Article Index
Az egyik fő ok, ami miatt állatok milliárdjai elszenvedik a bezárást és lemészárlást, az az a kulturális meggyőződésünk, hogy állati eredetű ételt kell ennünk ahhoz, hogy egészségesek legyünk. Mégis, egészségünk javítása sokunk számára az egyik leggyakoribb motiváció arra, hogy az állati ételek fogyasztását csökkentsük vagy abbahagyjuk! Ennek a paradoxonnak a megvilágításához meg kell vizsgálnunk az ember élettanát és az állati eredetű ételeket, amelyeket megeszünk, és fel kell elevenítenünk azt az örök tudást, hogy a kedvesség és tudatosság művelése javítja a fizikai és mentális egészséget, míg az ártalmasság és tudatlanság végül fizikai és mentális betegséghez vezet. Felismerhetjük, hogy harmóniában kellene élnünk a Föld többi állatával, mert olyan testet kaptunk, ami valójában jobban működik anélkül, hogy megölnénk őket és lopnánk tőlük. Micsoda felszabadító ajándék! Soha egy állatnak sem kell félnie tőlünk, mert nincs olyan, számunkra szükséges tápanyag, amihez nem tudunk hozzájutni nem állati forrásból. Erre bőven van bizonyíték, és ebben a fejezetben ezekből fogunk néhányat áttekinteni, hogy megkérdőjelezzük a téveszmét, miszerint állati ételeket kell ennünk, hogy erősek, egészségesek és igazak legyünk. Mind az orvosi kutatások, mind a körülöttünk élő egészséges vegán emberek nyilvánvaló példái azt mondják nekünk, hogy nincs szükségünk állati termékek fogyasztására, és azok valójában sokféle módon ártalmasak az egészségünkre.
Egyesek tiltakozhatnak, „Várj egy percet! Hogy lehet az állati termékek fogyasztása egészségtelen? Olyan természetesnek tűnik!” Nézzük meg közelebbről az emberi testet. Jó kezdet, ha friss szemmel összehasonlítjuk testünket néhány másik állattal, akikkel közösen élünk ezen a bolygón. Mi emberek milyen puhák, szőrtelenek és kifinomultak vagyunk! És fizikailag milyen gyengék! Egy ember ereje például csak egyhatoda egy átlagos csimpánz erejének. (2) Nem fizikai erővel uralkodunk az állatok felett, hanem eszközöket és árulást használva.
Megfigyelhetjük evésre használt szervünket, az emberi szájat. Látjuk, hogy milyen kicsi, és milyen kicsik a fogaink. És hiányzik a hosszú, éles szemfog a kemény hús széttépéséhez, és a húsevők és mindenevők erős, nehéz állcsontja és rágóizmai is. Azt is észrevehetjük, hogy milyen puhák a fogaink a húsevő állatok sokkal keményebb fogaihoz képest, akik képesek összetörni a csontot, hogy hozzáférjenek a csontvelőhöz. (3) A fogaink és állkapcsunk nyilvánvalóan nem a hús tépésére és a csontok rágására van; a gyümölcs- és növényevőkhöz hasonlóan metszőfogaink vannak elöl, és őrlőfogak oldalt a növényi ételek harapásához és megőrléséhez.
Érdekes elképzelni, ahogy minden eszköz nélkül próbálunk megölni és megenni egy másik emlőst, csak kifinomult szánkat, és érzékeny, karom nélküli kezünket használva. Meg tudnánk tenni? Meg tudnák tenni a szüleink, gyerekeink, vagy a barátaink? Meg tudná tenni bármelyik emberi lény? Meg tudná-e tenni, vagy megtenné-e bárki, hogy becserkészik a szabadban mondjuk egy szarvast, tehenet, sertést, juhot, kecskét vagy nyulat, és aztán valahogy elkapva őt (nagyon nem valószínű) a nyakára zúdul a kicsi, lapos emberi szánkkal, a bundát és bőrt az élő húsig átszakítja apró emberi fogainkkal, és megtölti száját a szerencsétlen teremtmény friss, meleg vérével? Ez a jelenet azt a teljes abszurditást mutatja, amit mi emberek teszünk, amikor állati húst eszünk. Nincsenek karmaink és fogaink a nyers hús tépéséhez és szakításához, a bunda, tollak, pikkelyek és csontok átharapásához, és nincs ínyünkre a friss vér sem a szánkban.
Észrevehetjük, hogy állkapcsunknak sajátos a felfüggesztése, biztosítva az oldalirányú mozgást. Ez olyan állkapocs felépítés, ami közös a növényevő állatoknál a különféle növényi anyagok megőrléséhez; a mindenevő és húsevő emlősök állkapcsának merev a felfüggesztése, és csak le-fel csattognak. Észrevesszük továbbá, hogy nyálunk domináns enzime a ptialin, ami a növényi táplálékban lévő összetett szénhidrátok energiát adó glükózzá való lebontásához van. Ezek a szénhidrátok jelentik azt az üzemanyagot, aminek használatára testünk való; az állati hús ezekből semmit sem tartalmaz!
