberekkel, akik nekünk angyaloknak tűntek. Furcsa módon gyakran ők gondolták azt, hogy mi vagyunk angyalok. Úgy tűnt, hogy biztonságunk a teljes kiszolgáltatottságunk, és talán annak a kutatásnak az erőtere, amire koncentráltunk.
Észrevettem, hogy szívem kinyílik mások iránt, és segíteni akarom őket. Néha ez a segítség az elfogadás megtanulása volt, máskor pedig az, hogy nagylelkűek voltunk az időnkkel és energiánkkal, hogy segítsünk és tanácsot nyújtsunk azoknak, akik természetesen megbíztak bennünk és a tanácsunkat kérték. Minden nap néhány órát töltöttünk azzal, hogy csendben ültünk, elmélkedve és kutatva ezt a látszólag végtelen és lehetetlen kérdést: „Ki vagyok én?” A kérdés még akkor is lefoglalta az elmémet, amikor órákon át egyfolytában gyalogoltunk. Miért gondolom, hogy én csak ebben a testben vagyok, és nem vagyok annak az embernek vagy kutyának a testében? Hozzám hasonlóan mindegyiknek van önérdeke, és törekszik arra, hogy azt kapja, amit szeret, és elkerülje, amit nem szeret. Észrevettem, hogy lazul az elképzelés régi, erős szorítása, miszerint én alapvetően különálló vagyok, és elkezdtem látni ugyanezt az „ént” másokban. Képes voltam látni az ő szemükkel, megérteni nézőpontjukat, és érezni érzéseiket. Ez kezdett következményekkel járni.
Egyszer egy barátságos ember egy furcsa kis faházhoz irányított minket egy pataknál, ahol azt mondta, hogy eltölthetünk pár csendes napot, ha akarunk. Odamentünk és letelepedtünk, de nem volt ennivaló, ezért elkezdtünk gyűjtögetni. Találtunk sok vadrépát és néhány nádgyökeret, egyikük sem volt étvágygerjesztő, és mivel voltak ott horgászbotok és Camp Challenge-ben megtanultam horgászni, ezért elhatároztam, hogy fogok pár halat.
Szemerkélt az eső, és az első halat, amit fogtam, az esőkabátom zsebébe tettem, biztos voltam benne, hogy nemsokára elpusztul. Amikor fogtam egy második halat, azt a másik zsebbe tettem. Visszamentem a házikóba vacsorát főzni, és igen büszke voltam magamra. A nádgyökér és vadrépa főtt, és mentem, hogy megpucoljam a halat, de döbbenten láttam, hogy még mindegyik él és rángatózva csapkod. Rájöttem, hogy én ölöm meg őket, de még nem voltak halottak. Erre beugrottak a régi sémák, megragadtam az egyiket és erősen odacsaptam a földhöz. Mint egy rémálomból felébredve, alig hittem el, hogy mit csinálok. Mégis úgy gondoltam, hogy nem tudom abbahagyni. A hal még élt! Még kétszer oda kellett csapnom a földhöz, és aztán a másik halat is, mielőtt megpucolhattam és megfőzhettem őket, és megehettük őket vacsorára.
Éreztem rémületüket és fájdalmukat, és az erőszakot, amit elkövettem e szerencsétlen teremtményekkel szemben, és megfogadtam, hogy soha többé nem horgászok. Az önvizsgálat hajthatatlanul működött, hogy felszínre hozza kondicionált viselkedésemet és képmutatásomat. A régi programozás, hogy ők „csak halak”, teljesen szétesett, és friss szemekkel láttam, mi történik valójában, hogyan léptem be erőszakosan és csalárd módon a világukba, az ártás szándékával. Itt vagyok egy spirituális zarándoklaton, teljes szívemből próbálom közvetlenül megérteni a létezés mélyebb igazságait, és mégis ezzel ellentétesen cselekszem, először becsapva a halakat egy csalival, elrejtve a kegyetlen kampós horgot, és aztán megölve őket.
Másnap Ed és én gyalogoltunk, és bár még keveset tudtam a vegetáriánusságról, kezdtem úgy gondolni, hogy az jobb – sőt szükséges – életmód lenne. Kis vidéki utakon gyalogolva utunkat délnek irányítottuk, New Yorkon át Pennsylvaniaba, aztán Pennsylvanian át West Virginiaba. Majdnem minden este megkerestünk egy helyi lelkészt és egy templomban laktunk, és néha még ételt is felajánlottak. Laktunk hajléktalan szállásokon, börtönökben, otthonokban, kommunákban, mezőkön és erdőkben is. Johnny Appleseednek köszönhetően kis hátizsákunk szinte mindig tele volt almával, és néha láttunk elhagyott kerteket érett cukkinival. Azt vettem észre, hogy kezdtem csökkenteni a húsevést, mikor azt kínáltak, bár aggódtam, hogy nem jutok elég fehérjéhez, ha teljesen visszautasítom.
Időnként, ahogy a vidéki utakon gyalogoltunk, a kutyák fenyegetést jelentettek, gondolom azért, mert a területükre behatoló idegeneknek tekintettek minket. Egyik reggel, ahogy egy vidéki ház mellett mentünk el West Virginiában, egy nagy német juhászkutya bukkant fel, ugatás nélkül, és mögöttünk jött. Megremegtem, amikor hirtelen éreztem, hogy az orra hátul hozzáér a lábamhoz. Sok kilométert mentünk, és ő végig velünk maradt, gyönyörű állat, barátságos és energikus. Mindig előttünk szaladt, és oltalmazónkként működött. Megálltunk ebédelni az út felett egy kis dombon, megettünk pár almát, és aztán meditáltunk nagyjából fél órát, ahogy általában szoktuk. A kutya csendben ott ült velünk, éberen a távolba tekintve, és a béke és erő mélységes érzését sugározta. Nagy áhitattal figyeltük ezt a kutyát! Egyértelműen sikeres meditáló volt. Folytattuk a gyaloglást, és egy kanyaron túljutva láttunk egy házat fölöttünk a dombon – és egy nagy kutyát, aki azonnal lerohant a dombon egyenesen felénk, és úgy tűnt, nem tréfál. Németjuhász barátunk abban a pillanatban pár száz méterrel mögöttünk volt, és micsoda izgalom volt látni, ahogy előrohant mögülünk, a dombon át, és feldöntötte a másik, támadó kutyát, mielőtt az eljuthatott volna hozzánk! A másik kutya néhány szigorú morgásban részesült, majd visszafutott a házához, mi hárman pedig együtt továbbhaladtunk, óriási mértékben élvezve egymás társaságát, míg a nagy kutya végül ránk nézett, megfordult, és elporoszkált vissza az otthona felé. Vajon van-e bárki, akit ne hatna meg ennek a lénynek a szelleme – mégis, ha ketrecben tartják, vagy mint Kínában, csak egy darab ennivaló húsnak látják, vagy mint egy prérifarkast vagy farkast, lelőni való nyűgnek látják, akkor megjelenése és személyisége teljesen láthatatlan lenne.
Hosszú gyaloglásunk délre West Virginia dombjain át Kentucky keleti részébe, és aztán Tennessee-be folytatódott. Az emberek azt gondolták, kalandozunk, hogy lássuk a világot, de nekünk ez egy belső utazás volt. Minden nap a meditáció és önvizsgálat állt a középpontban, mindig visszatérve a jelen pillanathoz, és törekedve a kozmikus tudatosság elérésére. Biztos voltam abban, hogy potenciálisan elérhetőek kell, hogy legyenek a tudatosság magasabb szintjei annál, mint amiket megtapasztaltam és az emberekben láttam. Spirituális tanítók és egyes költők világosan és szenvedélyesen beszéltek a létezésükről.
Ahogy teltek a hetek, egyik dologról a másik után mondtunk le. A váltás cipőt és tartalék ruhát apránként mind elajándékoztuk, ami fokozatosan csökkentette hátizsákunk súlyát. Csodálatosan felszabadító érzés volt megszabadulni a fizikailag kisebb tömegű ragaszkodásoktól is, mint a kis címjegyzéktől, barátokkal szerte az országban, akikről azt gondoltam, meglátogathatjuk őket utunk során. Hamar eldobtam New York állam északi részén, és nemsokára túladtunk a 200 dollár vésztartalékon is, ami négy 50 dollárosként lapult a zsákjainkban. A szemüvegemet is levettem és elraktam, ami igazi kihívás volt, mivel erős szemüveget hordtam, a jobbik szemem dioptriája –5 volt! A világ pár hétig homályos volt, de kezdett észrevehetően feltisztulni, ahogy szemeim és elmém kezdték visszanyerni természetes látóképességüket. Kezdtem felismerni, hogy szemüveg- és kontaktlencse-viselő szokásom volt az, ami látásom romlását okozta, és ez egész életre az optometriai cégek vásárlójává tett volna. Bár először kicsit rémisztő volt eltávolítani azokat a mesterséges akadályokat köztem és a világ között, ez egyre inkább felszabadító érzéssé vált, és mostanra több mint 25 éve nem hordok javító szemüveget.
Ahogy az aranyló ősz napjai teltek és folytattuk gyaloglásunkat délre, kezdtem magam jobban élőnek érezni, mint bármikor korábban. Mintha páncélrétegek váltak volna le. Hirtelen a tiszta öröm hullámai csaptak át rajtam, és úgy éreztem, mintha a szívem abszolút túlcsordulna a boldogságtól. Olyan öröm volt, aminek kevés köze volt ahhoz, amiről mindig azt gondoltam, hogy boldogsággal jár. Nem volt pénzünk, gyakorlatilag tulajdonunk sem, és fogalmunk sem volt, honnan fog jönni a következő étel vagy szállás – akkor miért törtek fel olyan élénken belülről ezek a megmagyarázhatatlan hullámok? Egy dolog biztos volt: az életünket éltük, és nem azt az életet, amit a média képei, szülők, tanárok, rokonok és a hatalom képviselői diktáltak. Ez talán a létezés alapvető öröme volt, ami spontán feltámad, amikor hűek vagyunk a fejlődés belső szólításához. Úgy tűnt, hogy ez a szabadság és áldás erőterét hozta létre körülöttünk, ami védelmező és szinte tapintható volt.
A megértés kutatása volt minden. Valahogyan tudtuk, hogy semmihez se próbáljunk ragaszkodni. Emlékszem egy vasárnapra egy kisvárosban West Virginiában, amikor arra kértek, hogy mi tartsuk a délelőtti leckét a vasárnapi iskola gyerekeinek, és mi azt mondtuk nekik, hogy rátaláltunk arra az igazságra, amit Jézus tanított nekünk: Keresd először az Isten Országát, és minden más megadatik neked. Azután a templom külön gyűjtésbe kezdett, és 30 dolláros meglepetés ajándékot adott nekünk, ahogy elsétáltunk a következő kisváros felé. Másnap, miután vettünk két 5 dolláros ebédet egy étteremben a 30 dolláros nagy szerzeményből, a maradék 20 dollárt borravalóként odaadtuk a pincérnőnek, és újra gyalogoltunk, üres zsebbel és szabad szívvel. Egyszer, amikor elég régóta nem ettünk, és abszolút semmi nem volt a zsákjainkban, láttam egy műanyag csomagot előttünk az út mellett. Egy friss szendvics volt! Minden falatot olyan lassan és hálásan ettünk, ahogy csak tudtuk. A gyaloglás hosszú hónapjai alatt sosem lettünk komolyan éhesek.
Végül valahogyan Kentucky közepén egy kb. tucatnyi ember által újonnan alapított kommunához irányítottak minket. Lelkesen fogadtak minket, és megtudtuk, hogy mind vegetáriánusok, és kapcsolatban állnak a The Farm-mal Tennessee-ben! Megtanultuk, hogyan kell szóját főzni, és először hallottunk olyasmiről, hogy „tofu”. Házigazdáink elmondták, hogy vegetáriánus cipőt hordanak, és próbálják a legkisebbre csökkenteni az állatoknak okozott szenvedést. Voltak homályos fogalmaim arról, hogy csirkék kicsipkedik egymás szemét az állattartó telepek túlzsúfolt ketreceiben, borjúkat billogoznak és herélnek, és a sertések ordítanak a vágóhidakon, és láttam a marhákkal teli szállító teherautókat, de keveset tudtam a részletekről, vagy arról, hogyan készítsünk növényi alapú ételeket. Nyitott és törődő légkörben beszélgettünk mindezekről. Együtt dolgoztunk és ettünk, és együtt játszottunk és meditáltunk, és kezdett abszurdnak és majdnem barbárnak tűnni még a gondolat is, hogy állatok húsát együk. Megfogadtam magamban, hogy vegetáriánus leszek.
Hamarosan délnek, a The Farm felé tartottunk Tennessee-ben, folytatva zarándokutunkat és gyakorlásunkat. Végül elértük a The Farmot, és ott maradtunk pár hétre. Az élmény végleg megerősítette vegetáriánusságomat, és megérte a több hónapnyi gyaloglást, ami az odajutáshoz kellett. Közel ezer ember élt ott – főleg mint házaspárok gyerekekkel a maguk építette házakban –, és létrehoztak egy közösséget egy nagy darab, gyönyörűen hullámzó földes és erdős területen. A hajuk hosszú volt, állásfoglalásként a természetesség mellett és a háborús gondolkodásmód ellen, ami Vietnámot pusztította. Jogilag kolostorként volt létrehozva, és szigorúan vegán volt, hogy elkerüljék az állatoknak, embereknek és környezetnek okozott kárt. Volt saját iskolája, telefonrendszere, szójatejüzeme, kiadó- és nyomdavállalata, rock együttese, vasárnap reggeli egyházi miséje, és a Plenty, egy virágzó jótékonysági program, ami vegán ételt és egészségügyi szolgáltatásokat nyújtott Közép-Amerikában és Észak-Amerika gettóiban. Stephen Gaskin, a spirituális vezető Suzuki Roshi zen mesternek – a San Francisco-i Zen Központ alapítójának – a tanítványa volt.
Az étel finom volt, a légkör nem hasonlított semmihez, amit valaha tapasztaltam. Az emberek barátságosak, energikusak és értelmesek voltak, és volt a célnak egy erőteljes érzése: dolgozni egy jobb világ létrehozásáért, együtt osztozni és tisztelni egymást és a helyi közösséget. A szójatejüzem tofut, szójatejet, szójaburgert és „Ice Bean”-t gyártott, az első szójajégkrémet. Az iskola pedig csupa vegán ételt kínált a gyerekeknek. A születésüktől vegán gyerekek felnőve magasak, erősek és egészségesek voltak. Kertek, szántóföldek és üvegházak biztosítottak ételt mindenkinek, és az emberek különböző brigádokban dolgoztak: építő, karbantartó, főző, tanító, gazdálkodó. Együtt a The Farm-ot figyelemreméltóan önellátóvá tették. Én a könyvnyomtató épületben dolgoztam, a nyomdagépről szedtem le a The Farm rendkívül népszerű Spiritual Midwifery Guide könyvének példányait. Az ország minden részéből jöttek nők a The Farm spirituális szülőközpontjába, hogy babájukat a The Farm gyakorlott és szeretetteljes bábáinak segítségével szüljék meg. Az abortuszon gondolkodó nőknek azt mondták, hogy ha megszülik a kisbabát a The Farm-on és úgy döntenek, hogy nem tartják meg a gyereket, akkor befogadja őt a Tha Farm egyik házaspárja. Bár sok nő jött úgy, hogy erre a lehetőségre gondolt, soha egyetlen nő sem döntött úgy, hogy nem tartja meg a kisbabát, miután átesett a szülés folyamatán a The Farm törődő bábáival.
Mélyen meghatott az a szerető figyelmesség, amit az emberek egymás iránt mutattak, és a bátorság, amit az egész közösség mutatott, a nagyobb társadalom értékrendjével szinte teljesen ellentétesen működve. Az emberek ott, hozzám hasonlóan, egy elnyomó kultúrában nőttek fel, ami megölte és bántalmazta az állatokat étel, ruházat, szórakozás és kutatás miatt, és ami a versenyt, magántulajdont, fogyasztói társadalmat, és a nagyvállalatok korlátozott felelősségét hangsúlyozta. Úgy nőttünk fel, hogy a Földet, az állatokat, és még az embereket is a piac által használandó árucikkeknek tekintsük az öncélú profitért. A The Farm a veganizmus élő példája volt, hangsúlyozva a gyengédséget, könyörületet és tiszteletet minden teremtmény iránt, az önkéntes egyszerűséget, a megfelelő technológiát, az erőforrások megosztását, és a boldogság megtalálását erős, egészséges családi és társadalmi kapcsolatokon, egymás segítésén, spirituális fejlődésen és kreatív kifejezésen keresztül, a személyes gyarapodás helyett. Nekem úgy tűnt, hogy ezek az emberek sokkal messzebbre jutottak Jézus tanításának tényleges megélésében, mint a fő áramlathoz tartozó vallások. A megélt eszmény az volt, hogy minden élet szent, és arra tettek kísérletet, hogy tudatosan létrehozzanak egy olyan közösséget és életmódot, ami tükrözi ezt az eszményt, hogy ihletet szolgáltasson másoknak, és a fenntartható életmód modellje legyen. Szükségtelen mondanunk, hogy a pénzügyi, vállalati és kormányzati intézmények mind rendkívül ellenségesek voltak a The Farm-mal szemben. Bár még mindig erős, ma kisebb és valamivel kevésbé radikális, mint csúcspontján volt, az 1970-es években és a 80-as évek elején.
Bár komolyan elgondolkodtunk azon, hogy csatlakozunk a The Farmhoz, végül intuitív irányítást kaptunk, hogy menjünk tovább délre, az alabamai Huntsville-be. Amikor odaértünk, felfedeztük a helyi zen központot, ahol energiánkat a meditációs gyakorlásra fordíthattuk, nagyjából naponta nyolc órát ülve, és segítve a központ fenntartásában. Ez tökéletes helyzet volt számunkra, képesek voltunk meditációs gyakorlásunkra koncentrálni, és kiváló útmutatásban és irányításban részesültünk. A következő néhány évben buddhista meditációs központokban éltem Atlantában és azután San Franciscóban. A vegán étrendemen viszont lazítottam egy kicsit, mivel a legtöbb ember ezekben a központokban evett tojást és tejterméket, és akkoriban nem tudtam az ezekkel az ételekkel járó kegyetlenség mértékéről.
1980-ban, miközben a Kagyu Droden Kunchab Vajrayana (tibeti buddhista) meditációs központban éltem San Franciscóban, abban a szerencsében volt részem, hogy találkoztam a dalai lámával, és átadtam neki egy ősi tibeti gyakorlószöveg fordítását, amin dolgoztam, és segítettem, hogy a központunk kiadja azt. Aznap korábban a dalai láma végrehajtott velünk egy szertartást, amelyben mindannyian megtettük a Bodhiszattva fogadalmat. Ezt a Vajrayana meditációs gyakorlás alapjának tekintik: ez egy fogadalom a teljes spirituális megvilágosodás elérésére, hogy az élőlények legnagyobb hasznára legyünk. Nehéz ellentmondás volt nekem és sokan másoknak, hogy miközben mi vegetáriánusok voltunk, sok tibeti láma, akiknek a tanítását kerestük, rendszeresen evett húst. Még a dalai láma is, miközben határozottan elítélte a vadászatot és az állatok bántalmazásának minden formáját és vegetáriánusságra buzdított a tibeti emberek és a nyugati buddhista gyakorlók között is, minden másnap állati húst evett, állítólag az orvosok tanácsára. Ennek talán politikai okai is vannak, mert a tibeti hagyomány legmagasabb és leginkább látható vallási tekintélyeként jelentős bátorság kell ahhoz, hogy eltérjen a legtöbb láma szokásától és azt az etikai vegetáriánusságot kövesse, amit az eredeti buddhista tanítások előírnak. Szerencsére 2005 áprilisában jelét adta ennek a figyelemreméltó bátorságnak. Megjelent a hír, hogy „a dalai láma, kijelentve, hogy nemrég vegetáriánus étrendre váltott, felszólítja az embereket, hogy hagyják abba az állatok megölését és elpusztítását.” (1) A dalai láma kiválósága miatt a béke megtestesítőjeként ez mindannyiunk számára jó hír, és vannak lelkesítő jelek, hogy Indiában a fiatal tibetiek szintén ebbe az irányba haladnak. (2)
1984-ben második lehetőségem adódott, hogy vegán közösségben éljek. Ez alkalommal ez egy ősi zen kolostor volt Dél-Koreában. Odautaztam és szerzetesként részt vettem a nyári intenzív 3 hónapos elvonuláson. Hajnali 2:40-kor keltünk, hogy elkezdjük a meditációs napot. A csendet és egyszerűséget gyakoroltuk, rizsből, levesből, zöldségből, és alkalmanként tofuból álló vegán ételeket ettünk, és az esti meditáció után, este 9-kor feküdtünk le. Az ételeket csendben fogyasztottuk el. Mindegyikünk négy tálból álló készletet használt: hármat a rizsnek, levesnek és zöldségnek, a negyediket pedig teának. Ezt használtuk a tálak tisztítására és aztán ivásra, hogy egyetlen szem rizs se menjen veszendőbe.
