Moha vegetáriánus és vegán honlapja

Fontos cél, hogy az állatok is genetikailag módosított szervezetektől (GMO) mentes takarmányt kaphassanak - erről a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára beszélt vasárnap az M1 aktuális csatorna műsorában.

Feldman Zsolt emlékeztetett, a növénytermesztés, a vetőmaghasználat területén már sikerült elérni, hogy az európai uniós tagországok maguk dönthessenek arról, akarnak-e a területükön GMO-kat termeszteni vagy sem.

A következő kihívás szerinte a takarmányozás és az élelmiszerek kérdése. Kifejtette: Európa és benne Magyarország az állattenyésztés, a takarmányozás területén erősen fehérjefüggő, ami azt jelenti, hogy Európa nem termel annyi fehérjét, fehérjenövényt, amennyit az állatok megkívánnak, ezért be kell hozni, ami, főleg a tengerentúlról, genetikailag módosított szója, szójadara.

A cél, hogy az állatok is GMO-mentes takarmányt kaphassanak - hangsúlyozta a helyettes államtitkár.

Feldman Zsolt elmondta, hogy Magyarország évente csaknem félmillió tonna olyan különböző szójatakarmányt importál, amely "nem feltétlenül GMO-mentes". Magyarország is tud azonban fehérjenövényeket előállítani, a magyar gazdálkodóknak pedig az idei évtől többlettámogatást biztosítanak, ha szóját vagy más fehérjenövényt akarnak termelni. A helyettes államtitkár szerint jó öntözéssel és a klimatikus feltételekkel háromszorosára növelhető a magyarországi szójatermő-terület.

forrás: magyarhirlap.hu

Vagyis fejenként 50kg-t. Döbbenetes, nem? És közben a vegánokat cukkolják, hogy miért eszünk szóját, mert ugye az GMO. Pedig az pont nem az...
Meg ennyit az átlag magyar lábnyomáról, esőerdőirtásról: vastagon benne vagyunk! Úgy, hogy közben itt van az óriási Alföld, a népesség nagyságához képest a világon szinte páratlan nagyságú és minőségű termőterülettel. És ez sem elég nekünk...

Idézetek hírességektől

„Alig hiszem, hogy bármely más ország ilyen nagyszámú vegetáriánust tudna felmutatni lakosságán belül, és amely már generációk óta tartózkodik a húsevéstől – mindezt nemcsak azért, mert alkalmatlannak tartja az ember számára, hanem mert még a szellemi fejlődésre is károsnak ítéli meg."

Rajendra Prasad

Szakrális idézetek

Ahogy a ruhán a véres pecsét tisztátalan lesz, az embernek NEM LEHET TISZTA A TUDATOSSÁGA, AMIKOR VÉRT ÉS MÁS LÉNYEK HÚSÁT FOGYASZTJA.

Guru Nanak Dev, Guru Granth Sahib, 140. oldal

Kedves Látogató! A weboldalon cookie-kat(sütiket) használok, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Kérlek, engedélyezd a sütik használatát, vagy zárd be az oldalt!
Ok