A húsevőkkel ellentétben nincsenek erős gyomorsavaink a hús gyors feloldásához, vagy rövid, sima falú bélcsatornánk, hogy a romló hús gyorsan távozzon testünkből. Ehelyett a növényevők és gyümölcsevők gyengébb gyomorsavai, és sokkal hosszabb és kanyargósabb bélcsatornája jellemző ránk, hogy lassan kivonjuk a tápanyagokat a növényi ételekből, miközben áthaladnak és lebomlanak. (4) Hosszú és kanyargós vékonybelünk egyértelműen növényevő, ezernyi apró beöblösödéssel és számtalan pici bohollyal (latinul villus), ami hatalmas felszínt ad neki – nagyobbat, mint egy teniszpálya! –, hogy táplálékunk átjusson a vérünkbe. (5) Emésztőrendszerünk sok rostot tartalmazó ételt kíván, hogy ezeket a bélfalakat tisztán és működőképes állapotban tartsák. Az állati ételekből nemcsak hiányzik a rost, hanem ahogy lebomlanak, a növényi tápláléknál jobban hajlamosak a lerakódásra. Ez szoruláshoz, aranyérhez, vastagbélgyulladáshoz, diverticulitishez, vastagbélrákhoz és más betegségekhez vezet. A keringési rendszerünk is a növényevőké, ami nehezen viseli el a telített zsírt és koleszterint. Például ha egy macska eszik nagy mennyiségű zsírt és koleszterint állati hús vagy tojás formájában, az artériáiban nem lesz szűkület és elzáródás. De ha egy nyúl, gorilla, ember, vagy más gyümölcs- vagy növényevő teszi ezt, az artériáiban komoly lerakódások lesznek. Ha ez a tevékenység folytatódik, az artériák beszűkülnek és megbetegednek. Ez érszűkülethez, magas vérnyomáshoz, szívbetegséghez vezet, és az ember esetében a gyógyszerek és műtétek iránti garantált igényhez.
A nyilvánvaló tény figyelmen kívül hagyásával, hogy nekünk, embereknek nem való az a nagy mennyiségű állati eredetű étel, ami kultúránkban tipikus, a gyógyszeripar és az egészségügy valójában hozzájárul a beteg emberek állandó létéhez, és John McDougall, M.D. kifejezésével garantálja „saját állásának biztonságát”. (6) Ez nem egy burkolt célzás bármilyen összeesküvésre, vagy arra, hogy az átlagos orvost nem motiválják altruista indítékok. Mégis, az egészségügy, mint a kultúránk gazdasági keretei között működő bármely egyéb iparág, egyszerűen követi a legkisebb ellenállás, és a legmegbízhatóbb anyagi megtérülés útját. Az egészségügyi piramis felső lépcsőfokain lévőknek, akik döntenek politikai stratégiákról és orvosi/oktatási intézkedésekről, a status quo fenntartása alapvetően biztosan jó elképzelésnek tűnik, ezért háttérbe szorítják a megelőzést a gyógyszeres és műtéti kezelésekkel szemben, és a mindenevő étrend további elfogadására buzdítanak.
Az emberi fiziológia besorolása kultúránkban mindig is problematikus volt, és ma is ellentmondásos. Bár nyilvánvaló, hogy alapvetően nem vagyunk húsevők, az is nyilvánvaló, hogy nem vagyunk legelő kérődzők vagy patás növényevők, mint a juh, szarvas, ló és tehén, akik füvet és leveleket legelhetnek, mert több emésztőüregük van. Leginkább gyümölcsevő növényevőnek lehet minket besorolni, akiknek főleg gyümölcs, magvak, zöldségek, diófélék, és lédús gyökerek és levelek valók. A legtöbb fiziológus azonban még mindig mindenevő természetűnek tartja az embert. De még lovakat is meg lehet tanítani vadhúsevésre, és a modern beltéri hizlaló létesítményekben a teheneket, juhokat és kecskéket arra szoktatják, hogy egyék meg és szeressék a hal-, csirke- és sertéshúst – napi ételválasztásaink mekkora része annak az eredménye, hogy megtanítják, mit együnk meg?
Három pont legalábbis tagadhatatlannak tűnik: hogy van választásunk, hogy az állatok szenvednek a választásunk miatt, hogy megegyük őket, és hogy az állati ételek fogyasztásának jelenlegi magas szintje példa nélküli és káros az egészségünkre. A fosszilis maradványok világosan mutatják, hogy a korai emberszabásúak főleg növényi alapú étrenden éltek, és a kortárs gyűjtögető kultúrák is ezt teszik. Valóban, Ashley Montagu, az ismert antropológus kijelentette, hogy ezeket a kultúrákat vadászó-gyűjtögető helyett gyűjtögető-vadászónak kellene nevezni. (7)
Mint minden állat, mi is lényegében spirituális lények vagyunk, az univerzális, szerető intelligencia megnyilvánulásai, ami testet adott nekünk, hogy dúskáljunk a bőséges ételekben, amelyeket békésen gondozhatunk és gyűjthetünk a gyümölcsösökben, mezőkön és kertekben. Testünk tudatosságunkat tükrözi, ami vágyakozik arra, hogy a kreativitás, könyörület, öröm és tudatosság magasabb dimenzióját bontakoztassa ki, és vágyik a nagyobb egészek – kultúránk, Földünk, és minden élet jóakaratú forrása – szolgálatára mások áldásával és segítésével, és osztozással, törődéssel, ünnepléssel. Ennek megfelelően békés fiziológiánk van.
Más állatok tömeges megölése és kizsákmányolása a táplálék miatt ellenkezik könyörületünk létfontosságú érzésével, ezért étkezéseink felkavaró igazságát önámító ésszerűsítésekkel, és a sütés, darálás, keverés, bundázás, fűszerezés és bevonás körülményes módszereivel álcázzuk. Mélyen belül tudjuk, hogy olyan test értékes ajándékát kaptuk, ami táplálásához nem kívánja meg élőlények szenvedését, félelmét és halálát – de mi az ételválasztásainkhoz szükséges erőszakkal ezt az ajándékot visszadobjuk a jóindulatú univerzum képébe.