A közösség körülbelül hetven szerzetesből állt. Néhány világi ember segített bizonyos dolgokban. Régiek és mélyek voltak ott a vegán gyökerek. Abban a templomban sok évszázada így éltek az emberek, meditálva és erőszakmentes életmódot folytatva. Nem volt selyem vagy bőr semmilyen ruházatban, és bár a nyári szúnyogszezonban voltam ott, abszolút nem volt opció megölni egy szúnyogot vagy bármilyen más lényt. Egyszerűen szúnyoghálót használtunk a meditációs teremben. A csend és meditáció hónapjai alatt látszólag végtelen órákon át mozdulatlanul ülve mély és örömteli érzés támadt fel belül, a szolidaritás érzése minden élet iránt, és úgy éreztem, érzékenyebbé váltam a helyzetek energiáira.
Amikor négy hónap múlva visszatértem az amerikai élet nyüzsgésébe, úgy éreztem, alapvető változás történt. Kilenc éves vegetáriánus életmódom spontánul és természetesen átalakult veganizmussá: úgy éreztem, hogy ennek gyökerei mintha a szívem közepéig érnének. Addig tévesen úgy gondoltam, hogy a napi vegán étel, ruházat, és egyéb vásárlásaim személyes választások voltak, egyszerűen lehetőségek. Most világosan láttam, hogy nem választás vagy lehetőség kérdése az, hogy az állatokkal nem árucikként bánunk, mert az állatok egyszerűen nem árucikkek. Ugyanolyan elképzelhetetlen lett volna egy állatot megenni, hordani, vagy a bántalmazását igazolni, mint egy embert megenni, hordani, vagy a bántalmazását igazolni. Szavakkal leírhatatlanul gazdagító érzés az a mély megkönnyebbülés és felszabaduló energia, amit szívemben ennek a teljes felismerése és megértése kiváltott.
Közvetlenül a koreai utam előtt egyetemi diplomát szereztem a San Francisco állami egyetemen. Az ekkor létrejött kapcsolatoknak köszönhetően visszatérésem után elkezdhettem humán és filozófia tárgyakat tanítani a San Francisco-i öböl környékének egyik főiskoláján. Hat hónapnyi tanítás után elhatároztam, hogy jelentkezek egy Ph.D. programra a Kaliforniai Egyetem Berkeley posztgraduális képzésén belül. Ehhez végig kellett csinálnom egy alkalmassági tesztet, az úgynevezett Graduate Record Examinationt, és érdekes volt, hogy amikor az eredmények visszajöttek, azok nagyon magasak voltak. A Mensa azt mondta nekem, hogy az eredmény a népesség legfelső 0,25%-ának IQ-jának felel meg. Fiatalabb éveimben mindenevőként, nem meditálva sosem értem el különösen magas eredményt az ilyen teszteken, de ez teljesen érthető. A vegán táplálkozás nemcsak azt teszi lehetővé, hogy a szervezet sokkal tisztábban működjön, hanem ami fontosabb, mentálisan felszabadít minket, hogy meglássunk összefüggéseket. Ez a képesség az intelligencia alapja. A rendszeres meditatív csend lehetővé teszi, hogy elménk ellazuljon és kapcsolatba kerüljön az intuitív képesség kútfőivel, és ez úgy tűnik fokozza összefüggéseket meglátó képességünket is. A vegán étrend és a belső csend gyakorlása hatékony kombináció! Azt vettem észre például, hogy képes voltam a főiskolán teljes óraszámban tanítani, és ugyanakkor felvenni a Berkeley-n tantárgyakat teljes óraszámban, úgy, hogy általában egyszerre 8-10 tantárggyal zsonglőrködtem. Nemcsak az oktatás ment bámulatosan jól, hanem csupa jelest és dicséretes jelest kaptam a több mint hatvan egységet érő tanfolyamokon a doktorimhoz, Az intuíció szerepe az oktatásban című szakdolgozatomat pedig a Legjobb Szakdolgozat Díjára jelölték. Ebben nincs semmi, amire személyesen büszke lehetnék vagy magamnak tulajdoníthatnék, mert ez csak egy az alapelvet bizonyító számtalan emberi példa közül – hogy mindannyiunkban óriási képesség lakozik, amit valóra válthatunk, ha megértjük valódi természetünket, és azzal összhangban élünk. Ennek fő akadálya a versengés és kirekesztés étkezés által megerősített, örökölt mentalitása – emiatt szétszórtak és bénák maradunk, és képtelenek arra, hogy meglássunk értelmes összefüggéseket.
Nagyjából hat évig tanítottam a főiskolán, és rendkívüli módon élveztem azt, majd vonzódást éreztem egy vándorló életmód elkezdéséhez: eredeti zongorazenei koncerteket adtam és előadásokat tartottam az intuíció fejlesztéséről. Bár a főiskola fizetésemelést ajánlott, hogy maradjak, erős hívást éreztem, hogy visszatérjek a szabad útra. Azt vettem észre, hogy a New England-ből tett zarándoklatom óta eltelt években felemelő és örvénylő új zene kezdett átáramlani rajtam a zongorán, és ahogy jobban összpontosítottam a zenére és emberek előtt játszottam, az erősebbé vált és lelkes fogadtatásra talált. Úgy éreztem, hogy a zenén keresztül szívem és belső látásom kinyílt egy ösztönző spirituális energia felé, ami összeköt engem a Földdel, és az állatok, valamint emberi családunk szorult helyzetével is. A belső mozdulatlanság rejtélyéből előtörő zene mindig a felemelő és gyógyító energia és intuitív megértés hordozójának tűnt.
Bár 1975-ben, amikor a The Farm-on növényi alapú étrendre váltottam, tudatosan nem tudtam róla, sok ezer kilométerrel arrébb Svájcban egy Madeleine nevű fiatal festőművész ugyanakkor hasonló változást hajtott végre. Amikor 1990-ben Európában koncerteken játszottam, egy kis svájci faluban szerencsés módon találkoztam Madeleine-nel, és azóta szerető élettársként jelenléte csodálatos áldásában van részem.
Mély hatást gyakorolnak ránk azok a közösségek, amelyekben felnövünk, és amiket az otthonunknak nevezünk. Ezt megértve láthatjuk, hogy miért tekintünk az állatokra árucikként, és gyakran nehéznek találjuk, hogy vegán étrendre és életmódra váltsunk. Kultúránkat teljesen telíti és meghatározza a haszonállatok kizsákmányolása.
Bár a kultúrák természetesen hajlamosak reprodukálni önmagukat, képesek a fejlődésre és fejlődnek, vagy talán a külső nyomás kényszeríti őket változásra. Ahogy Eisler leírja a The Chalice and the Blade című művében, az állattartó kultúra elterjedése Közép-Ázsiából a Közel-Keletre és a Földközi-tengerre, majd onnan Európába néhány évezredet vett igénybe, és fizikai erővel, a nők elnyomásával és a gyerekek kioktatásával érték el. (3) Jeremy Rifkin Beyond Beef című könyvében bemutatja, hogyan jött át a marhatartó kultúra Európából Észak-Amerikába, és hogyan biztosította a fiatal országunkat és gazdaságát hajtó tőkét az európai (főleg brit) marhahús iránti kereslet és az ezzel járó óriási befektetés az amerikai marhatartásban. Lynn Jacobs Waste of the West című könyve leírja a nyugati legelőterületek gyakorlatilag teljes megtizedelését, és az indiánok, bölények, prérikutyák, farkasok, és az összes nem-jószág „nyűgöt jelentő” állat szinte teljes kiirtását. Egészen a mai napig szövetségi és állami ügynökségek – mint az USDA „Wildlife Services” – évente több millió állatot mérgeznek meg, lőnek le, szorítanak sarokba az odújában és csapdáznak, köztük prérifarkast, hiúzt, musztángot, prérikutyát, bölényt, hódot, mosómedvét, feketerigót, borzot és medvét. Ez egy elmondhatatlan szenvedéssel járó tragédia.
Amikor Koreában voltam, rácsodálkoztam a gyönyörű, völgyekben megbúvó és domboldalakra felkapaszkodó teraszos rizsföldekre, amelyek hatékonyan, elegendő rizst termelnek a koreai embereknek, akiket az USA-tól eltérően naponta lehet a rizsföldeken látni, amint a veteményt gondozzák. Azonban USA-beli és európai tőkebefektetéssel a koreai kultúra változóban volt, benyomultak az amerikai élelmiszergyártó cégek, USA-beli televíziós programok és hirdetések, keresletet teremtve a nyugati luxus élelmiszerekre, különösen a marhahúsra. Texasi marhatenyésztők utaztak Koreába, megragadva a lehetőséget, hogy megmutassák a befektetőknek, hogyan kell a rizsföldeket átalakítani marhahizlaldákká. Ahelyett, hogy sok embert táplálna rizzsel, most ugyanaz a földterület csak néhány gazdag embert fog ellátni marhahússal, és felnyomja a rizs árát a szegények számára megfizethető határon túl. Eközben létrehozza a szennyvíz és szennyezés környezeti rémálmát, ami a modern mezőgazdasággal mindig együtt jár. Az állattartó kultúra terjedése Koreában erős lökést kapott a keresztény hittérítőktől, akik jelentős tényezővé váltak ott. Ezt talán lassíthatják a buddhista kolostorok, a tanításuk és a könyörület és veganizmus példája, de csak olyan mértékben, amennyire a növekvő nyomás alatt élő lakosság továbbra is tiszteli és fontosnak tartja őket.
Az állattartó kultúra terjedése évszázadok óta tart, és ma is változatlanul folytatódik. Nehéz ellenállni neki vagyona és ama hajlama miatt, hogy pénzügyi nyomást és fizikai erőszakot is használ. Terjedésével együtt jár az elnyomás, egyenlőtlenség, erőszak, verseny és küzdelem terjedése. Ez a kizsákmányolás és ragadozó életmód kultúrája, ami összes tagjában újra megerősíti fő szokását: az árucikké tett állatok tenyésztését és megevését.
A vegán közösségeknek erőseknek és elkötelezetteknek kell lenniük ahhoz, hogy az állattartó kultúra ellenséges környezetén belül létezzenek. Többségük, mint a The Farm és a SonggwangSa zen templom, lényegében spirituális közösségek. A vegán életmód gyakorlása náluk része a spirituális gyakorlás nagyobb orientációjának. Hangsúlyozzák a könyörületes életmódot, a belső béke és harmónia fejlesztését, és hozzájárulnak az emberiség erkölcsi megújulásához. Azonban ma sok más helyen is találkozhatunk vegán közösséggel, ami könnyebbé és természetesebbé teszi a váltást a vegán életmódra. A nem-nyugati spirituális hagyományok terjedésének köszönhetően a vegetáriánus és vegán közösségek száma gyarapodik. Egyre több a gyógyítóközpont és vallási elvonulás központ is, amelyek a vegetáriánusságot és veganizmust egészségi és spirituális tisztasági okokból is hangsúlyozzák. Vannak ideiglenes közösségek is, mint az állatjogi és vegetáriánus konferenciák, valamint helyi vegetáriánus társaságok, amik információt és bátorítást nyújtanak. Létfontosságú valamilyen közösségi támogatás, mert értelmi alapozást, példákat és gyakorlati útmutatást nyújt – ezek különösen fontosak a kevésbé kegyetlen étrendre és életmódra való váltás kezdetén.
A magvak hozzájuk hasonló termést hoznak. A The Farm és a SonggwangSa templom is olyan kihajtó magok, amiket bölcs és könyörületes emberek legalább 2500 éve elvetettek. Számtalan odaadó ember évszázadokon át gondozta és átültette őket, gyakran nagy nehézséggel szembesülve. Az emberek és állatok jövő nemzedékei is tőlünk függenek, hogy megtegyük, amit tudunk az erőszakmentesség, intelligencia és könyörület magjainak ápolásáért közös kulturális kertünkben – hogy ők egészséges Földet örökölhessenek, és olyan életmódot, ami szabadságon és törődésen alapul. Mindannyian a szabadság erőterei lehetünk, és példánk és szándékunk erejével könnyebbé tesszük a körülöttünk lévőknek, hogy ugyanezt tegyék. Az erőtér növekedni fog, jótékony forradalomként terjedve kultúránkban.
Míg az itt felvázolt út nyilvánvalóan egyedi, ahogy összes egyéni utazásunk is az, úgy gondolom, hogy az alapmintázat univerzális. Mindannyian állattartó kultúrába születtünk, ami árucikké teszi az állatokat, és mindannyiunkra hat az a kegyetlenség, erőszak, és ragadozó versenyszellem, ami ételeinkkel jár, és amit kultúránk megtestesít. Azt is megtanították nekünk, hogy legyünk hűek kultúránkhoz, ne nagyon bíráljuk, különüljünk el attól a monumentális horrortól, amit szükségtelenül fenntartunk, és ne érzékeljük azokat a katasztrofális hatásokat, amiket ez közös és magánéletünk minden szintjére gyakorol. Ugyanaz a bizonyíték áll mindannyiunk előtt és ugyanazt az irgalomra és igazságosságra szóló felhívást halljuk.
Bennünk szunnyadnak a felébredés és könyörület magvai, amelyek lehet, hogy már csíráznak. Az átalakulás és spirituális fejlődés egyedi útjai arra szólítanak fel minket, hogy kétségbe vonjuk, amit mondtak nekünk arról, hogy mi és mások ki és mi vagyunk, felfedezzük és fejlesszük önmagunkban az éleselméjűség és tisztánlátás magvait, és felismerjük azokat az összefüggéseket, amelyek figyelmen kívül hagyását tanították nekünk. Amint ezt megtesszük és útjaink hálózatai átszövik kultúránkat, elültetve és megtermékenyítve magvakat, úgy folytathatjuk a már javában tartó átalakulást és felülmúlhatjuk az erőszak ciklusait generáló régi, elavult paradigmát. Amikor eltávolítjuk a kirekesztést és az elnyomást a tányérunkról, a könyörület magjai végre szabadon virulhatnak. Ez a folyamat elsősorban tőlünk függ, hogy öntözzük a magokat, és teljesen hozzájáruljunk egyedi utunkkal. Függünk egymástól, és amint felszabadítjuk az általunk állatoknak nevezett lényeket, visszanyerjük szabadságunkat. Őket szeretve meg fogjuk tanulni, hogyan szeressük egymást, és legyünk mi magunk teljesen szeretve.
„Célom nem szerény. Úgy látom, hogy ebben az adott pillanatban nem kevesebbre, mint az emberiség átalakítására van szükség.”
– JILL PURCE
„Naponta negyvenezer gyermek hal meg a világon táplálékhiány miatt. Mi, akik nyugaton túlesszük magunkat, akik gabonával etetjük az állatokat, hogy húst állítsunk elő, ezeknek a gyerekeknek a húsát esszük.”
– THICH NHAT HANH (1)
„Az igazi emberi jóság teljes tisztaságában és szabadságában csak akkor bukkanhat a felszínre, ha nincs hatalma annak, aki felé irányul. Az emberiség igazi erkölcsi tesztje, alapvető tesztje a viselkedése azokkal szemben, akik neki kiszolgáltatottak: az állatokkal szemben. És e tekintetben az emberiség alapvetően megbukott, bukása annyira alapvető, hogy minden más ebből ered.”
– MILAN KUNDERA, író, A lét elviselhetetlen könnyűsége
A hullámok, melyek ama döntésünkből rajzanak ki, hogy állati eredetű ételeket eszünk, hihetetlenül messzire eljutnak és összetettek. Mélyen beépülnek alapvető orientációnkba, hitrendszerünkbe, egymással való kapcsolatainkba és a teremtett rendbe. Az összes lehetséges nézőpontból azt fedezzük fel, hogy kulturálisan ránk erőltetett étkezési szokásaink eltompítanak, elvakítanak és korlátoznak minket. Az állatok rabszolgává tétele és megevése szakadatlanul szennyezi mentális és fizikai környezetünket, megkeményíti szívünket, blokkolja érzéseinket és tudatosságunkat, kapcsolatainkban félelmet, erőszakot és elnyomást szít, tönkreteszi értékes bolygónkat, borzalmasan megkínozza és megöli rémületbe hajszolt lények milliárdjait, spirituálisan eltompít és mélyrehatóan elerőtlenít minket, gátolva velünk született intelligenciánkat és lényeges összefüggéseket meglátó képességünket.
Sokoldalú emberi dilemmánk elismerése azzal egyenlő, hogy elismerjük az elnyomás mentalitását, amit étkezéseink megkövetelnek. Félrenézve, ahogy állandóan tesszük, létezésünk és projektjeink ironikussá, önámítóvá, pusztítóvá és öngyilkossá válnak. Ha azonban étkezési szokásainkat annak látjuk, amik, és válaszolunk lelkünk felszólítására, hogy értsük meg tetteink következményeit, akkor nyitottá válunk a könyörületre, intelligenciára, szabadságra, és arra, hogy az összes élet összekötöttségének igazsága szerint éljünk. Ebben kimondatlanul ott van egy óriási pozitív forradalom, egy spirituális átalakulás, ami kultúránkat potenciálisan egy kvantum evolúciós ugrásra sarkallhatja: a fogyasztás, elnyomás és önmagunkkal való elfoglaltság helyett a kreativitás, megszabadulás, befogadás és együttműködés ápolása felé. Készek vagyunk-e egy ilyen spirituális forradalomra? Ha elutasítjuk, a viszály, stressz és pusztulás szinte biztosan erősödni fog növekvő népességünk és kizsákmányoló technológiánk miatt. Mikor áll készen egy hernyó az átalakulásra? A legnyilvánvalóbb jel telhetetlen étvágyának elmúlása, mert egy belső ösztön figyelmét más irányokba fordítja.
A minket szólító spirituális és kulturális forradalomnak az ételünkkel kell kezdődnie. Az étel az elsődleges kapcsolatunk a Földdel és rejtélyeivel, valamint kultúránkkal. Ez a gazdaság alapja és életünk központi belső spirituális metaforája. Nem lehet túlhangsúlyozni a kollektív spirituális átalakulás nagyságát, ami akkor fog bekövetkezni, amikor az erőszakos elnyomás ételéről átváltunk a gyengédség és könyörület ételére. A veganizmus kulcsa az, hogy azt megélik. Senki se lehet csupán elméletben vegetáriánus! Sok vallásos tanítástól eltérően, melyek főleg elméletiek és belsők, a veganizmus szilárdan gyakorlati. A veganizmus motivációja a könyörület. Egyáltalán nem a személyes tisztaságról, egyéni egészségről vagy megváltásról szól, kivéve, amennyiben ezek másokat áldanak. Ez egy konkrét, látható életmód, ami a törődésből és összekötöttségből ered, és azokat megerősíti.
Még akkor is, ha oly mértékig eltompultunk, hogy nem törődünk az állatok szenvedésével, és csak a többi emberrel tudunk törődni, hamar észrevesszük, hogy az állati ételek fogyasztása miatt okozott emberi gyötrelem azt kívánja tőlünk, hogy növényi alapú étrendet válasszunk. Az emberi éhezés, az állatok megöléséhez és bezárásához szükséges érzelmi lepusztulás, a víz, föld, kőolaj és más létfontosságú erőforrások szennyezése és pazarlása, és az állati élelmiszergyártó komplexum alapját alkotó igazságtalanság és erőszak mind arról győz meg minket, hogy hagyjunk fel kulturálisan szerzett étkezési szokásainkkal. Ahogy meglátunk összefüggéseket és nyitottá válunk a visszajelzésre, egyre nyilvánvalóbb lesz, hogy az egyik legnagyobb ajándék, amit adhatunk a világnak, az emberek családjának, a jövő nemzedékeknek, az állatoknak, önmagunknak és szeretteinknek, az az, hogy vegánná válunk és életünket annak szenteljük, hogy másokat ennek megtételére ösztönözzünk.
Ez azt kívánja, hogy megkérdőjelezzük a kultúránk alapját adó feltevéseket és állásfoglalásokat, és megszabaduljunk tőlük nemcsak elméletben, hanem a gyakorlatban is. Az otthon elhagyásának eme belső tettéhez sokféle módon spirituális áttörésre van szükség. A döntő lépés az, hogy abbahagyjuk az elfordulást és elkülönülést attól a szenvedéstől, amit ételválasztásainkkal másokra rákényszerítünk. Hajlandóságunk, hogy nézzünk, lássunk, reagáljunk, újra kapcsolatot teremtsünk minden szomszédunkkal és megéljük ezt az összekötöttséget, arra bátorít minket, hogy természetesen olyan ételt, szórakozást, ruházatot és termékeket válasszunk, amelyek minimális szükségtelen szenvedést okoznak kiszolgáltatott lényeknek. Így téve jobban odafigyelünk azokra a hullámokra, melyeket tetteink okoznak a világon. Spirituális átalakulásunk mélyül, és érzékenységünk növekedésével vágyunk arra, hogy jobban áldjunk másokat, és a némák hangjává váljunk. Ha egyszer vegánná válunk, mindig azok leszünk, mert motivációnk nem személyes és öncélú, hanem alapja a másokkal való törődés és tagadhatatlan összekötöttségünk más élőlényekkel.
