Moha vegetáriánus és vegán honlapja

A Southampton-i Egyetem egy kutatása szerint magasabb az intelligenciahányadosuk (IQ-juk) azoknak, akik vegetáriánus étrendet választanak.

 Ha most hallanak egy új nagy-britanniai tanulmányról, igazolva érezhetik magukat, viszont a tanulmány eredményeiből mégis elhamarkodottan következtetnének, ha azt állítanák, hogy csak az ostobák esznek húst; ez a 8179 résztvevővel elvégzett vizsgálat eredményeinek eltúlzott értelmezése volna.

A southamptoni egyetem tudósai tanulmányukban 4222, a 30-as éveiben járó nőt, és 3948 férfit kérdeztek meg táplálkozási szokásaikról, akiknek az intelligenciahányadosát meghatározták, amikor 10 évesek voltak. 366 fő, azaz a minta 4,5 százaléka bevallottan vegetáriánus, és 123-an emellett fehér húsokat, tehát halat és baromfihúst is fogyasztanak.

A kutatók hamar rájöttek az intelligenciával való összefüggésre: minél magasabb az IQ a gyerekkorban, annál nagyobb a valószínűsége, hogy felnőttként vegetáriánus lesz az ember, írja Catharina Gale és kutatócsoportja a "British Medical Journal" szaklapban. Ez a felismerés összhangban van korábbi tanulmányokkal, amelyekben az intelligencia és az egészségesebb életmód összefüggését kutatták.

A vegetáriánusok mindenek előtt a nők, magasabb szociális rétegekhez tartoznak, és jobban képzettek, legtöbbször akadémikusok. A tanulmány azt is kimutatta, hogy 15 százalék körüli eltérés az intelligenciahányadosban 38 százalékkal növeli a felnőttkori vegetarianizmus valószínűségét.

A kutatók szerint ez magyarázatot adhat arra az összefüggésre, amit eddig nem igazán értettek: arra, hogy miért egészségesebbek általában a magasabb IQ-val rendelkező emberek. Az eredmények fényében elképzelhető, hogy a táplálkozási szokásokban rejlik a titok nyitja.

Forrás: www.veg.hu,
Hetek, Spiegel, Spicy Press

Kedves Látogató! A weboldalon cookie-kat(sütiket) használok, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Kérlek, engedélyezd a sütik használatát, vagy zárd be az oldalt!
Ok