Moha vegetáriánus és vegán honlapja

Az egészség és növényi étrend

A Táplálkozási és Dietetikai Akadémia (2016 decemberi) álláspontja szerint a helyesen megtervezett vegetáriánus, és köztük vegán étrendek egészségesek, táplálkozási szempontból megfelelők, és egészségügyi előnyöket nyújthatnak bizonyos betegségek megelőzésében és kezelésében. Ezek az étrendek az életciklus minden szakaszában megfelelők, beleértve a terhességet, szoptatást, csecsemőkort, gyermekkort, kamaszkort, késői felnőttkort, valamint sportolók számára is megfelelők.  >> teljes cikk

Fehérje bevitellel kapcsolatos tévhit a laikusok körében, hogy a tisztán növényi étrend elégtelen fehérjetartalma, – azaz, ha valaki mellőzi az állati fehérjék fogyasztását – “kóros fehérjehiányt” (ilyen a kwashior-kór és marasmus, melyek lényegében csak a harmadik világban ismert betegségek és a krónikus éhezéssel és tápanyaghiánnyal kapcsolódnak össze) és látványos izomfogyást eredményez majd. Ezt ugyan már számos külföldi tudományos kutatás is megcáfolta:

“A fehérjéket aminosavak építik fel, amelyek közül a legtöbb szakirodalom jelenleg kilencet tekint esszenciálisnak humán vonatkozásban. Valójában az emberi szervezet csupán két aminosavat nem képes önmaga szintetizálni (treonin, lizin).”

A treonin és lizin esszenciális aminosavakon kívül, minden más esszenciális aminosavat képes a szervezet szintetizálni bizonyos biokémiai folyamatok útján, ha a táplálkozással elegendő energiát biztosítunk számára.

A növényi étrenden élőknek jóval magasabb a szérum-albumin szintje. Ez egy olyan laborparaméter, ami – egyebek mellett – arra is használható, hogy megítéljék a szervezet fehérje ellátottságát. A magas szérum-albumin szint annak köszönhető, hogy míg az állati fehérjék fogyasztása folyamatos gyulladásban (inflammáció) tartják a szervezetet, – mely egyébként katabolikus, fehérjebontó állapot is – addig a növényi étrenddel bevitt fehérje nem okoz ilyen jellegű negatív változásokat. Ennek köszönhetően indirekt módon ugyan, de jobb fehérje ellátottságot eredményez a növényi alapú táplálkozás, mint a mindenevő étrend. >> teljes cikk

Az állatifehérje-bevitel minden 10 százalékos növekedése 2 százalékkal emelte a bármely okból bekövetkező halálozás kockázatát és 8 százalékkal a szív- és érrendszeri betegségekből származó halálozás rizikóját.

Ezzel szemben a több növényi fehérje fogyasztása 10 százalékkal csökkentette a bármely okból bekövetkező halálozások kockázatát >> teljes cikk

A leggyakrabban használt arzén tartalmú hozamfokozó, a roxarsone serkenti a növekedést, kiirtja a parazitákat, és színt ad a baromfihúsnak. Ez a szer eredeti állapotában nem mérgező, de bomlástermékként a csirke szervezetében méreggé alakul át. Az arzént kapcsolatba hozták már húgyhólyag-, tüdő-, bőr-, vese-, és vastagbélrákkal, kisebb mennyiség rendszeres bevitele pedig részleges bénuláshoz és cukorbetegséghez vezethet. >> teljes cikk

Ókori források több helyen is említést tesznek arról, hogy a gladiátorok bab- és gabonafélékből álló vegetáriánus diétán éltek. A korabeliek gyakran árpaevőként (hordearii) hivatkoztak az arénákban fellépő harcosokra. A mostani eredmények szerint a gladiátorok általában valóban vegetáriánusok voltak, azonban ez nem igen tér el a lakosság többi részének táplálkozási szokásaitól, akik többnyire szintén húsnélküli gabonaételeket ettek.  >> teljes cikk

Számos ember vált egészségügyi, állatvédelmi, környezetvédelmi, vagy más okokból növényi étrendre. Sok érvet és ellenérvet hallunk, amiket ezúttal szakértők segítségével vizsgáltunk meg. A rendezvény célja nem az volt, hogy eldöntsük, hogy a növényi vagy a vegyes táplálkozás az egészségesebb, hanem választ találni arra, hogy megvalósítható-e a növényi étrend, mik a legfőbb pontok, amiket számításba kell venni, és milyen hatással lehet ez az egészségünkre.