Ez a késztetés, hogy irgalmat tanúsítsunk és védjük a kiszolgáltatottakat, mélyen gyökerezik bennünk, és bár állattartó kultúránk ezt elnyomja, óriási bizonyíték van rá, hogy gyakorlatilag mindannyiunkban vágyik a megnyilvánulásra. Közösen dollármilliókat adományozunk például arra, hogy csak egyetlen állatot segítsünk, ha ismerjük az állat történetét, és kapcsolatba kerülve ezzel az állattal felébred az intelligenciánk és könyörületünk. Minél inkább kapcsolatba kerülünk, annál jobban megértjük és annál jobban szeretjük, és ez a szeretet nemcsak arra sarkall minket, hogy elhagyjuk az otthont, kérdőre vonva kultúránk elnyomó és kirekesztő hozzáállását, hanem arra is, hogy hazatérjünk, a kiszolgáltatottak nevében szólva.
A szeretet ellentéte nem a gyűlölet, hanem a közömbösség. Amikor felemeljük a fátylat és látjuk az étkezési szokásaink által okozott szenvedést, amikor kapcsolatba kerülünk a védtelen lények valóságával, akik ételválasztásaink miatt oly borzalmasan szenvednek, közömbösségünk feloldódik, és feltámad annak ellentéte – a könyörület –, arra sarkallva minket, hogy a szenvedők nevében cselekedjünk. Alapvető veszély, hogy elhagyhatjuk otthonunkat, de nem térünk vissza; azaz ráébredhetünk az élőlények árucikké tételével együtt járó kártékonyságra, de ezt a ráébredést nem adjuk kultúránk tudtára azzal, hogy felszólalunk eme lények érdekében. Ha megértésünknek nem adunk hangot számunkra értelmes módokon, az bennünk ragadhat, megsavanyodhat, cinizmussá, dühhé, kétségbeeséssé, betegséggé válhat. Ez nem szolgál minket vagy bárki mást.
Mind egyedi képességekkel rendelkezünk, amit bevethetünk emberi evolúciónk e pontján, az előttünk álló legsürgetőbb feladatnál: öröklött uralkodó mentalitásunk átalakításánál, felszabadítva azokat, akiket táplálék miatt rabszolgasorba döntöttünk. A lényeges elemek a vegán életmód elfogadása, önmagunk képzése, spirituális képességünk fejlesztése és a kapcsolatteremtés, hogy segítsünk mások tanításában. A spirituális forradalomnak mindannyiunkra szüksége van, bármi legyen is a vallásos hitünk, nemzetiségünk, osztályunk, vagy más jellemzőnk. Mindegyikünknél ott van a kirakós egy darabja, hogy azzal hozzájáruljon, és általános sikerünk attól függ, hogy felfedezzük-e mindannyian képességeinket és szenvedélyünket, és kitartóan hozzájárulunk-e ezekkel.
Amint vegánná válunk és kezdünk sokkal könnyebben élni a Földön, talán azt is elkezdjük észrevenni, mennyire erőteljesen hatnak ránk embertársaink túlnyomó többségének mindenevő étkezési szokásai. Mindenevőként az a szabadságunk, hogy megegyünk szinte bármilyen nem-emberi lényt, akit csak szeretnénk, mások szabadságát sokféle módon korlátozza. Például találunk az állattartás által szennyezett folyókat és tavakat, amelyeket több nem élvezhetünk és úszhatunk bennük. Felfedezzük, hogy levegőnket és talajvizünket szükségtelenül szennyezik az állatokat bántalmazó ágazatok. El kell viselnünk a látványt, hogy barátainkra vadászok és horgászok vadásznak és kínozzák őket, vagy a hirdetőtáblákat a sült állati hús undorító látványával. Pénzünket elveszi a kormány, hogy támogassa az állattartó és tehenészeti telepeket és hizlaldákat; a ragadozókat gyérítő tevékenységeket, amelyek szükségtelenül még több barátunkat ölik meg; és pusztítják az erdőket, amiket élvezhetnénk, hogy az állatállomány takarmányának óriási, sivár monokultúrás földjeit biztosítsák. Az általunk megvett termékek és szolgáltatások ára a szükségesnél magasabb, mert azokban benne kell, hogy legyen nemcsak az az adó, amivel a kormány az állati ételeket támogatja, és mesterségesen olcsóbbá teszi őket annál, amibe kerülniük kellene, hanem az óriási egészségügyi biztosítási költségek is, amit a cégek állnak mindenevő dolgozóikért, és továbbadnak minden ügyfelüknek a magasabb áraikban. A szívbetegség, rák, vesebetegség, elhízás, stb. miatt a mindenevők számára szükséges drága egészségügyi szolgáltatások az egészségbiztosítás díjait az alacsonyabb jövedelműek közt sokak számára megfizethetetlenné teszik. Az USA háborús gépezetét is rákényszerítik mindannyiunkra; nemcsak segítenünk kell a finanszírozásában, hanem azt is látnunk kell, ahogy az tönkreteszi elszegényedett emberek életét, hogy biztosítsa azt az olcsó olajat, amire az oly sok gabonát és energiát elpocsékoló állati ételekhez szükség van. Amikor vegánként érzékennyé válunk az élelmiszerrendszer erőszakos voltára, azt is látjuk, hogy ennek az élelmiszerrendszernek az áldozatai is mindenevők.
Sok mód van arra, hogy a probléma részei helyett a megoldás részei legyünk. Amikor állati ételeket veszünk vagy eszünk, mi magunk a kultúránk által elkövetett szükségtelen és borzalmas erőszak képviselőivé válunk. (Ha bármi kétségünk van efelől, megnézhetünk néhány videót a könyv forrásgyűjteményéből, és épp csak a csúcsát láthatjuk a horror jéghegyének, ami oly hatalmas és rettenetes, hogy az embert letaglózza.)
A nyilvánosan elkövetett erőszakos bűntettekben három szereplő van: az elkövető, az áldozat, és a szemlélő vagy tanú. Jól ismert, hogy az elkövetők abban bíznak, hogy a tanúk csendben maradnak és elfordítják a fejüket, hogy ők sikeresen folytathassák ártalmas tevékenységüket. Az áldozatok pedig abban bíznak, hogy a tanúk megszólalnak, bekapcsolódnak és tesznek valamit, hogy megfékezzék vagy eltántorítsák az elkövetőket ártalmas tetteiktől. Az állati ételek fogyasztását tekintve sok elkövető és áldozat van, és csak néhány tanú. Az elkövetők mindig bátorítják egymást, a tanúkra gyanakvással és ellenségesen tekintenek, az áldozatok hangját pedig nem lehet hallani.
Alaposan megnézve látjuk, hogy az elkövetők maguk erőszak áldozatai – ezért váltak elkövetővé –, és az általuk elkövetett erőszak nemcsak az állatoknak árt, hanem önmaguknak és a tanúknak is. Mindhárman összefonódnak egy fájdalmas ölelésben, és a tanúk azok, akiknek valódi hatalma van. Vagy elfordulnak és félrenéznek, és így hallgatólagosan beleegyeznek a dologba, vagy tanúskodva a tudatosság és éberség egy harmadik dimenzióját hozzák az erőszak ciklusába, amelybe az áldozatok és elkövetők reménytelenül belegabalyodtak. A szemlélő az erőszakmentesség példáját mutatja, és az áldozatok nevében szólal meg, akiknek nincs hangjuk (és egy finomabb szinten az elkövetők nevében is, akik szintén saját tetteik áldozatai). Az elkövetők azzal vádolhatják a tanúkat, hogy ítélkeznek felettük és rossz érzést vagy bűntudatot keltenek bennük, de a tanúk csupán az elkövetők lelkiismereteként cselekednek és arra kérik őket, hogy legyenek tudatosabbak és vessenek véget az erőszaknak, mindenkinek az érdekében. A bűntudat és szégyen, amit az elkövetők éreznek erőszakos tetteik miatt, saját természetes kedves és törődő érzésükből ered, amit elfojtanak és megsértenek. Viselkedésük a tanúk felé felháborodott is lehet: „Ha te vegetáriánus akarsz lenni, remek, de ne mondd meg nekünk, hogy mi mit tegyünk.” Bár első pillantásra ez ésszerűnek tűnik, hamar rájövünk, hogy ez csak a kultúránkkal együtt járó szétkapcsolás és előítélet miatt van így. Az elkövetők nem mernék ezt mondani: „Ha te nem akarod megverni és leszúrni a kiskutyádat, az remek, de ne mondd meg nekem, hogy ne verjem és szúrjam le az enyémet.” Mind elismerjük, hogy nem vagyunk feljogosítva arra, hogy úgy bánjunk másokkal – különösen a védtelenekkel –, ahogy csak kedvünk tartja, és ha felelősek vagyunk a bántalmazásért, az embereknek abszolút jogukban áll annak abbahagyására kérni minket.
Elkövetőként ezért hatalmas kihívás számunkra az az igazságmező, amit figyelmes és értelmesen érvelő szemlélők hoznak létre. Végül reagálhatunk a kihívásra, megvizsgálhatjuk hozzáállásunkat, és felismerve, hogy viselkedésünk erkölcsileg védhetetlen, abbahagyhatjuk azt és csatlakozhatunk a szemlélőkhöz. Szemlélőként is óriási kihívás, hogy a helyzetre kreatívan reagáljunk, szeretettel, megértéssel és ügyesen, és törekedjünk arra, hogy a könyörület, tisztesség és becsület értékrendjével minél teljesebb összhangban éljünk. Minél inkább összhangban élünk saját értékrendünkkel, annál erősebb lesz az az igazságmező, amit kisugárzunk, és annál inkább lesz a súlya szavainknak, viselkedésünknek és tetteinknek az elkövetők előtt. Egyikünk sem teljesen ártatlan, mert bizonyos fokig mindannyian mind a három szerepben voltunk és vagyunk. Nem vegánként kihívás számunkra spirituális és erkölcsi szétkapcsoltságunk, hogy lassítsunk le, álljunk meg, figyeljünk, létesítsünk újra kapcsolatot, fogadjuk el kitagadott árnyékunkat, és kezdjük el a gyógyulás folyamatát. Vegánként következetlenségeink és a megtorlástól való félelmünk az elé a kihívás elé állítanak minket, hogy odafigyeljünk és elmélyítsük gyógyító és ébredő folyamatunkat azáltal, hogy erőfeszítést teszünk gondolataink, szavaink és tetteink összehangolására a közös létezésről való megértésünkkel, és hogy egyre teljesebben megtestesítsük a békét és a bátor szeretetet. A tudatosság fejlesztése létfontosságú a boldogság, béke és szabadság megvalósításához.
Mi a helyzet az áldozatokkal, az állatokkal? Kik ezek a lények, akik oly védtelenek és képtelenek a visszavágásra, és akiket annyira sújt az én kielégítéséért, profitért kifejlesztett szívtelen, gépesített rendszer?
Bár olyan kultúrába születtünk, ami hangsúlyozza különbözőségünket a többi állattól, tényleges tapasztalatunk mást mutat. Az állatokat elfogyasztva csak akkor érezzük jól magunkat, ha kizárjuk őket azokból a kategóriákból, amiket önmagunk meghatározására használunk, de különbségeink az állatoktól sokkal kisebbek, mint aminek az elfogadására étkezési szokásaink kényszerítenek minket. Például akik társállatokkal élnek, azok minden kétely nélkül tudják, hogy az állatok különálló személyiséggel, ízlésvilággal, érzelmekkel és ösztönökkel rendelkeznek, éreznek, és kerülik a pszichológiai és fizikai fájdalmat. Óriási mennyiségű, szóbeszéd útján terjedő bizonyíték van arra, hogy az állatok altruista módon viselkednek saját fajuk tagjai felé, és fajukon kívülálló, más állatok felé is. Ezen túl klinikai bizonyíték is van, például azok az általában kegyetlen kísérletek, melyekben majmoknak táplálékot adtak, ha azok más majmokat fájdalmas sokkban részesítettek. A kutatók azt találták, hogy a majmok inkább éheztek, mint hogy sokkoljanak más majmokat, különösen, ha őket magukat sokkolták korábban. A kutatókat meglepte (és talán kissé megszégyenítette?) a majmok altruizmusa. Bár ez a valódi természetünk, vajon mi emberek lennénk-e ilyen nemesek?
Az empátia képességén kívül az állatok rendelkeznek a pszichológiai szenvedés képességével is, és gyakran mutatnak sztereotipikus viselkedést, amikor kegyetlen bánásmódunkkal mentális betegségbe kényszerítjük őket. A táplálék, szőrme, kutatás és szórakoztatás miatt tartott állatok rendkívüli bezártsága olyan mély sebet ejt érzelmi és fizikai egészségükön, hogy ugyanazt a viselkedést ismétlik folyamatosan – a szabadban ilyet soha nem tesznek. Csimpánzok és sertések órákon át ketrecük vasrúdjaiba verik a fejüket, elefántok állandóan himbálják a fejüket és felemelik a lábukat, a szőrmefarmok zsúfolt ketreceibe bezárt rókák pedig mániákusan köröznek és szánalmasan himbálóznak – megőrülnek attól, hogy lehetetlen valóra váltaniuk természetes rendeltetésüket. Ezekhez az állatokhoz hasonlóan mi emberek is sztereotipikus viselkedést ismételhetünk, amikor megtébolyodunk és elveszítjük kapcsolatunkat azzal a céllal, amelynek beteljesítésére megszülettünk.
Sokatmondó látnunk azt, hogy az állatokat jobban megismerve, a bizonyítékok alatt hogyan omlik össze az összes tulajdonság, amiről kijelentettük, hogy ezek miatt vagyunk egyediek, mint az eszközhasználat, művészet, „emelkedettebb” érzelmek átélése, humorérzék, nyelvhasználat, és így tovább. Persze vannak egyedi tulajdonságaink és képességeink. Minden fajnak vannak egyedi tulajdonságai és képességei. Az állatok megevése tudat alatt annyira idegessé tesz minket, hogy neurotikusan túlhangsúlyozzuk egyediségünket és különállóságunkat. Ez lehetővé teszi, hogy kirekesszük őket törődésünk köréből.
Túl azon, hogy közös otthonon osztozunk ezen a gyönyörű bolygón a világűrben, a halandóság sebezhetőségében is osztozunk az állatokkal – és mindabban, ami ezzel jár. Nehéz megmondani, hogy az összes derekas erőfeszítésünk ellenére emberként életünk valójában javult-e az évszázadok és évezredek során. Bár olyan kényelemben és lehetőségekben van részünk, amiről elődeink nem is álmodtak, a stressz, a betegségek és frusztrációk is a mieink, amiket ők el sem tudtak volna képzelni. Az állatok számára azonban a helyzet egyértelműen rosszabbodott, különösen az utóbbi emberi nemzedékek alatt. Ahogy az élelmiszergyártó ágazatok csordáikat és nyájaikat behozták beltéri koncentrációs táborokba, kialakult az állattartás szélsőséges, állattartó telepként ismert formája. Az állattartó telep egy új, extrém formája most bukkan fel a genetikai módosítások révén: az állatokkal genetikai szinten babrálnak, és így azok elveszítik biológiai teljességüket és azonosságukat. Emellett zajlik a vadon élő állatok élőhelyének példa nélkül álló pusztítása és populációik megtizedelése vadhús, gyógyszer, kutatás, szórakoztatás, és egyéb emberi célokból. Tehát az állatok eleinte emberi beavatkozás nélkül éltek, majd időnként vadásztak rájuk, majd tenyésztették őket, majd bebörtönözték őket, majd végül vagy kipusztulásra kényszerítik őket, vagy genetikailag módosítják és bezárják őket, mint pusztán emberi használatra való, szabadalmaztatható vagyontárgyakat.
Úgy tűnik, kultúraként még mindig annyira tudatlanok vagyunk, hogy csak akkor tartózkodunk erőszak elkövetésétől, ha büntetéstől vagy megtorlástól tartunk – és mivel az állatok egyikre sem képesek, egyáltalán nincs védelmük velünk szemben. Az új szélsőségek, amiknek az állatok bűntudat vagy tudatosság nélkül ki vannak téve, elvárják tőlünk, hogy hozzáállásunk radikálisabban lelkiismeretes legyen – olyan, ami erőszakos mentalitásunk gyökereivel foglalkozik. Míg kultúránk fő áramlatai számára szélsőségesnek tűnhet egy vegán forradalom hirdetése, ami teljesen elutasítja az állatok árucikké tételét, csak egy ilyen látszólag szélsőséges hozzáállás lehet ellenszere a most az állatokra kényszerített szélsőséges bántalmazásnak. A veganizmus valójában nem szélsőséges velünk született természetünk szempontjából, ami szeretetre, kreativitásra és spirituális fejlődésre vágyik.
A mennyek és poklok a saját művünk. Olyan kultúrában élünk, ami közönyösen kizsákmányolja az állatokat, és bátorítja a kiszolgáltatottak elnyomását az erősek, a férfiak, a vagyonosak, a kiváltságosak által. Ez a kultúra természetesen alkotott olyan politikai, gazdasági, jogi, vallási, oktatási és egyéb intézményi kereteket, amelyek megvédik a hatalmon lévőket tetteik következményeitől, és törvényesítik a rendszer fenntartásához szükséges erőszakot és egyenlőtlenségeket. Ez a századok során kiforrott tudományos és vallási intézményrendszert alakított ki, ami redukcionizmusával és materializmusával sokféle módon tagadja a következmények folytonosságát. Ennek egyik megnyilvánulása annak a gondolatnak az elutasítása, hogy mi tudatosságként megtapasztalhatunk több dimenziót és élettartamot, és különösen annak a gondolatnak az elutasítása, hogy az emberi tudatosság újraszülethet az állatok tudatosságaként. E gondolatokat állattartó kultúránk nyilvánvaló okokból bőszen gátolja, bár sok olyan kultúra tartja ezeket logikusnak és igaznak, amelyek nem bántalmazzák az állatokat olyan dühödten és szisztematikusan, mint ahogy azt a miénk teszi az elmúlt 8-10 évezredben. Ismert, hogy az elkövetők és áldozatok újra és újra, ismét szerepeket cserélnek, számtalan finom és nyilvánvaló módon. Az erőszak körforgása nagyobb dimenziókat szelhet át, mint ahogy azt állattartó kultúránk szeretné elismerni, és sok bölcs hagyomány megerősíti, hogy ez így van. Amíg nem látunk a legmagasabb szintről, jobban tesszük, ha megfogadjuk minden korszak összes megvilágosodott spirituális tanítójának tanácsát: egymás iránt legyetek jóságosak.
Tévesek és elavultak annak a kultúrának az alapvető feltevései, amelybe születtünk. Ha azokat nem vonjuk kétségbe és változtatjuk meg, még mélyebb kulturális őrületbe fognak kergetni minket, mint ahogy ezt teszik az állatokkal, akiket könyörtelenül elnyomunk. Tetteink és nézeteink őrültségének felismerése a gyógyulás és felébredés első és nélkülözhetetlen lépése. A jelek nyilvánvalóak: tömegpusztító fegyverek gyártása és használata, miközben embermilliók halnak éhen, élő Földünk oly barbár megtámadása, hogy csupán 25 év alatt több faj pusztult ki, mint az ezt megelőző 65 millió évben összesen, és a szervezetek genetikai piszkálása, meggondolatlanul figyelmen kívül hagyva azokat a következményeket, amit ezek a mesterséges teremtmények fognak okozni bolygónk élő közösségeinek finom, egymásba fonódó szálaiban.
