Patrik Baboumian „marha" nagy ember, de a szó legjobb értelemében. Felvilágosító kampányt folytat, miszerint az erőhöz nem kell húst enni.
Az iráni származású, pszichológus diplomával rendelkező 2013-ban 34 éves sportember óriási ordítással majd a „VEGAN POWER" szavakkal adott hangot elégedettségének, hogy minden eddiginél hatalmasabb súlyt emelt fel. Baboumian, aki számos emelő-szám világrekordere (farönk, söröshordó, stb.), ezúttal egy 555,2 kg-os súlyt vitt a vállán, tíz méteren át a rendezvény színpadán, beállítva ezzel az új Guinness világrekordot. (A felemelt súly akkora, mintha egy jól megtermett lovat dobna valaki a vállára.)
A kissé kifulladt Baboumian szerint elég nagy ostobaság és fájdalmas is ilyen dolgokra vetemedni, de nemes célért vállalta. Teljesítményével az emberekben élő sztereotípiákat szeretné leépíteni. Saját példáját állítja a világ elé, és azt mondja, hogy az igazán kemény férfiaknak nem kell húst enniük ahhoz, hogy megőrizzék, vagy egyenesen növeljék erejüket.
Baboumian, aki régóta állatbarát, 2005-ben lett vegetáriánus. „Egy nap az jutott eszembe, hogy ha látsz egy törött lábú madarat, akkor úgy érzed, tenned kell valamit. Ugyanakkor bemész egy étterembe, és csirkét rendelsz. Ennek így semmi értelme." - mondta az eseményen, egy „Vegán rossz fiú" feliratú pólóban, olyan izomzattal, ami mellett az X-men Hugh Jackmanje is elbújhatna. 2011-ben, miután elnyerte a Németország legerősebb embere címet, tisztán etikai, állatvédelmi okokból vegán lett. „Rájöttem, hogy ha a lényeg az együttérzés, akkor nem elég nem megenni az állatokat, hanem az egész állatokra épülő ipart bojkottálni kell, mert egy együtt érző lény ezt nem támogathatja. Vagyis meg kell tenni a következő lépést, és vegánná kell válni." Nem tudta, hogy az átállás milyen hatással lesz a teljesítményére, ennek ellenére bevállalta. A várt negatív hatásokkal szemben csökkent a testtömeg indexe és még erősebb lett. Fő fehérjeforrásává a szójatej, a szója-fehérje por, a tofu, a magvak és a hüvelyesek váltak. A szénhidrátot rizsből, burgonyából, zabból, sok gyümölcsből és zöldségből nyeri. A kalóriákat folyékony formában shake-kel és smoothie-val viszi be, mert a mindenevő testépítőkhöz hasonlóan nem tudna annyi szilárd táplálékot elfogyasztani, ami ehhez az erőkifejtéshez kell. A sportember emberfeletti teljesítményét és hatalmas izmait látva senkiben sem merülhet fel, hogy a jól felépített vegán táplálkozás bármiféle fehérje vagy vitaminhiányhoz vezet.
Baboumian ifjú korában kezdte a testépítést, Németországban, miután hétévesen emigrált Iránból családjával. Az erő iránti vágyát kisfiú korából eredezteti, az iráni forradalom és az Irak-Iráni háború során átélt vészhelyzetekből. 2011-ben a PETA vegán életmód-kampányának arca volt.