Moha vegetáriánus és vegán honlapja

De azért a tejről és a tejtermékekről csak nem kell lemondani?! – mondják – Hiszen a tehenek oly bőségesen ontják magukból, hogy teljesen ésszerű, hogy fogyasztjuk…

Fájdalom, ez nincs így. A szarvasmarha, ahogy minden más emlős is, csupán az utód megszületése után termel tejet egy relatíve rövid ideig azzal a céllal, hogy az első hónapokban azzal táplálja a kicsinyét.

Szöges ellentétben azzal, amit a tejipar akar elhitetni velünk durva reklámkampányaival, a tehén tej NEM létfontosságú élelmiszer az ember számára, ahogyan nem is ajándék a tehenektől.

 

Részben az természetellenes táplálás, részben a szelektív tenyésztés eredményeképpen egy tehén éves tejhozama 1983-ban átlagosan 5000 liter volt, szemben az 1950-ben jegyzett 1500 literrel.  A későbbi adat, tehát az 5000 liter, több mint tízszerese annak a mennyiségnek, amit egy borjú felneveléséhez termelne abban az egy évben.

Azzal, ha csupán békésen legelésznek a mezőn, nem lenne elérhető ilyen mértékű tejhozam.

Ahhoz, hogy ezt a természetellenesen magas tejhozamot elérjék, a teheneket koncentrált fehérje száraztápon tartják a számukra normális fűfélék helyett, ami komoly anyagcserezavarokhoz vezet. Nem vezethet. Vezet. Ez rendszerint állandó hasmenésben és a gyomor súlyos fájdalommal járó elsavasodásában is megjelenik.

A tejelő teheneket minden évben művi úton (inszeminációval) termékenyítik meg, illetve a módosabb gazdák embrió transzplantációval. A vemhesség, ahogy az embereknél is, 9 hónapig tart. A teheneket ebből a 9 hónapból 6-7 hónapon keresztül fejik is közben.

Amikor egy tehén világra hozza a borját, pár órán belül elveszik tőle – ha nem így tennék, meglehetősen kevés tej jutna az embereknek. Természetüknél fogva a tehenek bensőségesen kötődnek az utódjaikhoz és ha lehetőségük van rá, születésük után egy teljes éven át gondozzák, óvják őket. Bevett gyakorlat, hogy a frissen született borjúkat elrángatják anyjuk mellől a tehén hisztérikus bömbölése közepette. Más helyeken éppen a tehenek kitöréseit megelőzendő, szülés után elszállítják az anyaállatot, hogy zavartalanul vehessék ki a borjat az elletőből.  Ahogy az ember anya is, a szarvasmarha is őrjöngő, kétségbeesett és mindenre elszánt, ha nem találja a kicsinyét. Napokig bőgnek, tombolva keresik a borjaikat. Ilyenkor nem ritkán nekimennek a tejüzem dolgozóinak, rúgnak és harapnak.

Az elszakítás után a tehenek napokig gyászolják a borjaikat. Az elkeseredett tehénbőgés megszokott hang a tejüzemek környékén élőknek. Miután a borjakat elviszik, a tehenekre naponta kétszer fejőgépeket csatlakoztatnak, hogy serkentsék és fenntartsák a tejtermelésüket. Egy borjú nyilvánvalóan ennél jóval gyakrabban szopna. Ilyen körülmények között a tőgyek begyulladása elkerülhetetlen.

A tehenek normális körülmények között 20 évet élnek. A tejüzemekben 4 éves korukra kiöregednek és vágóhídra kerülnek.

Az, hogy erről a közvélemény látványosan nem vesz tudomást, nagyrészt a modern reklámiparnak köszönhető, ugyanakkor annak is, hogy hajlamosak vagyunk a dolgokat olyannak látni, amilyennek szeretnénk őket. Sokkalta kényelmesebb hinni egy boldog farmban, ahol az elégedett állatok másra sem vágynak, mint hogy nekünk adják a tejüket és hasonlók.


egy videó véres jelenetek nélkül

 

Forrás:

Idézetek hírességektől

"Szeptember 11 után lettem vegetáriánus. Egyik barátom New Yorkból jött vissza, és azt mondta, hogy az égett hús szaga kibírhatatlan volt. Erről azonnal a grillezett hús jutott eszembe."

Alyssa Milano

Szakrális idézetek

"Most ebben a Lankavatara Szútrában azt mondom, mindig, mindenféle hús ehetetlen, kivétel nélkül. Mahamati, megtiltom a húsevést nem csak egyszer, úgy értem, hogy mind A JELENBEN, ÉS A JÖVŐBEN, A HÚSEVÉS TILOS."

Lankavatara Szútra (Tripitaka 671.)

Kedves Látogató! A weboldalon cookie-kat(sütiket) használok, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Kérlek, engedélyezd a sütik használatát, vagy zárd be az oldalt!
Ok