A befolyásos pénzügyi és médiahatalmak, amelyek megakadályozzák, hogy ebből bármit meglássunk, tovább folytatják az állattartó kultúrának és elavult, elnyomó feltevéseinek a terjesztését az egész világon. Erre egy példa az állatok bántalmazásából hasznot húzó multinacionális cégek: vannak köztük gigantikus kiskereskedő cégek és óriási állattartó konglomerátumok is, amelyek szakadatlanul igyekeznek kiterjeszteni nagyüzemi állattartó és vágóhidi létesítményeiket a kevésbé iparosodott kultúrákra. Ezek az általában fejenként sokkal kevesebb állati terméket fogyasztó, kevésbé gazdag társadalmak óriási növekedési lehetőséggel kecsegtető piacokat jelentenek. A vegyipari, peszticidgyártó és gyógyszeripari vállalatok mind hasznot húznak ebből, és bátorítják a terjeszkedést. Jótékony szervezetek, mint az állattartást a fejlődő országokban bemutató Heifer Project, gyakran közvetlenül hozzájárulnak ugyanahhoz az embertelen mentalitáshoz, ami azt tanítja az embereknek, hogy az állatokat csupán a Heifer Project szerinti „négy M-nek” lássák: hús, tej, trágya és pénz (angolul meat, milk, manure, money). A Heifer Project egyszerűen a kegyetlenség vasöklének egy másik frontja: az állattartó kultúra elnyomó és bántalmazó rendszerét ott tanítja, ahol csak lehet, és eközben megkeményíti az ott élő gyermekek szívét. A Világbankhoz és Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) hasonlóan az USA kormányának külföldi segélyprogramjai országunk nagy hatalmú állattartó ágazatának képviselőiként szolgálnak: külföldi terjesztésre megveszik termékeiket és olyan kölcsönöket és programokat ötölnek ki, amelyek az elszegényedett országokat a kőolaj alapú, iparszerű mezőgazdaság amerikai modelljének elfogadására kényszerítik (ami nyereséget termel az USA bank- és olajipari vállalatainak, és piacot biztosít az USA hús-, tejtermék-, tojás-, vegyi, gyógyszeripari és egészségügyi iparágainak). Az USA gabonaexportjának kétharmada az állatállomány takarmányozására megy el, az éhező emberek etetése helyett. (2)
Számos felemelő és nemes mozgalom, szervezet és törekvés létezik a béke, társadalmi igazságosság, egyenlőség, környezetvédelem támogatására, és a hátrányos helyzetű, kiszolgáltatott, és az élet peremére szorult emberek szenvedésének enyhítésére. Sajnos szinte az összes ilyen törekvés kudarcot vall abban, hogy nem foglalkozik a problémáink mögött lévő okkal, a haszonállatok elnyomásával. Azonban ahogy az emberek többet megtudnak az állati ételek fogyasztásának következményeiről, egyre több, kreatív tevékenységgel az információt terjesztő egyént és csoportot látunk, akik segítenek megszüntetni az éhezés, kegyetlenség, szennyezés és kizsákmányolás alapvető okát.
Például a Food Not Bombs önkénteseket és ételadományokat szervez, hogy a hátrányos helyzetű éhezőket bio vegán étellel táplálja Amerika, Európa és Ausztrália több mint 175 nagyvárosában. Megközelítésében szándékosan decentralizált és hálózatszerű, az önálló helyi egységek szervezik saját könyörületes tevékenységüket. (3)
Ching Hainak, a híres vietnámi spirituális tanítónak több százezer tanítványa van. Követői szerte a világ sok városában vegán éttermeket hoztak létre, és a világ minden részén vegán étellel, ruházattal, hajlékkal és segéllyel segítik a katasztrófák áldozatait, elítélteket, gyerekeket, és az időseket. (4) Mozgalma tovább terjed, annak ellenére, hogy a tanítványoktól azt kéri, hogy naponta két és fél órát meditáljanak, fogadják meg, hogy nem esznek húst és tojást, tartózkodnak az alkoholtól és drogoktól, és nem dolgoznak olyan munkahelyen, ami az állatok vagy emberek kizsákmányolását támogatja. Ez a spirituális megközelítés hatékonyságát mutatja, hiszen ő a közvetlen oka annak, hogy kevesebb mint 20 év alatt emberek százezrei veganizmusra váltottak. Ragaszkodása, hogy tanítványai csökkentsék az ételeikben lévő kegyetlenséget, paradox módon ahelyett, hogy akadályozná mozgalmát, inkább elősegíti azt. A spirituális fejlődésre komolyan vágyók szemmel láthatóan képesek elfogadni alapvető változást életükben, sőt még üdvözölhetik is a lehetőséget.
Ez a könyörületesség, igazságosság és egyenlőség vegán forradalmának csupán két lelkesítő példája, ami egyre erősebb gyökeret ereszt kultúránkban és a világon. Kétségtelenül épül egy pozitív hajtóerő, az elnyomás és erőszakos uralom fennálló hatalma ellenére, ami ezt szeretné elnyomni. Mint egy születés vagy átalakulás, egy új gondolkodásmód küzd, hogy rajtunk keresztül feltámadjon és helyettesítse az elavult állattartó gondolkodásmódot, és a folyamatban lévő változások sokkal nagyobbak és jelentősebbek lehetnek, mint amilyennek tűnnek. A tömegmédia figyelmen kívül hagyja és lekicsinyli ezeket, de ami kis változásnak tűnhet, hirtelen gyorsan elterjedhet, amikor eléri a kritikus tömeget. Létfontosságú, hogy mind hozzájáruljunk ahhoz a pozitív forradalomhoz, amelyre jövőnk szólít minket.
Ételválasztásaink jelentőségének alaposabb és nyitottabb kutatása és megvitatása növelné kulturális tájékozottságunkat az állati ételek fogyasztásának negatív egészségi, gazdasági, környezeti, pszichológiai és társadalmi következményeiről, és mindenki számára rávilágítana a természetes növényi alapú táplálkozás többszörös előnyére. A további kutatás és nyilvános megvitatás lehetőségei gyakorlatilag végtelenek, hogy elmélyítsük megértésünket az állatok árucikké tételének és megevésének szokásáról, és megvizsgáljunk pozitívabb alternatívákat. Ezek közé tartozhat további kutatás a növényi alapú étrend egyéni egészségi előnyeiről; arról, mit jelentene nagyobb léptékben a növényi étrendre váltás a levegő és vízminőség, az éhezők számára elérhető több élelem, a kőolaj, antibiotikumok, gyógyszerek, vegyszerek, erőforrások iránti lecsökkent igény tekintetében; továbbá több millió hektárnyi föld felszabadításáról, ami jelenleg az állatállomány legeltetését vagy takarmányuk termesztését szolgálja. Kutatás és megvitatás tárgya lehetne az ökoszisztémák gyógyulásának és az élővilág megújulásának óriási potenciálja, valamint e változások gazdasági, társadalmi, politikai, orvosi, pszichológiai és spirituális dimenziói.
Már kutatják és publikációk taglalják azt a pszichológiai kapcsolatot, ami az állatok bántalmazása és megölése, és ugyanennek emberi lényekkel szembeni elkövetése között van. Ezt biztosan bővíteni lehetne, feltárva a kapcsolatot az állati ételek fogyasztása és az elhízás, tinédzser terhesség, családstruktúrák összeomlása, betegség, stressz, érzelmi eltompulás, idegesség, öngyilkosság, és egyebek között. Egy különösen szembeötlő következetlenség, amit tovább kellene kutatni, az az élveboncolás mögött lévő feltételezés, hogy egészségesebbé válhatunk azáltal, hogy tönkretesszük más élőlények egészségét. Jóllétünk minden lény jóllétéhez kötődik; nem arathatunk egészséget magunkban, ha betegség és halál magját vetjük el másokban. Nemcsak arroganciát, hanem feltűnő korlátoltságot is mutatunk azzal, hogy egészségünk javítását hangoztatva ketrecbe zárunk, kínzunk és megfertőzünk állatokat. Tetteink eredményét már láthatjuk, ahogy új betegségek keletkeznek és régiek terjednek, gyakran érzéketlenné válva egyre pusztítóbb gyógyszereinkkel szemben. További példa lenne ilyen kutatásra az állati ételek fogyasztása, és az ártalmas szerek, mint az alkohol, narkotikumok és gyógyszerek egyre terjedő használata és a velük való visszaélések közti kapcsolat vizsgálata. 1915-ben, az antialkoholista mozgalom idején, ami végül az alkoholtilalom időszakához vezetett, Charles Fillmore ezt írta,
Elhangzott a kijelentés, és nem hallottuk, hogy megcáfolták volna, hogy soha nem létezett részeges vegetáriánus. Itt van tehát a gyógymód az alkoholizmusra, ami sokkal hatékonyabb, mint az összes gyógyszeres kezelés, amit az emberek használnak. Bárki kipróbálhatja önmagán azt, hogy a húsevés abbahagyása megszünteti az erős italok - mint a sör, whisky, bor, tea és kávé – utáni sóvárgást is. Hagyd abba a húsevést akár csak egy hónapra, és eltűnik az a természetellenes szomjúság, ami a hús étrenddel együtt jár. Van ennek fiziológiai oka. A hús mindig a romlás bizonyos fázisában van, és a rothadás fokozódik, amikor bejut a gyomorba. A szaftos hús, ami miatt a hús szerelmesei megnyalják a szájuk szélét, tele van sós ureával, ami a gyomorban folyadékot kíván. A fiziológusok azt mondják, hogy ez a szaft a húsban az állat vizelete, ami megrekedt a vesékhez vezető útján. Ezt az ételt elfogyasztva az ember nemcsak a lebomló állati hús szennyvízcsatornájává változtatja a szervezetét, hanem bevisz egy izgatószert is a gyomrába, ami azonnal hűsítő oldószert igényel.
A rothadó hús állandó lázával a gyomorban, ami hűsítő kortyokat kíván, kész csoda, hogy bárki megússza részegség nélkül. Iktasd ki a húsevést, és az emberek hamarosan egyetlen törvény elfogadása nélkül józanná válnak. Aki a Természet által készített ételeket fogyasztja, az nem fog vágyakozni erős ital, még tea vagy kávé után se. Tehát az iszákosságra a biztos gyógymód az, hogy abbahagyjuk a hús és az összes állati termék fogyasztását. Ez a vajra és tojásra is vonatkozik. A gabonafélék, zöldségek, diófélék és olajok mindent tartalmaznak, amire a test fenntartásához szükség van. (5)
Az állati ételek fogyasztása és az erős italok utáni vágy közti, Fillmore által leírt fiziológiai kapcsolaton túl van néhány további lehetséges összefüggés, amit nyíltabban lehetne vizsgálni és megvitatni a kábítószer- és alkoholfüggés borzalmas hatásai elleni küzdelmünk során. Vannak a korábban említett, eléggé nyilvánvaló pszichológiai összefüggések. Állattartó kultúránk alaptermészete, hogy rosszul bánik gyermekeivel, kényszeríti őket, hogy elkülönüljenek attól, akit megesznek, és eltávolodjanak az empátia természetes érzéseitől. Ez a rossz bánásmód, a vele járó megkeményedéssel és szétkapcsoltsággal biztosan jelentős tényező a szerfüggőségben és más betegségekben is. Az állati ételekben található gyógyszerek, hormonok, mesterséges színezékek, tartósítószerek és mérgező vegyületek hozzájárulhatnak az alkohol- és drogfüggőséghez. Az állati ételek tele vannak a fájdalom, szenvedés, reménytelenség és kétségbeesés rezgéseivel is – ezek a rezgések az ezeket elfogyasztó érzékeny embereket szerfüggőségbe és rabságba taszíthatják. És mivel mindenképp azt aratjuk le, amit elvetünk másokban, elkerülhetetlenül azt fogjuk látni, hogy megfontolatlan állati „kutatási” kísérleteink következményeit magunkban aratjuk le, ami több emberi függőség. Végül van a makrobiotikus nézőpont is, ami szerint az állati ételek testre gyakorolt energetikai hatásukban szélsőséges yang természetűek, összehúzzák az energiamezőt. A test ezután természetesen és elkerülhetetlenül fog sóvárogni olyan ételek és anyagok után, melyek szélsőségesen yin és kitágító természetűek. Ezek a szélsőségesen yin ételek az alkohol, fehér cukor, a legtöbb drog, dohány és kávé. A gabonák, pillangósok és zöldségek általában sem túl yin, sem túl yang természetűek, hanem jobban kiegyensúlyozottak, és ezért kevés sóvárgást váltanak ki. A szélsőséges ételek fogyasztása arra kényszeríti a testet, hogy folyamatosan pörögjön a két pólus között, és váltakozva sóvárogjon összehúzó ételek után, mint a hús, sajt, tojás és só, majd pedig kitágító ételek után, mint az édességek, kávé, alkohol, drogok, dohány, orrvérzésig.
Hogyan lehet felhívni a figyelmet ezekre az összefüggésekre nyilvános fórumokon? Például talán a népszerű tizenkét lépéses programokat lehetne hatékonyabbá tenni, felismerve az állati ételek fogyasztásának alattomos hatását, ahogy az mentális, érzelmi és fizikai vágyat gerjeszt az alkohol és más ártalmas anyagok fogyasztására. Az Anonim Alkoholisták (AA), Névtelen Drogfüggők, Kényszeres Túlevők, és hasonló programok mind azon az örök elven alapulnak, hogy más, hasonló törekvésű emberekre támaszkodva létrehoznak állandó támogatói csoportokat, „önmagunknál nagyobb Erőre támaszkodva, hogy helyreállítsa bennünk a józan gondolkodást.” A tizenkét lépéses programok azért hatékonyak, mert lényegében spirituális megközelítést választanak, arra bátorítják az embereket, hogy mentálisan és spirituálisan magasabb szintre emelkedjenek annál, mint ahol a problémájukat létrehozták. Bátorítják az önvizsgálatot, alázatosan elismerik a másokkal szemben a múltban elkövetett tettek káros hatását és korrigálják azokat, javítják a tudatos kapcsolatot a magasabb Erővel, és nem az én akaratára támaszkodnak, hanem a magasabb Erő akaratának beteljesítésére vágyakoznak.
Sajnos az állatok nincsenek benne a korábbi tettek által megkárosítottak erkölcsi leltárjában, és az állatok megevését és használatát nem kérdőjelezik meg. Ez talán segít megmagyarázni, hogy miért tanítják az embereknek az AA csoportokban, hogy ők mindig alkoholisták lesznek, és soha nem ihatnak egy kis alkoholt sem, mert a mögöttes kényszer az állatokat tovább fogyasztva megmarad. A test és elme még mindig természetesen sóvárog az alkohol, drogok, édességek, szélsőséges yin után, és szabadulna attól a horrortól, amit minden étkezéskor elfogyaszt. A tetteinkkel megkárosított, fontos lények körébe az állatokat bevonva eljuthatunk az embereket sújtó, pusztító függőségünk gyökeréhez. Ez nem azt jelenti, hogy a függő viselkedés minden mintázata feltétlenül el fog tűnni a vegán életvitel elfogadásával, de ez egy erős kezdés; belső gyomlálás, odafigyelés, és a belső csend, türelem, nagylelkűség és hála gyakorlása szintén a spirituális egészség fontos dimenziói.
Ha csökkentjük a haszonállatok kizsákmányolásának szintjét, azt fogjuk látni, hogy a fizikai és mentális betegségek, konfliktusok, környezeti és társadalmi pusztulás szintje ugyanúgy csökkenni fog. Ahelyett, hogy feldúlnánk a Föld testét és megtizedelnénk és börtönbe vetnénk teremtményeit, csatlakozhatunk a Földhöz, lehetünk egy szépséget teremtő erő és terjeszthetünk szeretetet, könyörületet, örömöt, békét és ünnepet. Amikor nyugodtan szemléljük a természetet, az élő szépség abszolút elnyomhatatlan ünneplését látjuk. Az állatok a természetben egyszerre ünneplők és kifürkészhetetlenek. Végtelenül rejtélyes módokon játszanak, énekelnek, futnak, szökellnek, ugranak, hívnak, táncolnak, úsznak, együtt időznek és viszonyulnak egymáshoz.
Az állatok felszabadításával mi emberek újra csatlakozhatunk az ünnepléshez, és hozzájárulhatunk szeretetünkkel és kreativitásunkkal. Természetes érzékenységünk visszaszerzésével eltűnhet a versengés és mások kizsákmányolása. Földünk természetesen meg fog gyógyulni, amikor abbahagyjuk a halak és a tengeri élővilág gyilkolását, és a víz ilyen fenntarthatatlan szennyezését és pazarlását. Az erdők és az élővilág vissza fognak térni, mert növényi alapú étrenden sokkal kevesebb termőföldre lesz szükségünk, hogy mindenkit tápláljunk, és az egész Föld fel fog szabadulni a kibírhatatlan nyomás alól, amit a mindenevő emberek kifejtenek. Fel fogunk szabadulni a bénultságból, ami megakadályozza, hogy kreatívan foglalkozzunk a fosszilis üzemanyagok fenyegető kimerülésével és más kihívásokkal.
Tudatosságunk eme változása az első forradalmat fogja beharangozni, mióta tízezer évvel ezelőtt, a juh és kecske háziasításával elkezdődött az állattartó forradalom. Az a forradalom kiűzött minket a kertből a különállóság egzisztenciális érzésével, és elősegítette a versengést és a szétkapcsolt redukcionizmus és anyagi szintű technológia fejlesztését. Az evolúciós fejlődés most nyilvánvalóan más irányba halad, integráció, együttműködés, könyörület és befogadókészség felé, felfedezve alapvető egységünket minden élettel. Ahogy kutatunk, megvitatjuk és elmélyítjük megértésünket az elme-test kapcsolatról, az ember-állat kapcsolatról, és kapcsolatunkról az összes nagyobb egésszel, amelyekbe beágyazódunk, úgy spirituális rendeltetésünk meg fog nyilvánulni.
A kulturálisan előírt ételeinkkel szertartásosan belénk nevelt üzenet alapvetően a kiváltság üzenete. Emberként az állatoknál felsőbbrendűnek tekintjük magunkat, akiket rabszolgává teendő és használat és élvezet céljából megölendő tárgyaknak tekintünk, és ezzel az állattartó mentalitással, az állatok feletti különleges és kiváltságos pozíciónkkal elkerülhetetlenül létrehozunk más kiváltságos kategóriákat. A vagyon, nem és rassz meghatározzák kiváltságunk mértékét az emberi hierarchiában, gazdag fehér férfiakkal az egyik végén, és elszegényedett, nem-fehér nőkkel és gyerekekkel a másikon. Azonban még a szegény embereknek is van némi kiváltságuk az állatokkal összevetve, és ez a mindent átható, világos, garantáltnak tekintett, hierarchikus, tekintélyelvű társadalmi struktúra az, ami az állatok rabszolgává tételének és megölésének az elkerülhetetlen következménye.
A gazdag elit összes társadalmi intézményünkön át gyakorolja kiváltságát és hatalmát, és az ételt használja módszerként az ellenőrzés fenntartására. Mivel ételünk minősége közvetlen kapcsolatban áll mentális és fiziológiai egészségünkkel és életünk minőségével, ezért ételünk minőségének gyengítése betegebbé, gyengébbé, szétszórtabbá, erőszakosabbá, feszültebbé, kábultabbá, zavarodottabbá és erőtlenebbé tehet minket. Talán ez a valódi cél az erőszakos törekvések mögött, hogy felhígítsák a bio élelmiszerek szabványait, és erősen mérgező élelmiszereket vezessenek be besugárzással, genetikai módosítással, és mesterséges ételszínezékek, ártalmas ízfokozók (mint az MSG), vegyi tartósítószerek, ismert karcinogének (mint az aszpartám), és veszélyes, genetikailag módosított hormonok, mint az rBGH és karcinogén növekedési hormonok hozzáadásával. Ez az állati alapú ételek támogatásán felül van, amelyek a mérgek legszélesebb skáláját a legnagyobb mértékben koncentrálják be, és eredendően zavart keltők és gyengítő hatásúak. Az élelmiszer ellenőrzésével, a „műkaják” (junk food) és állati eredetű élelmiszerek terjesztésével a legkiváltságosabbak teljes népességünket összezavarhatják és megbetegíthetik, különösen a leginkább kiszolgáltatottakat ás tájékozatlanokat. Jól dokumentált összefüggések léteznek például az élelmiszerellátás leromlása, és bizonyos újonnan bevezetett betegségek között, mint a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar. (6)
Tovább kell kutatnunk és meg kell vitatnunk ezeket az összefüggéseket, és szigorúan meg kell vizsgálnunk a kiváltságokkal való saját visszaéléseinket is. Kultúraként rendszeresen kudarcot vallunk abban, hogy meglássuk az összefüggéseket kiváltságos státuszunk és a másokra közvetlenül rákényszerített szenvedés között. Ezek a mások lehetnek halak, csirkék, sertések, vagy rabszolgák a csokoládéültetvényeken. Az állatok elnyomását visszautasítva meglátjuk a lényeges összefüggéseket, kinyitjuk a megértés belső kapuit, és lebontjuk a kiváltságokkal való visszaélést életünkben. Az igazságosság, egyenlőség, veganizmus, szabadság, spirituális fejlődés és univerzális könyörület kibogozhatatlanul összefüggenek.
Amíg elnyomunk másokat, el leszünk nyomva. Még a legtöbb kiváltsággal a piramis csúcsán lévő gazdag fehér férfiak is ironikus módon rabszolgaságban vannak. A félelem és elnyomás magjait elvetve nem arathatnak belső békét, örömöt, szeretetet és boldogságot. A leggazdagabb családok között burjánzó gyötrelem, drogfüggőség, öngyilkosság és elmebaj a nyilvánvaló és elkerülhetetlen igazságot demonstrálja, hogy mind kapcsolatban állunk egymással, és a spirituális egészség, boldogságunk forrása azt kívánja, hogy napi életünkben átéljük ezt az igazságot. Ahogy áldunk másokat, mi vagyunk áldottak, és dolgok helyett lényeket látva saját lényünk szabadul fel és gazdagodik.
