Moha vegetáriánus és vegán honlapja

Egy 2004-ben megjelent tanulmányból megtudhatjuk, hogy a betegek könnyen térnek át a szokásos mindenevő étrendről a zsírszegény vegetáriánus étrendre, aminek eredményeként fogynak, csökken a vérnyomásuk, és más előnyökkel is jár.

Az orvosok általában azt hiszik, hogy betegek nem képesek átállni a vegetáriánus étrendre. Tudományos folyóiratokban legalább négy olyan tanulmányt közöltek, mely bizonyítja, hogy a betegek át tudnak térni egy "szigorú" diétára, mely látványos egészségbeli előnyökkel jár.
- A túlsúlyos és szívbetegséggel küszködő emberek számára a vegetáriánus étrend életmentő lehet - mondta dr. Neal D. Barnard, a tanulmány vezető szerzője. - Az új tanulmányból kiderül, hogy a betegek igen könnyen áttérnek a növényi alapú étrendre, amely lehetővé teszi, hogy jóllakjanak, és mégis fogyjanak. A betegek hajlandók étkezési szokásaikon gyökeresen változtatni, mert olyan eredményeket tapasztalnak, mint a koleszterin szintjük vagy magas vérnyomásuk csökkenése.

A tanulmány résztvevői művelt, a postmenopausa korában levő, túlsúlyos nők voltak. Két csoportra osztották őket, az egyiknek zsírszegény vegetáriánus étrendet írtak elő, a másik csoport szolgált kontrollként. Azon túl, hogy jelentősen többet fogytak, a vegetáriánus étrendet követő nők 89 százaléka arról számolt be, hogy 14 hét elteltével meglehetősen vagy teljesen hozzászokott a vegetáriánus étrendhez, és 86 százalékuk mondta, hogy a jövőben is folytatni fogja a vegetáriánus étkezést.

Az amerikai orvosszövetség folyóiratában, a JAMA-ban megjelent tanulmány szerint a mandulán, szóján és más egészséges ételeken alapuló vegetáriánus étrend gyakorlatilag éppen olyan hatékonyan csökkentette a koleszterin szintet, mint a sztatin gyógyszerek.

forrás:
www.informed.hu

Medical News Today
www.medicalnewstoday.com/articles/11310.php

Idézetek hírességektől

Az iskola elhagyásáig nem volt látókörömben olyan személy aki húst evett volna. A szüleink és nagyszüleink azt mondták nekünk, hogy ha a cselekedetünkkel bántunk, Isten haragját hívjuk magunkra: ide tartozik az állatok megölése, az önvédelem kivételével. Mélyen és megingathatatlanul vésődött az elménkbe, hogy minden állatnak ugyanannyi joga van élni e világon, mint nekünk. Isten elrendelte, hogy ne öljünk állatot sem szórakozásból, sem saját céljainkért.

Read more ...

Szakrális idézetek

"Ha tanítványaim bármelyike nem veszi ezt őszintén figyelembe, és még mindig eszik húst, tudnia kell, hogy ő a candelákkal (gyilkosokkal) van vérrokonságban. Ő nem a tanítványom, és én nem vagyok a tanítója. Ezért, Mahamati, ha bárki a rokonom kíván lenni, az ne egyen húst."

Lankavatara Szútra (Tripitaka 671.)

Kedves Látogató! A weboldalon cookie-kat(sütiket) használok, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Kérlek, engedélyezd a sütik használatát, vagy zárd be az oldalt!
Ok