A vitaest fontos ereménnyel zárult:

Szakértőink egyetértettek abban, hogy a vegán életmód jó alternatíva tud lenni és egészségesen megvalósítható a megfelelő vitaminbevitel és az egyéni egészségügyi állapot figyelembevétele mellett.

>> teljes cikk

Apró különbségek ellenére bizonyíték van rá, hogy a szélesen definiált növényi alapú étrendnek szignifikáns egészségi előnyei vannak. Meg kell jegyezni, hogy a növényi alapú kifejezést gyakran felcserélhetően alkalmazzák a vegetáriánus vagy vegán kifejezéssel. Az erkölcsi vagy vallási okból követett vegetáriánus vagy vegán étrend lehet egészséges és lehet nem az. Tehát fontos, hogy ismerjük a kapcsolódó étrendek specifikus definícióját és tisztázzuk a beteg étrendjének részleteit, ahelyett, hogy feltételezéseket tennénk arról, hogy az mennyire egészséges.

Az egészséges növényi alapú étrend a tápanyaggazdag növényi ételek maximalizálására törekszik, miközben minimalizálja a feldolgozott ételeket, olajokat és állati eredetű ételeket (a tejtermékeket és tojást is beleértve). Sok zöldségfélét (főve vagy nyersen), gyümölcsöt, lencsét, szóját, magvakat és dióféléket (kisebb mennyiségben) szorgalmaz és általánosságban alacsony zsírtartalmú. (8,9) >> teljes cikk

Ha négy kulcsmondatban meg kellene engem győznie a vegetáriánus étrend előnyeiről engem, vagy bárki mást, mit tartana legfontosabbnak?
1. A táplálkozással összefüggő civilizációs betegségek esélye nagyságrendekkel redukálódik.
2. A korábban emésztésre fordított energia egy része felszabadul, a méregtelenítés hatékonyabb, az alvásigény csökken.
3. A mentális teljesítőképesség javul, a szellemi állapot tisztább lesz.
4. A lelki státus javul, az idegrendszeri állapot stabilizálódik a vércukorszint-optimalizáció és a szabályozó anyagok nagyobb kínálata miatt. >> teljes cikk

A Southampton-i Egyetem egy kutatása szerint magasabb az intelligenciahányadosuk (IQ-juk) azoknak, akik vegetáriánus étrendet választanak.

A kutatók rájöttek az intelligenciával való összefüggésre: minél magasabb az IQ a gyerekkorban, annál nagyobb a valószínűsége, hogy felnőttként vegetáriánus lesz az ember, írja Catharina Gale és kutatócsoportja a "British Medical Journal" szaklapban. Ez a felismerés összhangban van korábbi tanulmányokkal, amelyekben az intelligencia és az egészségesebb életmód összefüggését kutatták.

A vegetáriánusok mindenek előtt a nők, magasabb szociális rétegekhez tartoznak, és jobban képzettek, legtöbbször akadémikusok. A tanulmány azt is kimutatta, hogy 15 százalék körüli eltérés az intelligenciahányadosban 38 százalékkal növeli a felnőttkori vegetarianizmus valószínűségét. >> teljes cikk

Idézetek hírességektől

"Ha valaki azt mondja neked, hogy egyél sok húst ahhoz, hogy erös légy, ne higgy neki!"

Arnold Schwarzenegger

Szakrális idézetek

"Életet öltök és vallási tettnek nevezitek. Akkor mi a vallástalanság?"

Guru Granth Sahib, 1103. oldal