Van-e megfelelő időpont nekünk emberi családként arra, hogy megtegyük a váltást a könyörületes vegán életmódra? Ez oktatás és a kritikus tömeg elérésének kérdése. Mindegyikünknek lényeges eljátszandó szerepe van ebben a legeslegnagyobb feladatban. A domináns kultúra ellenállása érthetően erős és láthatólag végtelenül sokféle módon nyilvánul meg. Túl a rabszolgává tett állatok megevésének mindenütt jelenlévő gyakorlatán, a teljes média- és kulturális támogatáson, ami egy ilyen egyetemes szokásból nyilvánvalóan ered, és kultúránk vallási és tudományos intézményeinek engedelmesen összetákolt indoklásain, vannak megjósolható kísérletek arra, hogy kormányzati és jogi eszközöket használjanak az állati élelmiszer komplexum védelmére, bármilyen kérdőre vonással szemben. A befolyásos hús, tejtermék és tojás érdekcsoportok követelésére az USA sok állama már elfogadott „élelmiszer becsmérlési” törvényeket, amelyek ténylegesen megtiltják és büntetik az élelmiszerek nyilvános kritizálását! A legerősebb állattartással rendelkező államok olyan törvényeket is igyekeznek elfogadtatni, amelyek bűntetté nyilvánítanák az ágazat és a tulajdonosok engedélye nélkül a farmokon, tehenészeteken, állattartó telepeken, halászati létesítményeken és vágóhidakon belül készített fotókat és videókat. Nyilván sok rejtegetnivaló van, és a tény, hogy állítólag nyitott társadalomban élünk, komoly fenyegetés azon erők számára, amelyek folytatnák mindenevő életmódunkat és elfojtanának minden megvitatást, megkérdőjelezést és megértést ennek következményeiről. Olyan törvényt is elfogadtatnak, ami illegálissá teszi, hogy emberek nyilvánosan élelmiszerről beszéljenek, kivéve, ha ők okleveles dietetikusok! Columbusban például az Ohio-i Dietetikusok Tanácsának állami felügyelője nemrég értesített egy oktatót, hogy nem vetítheti le nyilvánosan a Diet for a New America című videót, mert „ezt a dietetika gyakorlásaként lehetne értelmezni, hiszen a film megtekintésének hatására esetleg az emberek megváltoztathatják életmódjukat.” (7)
Az ilyen erőszakos módszerek mellett felbukkannak finomabb megközelítések. Az Országos Táplálkozási Rendellenesség Szövetség (NEDA) most számon tart egy újfajta táplálkozási rendellenességet, amit “orthorexia nervosa” néven említ:
Orthorexia Nervosa. Bár klinikailag nem tekintik táplálkozási rendellenességnek, egyes egészségügyi szakemberek arra a meggyőződésre jutottak, hogy a megfelelő étel fogyasztásának patológiás komplexusa és a „helyes étkezés” megszállottsága végső soron kezelést igénylő állapotnak tekinthető. (8)
A mentális egészségügy szakértői nyilván pszichológiailag egészségesnek és normálisnak fognak tekinteni bárkit, aki kételyek nélkül eszi a kegyetlen és mérgező standard amerikai étrend (SAD) gyorséttermi burgerjeit és hot dogjait, míg azokra, akik ezt elutasítják, úgy tekinthetnek, mint akiknek „patológiás komplexusuk van a megfelelő étel fogyasztásáról”, „a helyes étkezés megszállottjai”, és netán bizonyos „kezelésre” kötelezhetők. Nehéz túlbecsülni, hogy mennyire felforgató hatású a növényi alapú étrendre váltás az elnyomás és kirekesztés fennálló mentalitására nézve, és hogy kultúránk meddig hajlandó elmenni, hogy akadályozza és elfojtsa meghatározó szertartásának nyílt megvitatását és megkérdőjelezését!
Bár könnyű elbátortalanodni az óriási kulturális tehetetlenség láttán, ami az állati ételek további fogyasztásának szokását hajtja, hasznos a felismerés, hogy ez magában hordozza saját pusztulásának magvait. Abban a tempóban, ahogy bolygónk ökoszisztémáit és erőforrásait – és saját értelmünket és intelligenciánkat – pusztítja, ez nem maradhat fenn sokáig. Könnyen lehet, hogy ezek bizonyulnak az utolsó napoknak, amikor az ember megeszi az állatokat.
Ahhoz, hogy a mindenevés kulturális kábulatából felébredjünk, csak arra kell emlékeznünk, kik vagyunk. Sem a lelki, sem a testi alkatunk nincs meg a zsákmányszerzéshez és gyilkoláshoz, de a napi ételeink miatt kulturálisan belénk nevelt mentalitásnak köszönhetően úgy táplálkozunk, mint a ragadozók. Érzéketlenné, kirekesztővé és anyagiassá válunk, és elfelejtjük, hogy mi lényegében térben és időben megjelenő tudatosság vagyunk. Tudatosságként mi örökkévalók, szabadok és jóságosak vagyunk. Össze vagyunk kötve a tudatosság minden más megnyilvánulásával, és egy mély szinten mind egyesültek vagyunk, mert osztozunk ugyanabban a származásban. Ez a származás a végtelen intelligencia és tudatosság, ami érzékelhető valóságként szétterjed és megnyilvánul. Az általunk bántalmazott állatok felszabadításához magunkat kell kiszabadítanunk az alapvető különállóság illúziójából, kívül tanítva és segítve egymást, belül pedig felfedezve igazi természetünket.
Átvitt értelemben mind az élet filmjének szereplői vagyunk a Földön, és miközben úgy tűnik, hogy mi vagyunk a vásznon megjelenő képek, mélyebb szinten közös örökségen osztozunk – mi vagyunk mind az összes fény is, ami a filmet lehetővé teszi. Ez a fény tudatosság, és ez az alaptermészetünk, ami egy végtelen és felfoghatatlan forrásból árad. Ha megpillantjuk ezt az alaptermészetet, amiben minden lénnyel osztozunk, az nemcsak vágyunkat erősíti, hogy enyhítsünk az ő szenvedésükön, hanem képességünket is fokozza, hogy ezt hatékonyan tegyük. Mélyen gyógyító hatású, ha az áldozatokat és elkövetőket nem csupán ezekben a szerepekben látjuk, hanem spirituális tökéletességükben és teljességükben is. Látjuk, hogy nincsenek ellenségek – nincsenek lényegüket tekintve gonosz emberek, vagy teljesen reménytelenek, vagy pusztító helyzetek. Inkább lehetőségek vannak, hogy fejlődjünk, tanuljunk, szolgáljunk és együtt dolgozzunk a tudatosság emeléséért, és könyörületet és megértést hozzunk a fájdalmas és igazságtalan helyzetekbe, melyeket önmagunk körül láthatunk kibontakozni. Felismerve, hogy mind alapvető kapcsolatban állunk, a legnagyobb áldás, amit másoknak adhatunk, állatoknak és embereknek egyaránt, az az, hogy látjuk szépségüket, ártatlanságukat, egyenességüket, és azt szólítjuk meg bennük.
A világ, amit látunk, gondolataink és látásmódunk terméke. Alaposan megnézve az állati eredetű ételt a tányérunkon, óriási szenvedést, bántalmazó kezeket és megkeményedett szíveket látunk. Még alaposabban megnézve látjuk, hogy ezeket a kezeket és szíveket magukat is bántalmazták és megsértették, de vágynak arra, hogy vigaszt és szeretetet kapjanak és nyújtsanak. Látva azt, hogy a bántalmazókat mindig őket magukat bántalmazták, igyekszünk kevésbé ítélni és inkább megérteni, és védeni a kiszolgáltatottakat a bántalmazástól. Sebeinket gyógyítva és az állati ételek fogyasztását abbahagyva képesek leszünk jobban hozzájárulni kultúránk gyógyulásához. Látjuk, hogy kevésbé kell az ítélkezés és büntetés kezeinek lennünk – hiszen a szándékosan okozott fájdalmat elkerülhetetlenül megkapjuk újra az idő teljességében – hanem inkább az irgalom, segítség és gyógyítás kezeinek kell lennünk.
Ahogy felismerjük összekötöttségünket minden élőlénnyel, célunk természetesen az lesz, hogy segítsünk és áldjunk másokat, és ez olyan szerep, amit kiégés vagy düh nélkül tudunk folytatni. A borzalmas szenvedés, amit látunk, biztosan zavarhat és felháboríthat minket, de ez a felháborodottság inkább könyörületté és kreativitássá változik a düh, kétségbeesés és bosszúvágy helyett. Nem könnyű felülemelkedni a dühön és kétségbeesésen, és még nyitva tartani a szívünket a kegyetlenség, közöny és szenvedés óceánja iránt ezen a Földön. Ez a bölcsesség és könyörület gyakorlását igényli – a belső csendes nyitottságot, ami összeköt minket lényünk örök igazságával, és mások szolgálatának és segítésének külső tettét is, ami értelmet ad életünknek. A béke, kedvesség, öröm és egység belső erőterének létrehozásával hozzájárulunk a könyörület bolygószintű erőterének épüléséhez, ami ezt a tudatosságot tükrözi. (9)
Állhatatos kitartással a lét igazsága mellett, tudva, hogy a könyörület ellenállhatatlan, és rajtunk és sok más emberen keresztül körülveszi a Földet, és ezt a tudást naponta megélve és másokkal megosztva létrehozzuk a kedvesség erőterét és elvetjük a kulturális átalakulás magjait. Nincsenek ellenségek, mert mind kapcsolatban állunk. Az állatok és emberek közti spirituális kapcsolat annak megértéséből nő ki, hogy mi mind az örök jóságos tudatosság kifejeződései vagyunk, és ahogy elismerjük ezt a kapcsolatot és ezzel harmóniában élünk, úgy életünk a könyörület és gyógyulás imájává válik. Lényeges a pozitív megközelítés, mert az mozgósítja spirituális erőforrásainkat, lelkesedést generál, és több örömöt és szeretetet hoz világunkba.
Ugyanúgy, ahogy a hullámok az óceán megnyilvánulásai és attól elválaszthatatlanok, mi vagyunk a fény is, ami a filmet lehetővé teszi, és a képek is a fény által megvilágított vásznon – mindegyikünk egyedi és hangjával, szenvedélyével, szellemével járul hozzá a kibontakozó történethez. Ezt megértve élhetünk úgy, hogy a szükséges és helyes sürgősség érzésével segítsünk és áldjunk másokat, és egyben a tágasság érzésével is, ami nem vádol másokat és nem küzd velük. A szemrehányás és küzdelem csak ellenállást gerjeszt, és megerősíti a különállóság illúzióját. Emberi spirituális fejlődésünk egy felhívás, hogy szabadítsuk fel magunkat és az állatokat, akiket rabságban tartunk. Ez az ok és okozat egységének felismerésén alapul: bármilyen magot vetünk el tudatosságunkban, azt fogjuk learatni életünkben. Az ősi tanítás ma is igaz: „A gyűlöletet nem gyűlölet, hanem szeretet oltja ki. Ez az örök törvény.” (10) Végül, ahogy Mahatma Gandhi hangsúlyozta, nekünk kell annak a változásnak lennünk, amit látni akarunk a világban.
1991 egyik augusztusi éjszakáján, magasan az Olimpic hegységben Washington nyugati részén egy látszólag végtelen és meredek szerpentin ösvényen kapaszkodtam felfelé, próbáltam visszajutni az ösvény elején leparkolt kis teherautómhoz. Túl messzire mentem, hogy eljussak egy magashegyi tóhoz, és most a meredek terepen sok kilométert megtéve visszafelé étel és víz nélkül fizikailag úgy kimerültem, mint még életemben soha. Minden lépés óriási erőfeszítésbe került, és a gyenge holdfényben erőért és energiáért imádkoztam, hogy folytassam a fárasztó mászást vissza fel a hegygerinc tetejéig. Szinte teljesen kimerülten arra gondoltam, lehet, hogy a hideg, csupasz lejtőn kell éjszakáznom, amikor éreztem, hogy van valaki mellettem. A kísérteties fényben vánszorogva, minden lépésnél összes erőmmel vonszolva a lábaimat jobbra néztem, és csak négy-öt méterre egy fenséges jávorszarvast láttam, ahogy lassan mellettem ment. Abban a kissé szürreális mentális állapotban, amiben már voltam a kimerültségtől és attól, hogy egyedül voltam a hegyen a holdfényben, ez valahogy nem volt meglepő. Néhány percig együtt folytattuk, és csupán az, hogy ez az erős állat olyan közel ment mellettem, óriási lökést adott nekem. Menet közben mentálisan megköszöntem neki, hogy törődik velem és segít nekem, és a rokonság mély érzését éltem át, a kifejezés szokásos koncepcióján túl. Alapvető tényként éreztem abszolút rokonságunkat. Míg ő mellettem volt, természetesen éreztem, hogy energiám fokozódik, és hamarosan képes voltam gyorsabban és magabiztosabban haladni. Kis idő múlva a jávorszarvas megszaporázta lépteit, elhaladt keresztben előttem és eltűnt az éjszakában. Újabb tíz percen belül felértem a hegygerincre, és le tudtam ereszkedni a parkolóba.
Bár borzalmasan szomjas és éhes voltam, és kis teherautóm tele volt élelmiszerrel és innivalóval, vártam és csendben köszönetet mondtam a jávorszarvasnak és az univerzum jóságos misztériumának. Szívem megtelt hálával a szeretet és könyörület elsöprő erejű jelenléte miatt, amiről éreztem, hogy a jávorszarvason keresztül rám ragyog. Láttam, hogy nem kell gondolatokkal vagy szavakkal köszönetet mondanom a jávorszarvasnak, testvéremnek, mert ő megértette kapcsolatunkat. Bármilyen köszönet, amit adhatnék neki, az csak a tetteim révén lenne lehetséges, ahogy védem őt és összes testvéremet ezen a Földön, szent kifejeződéseit annak a végtelen szeretetnek, ami azon az estén rám mosolygott a szarvas, a csillagok, a hold, és az éjszakai hegyi levegő által.
A szarvas megtanított, hogy minden nap szakítsak időt arra, hogy hálás legyek, érezzem kapcsolatomat a nagy Rejtéllyel, és kinyissam az öröm és béke belső forrásait. A kegyetlenség, bántalmazás és közöny legerősebb ellenszerei nem a düh és szomorúság, hanem a szeretet, béke, öröm és a nyíltszívű, kreatív lelkesedés az emberi élet eme értékes ajándékáért. Ahogy Thich Nhat Hanh bölcs mondása szerint belső béke nélkül nem járulhatunk hozzá a békemozgalomhoz, ugyanúgy belső szabadság nélkül nem járulhatunk hozzá az állatok felszabadításához, ami az értelmes emberi szabadság lényeges előfeltétele.
Úgy látom, élményem a szarvassal egy a sok áldás közül, amit a vegán lét magával hoz. A veganizmus a béke, rokonság és közösség mély érzését ébreszti fel a természetben, és a harmóniát az összes élettel. Elősegíti a belső gazdagság érzését, ami az évek múltával gazdagodik és mélyül, és a gyengédség és cél érzését. A vegánná válás nem annyira az értelmünkkel hozott döntés, hanem inkább belső érésünk természetes következménye. Bár feltétlenül hasznos értelmünkkel felfogni az állati ételek fogyasztásával járó negatív következmények óriási mandaláját, azt vesszük észre, hogy intuíciónk vesz rá a veganizmusra. Intuitív szívünk kinyílva megnyílik másokkal való kapcsolatunk megértésére, és arra, hogy belefoglalja őket törődésünk szférájába.
Kultúránkban, amit annyira átjár az elnyomás és kirekesztés mentalitása, a veganizmus spirituális áttörést igényel. Ezt az áttörést semmiképp sem erőltethetik mások, de feltétlenül bátoríthatják. Az érési folyamathoz mind hozzájárul, ha a függöny mögött látjuk az állati ételekkel együtt járó borzalmas szenvedést, kérdéseket teszünk fel, elgondolkodunk a spirituális tanításokon, fejlesztjük az intuíció magasabb szintű tudását, és megfigyeljük más vegánok példáját. Ha egyszer tisztán látjuk a veganizmus mögött álló univerzális törvényt vagy alapelvet, spirituális átalakulást élhetünk át, ami a szabadság és boldogság nagyobb lehetőségeit rejti magában. Amint látunk és megértünk, a némák hangjaivá válunk, egy hanggá a gyógyulás és felébredés nagyszerű akkordjában, ami közös tudatosságunkban bontakozik ki.
Örökölt étkezési hagyományaink az erőszak és tagadás mentalitását igénylik, ami csendben magán- és közösségi életünk minden aspektusára kisugárzódik, átitatja intézményeinket, és azokat a válságokat, dilemmákat, egyenlőtlenségeket és gyötrelmeket generálja, amelyeket hiábavalóan próbálunk megérteni és hatékonyan kezelni. Egy új táplálkozási mód, ami nem kiváltságon, árucikké tételen és kizsákmányoláson alapul, nemcsak lehetséges, hanem nélkülözhetetlen és elkerülhetetlen is. Velünk született intelligenciánk kívánja azt.
Dennis Kucinich vegán kongresszusi képviselő mondta egy 2002-es beszédben,
Láttam hihetetlen akadályokat leküzdő embercsoportokat, amint ráeszméltek, hogy az énen túlmutató ügyben vesznek részt, és érzékelték az egységből fakadó feltartóztathatatlan mozgalmat.
Az erőszak nem elkerülhetetlen. A háború nem elkerülhetetlen. Az erőszakmentesség és béke elkerülhetetlen. A béke ajándékává változtathatjuk ezt a világot, ami meg fogja erősíteni az univerzális szellem jelenlétét életünkben. Elküldhetjük az ajándékot a jövőbe, ami védeni fogja gyermekeinket a félelemtől, ártalomtól, pusztulástól. (11)
Ahogy szívünk megnyílik a mélyebb megértés felé, könyörületünk köre természetesen kiterjed, és spontánul elkezd tartalmazni egyre több „mást” – nemcsak saját törzsünket, felekezetünket, nemzetünket vagy rasszunkat, hanem minden emberi lényt, és nemcsak embereket, hanem más emlősöket, madarakat, halakat, erdőket, és az élő, lüktető teremtés egész, gyönyörűen átszőtt kárpitját. Minden lényt. Mindannyiunkat.
Amikor ezután vonzódunk a növényi alapú étkezés felé, az egyáltalán nem korlátozás számunkra; inkább belső látásunk harmonikus beteljesülése. Először azt gondoljuk, ez egy opció, amit választhatunk, de idővel rájövünk, hogy ez egyáltalán nem opció, hanem annak az igazságnak a kifejeződése, amik vagyunk. Ez nem erkölcs, amit kívülről kell felügyelnünk, hanem spontánul kifejeződő, saját ragyogó szeretetünk, mind önmagunk, mind a világ számára. A gondoskodás ezen a Földön születik, és rajtunk keresztül, általunk él, és ez nem olyasmi, amit magunknak tulajdoníthatunk. Egyáltalán nem lehetünk rá büszkék. A tartózkodás az állatok megevésétől és használatától annak a látásmódnak a természetes következménye, ami már nincs láncra verve a szűk látókörű önérdek sötét és merev börtönében. Kívülről ez „veganizmusnak” tűnhet, és hívhatják annak, de ez egyszerűen tudatosság, és összekötöttségünk érzésének kifejeződése. Természetesen megnyilvánul befogadókészségként és törődésként. Ez nem nagy ügy, mert ez eredeti természetünk normális működése, ami szomszédainkra tekintve ezen a Földön tévedhetetlenül lényeket lát tárgyak helyett.
Legmélyebb bocsánatkérésünkkel tartozunk az állatoknak. Védtelenül és visszavágásra képtelenül óriási gyötrelmeket szenvedtek el uralmunk alatt, amit legtöbben soha nem láttunk, és nem ismertünk el. Most jobban tudva jobban cselekedhetünk, és jobban cselekedve jobban élhetünk, és az állatoknak, gyermekeinknek és önmagunknak valódi okot adhatunk a reményre és ünneplésre.
- Csak hogy párat említsünk: Weber, Durkheim, Veblen, Mumford, Riesman, Fromm, Wirth, Marcuse, és Bellah a szociológia és társadalomelmélet terén, James, Freud, Adler, Reich, Jung, Maslow, Skinner, Sheldon, Rogers, és Allport a pszichológiában, Heidegger, Husserl, Sartre, Whitehead, Camus, Buber, Wittgenstein, Popper, Kuhn, Polanyi, Gebser, és Jaspers a filozófiában, Bateson, Churchman, Varela, Mitroff, Fuller, és Prigogine a rendszerelméletben, és még sokan mások.
