Moha vegetáriánus és vegán honlapja

Szívesen eszik tojást? Nos, ezután lehet, hogy nem szívesen fog. Vagy legalábbis alaposan megválogatja majd, hogy ismerős gazdától vesz vagy a hipermarketek polcairól.

Szörnyű dolgokat állít a konyhánkba kerülő tojásrokról a PETA állatvédelmi szervezet. Ők azok, akik időnként alaposan túltolják az igyekezetet, de jelen kérdésben egyértelműen szakértői szerepben léphetnek fel. A PETA 21 dolgot szedett össze, melyből kiválogattuk a 10 legfontosabbat: ezekről azért nem árt tudni.

Egy tyúk nagyjából 34 óra alatt tojik egy tojást. Hogy lépés tudjon tartani az igényekkel, a tojásipar 346 millió tojót tart fenn egy átlagos évben.

Hatalmas inkubátorokban kelnek ki, a csibék egyáltalán nem találkoznak a tojókkal. A tyúkok nagyjából két évig élnek, ez pedig a kikeléstől kezdve két év szenvedést jelent.

Születésük után nem sokkal a hím és a nőstény egyedeket szétválogatják. Így:

A tojók megkezdik életüket a tojásiparban. A hímnemű kiscsibéket pedig nagy zsákokban fojtják meg, vagy élve bedarálják őket. A PETA adatai szerint évente 100 millió csirkét ölnek meg így:

A tojók csőrét egy forró pengével levágják, hogy a kegyetlen körülmények miatt kialakuló feszültség hatására ne tudjanak kárt tenni egymásban.

Ezután 5-11 tyúk kerül egy nem túl nagy ketrecbe. A ketrec fala apró áramütésekkel próbálja nyugton tartani az állatokat.

Mivel a ketreceket sok sorban egymásra helyezik, így a felsőbb szintekről az ürülék és a vizelet eléri az alsóbb szinteken lévő tyúkokat.

A rossz életkörülmények miatt sok tyúk elpusztul. Ezeket időnként a ketrecben hagyják, az élőkkel egy helyen.

A tojásiparban szolgált tyúkokat két év után levágásra küldik. Itt legtöbbször áramütéssel végeznek velük. Vagy éppen nagyüzemben haladnak el egy penge előtt, ami elvágja a torkukat.

De olyan is van, ahol halálra forrázzák őket.

 

Hozzá kell tennünk, hogy az utóbbi években folyamatosan fejlődik az állatvédelem, így biztosak vagyunk benne, hogy az ilyen mértékű állatkínzás is egyre több élelmiszeripari vállalatnál szorul háttérbe. Reméljük, hamarosan mindenhol.

 

Forrás:

Idézetek hírességektől

Zaphod Beeblebrox asztalához nagy, tőgyes állat közelített. Jó húsú négylábú volt, a szarvasmarhafélék családjából, jókora vizenyős szemekkel, kicsiny tülkökkel. Az ajkai olyanféle fintorba húzódtak, amit kis híján megnyerő mosolynak lehetett volna mondani.
- Jó estét - zökkent le nehézkesen a tomporára. - Én vagyok a konyhamester ajánlata. Felajánlhatom önöknek a testrészeimet?

Read more ...

Szakrális idézetek

Minden ember retteg a büntetéstől, minden ember fél a haláltól. Másokat magához hasonlítva, az embernek nem lenne szabad sem ölnie, sem ölést kiváltania.

Dhammapada Szútra 10:29

Kedves Látogató! A weboldalon cookie-kat(sütiket) használok, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Kérlek, engedélyezd a sütik használatát, vagy zárd be az oldalt!
Ok