- E kortárs radikális hírességek közé tartozik Noam Chomsky, Mary Daly, Helen Caldicott, Daniel Berrigan, David Icke, Michael Parenti, Howard Zinn, E.F. Schumacher, Theodore Roszak, Jim Hightower, és Adrienne Rich. Csak páran azok közül, akik napjainkban a holisztikus egészségről, spiritualitásról és békéről írnak: Matthew Fox, John Shelby Spong, Ken Wilber, Jean Houston, Gary Zukav, Andrew Harvey, Eckhart Tolle, Deepak Chopra, Pema Chödrön, Andrew Cohen, Ram Dass, Joan Borysenko, Wayne Dyer, Stanislav Grof, George Leonard, Neale Donald Walsh, Larry Dossey, Caroline Myss, Dan Millman, David Hawkins, Marianne Williamson, Robert Johnson, Sam Keen, James Twyman, és Peter Russell.
- Jim Mason, An Unnatural Order: Why We Are Destroying the Planet and Each Other (New York: Continuum, 1993), 143. o.
- uo., 138. o.
- uo., 142–143. o.
- Merriam-Webster’s Collegiate Dictionary, Tenth Edition (Springfield, MA: Merriam-Webster, 1996), 308. o.
- Cynthia Eller, The Myth of Matriarchal Prehistory: Why an Invented Past Won’t Give Women a Future (Boston: Beacon Press, 2000), 41. o.
- Riane Eisler, The Chalice and the Blade: Our History, Our Future (New York: HarperCollins, 1987), 44. o.
- Riane Eisler, Sacred Pleasure: Sex, Myth, and the Politics of the Body (New York: HarperCollins, 1995), 92. o.
- uo., 95–96. o.
- uo., 96. o.
- Mason, 140. o.
- uo.
- uo., 146. o.
- Cappeller szanszkrit-angol szótár: f. gavyaa. vágy tehenekre, csata heve; lásd még Monier Williams: goSu + gam=>, ütközetre készülni [teheneket hódítani] RV. ii, 25, 4; v, 45, 9; viii, 71, 5; a szerző levelezéséből Claude Setzer, Ph.D.-vel.
- Mason, 137. o.
- Leonardo da Vinci, Notes, idézet innen: Andrea Wiebers és David Wiebers, Souls Like Ourselves (Rochester, MN: Sojourn Press, 2000), 62. o.
- Joanne Stepaniak, Being Vegan (Los Angeles: Lowell House, 2000), 3. o.
- Lásd például John Bradshaw, Bradshaw on: The Family (Deerfield Beach, FL: Health Communications, 1988, 1996).
- Charles Fillmore, “Vegetarianism,” Unity Magazine, June 1915.
- Charles Fillmore, “The Vegetarian,” Unity Magazine, May 1920.
- Charles Fillmore, “The Unity Vegetarian Inn” (Unity Village, MO).
- Keith Akers, The Lost Religion of Jesus (New York: Lantern Books, 2000), 157. o.
- Gregory Bateson, Mind and Nature (New York: Bantam, 1979), p. 12.
- Az állatok intelligenciájának megmagyarázatlan dimenzióiról lásd: Rupert Sheldrake, Dogs That Know When Their Owners Are Coming Home and Other Unexplained Powers of Animals (New York: Three Rivers Press, 1999); Rupert Sheldrake, Seven Experiments That Would Change the World (New York: Inner Traditions, 2002); továbbá Jean Houston, Mystical Dogs: Animals as Guides to Our Inner Life (Makawao, HI: Inner Ocean Publishing, 2002). Ez csak néhány a témával foglalkozó könyvek közül.
- Dan Kindlon és Michael Thompson, Raising Cain: Protecting the Emotional Life of Boys (New York: Ballantine, 1999), 174. o.
- Rainforest Alliance Newsletter, September 2001, 1. o.
- Greg Critser, Fat Land (New York: Houghton Mifflin, 2003), 171. o.
- Ronald Goodman, Circumcision: The Hidden Trauma (Boston: Vanguard Publications, 1997).
- Paul M. Fleiss, “Protect Your Uncircumcised Son: Expert Medical Advice for Parents,” Mothering, November–December 2000, 44. o.
- John Robbins, The Food Revolution: How Your Diet Can Save Your Life and the World (Berkeley: Conari Press, 2001), 48. o.
- John Robbins, Diet for a New America (Walpole, NH: StillPoint, 1987), 330. o.
- Például az USA-ban az egyik legmagasabb az állati termékek egy főre jutó fogyasztása a Földön, és itt a legmagasabb a bebörtönzöttek aránya is. Míg a világ népességének csak négy százalékát adja, az USA-ban él a Föld börtönlakóinak huszonöt százaléka. Ugyanabban az országban raboskodik a legtöbb állat, ahol a legtöbb ember.
- Amnesty International, Torture Worldwide: An Affront to Human Dignity (New York: Amnesty International, 2000), 2. o. Lásd még www.amnestyusa.org.
- uo. 112-113. o.
- Jim Mason, “Inside a Turkey Breeding Factory: Of Rape and Pillage,” Farm Sanctuary News, Fall 1997, 5–7. o.
- U.S. Bureau of Justice Statistics, Criminal Victimization, 2003 (Washington DC: September 2004). Lásd R.A.I.N.N. (Rape, Abuse, & Incest National Network), www.rainn.org/statistics.html. 2003-ban a nemi erőszaknak és szexuális támadásnak 198500 áldozata volt (nagyjából két percenként egy), a befejezett nemi erőszaknak pedig 87500 áldozata (hat percenként egy).
- Michael Greger, “SARS: Another Deadly Virus from the Meat Industry,” VegNews May–June, 2003, p. 10.
- Joseph Mercola és Rachael Droege, “Why Junk Food Is so Tempting, and How to Beat Your Temptation,” Mercola-com e-newsletter, Issue 516, March 17, 2004.
- Neal Barnard, Turn Off the Fat Genes (New York: Three Rivers Press, 2001), 108. o.
- Neal Barnard, “Breaking the Food Seduction,” in Good Medicine from the Physicians Committee for Responsible Medicine, Summer 2003, 10–12. o.
- Russell Blaylock, M.D. szerint például a gyorsétterem láncok nagy mennyiségű MSG-t (nátrium-glutamátot), egy mérgező és addiktív mesterséges ízfokozót adnak a húsételeikhez. Lásd Russell Blaylock, Excitotoxins: The Taste that Kills (Santa Fe, NM: Health Press).
- Lásd például Carol Simontacchi, The CrazyMakers: How the Food Industry is Destroying our Brains and Harming Our Children (New York: Putnam, 2000), 99. oldal: „Az MSG és más ízfokozók az ételnek a természetesnél jobb, „jónál is jobb” ízt adnak, eltompítva az igazi ételek természetes ízeinek ízérzékelését. Ezzel szemben az igazi ételek ízetlennek tűnnek, ami a gyerekeket arra készteti, hogy a természetes ételeket állandó jelleggel ne szeressék.”
- John McDougall, “Vegan Diet Damages Baby’s Brain—Sensationalism!” VegNews March–April 2003, 10. o.
- E. A. Hooton, Man’s Poor Relations (Garden City, NY: Doubleday, 1940), 412. o.
- A húsevő állatoknak több mint háromszor annyi magnézium-foszfát van a fogukban, mint nekünk, hogy keményebbé tegye őket: „Az emberi fog általában 1,5% magnézium-foszfátot tartalmaz, míg a húsevők fogában közel 5% a magnézium-foszfát.” Vasu Murti, They Shall Not Hurt or Destroy: Animal Rights and Vegetarianism in the Western Religious Traditions (Cleveland: Vegetarian Advocates Press, 2003), 122. o.
- A húsevők emésztőrendszerének hossza a testük hosszának háromszorosa, míg a gyümölcsevőknek tekintett főemlősök emésztőrendszerének hossza testhosszuknak tizenkétszerese. A növényevők, mint például a kérődzők emésztőrendszere nagyjából a testhosszuknak harmincszorosa. Lásd uo., 121–122. o.
- Robert O. Young és Shelley R. Young, The pH Miracle (New York: Warner, 2002).
- John McDougall, “Need Potassium? Take Vegetables, Not Pills,” McDougall Newsletter, April 2004.
- Riane Eisler, Sacred Pleasure: Sex, Myth, and the Politics of the Body (New York: HarperCollins, 1995), 38. o.
- National Academy of Sciences Institute of Medicine Dietary Reference Intakes for Energy, Carbohydrate, Fiber, Fat, Fatty Acids, Cholesterol, Protein, and Amino Acids (Macronutrients) (2002), idézve itt: Michael Greger, Carbophobia (New York: Lantern, 2005, p. 83). Dr. Greger így folytatja, „A transz zsírokat elítélő jelentésükben nem is tudnak a fogyasztásra elfogadható napi felső határértéket megadni, mert ’a transz zsírsav fogyasztás bármilyen fokozatos növelése növeli a szívkoszorúér betegség kockázatát.’”
- Neil Barnard írja a Turn off the Fat Genes (New York: Harmony, 2001, 132. o.) című könyvében: „Félretették a régi nézetet, miszerint a különböző növényi ételeket gondosan kombinálni, vagy ’komplementálni” kell a megfelelő fehérje felvételhez. Az USA kormánya és az Amerikaiv Dietetikai Társaság is azt vallja, hogy amíg az étrended a növényi ételek normális változatosságát tartalmazza, könnyen fogsz elég fehérjéhez jutni, bármilyen speciális kombinálás nélkül is.”
- V. Messina és K. Burke, “Position of the American Dietetic Association: Vegetarian Diets,” Journal of the American Dietetic Association, 97, 1997, pp. 1317–1321.
- Colin Campbell, interjú, 1994, idézet itt: Andrea Wiebers és David Wiebers, Souls Like Ourselves (Rochester, MN: Sojourn Press, 2000), 51. o.
- John Robbins, Diet For A New America, 172–173. o.
- uo., 177. o.
- Andrew Weil, Spontaneous Healing (New York: Random House, 1995), 145–147. o.
- Andrew Weil, Eight Weeks to Optimum Health (New York: Random House, 1997), 70. o.
- Young és Young, The pH Miracle, 23. o.
- Greg Lawson, “The Broccoli Link,” Animal Rights Online newsletter, June 5, 2003; lásd továbbá http://biology.berkeley.edu/crl/index.shtml.
- R. Mazess, “Bone Mineral Content of North Alaskan Eskimos,” Journal of Clinical Nutrition, 27:916, 1974.
- John McDougall, McDougall’s Medicine (Piscataway, NJ: New Century Publishers, 1985), 67. o.
- Jó áttekintés található az állati ételek fogyasztása és a betegségek közti kapcsolatról itt: John Robbins, The Food Revolution, Part 1, 11–150. o.
- “A Diet Rich in Profit,” Adbusters Journal, November–December 2002.
- 22.További részletekért lásd: Felicia Drury Kliment, The Acid Alkaline Balance Diet (New York: Contemporary Books, 2002).
- J. T. Dwyer, L. G. Miller, N. L. Arduino, et al. “Mental Age and I.Q. of Predominately Vegetarian Children.” Journal of the American Dietetic Association, 76, 1980, 142–147. o. Ebben a vizsgálatban a pediátriai fejlettségtesztek azt mutatták, hogy a vegetáriánus gyerekek agyának fejlődése normálin. Valójában a gyerekek mentális kora több mint egy évvel a kronológiai koruk előtt járt, és az IQ-juk átlaga jóval az átlag felett volt (átlagos értéke 116 volt).
- Plutarch, “On Eating Flesh,” Moralia, William Watson Goodwin, ed. (London: S. Low, Son, and Marston, 1870), Vol. 5, Tract 1.
- Greg Critser, Fat Land (New York: Houghton Mifflin, 2003), 170. o.
- “A Diet Rich in Profit,” Adbusters Journal, November–December 2002.
- Neal Barnard, Turn off the Fat Genes, 134. o.
- U.S. Department of Agriculture, “A Comparison of Low-Carbohydrate vs. High- Carbohydrate Diets,” idézet innen: Eve Hightower, “Pasta Preferred,” E Magazine, January–February 2003, 42. o.
- Andrew Weil, Spontaneous Healing (New York: Random House, 1995), 145–147. o.
- Sheldon Rampton and John Stauber, Mad Cow U.S.A: Could the Nightmare Happen Here? (Monroe, ME: Common Courage Press, 1997), 39–51, 210–218. o.
- Nicholas Fox, Spoiled: The Dangerous Truth About a Food Chain Gone Haywire (New York: Basic Books, 1997), 178–179. o.
- 45 Days: The Life and Death of a Broiler Chicken, Compassion Over Killing, Washington, DC, DVD, 2004.
- “Factsheet—January 2000,” National Cattlemen’s Beef Association.
- Gail Eisnitz, Slaughterhouse: The Shocking Story of Greed, Neglect, and Inhumane Treatment Inside the U.S. Meat Industry (Amherst, NY: Prometheus Books, 1997), 219. o.
- uo., 175. o.
- uo., 177. o.
- Julie Vorman, “US Groups Seek Food Safety Warning Label on Meat,” Reuters News Service, January 13, 2000.
- “Microbiologists Battle E. Coli,” Meat Industry Insights, October 26, 1999.
- Eisnitz, 174–175. o
- uo., 173. o.
- uo., 183. o.
- uo., 167. o.
- uo., 168. o.
- uo., 287. o.
- John McDougall, “Diet and Diabetes: The Meat of the Matter,” EarthSave Magazine, November 2002, 4. o.
- uo., 22. o.
- Dean Ornish, Eat More, Weigh Less, (New York: HarperCollins, 1993).
- Különböző egészségügyi és gyógyászati esetekben a placebo hatás tanulságos és elgondolkodtató bemutatásáért lásd: Andrew Weil, Health and Healing, 199–274 o. Továbbá Lolette Kuby, Faith and the Placebo Effect (Novato, CA: Origin Press, 2001).
- Jeffrey Hildner, “Destination: Healing,” The Christian Science Journal, November 2003, 6–7. o.
- “Subway: The New King of Fast Food,” Organic Consumers Association, July 2004. Lásd www.organicconsumers.org/corp/subway071504.cfm.
- Weil, Eight Weeks to Optimum Health, 104. o.
- Brenda Davis and Vesanto Melina, Becoming Vegan (Summertown, TN: Book Publishing Company, 2000).
- World Health Organization Technical Report Series 916. Diet, Nutrition and the Prevention of Chronic Diseases (Geneva, 2003).
- European Journal of Clinical Nutrition, 57, August 2003, 947. o. Továbbá USDA, Food and Nutrient Intakes by Individuals in the United States, by Region, 1994–1996. Idézet innen: Michael Greger, “Latest in Human Nutrition,” Dr. Michael Greger’s Monthly Newsletter, September 2003. (www.drgreger.org/septem- ber2003.html).
- Howard Lyman a Mad Cowboy (New York: Scribner, 1998, p. 126) című könyvében rámutat, hogy nemcsak óriási mennyiségű, peszticiddel teli gabona kell az általunk fogyasztott állati ételek előállításához, hanem ezen túl „...bármennyire is lazák a kormányzati korlátozások az emberi fogyasztásra szánt termények peszticid használatáról, ezek nem vonatkoznak az állatoknak szánt terményekre. A levegőbe permetezett és földre hulló agrokémiai mérgek oroszlánrésze a hústermelést szolgálja.”
- Howard Lyman, a Mad Cowboy szerzője időnként ezt a metaforát említi nyilvános előadásaiban.
- Farley Mowat, Sea of Slaughter (New York: Atlantic Monthly Press, 1984), 404. o.
- Minority Staff of the U.S. Senate Committee on Agriculture, Nutrition, and Forestry, “Animal Waste Pollution in America: An Emerging National Problem,” December 1997.
- Michael Satchel, “The Cell from Hell,” U.S. News and World Report, July 28, 1997, 26–28. o.
- Tim Beardsley, “Death in the Deep: ‘Dead Zone’ in the Gulf of Mexico Challenges Regulators,” Scientific American, November 1997, 17–18. o.
- Lewis Regenstein, How to Survive in America the Poisoned (New York: Acropolis, 1982), 103. o.
- K. Noren, “Levels of organochloride contaminants in human milk in relation to the dietary habits of the mothers,” Acta Paediatrica Scandinavica, 72(6), November 1983, 811–816. o.
- Michael Klaper, Vegan Nutrition: Pure and Simple (Paia, HI: Gentle World, 1998), 26–27. o. A könyvnek ezt a bekezdését Dr. Klaper kissé módosította és frissítette a szerzővel folytatott levelezésében, 2004 februárjában.
- Brenda Davis and Vesanto Melina, Becoming Vegan (Summertown, TN: Book Publishing Company, 2000), 60–76. o.
- Office of Pollution Prevention and Toxics, EPA, “Management of Polychlorinated Biphenyls in the United States” (Washington, DC: Government Printing Office, 1997).
- A világ halászatának áttekintéséért lásd: www.fao.org/docrep/005/y7300e/y7300e00.htm .
- Christie Aschwanden, “Is Salmon Good for You?” Alternative Medicine, June 2005, 71. o. Lásd továbbá: www.fishinghurts.com.
- A canthaxanthant, a Hoffman-LaRoche gyógyszeripari óriás által forgalmazott rózsaszínű lazac pigmentet kapcsolatba hozták retinakárosodással, bár használata még megengedett a kereskedelmi aquakultúrás iparágban. A tojáságazatban a tyúkoknak is adják, hogy a tojásuk sárgája sárgább legyen. Lásd “Fish Farms Become Feedlots of the Sea,” Los Angeles Times, December 9, 2002.
- “Fishy Business” New Internationalist, July 2000, 11. o.
- Ann P. McGinn, “Blue Revolution—The Promises and Pitfalls of Fish Farming,” WorldWatch, March/April 1988, 10. o.
- Cornelia Dean, “Fish Farms Tied in Study to Imperiling Wild Salmon,” New York Times, March 30, 2005; lásd még “The Fish Business,” Animal Aid (U.K.) at www.animalaid.org.uk.
- Mowat, 167. o.
- S. Holt, “The Food Resources of the Ocean,” Scientific American, 22, 1969, 178–94. o.
- Lásd www.fishinghurts.com/HealthConcerns.asp.
- “America’s Fish: Fair or Foul?” Consumer Reports, February 2001.
- Lásd www.fishinghurts.com/EnvironmentalConcerns.asp.
- Lásd www.environmentaldefense.org/seafood/oceansinperil.cfm.
- Paul Watson, “Consider the Fishes,” VegNews, March–April 2003, 27. o.
- uo.
- Paul Watson, Sea Shepherd Log 58, 2002, 20. o.
- uo.
- uo., 10. o.
- uo.
- Rod Fujita, Heal the Ocean: Solutions for Saving Our Seas (Gabriola Island, BC: New Society Publishers, 2003), 125. o.
- Barry Kent MacKay, “Catch and Release,” Animal Issues, Spring 2003, 20. o.
- Richard H. Schwartz, “Troubled Waters: The Case Against Eating Fish,” Vegetarian Voice, Spring 2004, 7. o.
- uo., 22–23. o.
- Joan Dunayer, Animal Equality (Derwood, MD: Ryce Publishing, 2001), 69. o.
- Barry Kent MacKay, 20. o.
- BBC News, “Scientists Highlight Fish ‘Intelligence,’ ” reprinted in Animal Rights Online, September 7, 2003. Lásd http://news.bbc.co.uk/1/hi/england/west_york- shire/3189941.stm.
- uo.
- Idézet innen: Dawn Carr, “They Die Slowly . . .” PETA’s Animal Times, Summer 2003, 9. o.
- Paul Watson és Joseph Connelly, “The VN Interview: Captain Paul Watson,” VegNews, March–April 2003, 25. o.
- Karen Davis, Prisoned Chickens, Poisoned Eggs: An Inside Look at the Modern Poultry Industry (Summertown, TN: Book Publishing, 1996), 50. o.
- Mary Baker Eddy, Science and Health with Key to the Scriptures (Boston: The First Church of Christ, Scientist, 1903), 449. o.
- Thomas Lynn Rodgers – aki negyven éven át volt tehenész farmer – felvett és leírt interjúja 1997-ben Salt Lake City-ben.
- Jim Mason and Peter Singer, Animal Factories (New York: Harmony Books, 1990), 92. o.
- Lásd www.organicconsumers.org/monlink.html.
- Rodgers interjú.
- Mason és Singer, Animal Factories, 129. o.
- Rodgers interjú.
- uo.
- Frank Oski, Don’t Drink Your Milk: Frightening Medical Facts About the World’s Most Overrated Nutrient (Brushtown, NY: Teach Services, 1983), 15–45. o.
- Practical Techniques for Dairy Farmers, 3rd Edition, University of Minnesota, 2000. Lásd http://www.ansci.umn.edu/practical-techniques/book.htm.
- uo.
- Shirley Roenfeldt, “Stop BLV,” Dairy Herd Management, December 1998.
- Journal of Infectious Diseases 161 (1990): 467–472. Idézet innen: Michael Greger, “Latest Meat and Dairy Infection Risks: Have Millions of Americans Been Infected with a Cow Cancer Virus?” Dr. Michael Greger’s Monthly Newsletter, January 2004.
- Rodgers, i. m.
- Mason és Singer, Animal Factories, 14. o.
- Jeramia Trotter, “Hogwashed,” Waterkeeper Magazine, Summer 2004, 23. o. Trotter a cikkben hozzáteszi, „Az több mint 11 millió kg antibiotikum, amit nem a betegségek elleni küzdelemre használnak, szemben azzal a nem egészen másfél millió kg-mal, amit az emberek vesznek be.”
- J. M. Tanner, “Trend Towards Earlier Menarche in London, Oslo, Copenhagen, the Netherlands, and Hungary,” Nature, 243 (1973), pp. 75–76. Idézet innen: Kerrie Saunders, The Vegan Diet as Chronic Disease Prevention (New York: Lantern Books, 2003), 137. o. Saunders ezt írja: „Az Egészségügyi Világszervezet sok éve, világszerte gyűjt adatokat a serdülőkorról. 1840-ben a serdülőkor átlagos kezdőpontja nőknél 17 év volt. Ma ez 12,5 év. A serdülőkor kezdete csökken Angliában, Norvégiában, Dániában és Finnországon is – további olyan országokban, amelyek a ’nyugati’ étrenden élnek.”
- Kagawa, Y., “Impact of Westernization on the Nutrition of Japanese: Changes in Physique, Cancer, Longevity, and Centenarians,” Preventive Medicine, 7 (1978), 205–217. o. Idézet innen: Saunders, The Vegan Diet as Chronic Disease Prevention, 137. o.
- Saunders, The Vegan Diet as Chronic Disease Prevention, 137. o.
- Vicki Griffin, Diane Griffin, és Virgil Hulse, Moooove Over Milk, foreword by Attwood and Campbell (Hot Springs, NC: Let’s Eat!, 1997), vii. o.
- További információért a kórokozók alacsony számáról a gabonafélékben, zöldségekben, gyümölcsökben, pillangósokban és diófélékben, lásd: www.lifesave.org.
- Oski, Don’t Drink Your Milk, 54. o. Az USA Közegészségügyi Hivatala 20000 baktériumot engedélyez a pasztőrözött tejben milliliterenként, ami poharanként 4800000 baktériumot jelent.
- “Milk: Why is the Quality so Low?” Consumer Reports, January 1974, 70. o.
- Oski, Don’t Drink Your Milk, 64–65. o.
- uo., 17–59. o.
- T. Colin Campbell, “New York Times: Reality Check Needed,” www.vegsource.com/articles/campbell_nyt_brody2.htm, November 28, 2000.
- Idézet innen: Griffin, Griffin, and Hulse, Moooove Over Milk, 102. o.
- Davis, Prisoned Chickens, Poisoned Eggs, 54. o.
- uo., 56–64. o.
- USDA NASS, Agricultural Statistics 2001.
- Page Smith és Charles Daniel, The Chicken Book: Being an Inquiry into the Rise and Fall, Use and Abuse, Triumph and Tragedy of Gallus Domesticus (Boston: Little, Brown, 1975), 180, o., idézet innen: Davis, Prisoned Chickens, Poisoned Eggs, 39. o.
- C. David Coats, Old McDonald’s Factory Farm: The Myth of the Traditional Farm and the Shocking Truth about Animal Suffering in Today’s Agribusiness (New York: Continuum, 1989), 93–94. o., idézet innen: Davis, Prisoned Chickens, Poisoned Eggs, 39–40. o.
- További információért a „szabadtartás” módszereiről, lásd: www.upc-online.org/freerange.html.
- Ken Wilber, A Brief History of Everything (Boston: Shambhala, 1966), 4. o.
- D. Olwens, et al. “Circulating Testosterone Levels and Aggression in Adolescent Males: A Causal Analysis,” Psychosomatic Medicine, 50, 1988, 261–272. o.
- Neal Barnard, Eat Right, Live Longer (New York: Crown Books, 1993).
- uo.
- Jianghong Liu, et al., “Early Nutrition and Antisocial Behavior,” American Journal of Psychiatry, November 2004. Lásd www.newstarget.com/006194.html, továbbá www.usc.edu/uscnews/stories/10773.html.
- A Heisenberg határozatlansági elv az 1920-as éveknek azon a felismerésén alapul, hogy a fény a megfigyelő választásától és akaratától függően vagy helyhez nem köthető, folyamatos hullámként, vagy különálló részecskékként jelenik meg. A kis részecskék megfigyelésében van egy eleve meglévő bizonytalanság, mert lehetetlen ugyanakkor, és nagy pontossággal meghatározni egy részecskének (pl. egy elektronnak vagy fotonnak) mind a pozícióját, mind az impulzusát. Magának a megfigyelésnek és mérésnek az aktusa szükségképpen megváltoztatja a részecskehullám természetét. A megfigyelő hatás a kutatóknak azon a felismerésén alapul (nemcsak a „kemény” tudományokban, mint a fizika, hanem az antropológiában és egyéb társadalomtudományokban is), hogy a megfigyelés aktusa szükségképpen hatással van bármire, amit megfigyelnek. A tárgy/alany látszólagos elkülönülése egyre inkább megtévesztőnek tűnik. További információért ezekről a gondolatokról lásd többek közt: Fritjof Capra, The Tao of Physics and The Turning Point; Gary Zukav, The Dancing Wu Li Masters; Ishtak Bentov, Stalking the Wild Pendulum; Fred Alan Wolf, Mind Into Matter; Amit Goswami, The Self-Aware Universe: How Consciousness Creates the Material World.
- Idézet innen: Gregg Braden, “Living in the Mind of God,” Horizons Magazine, February 2003, 9. o.
- Andrew Weil, Health and Healing (New York: Houghton Mifflin, 1998), 199–254. o.
- See J. Alan Boone, Kinship With All Life (New York: HarperCollins, 1954), valamint Rupert Sheldrake korábban említett könyvei.
- Thich Nhat Hanh, Peace Is Every Step (New York: Bantam, 1991), 24. o.
- Thich Nhat Hanh, Anger (New York: Penguin Putnam, 2001), 15–16. o.
- Charles Fillmore, “As to Meat Eating,” Unity Magazine, October 1903.
- Charles Fillmore, “Flesh-Eating Metaphysically Considered,” Unity Magazine, May1910.
- Wendy Melillo, “Doctor’s Group Blasts Milk Ads,” Adweek, May 7, 2001, 8. o.
- “Reverence,” Albert Schweitzer Fellowship Quarterly, Fall 1997, 7. o.
- Shabkar, Food of Bodhisattvas, translated by the Padmakara Translation Group (Boston: Shambhala, 2004), 60. o.
- Lobsang Lhalungpa, tr., The Life of Milarepa (New York: Penguin, 1977), 154. o.
- Idézet innen: Andrew Linzey, Animal Theology (Urbana and Chicago: University of Illinois Press, 1995), 56. o.
- J. R. Hyland, God’s Covenant with Animals: A Biblical Basis for the Humane Treatment of All Creatures (New York: Lantern, 2000), xii. o.
- Misri, idézet innen: Ellen Kei Hua, ed., Meditations of the Masters, citáció Andrea Wiebers and David Wiebers, Souls Like Ourselves (Rochester, MN: Sojourn Press, 2000), 42. o.
- Albert Einstein, 1950-ben írott levél, idézet innen: H. Eves, Mathematical Circles Adieu, 1977.
- Michael Dilbeck, et al., “Consciousness as Field: The Transcendental Meditation and TM-Siddhi Program and Changes in Social Indicators.” The Journal of Mind and Behavior, Winter 1987.
- Lásd Larry Dossey, Healing Words: The Power of Prayer and the Practice of Medicine (New York: Harper, 1994); valamint Reinventing Medicine (New York: HarperCollins, 1999).
- Vandana Shiva interjú, megtalálható itt: A Cow at My Table, produced by Jennifer Abbott, VHS, 1998.
- További információért lásd: www.soaw.org.
- Henryk Skolimowski, “Life, Entropy, and Education,” The American Theosophist, October 1986, 306. o.
- Carolyn Merchant, The Death of Nature (New York: Harper & Row, 1980).
- Lásd például: Rauni Kilde, M.D., “Microchip Implants, Mind Control & Cybernetics,” Spekula, 3rd Quarter 1999. Lásd http://www.mindcontrolforums.com- /implants-kilde.htm. A microchip beültetéseken kívül az USA kormánya fejleszti az impulzusrendszerű energialövedéket (Pulsed Energy Projectile (PEP)) ami „kínzó fájdalmat okoz akár két kilométer távolságból.” Lásd David Hambling, “Maximum Pain Is Aim of New U.S. Weapon,” New Scientist, March 5, 2005. Ezeket az eszközöket kiterjedten tesztelik állatokon.
- David Streitfeld, “First Humans to Receive ID Chips,” Los Angeles Times, May 9, 2002, A-1. o. Lásd továbbá Will Weissert, “Chip Implanted in Mexico Judicial Workers,” Associated Press, July 14, 2004.
- uo.
- “Swine Producer Protein Sources LLP Implements Digital Angel’s PigSMART System for Improved Herd Management and Data Collection,” PR Newswire, June8, 2004.
- Például, Lynn McTaggart, The Field: The Quest for the Secret Force of the Universe (New York: HarperCollins, 2002), 227. o.
- A holisztikus orientációjú tudósok munkájának friss dokumentációját lásd például itt: McTaggart, The Field.
- Steven Rosen, Diet for Transcendence (Badger, CA: Torchlight, 1997), 23. o.
- J. R. Hyland, God’s Covenant with Animals: A Biblical Basis for the Humane Treatment of All Creatures (New York: Lantern Books, 2000).
- Matthew Fox, Original Blessing (New York: Tarcher/Putnam, 1983/2000).
- Joseph Campbell, The Masks of God, Volume 1 (New York: Penguin, 1978), 77. o.
- uo., 129. o.
- Matthew Fox, The Reinvention of Work (New York: Harper, 1994), 128. o.
- Ralph Waldo Emerson, “Fate,” The Conduct of Life, 1860.
- Laura Moretti, “Another Death in the Family,” The Animals’ Voice: Of Animal Rights and Its Defenders, www.animalsvoice.com/PAGES/home.html.
- Gail Eisnitz, Slaughterhouse: The Shocking Story of Greed, Neglect, and Inhumane Treatment Inside the U.S. Meat Industry (Amherst, NY: Prometheus Books, 1997), 271. o.
- John Byrnes, Hog Farm Management, September 1976.
- People for the Ethical Treatment of Animals, North Carolina Pig Farm Investigation, narrated by James Cromwell, VHS, 2002.
- Eisnitz, Slaughterhouse, 75. o.
- A Cow at My Table, produced by Jennifer Abbott, VHS, 1998.
- Joby Warrick, “Modern Meat: A Brutal Harvest. They Die Piece by Piece” Washington Post, April 11, 2001.
- Lance Gompa, a Cornell Egyetem ipar- és munkaügyi professzora, a Human Rights Watch’s beszámolójának fő kutatója: Blood Sweat, and Fear: Workers’ Rights in U.S. Meat and Poultry Plants, January 2005. Lásd továbbá: Steven Greenhouse, “Human Rights Watch Report Condemns U.S. Meat Packing Industry For Violating Basic Human And Worker Rights,” New York Times, January 25, 2005. Gompa szerint, „A veszélyes körülmények olcsóbbak a vállalatoknak – a kormány pedig szinte semmit se tesz.”
- Eisnitz, Slaughterhouse, 172, 174, 271, 274. o.
- uo., 273. o.
- Bár az iparág és a kormány se vezet statisztikát a nem megfelelően elkábított állatok százalékos arányáról, mielőtt levágják, kivéreztetik és vagy megnyúzzák, vagy leforrázzák őket, és mivel nem akarják, hogy bárki más tudjon erről, ezért főleg maguknak a dolgozóknak a vallomásaira kell támaszkodnunk, mint amilyenek például Eisnitz Slaughterhouse című könyvében találhatók. A farmedanimal.net szerint egy németországi vizsgálat azt találta, hogy a csirkék egyharmada nem eléggé elkábított, egyharmada megfelelően elkábított, és egyharmada túlzottan elkábított.
- People for the Ethical Treatment of Animals, Victims of Indulgence, VHS.
- Donald McNeil, “KFC Supplier Accused of Animal Cruelty,” New York Times, July 20, 2004.
- Eisnitz, Slaughterhouse, 92–93. o.
- uo., 87. o.
- Fox, 95. o.
- The Fertilizer Institute, U.S. Fertilizer Statistics, http://www.tfi.org/Statistics/USfertuse2.asp.
- Albert Gore, Introduction to Rachel Carson, Silent Spring (Boston: Houghton Mifflin, 1962, 1994), xix, o., idézet innen: Howard Lyman, Mad Cowboy (New York: Scribner, 1998), 72. o.
- Lee Hitchcox, Long Life Now (Berkeley: Celestial Hearts, 1996), 59. o.
- Ron Eisenberg és Virgil Williams, “Cost of a Meat-based Diet—for Your Body and for the Planet,” The Argus: 4-Bay Area Living, June 2, 2000.
- Robin Hur és David Fields, “Are High-Fat Diets Killing Our Forests?” Vegetarian Times, February 1984; idézet innen: John Robbins, Diet for a New America, 360–361. o. Hur és Fields becslése 100 millió hektár, ami 1 millió négyzetkilométer kiirtott erdőt jelent, és egy hektárt 12 másodpercenként. Becslésüket konzervatívan 21 másodpercenként egy hektárra csökkentve jutunk el a szövegben lévő számokhoz.
- uo.
- Mario Giampietro és David Pimentel, Food, Land, Population and the U.S. Economy, Executive Summary, Carrying Capacity Network, November 1994.
- Eisenberg és Williams, “Cost of a Meat-based Diet.”
- Giampietro és Pimentel, Food, Land, Population and the U.S. Economy.
- William Lagrone, “The Great Plains,” in Another Revolution in US Farming?, Scherz, et al., USDA, ESCS, Agricultural Economic Report No. 441, December 1979, idézet innen: John Robbins, Diet for a New America (Walpole, NH: StillPoint, 1987), 370. o.
- John Robbins, The Food Revolution, 237. o.
- Idézet ugyanonnan, 237. o.
- uo., 266. o.
- További információért a megnövekedett élelmiszertermelés és a népesség növekedése közti kapcsolatról, lásd: Daniel Quinn, “Population: A Systems Approach.” Center for Biotechnology Policy and Ethics, Texas A&M University, reprinted in Quinn, The Story of B (New York: Bantam, 1996).
- Mario Giampietro and David Pimentel, “Land, Energy and Water: The Constraints Governing Ideal U.S. Population Size,” Focus, Spring 1991.
- Worldwatch Institute, Vital Signs 1999 (Washington, DC: 1999), 114. o “Napjainkban közel 1000 fő mezőgazdasági kártevő – köztük kb. 550 rovar és atkafaj, 230 növénybetegség és 220 gyom – rezisztens a peszticidekre. Ez olyan fejlemény, amiről alig lehetett hallani a század közepén.”
- Giampietro and Pimentel, Food, Land, Population and the U.S. Economy.
- uo.
- Richard Heinberg, The Party’s Over: Oil, War and the Fate of Industrial Societies (Gabriola Island, BC: New Society Publishers, 2003).
- Colin J. Campbell, Peak Oil, Presentation at the Technical University of Clausthal, Germany, December 2000. Lásd http://energycrisis.org/de/lecture.html 7. oldal
- uo, 2. o.
- Adbusters Journal, November–December 2002.
- “Animal Waste Pollution in America: An Emerging National Problem,” report of the Minority Staff of the U.S. Senate Committee on Agriculture, Nutrition, and Forestry, December 1997, 1. o.
- John Robbins, Diet for a New America, 373. o.
- “Scientists Fear Antibiotics Fed to Animals Pollute Streams,” Iowa Farmer Today Online, March 29, 2001.
- Elliot Diringer, “In Central Valley, Defiant Dairies Foul the Water,” San Francisco Chronicle, July 7, 1997, A1. o.
- A The Sierra Club 2002-es “Rap Sheet on Animal Factories” jelentése szerint, amit közel három éven át, az állami és szövetségi felügyeleti szervek feljegyzéseinek áttekintésével állítottak össze: “Több millió liternyi folyékony trágya és vizelet szivárgott a környezetbe beomlott, szivárgó vagy túlcsorduló tárolótavakból, és jutott .”
- “U.S. Sets New Farm-Animal Pollution Curbs,” New York Times, December 16, 2002.
- “Concentrating on Clean Water: The Challenge of Concentrated Animal Feeding Operations,” Iowa Policy Project, April 2005. Lásd még “Report Says Factory Farms Cost Taxpayers,” WOI-TV / Associated Press, April 6, 2005.
- “Smogburgers Would Be Out Under Air-Quality Plan,” San Jose Mercury News, September 6, 1994, 3B. o.
- C. Spedding, “The Effect of Dietary Changes on Agriculture,” in B. Lewis and G. Assmann, eds., The Social and Economic Contexts of Coronary Prevention (London: Current Medical Literature, 1990), idézet innen: John Robbins, The Food Revolution: How Your Diet Can Save Your Life and the World (Berkeley: Conari Press, 2001), 294. o.
- “Diverse Diets, with Meat and Milk, Endanger World Food Supply,” Hearst News Service, March 8, 1997.
- Robbins, Diet for a New America, 277. o.
- Vasu Murti, They Shall Not Hurt or Destroy: Animal Rights and Vegetarianism in the Western Religious Traditions (Cleveland: Vegetarian Advocates Press, 2003), 127. o.
- Marion Nestle, Food Politics (Berkeley: University of California Press, 2002), 3. o.
- Egy történelmi elemzés arról, hogyan váltak a nagyvállalatok fokozatosan azokká a nagy hatalmú jogi és gazdasági „személyekké”, amelyeknek ma látjuk őket: David Korten, When Corporations Rule the World (West Hartford, CT: Kumarian Press, 1995).
- “Top Ten Drugs of 2001,” Pharmacy Times, April 2002; 68(4), 10–15. o.
- Mickey Z., “Pills a Go-Go,” VegNews, March–April 2003, 12. o.
- Peter Kropotkin, Mutual Aid: A Factor in Evolution (New York: Penguin, 1939).
- Jim Mason, An Unnatural Order: Why We Are Destroying the Planet and Each Other (New York: Continuum, 1993), 72. o. Lásd továbbá: Donna Hart és Robert W. Sussman, Man the Hunted: Primates, Predators, and Human Evolution (New York: Pereseus, 2005), 10. o.
- Hart és Sussman, 244. o. Eme antropológusok szerint a korai emberek, mint az Australopithecus (2,5–7 millió évvel ezelőtt) „főleg gyümölcsön, zöld növényeken, füveken, magokon, gyökereken, rizómákon és gumókon éltek. Étrendjük nagyon kis részét alkotta állati fehérje; főleg államalkotó rovarok (hangyák és termeszek), és alkalmanként kis gerincesek, melyeket kedvező alkalmakon kaptak el.”
- Mason, 70. o. Az őskori leletek M. Teaford és P. Ungar által végrehajtott elemzése alapján, “A korai emberszabásúak fogazata nem alkalmazkodott előre a húshoz – egyszerűen nem voltak éles, egymással kölcsönösen konkáv vágó éleik, amik szükségesek az ilyen ételek benntartásához és felaprításához.” (“Diet and the Evolution of the Earliest Hominids,” Proceedings of the National Academy of Science 97 (25): 13, 511. o)
- uo., 81. o.
- Hart és Sussman, 190. o.
- Plutarkosz, “On Eating Flesh,” Moralia, William Watson Goodwin, ed. (London: S. Low, Son, and Marston, 1870), Volume 5, Tract 1.
- Peter D’Adamo, Eat Right for Your Type (New York: Putnam, 1996).
- Egy interjú a témában: Steven Rosen, Diet for Transcendence: Vegetarianism and the World Religions (Badger, CA: Torchlight, 1997).
- Keith Akers, The Lost Religion of Jesus (New York: Lantern Books, 2000), 117. o.
- Lásd: Máté 15:11 - 15:20 a teljes idevágó bekezdésért.
- Máté 15:19.
- Gary Zukav, Seat of the Soul (New York: Simon and Schuster, 1989), 276. o.
- uo., 278. o.
- További információ arról, hogyan bántak a fekete rabszolgákkal úgy, mint az állatállománnyal a szállítás rendkívüli bezártságának, a család szétrombolásának, billogozásnak, csonkításnak és elnyomásnak a bevett szokásai szerint: Marjorie Spiegel, The Dreaded Comparison: Human and Animal Slavery (New York: Mirror Books, 1999) További információ arról, hogyan fosztottuk meg emberi mivoltától azokat, akiket szisztematikusan bántalmazni akartunk (például rabszolgákat és ellenségeket), embernél kevesebbnek – állatnak – látva őket: Sam Keen, Faces of the Enemy: Reflections of the Hostile Imagination (San Francisco: Harper & Row, 1986), és ugyanilyen című PBS dokumentumfilmje. Keen például egyebek mellett bemutatja, hogy a náci propagandafilmek hogyan tettek egyenlőségjelet a zsidó emberek és a patkányok közé, és az USA 2. világháborús propagandafilmek és poszterek hogyan ábrázolták a japánokat bogarak hordáinak.
- Georgio Cerquetti, The Vegetarian Revolution (Badger, CA: Torchlight, 1997), 31. o.
- uo., 30. o.
- Howard Lyman, Mad Cowboy (New York: Scribner, 1998), 125. o.
- Alapos és részletes beszámolóért a marhatartás katasztrofális hatásáról az USA nyugati részére nézve, lásd Lynn Jacobs, Waste of the West. Lásd továbbá Howard Lyman, “Bovine Planet,” in Mad Cowboy, 121–153. o.
- Helen Caldicott, The New Nuclear Danger (New York: The New Press, 2002), 1. o.
- A Mezőgazdasági Minisztérium statisztikája (eszerint 2002-ben az USA-ban több mint 10 milliárd emlőst és madarat mészároltak le) és az USA 2004. évi, 400 milliárd dolláros katonai költségvetése alapján.
- The World Game Institute, in “What the World Wants.” Idézet innen: Helen Caldicott, The New Nuclear Danger. Lásd www.worldgame.org; továbbá www.idea- log.us/2004/02/ever_hear_of_th.html.
- Az évente lemészárolt tízmilliárd szárazföldi állat nagyjából 300, másodpercenként megölt állatot jelent az USA-ban. Egy mód ennek az elvont számnak az érzékelésére, hogy elképzeljük, hogy egy futballpálya oldalvonala mentén állatok állnak egymás mellett, és átlagosan mindegyik 30 centiméternyi helyet foglal el. Megállás nélkül, másodpercenként újra megtelik és eltűnik a háromszáz állattal teli kilencven méter hosszú vonal.
- Katsuki Sekida, Zen Training (New York: Weatherhill, 1975), 62. o.
- Steven Rosen, Diet for Transcendence (Badger, CA: Torchlight, 1997), 59–76. o. Lásd továbbá Vasu Murti, They Shall Not Hurt or Destroy: Animal Rights and Vegetarianism in the Western Religious Traditions (Cleveland: Vegetarian Advocates Press, 2003), 101–106. o.
- Norm Phelps, The Dominion of Love (New York: Lantern Books, 2002), 33. o.
- Peter Walker, “Makah Whaling Also a Political Issue,” Whales Alive!, Cetacean Society International, October 4, 1999; lásd http://csiwhalesalive.org/csi99409.html.
- Dan Kindlon and Michael Thompson, The Emotional Life of Boys (New York: Ballantine, 1999), 250. o.
- uo., 87. o.
- Matthew Scully, Dominion: The Power of Man, the Suffering of Animals, and the Call to Mercy (New York: St. Martin’s Press, 2002), 199–226. o.
- Idézet innen: Beverly-Collene Galyean, MindSight: Learning Through Imagery (Long Beach: Center for Integrative Learning, 1983), 5. o.
- “Dalai Lama Campaigns to End Wildlife Trade,” Environmental News Service, April 8, 2005.
- Bár a legtöbb tibeti láma eszik húst, erős hagyománya van a tibeti buddhizmusban a hústól való tartózkodásnak, és az állatok felé mutatott nagy kedvességnek és tiszteletnek is. Tibet hideg, barátságtalan klímája egy további tényező. További részletekért lásd: Shabkar, Food of Bodhisattvas, translated by Padmakara Translation Group (Boston: Shambhala, 2004); és Norm Phelps, The Great Compassion: Buddhism and Animal Rights (New York: Lantern Books, 2004). A Dalai Láma mellett vannak további neves, kortárs buddhista spirituális vezetők, akik kiemelten tanítják és megszemélyesítik az állatok iránti könyörületet, különösen Thich Nhat Hanh, Bhiksuni Cheng Yen, S. N. Goenka, A. T. Ariyaratne, a néjai Roshi Philip Kapleau és Hsuan Hua Tripitika Mester.
- Eisler, The Chalice and the Blade: Our History, Our Future (New York: HarperCollins, 1987), 42–103. o.
- Thich Nhat Hanh, Creating True Peace (New York: Simon & Schuster, 2003), 77. o.
- Jeremy Rifkin, “The World’s Problems on a Plate: Meat Production Is Making the Rich Ill and the Poor Hungry,” The Guardian, May 17, 2002.
- További információért lásd: www.foodnotbombs.org .
- További információért lásd: www.godsdirectcontact.org . Ching Hai azt mondja, „Ha mindenki meditálna, és gyilkolástól mentes, egészséges étrenden élne, a világ már régóta békés állapotban lenne. Nem kell lemondanod a tulajdonodról; csak mondj le a hús alapú étrendről. Ez elég lenne a világ megmentéséhez.”
- Charles Fillmore, “The Twins: Eating and Drinking,” Unity Magazine, June 1915.
- Lásd Carol Simontacchi, The CrazyMakers: How the Food Industry Is Destroying Our Brains and Harming Our Children. New York: Putnam, 2000.
- A teljes történetért és interjúért lásd: Dr. Pam Popper of the “Wellness Forum,” http://www.madcowboy.com/02_MCIview02.000.html.
- Mary Spicuzza, “Eating on the Edge,” The Seattle Times, September 3, 2003. Lásd továbbá http://www.nationaleatingdisorders.org.
- Sokféle mód van a szerető kedvesség és könyörület eme belső erőterének fejlesztésére. Hasznos forrás ehhez Judy Carman könyve: Peace to All Beings (New York: Lantern Books, 2003), ami imákat, meditációkat és történeteket tartalmaz, melyek segítenek, hogy az olvasó elmélyítse spirituális kapcsolatát az állatokkal. További forrás a Four Viharas Guided Meditation CD e könyv szerzőjétől. Ez egy 2500 éves gyakorlatot tanít, ami segít újra kapcsolatot teremtenünk belső spirituális hajlékunkkal, melyre a szerető kedvesség, könyörület, öröm és lelki egyensúly jellemző. Harmadik forrás az AnimalSongs CD, szintén a szerzőtől, ami eredeti zongorazenét tartalmaz, az állatok hangjaival elegyítve, különös tekintettel azokra a fajokra, amelyeket élelmiszerként használunk. További információért lásd a könyv Források fejezetét.
- Thomas Byrom, tr., The Dhammapada, attributed to Gautama Buddha (New York: Bantam, 1976).
- Dennis Kucinich, “Spirit and Stardust,” address given at the Dubrovnik Conference on the Alchemy of Peacebuilding, June 4–11, 2002.
Magyar felirattal is nézhető
Magyar felirattal nézhető a film
H.O.P.E. (a mozaikszó angolul REMÉNY) amit eszel, számít?
Egy életmódosító dokumentumfilm, amely feltárja és feltárja a tipikus nyugati étrend hatásait egészségre, a környezetre és az állatokra. Jane Goodall, T. Colin Campbell, Caldwell B. Esselstyn, Vandana Shiva, Melanie Joy. , és sok más szakember számára, a filmnek egyértelmű üzenete van:
Az étkezési szokások megváltoztatásával, megváltoztathatjuk a világot!
Drón-, és rejtett-kamerás felvételek segítségével betekintést nyerhetünk a modern állattenyésztés legsötétebb titkaiba, megkérdőjelezve az ember állatok felett gyakorolt felsőbbrendűségének.
James Cameron új filmje, a The Game Changers, ami szó szerint összezúzza a tévhiteket, miszerint állati eredetű ételeket kell ennünk egy erős és kitartó test eléréshez.
Ezt a filmet mindenkinek meg kellene néznie, különösen azoknak, akik fontosnak találják, hogy egészségesek legyenek (nem csak a jelen pillanatban, hanem hosszú távon is meg akarják őrizni a testi és szellemi fittségüket, egészen életük végéig – sajnálatos módon ilyen emberből kevesebb van, mint gondolnánk), de a sötétben tapogatóznak és képtelen eldönteni, hogy a millióféle táplálkozási irányzat és egészséges életet népszerűsítő szakértői vélemény közül melyik is az, amelyiknek hinni lehet.
Subcategories
Dr. Will Tuttle - A világbéke étrend
Táplálkozás a spirituális egészségért és társadalmi harmóniáért
Will Tuttle 2005-ös A világbéke étrend (The World Peace Diet) című könyve talán a valaha megjelent legjobb vegán könyv: eddig 16 nyelvre fordították le, Amazon bestseller lett. Tele van még vegánok számára is új összefüggésekkel.
A könyv ingyenesen letölthető pdf, valamint epub és prc formátumban.
„Will Tuttle felbecsülhetetlen értékű perspektívát nyújt – nemcsak a bolygószintű válságról, amellyel mindannyian szembesülünk, hanem arról is, milyen módokon tudjuk azt hatékonyan befolyásolni. Műveltsége és könyörülete sugárzik a könyvből."
- Joanna Macy, a Coming back to life című könyv írója
„Teljes, könyörületes és mélyreható. Sosem fogod ezután félvállról venni azt a kérdést, hogy 'Mi van vacsorára'?"
- Victoria Moran, a Creating a Charmed Life című könyv szerzője
Mi lehet egyszerűbb, mint megenni egy almát? És mégis, mi lehet szentebb és mélyebb értelmű? A táplálékunk jelenti a legmeghittebb és legtöbbet kifejező kapcsolatunkat mind a természetes renddel, mind kulturális örökségünkkel. Azonban egyre világosabb, hogy a döntések, melyeket ma táplálékunkról hozunk, a környezet pusztulásához, óriási emberi egészségügyi problémákhoz és a teremtménytársaink iránti elképzelhetetlen kegyetlenséghez vezetnek.
A világbéke étrend ételválasztásaink nagy horderejű hatásait számba véve egy olyan világkép körvonalait mutatja be, amely lehetővé teszi világunk jobb megértését. A rendszerelméletet a mitológia, a vallás és a humán tudományok tanításaival ötvözve Will Tuttle univerzális alapelveket kínál minden lelkiismeretes embernek, tartozzon bármely vallási hagyományhoz, amelyek megmutatják, fajként hogyan haladhatunk előre a tudatosság terén – lehetővé téve, hogy szabadabbak, intelligensebbek, szeretetteljesebbek és boldogabbak legyünk az általunk hozott döntésekben.
Will Tuttle mesterfokozatot szerzett humán tudományokból a San Francisco Állami Egyetemen, valamint Ph.D. fokozatot az oktatás filozófiájának területén a Kaliforniai Egyetemen, Berkeleyben. Professzionális zongoraművész, zeneszerző és tanár, aki több mint 15 éve tart előadásokat haladó szellemű egyházakban, vegetáriánus és humán potenciál konferenciákon és tervezett közösségekben az USA-ban és a világ számos más országában. Élt Dél-Koreában zen buddhista szerzetesként, és széles körben dolgozott a tai chi, a jóga, a meditáció, az intuíciófejlesztés és a spirituális gyógyítás területein. A kaliforniai Healdsburgben, az USA-ban él.
***
"Lassan húsz éve vagyok vegetáriánus, és tíz éve vegán. Évek óta fordítok angolból a veganizmus témájában, főleg az egészség, környezetvédelem, klímaváltozás, állatok szenvedése területeiről. Egyebek (például Vegetáriánus Fesztivál előadások) mellett fordítottam több videót.
Több előadást is tartottam ezekről, ezért úgy gondoltam, hogy nem nagyon lehet nekem már a veganizmusról újat mondani. Aztán kezembe került Dr. Tuttle könyve, és egyik ámulatból a másikba estem. Lassan világossá vált, hogy címe, A világbéke étrend, egyáltalán nem túlzás, sőt… Logikus gondolatokkal olyan összefüggéseket tár fel, amelyek alapján a könyv valóban forradalmi. Életünknek ma nincs olyan területe és problémája, ami mögött ne fedeznénk fel az összefüggést problémáink eredendő okával, az állattartással. És ahogy problémáink mögött felsejlik egy közös ok, úgy megoldásukra is adódik egy közös válasz: az állatok kizsákmányolásának teljes felszámolása, vagyis a veganizmus.
Ez egyszemélyes forradalom, ami a kritikus tömeget elérve világforradalommá válhat, bármikor, ha mi úgy döntünk! A könyvből idézve: “Kívülről ez ’veganizmusnak’ tűnhet, és hívhatják annak, de ez egyszerűen tudatosság, és összekötöttségünk érzésének kifejeződése… nem nagy ügy, mert ez eredeti természetünk normális működése!”
Dr. Lehel Csaba
Videók, filmek
Ebben a menüpontban sok figyelemre méltó vegán (és vegetáriánus) témájú film, valamint videó található. Azonban a következő filmeket vegán "alapműként" ajánlom megnézni.
(Előadások külön menüpontban)
Etika
Dominion (Uralom)
Drón-, és rejtett-kamerás felvételek segítségével betekintést nyerhetünk a modern állattenyésztés legsötétebb titkaiba, megkérdőjelezve az ember állatok felett gyakorolt felsőbbrendűségének létjogosultságát.
Földlakók (Earthlings)
Az igazság az, amit a képernyőn látni fogtok, a rideg valóság. Az igazságot hiába rejtegetjük, előbb vagy utóbb szembesülnünk kell vele, tudnunk kell, ki és miért szenvedett egy életen át és halt meg a mi 5 percnyi élvezetünkért.
Az állatok és a Föld szeretete teljesen új értelmet nyer számunkra, ugyanis a film rávilágít arra, hogyan zsákmányolja ki az ember a Földet és az állatokat, hogyan akar uralkodni felettük, és hogyan fitogtatja folyamatosan a hatalmát más fajokkal szemben megállás nélkül. Egyenlőként mutat be mindannyiónkat, mert mindannyian földlakók vagyunk. Elmagyarázza azt is, hogy Ők már többmillió éve élnek a természetben harmóniában, és sokkal jobban tudják, miként is kell élni ezen a bolygón. A film stílusa a többihez képest nagyon más, ez egy fejezetekre bontott narráció és közben igazi, hamisítatlan videókat mutatnak alatta, minden fontos témára kitérve.
Egészség
The Game Changers
James Cameron új filmje, a The Game Changers, ami szó szerint összezúzza a tévhiteket, miszerint állati eredetű ételeket kell ennünk egy erős és kitartó test eléréshez.
Villák a kések felett (Forks over Knives)
A Forks over Knives az a film, ami segít elhelyezkedni az Earthlings okozta sokk után. Mit egyek, hogy fogom ezt túlélni állati eredetű étel bevitele nélkül? Ez a film tudományosan közelíti meg az egész növényi alapú táplálkozást. Rengeteg választ kap az ember a kérdéseire, ha a növényi alapú étrendtől meg van riadva, vagy csak nem ismeri. Ezen kívül szembesíti az embert a hús okozta halálesetekkel, bebizonyítja, hogy a húsfogyasztáshoz mennyi általános halálos betegség párosul.
Mi az Egészség? (What the Health?)
Mi az Egészség (What the Health) 2017-es dokumentumfilm, amely kritikát vet fel a hús és tejtermékek fogyasztásának egészségügyi hatásairól, és megkérdőjelezi a vezető egészségügyi és gyógyszerészeti szervezetek gyakorlatát. Elsődleges célja a növényi étrend támogatása.
Környezetvédelem
Cowspiracy: A fenntarthatósági titok
Az Earthlings és a Forks Over Knives valamint a What the Health bemutatta az állathasználat etikai és egészségügyi árnyoldalát, ám az egyik legvitathatatlanabb érv a környezetvédelem. A Cowspiracy egy tényfeltáró film, ami hivatalos statisztikák felhasználásával mutatja be a haszonállat gazdálkodás környezetre gyakorolt végtelenül pusztító hatását. Mind az erdőirtásokért, az üvegházhatású gázok kibocsájtásáért, a víz és gabonakészletek elhasználásáért a mértéktelen hús és tejtermék fogyasztás tehető a legnagyobb mértékben felelőssé. Ha nem változtatunk életmódunkon, az globális katasztrófához vezet.
Környezetvédelem
Földünk természeti erőforrásaival való gazdálkodást tekintve az állattartás sokkal nagyobb igényű, mint a vegan életmód. Rengeteg területet, ivóvizet, energiát használ valamint hatalmas mennyiségű károsanyagot bocsát ki.
Valójában minden általunk elfogyasztott étel rejtett környezeti költséggel jár, köztük a zöldségek és gyümölcsök is: szállítás, hűtés, üzemanyag a gazdálkodás során, valamint a növények és állatok metán kibocsátása mind hozzájárulnak a légköri üvegházgázok szaporodásához.
***
A World Watch 2004 júliusi-augusztusi számának szerkesztői azt a következtetést vonták le, hogy "az emberek állati hús iránti étvágya olyan hajtóerő, ami gyakorlatilag az emberiség jövőjét fenyegető környezeti ártalmak minden főbb fajtája mögött megtalálható: így az erdőirtás, a talajerózió, az édesvízkészlet és a a biodiverzitás csökkenése, a levegő- és vízszennyezés, az éghajlatváltozás, a társadalmi igazságtalanság, a közösségek destabilizálódása és a betegségek terjedése mögött is". Lee Hall, a Friends of Animals jogi vezetője tömörebben fogalmaz: "Tulajdonképpen minden nagy környezeti probléma mögött a tej és a hús áll".
***
Az állattenyésztés egységnyi testsúlyra nézve nagy mennyiségű takarmányt is igényel. 2003-ban Lucas Reijnders az Amszterdami Egyetemről, és Sam Soret a Loma Linda Egyetemről azt találták, hogy 1 kg-nyi fogyasztható marhahús fehérje előállítása több mint 10 kg-nyi növényi fehérjét igényel, mindazzal az üvegházgáz kibocsátással, ami a gabonatermesztéssel jár. Továbbá az állattartó gazdaságok sokféle hulladékot és szennyvizet termelnek, amik üvegházgáz kibocsátással járnak.
Ezeket a tényezőket figyelembe véve Subak kiszámolta, hogy 1 kg marhahús előállítása egy hízlalóban, vagy iparszerű állattartó telepen egységnyi súlyra számítva 14,8 kg CO2-t termel, több mint 36-szor annyit, mint a spárgatermesztés során kibocsátott CO2-egyenérték mennyisége.
***
A Chicago-i Egyetem által készített New Yor Times-ban megjelent ábra. Itt van két 320 kalória körüli étel. A zöldségek és a rizs előállítása 16-szor kevesebb foszilis üzemanyag energiát igényel, mint a marhahús előállítása.
***
A kérdés összetettsége olyan részletességet igényel, ami túlmutat ennek a honlapnak a keretein.
Klímaváltozásról, globális felmelegedésről részletesebben: www.globalisfelmelegedes.info
Klímaváltozás
A globális felmelegedés megállítása, visszafordítása korunk emberiségének egyik legfontosabb feladata. Mi köze ennek a vegetáriánus, vegán életmódhoz?
Az ENSZ FAO jelentése "Az állattartás hosszú árnyéka" 2006-ban azt állapította meg, hogy az állattenyésztés több üvegházhatáskeltő gázt termel, mint a szállító ipar, ha az általuk termelt CO2 mennyiségét hasonlítjuk össze. A tanulmány megjelenése óta egyre többen adtak hangot nézetüknek, hogy az állattartás szerepe a globális felmelegedésben lényegesen több az ott említett 18%-nál.
Ennek a témának járt végül utána a Világbank két kutatója, és alapos vizsgálódásuk eredményeként azt találták, hogy a klímaváltozás több mint feléért az állattartás okolható. A Világbank kutatóinak 2009. októberében megjelent tanulmánya szerint az állattartás hozzájárulása a klímaváltozáshoz legalább 51%! A kutatók a megoldást és annak gazdasági vonatkozásait is alaposan megvitatják.
Kimagasló személyek, tudósok, politikusok hirdetik a vegan életmód fontosságát a globális felmelegedés megoldásában. Néhány közülük: Al Gore, Gidon Eschel, Dr. Jane Goodall, Dr. James Hansen, Pamela Martin, Sir Paul McCartney, Chow Mei-ching, Jim Motavalli, Dr. Rajendra Pachauri, Lord Stern...
A kérdés összetettsége olyan részletességet igényel, ami túlmutat ennek a honlapnak a keretein.
Klímaváltozásról, globális felmelegedésről részletesebben: www.globalisfelmelegedes.info
Állatvédelem
Az állatvédelem és a növényi alapú étrend elválaszthatatlan egymástól. Állatok millióit tartja elképesztő kizsákmányolásban az emberiség. Haszonállat és házi kedvenc között a határ viszonylagos. A világ egyes részein pusztán tápláléknak tekintenek állatokat, amelyek másutt a lekedvesebb barátaink.