Moha vegetáriánus és vegán honlapja

Article Index

„Tekinthet-e valaki egy teremtménytársra tárgyként, befektetésként, egy darab húsként, „az”-ként anélkül, hogy kegyetlenségbe ne degenerálódna ama teremtmény iránt?”
– KAREN DAVIS (1)

„A tej az állat utódjának táplálására való, és nem arra, hogy az ember azt erőszakkal elvegye önmagának. A kölyöknek megvan a joga arra, hogy élvezze anyja tejét és anyja szeretetét, de a materialista és felületes nézetei által befolyásolt, kemény szívű ember megváltoztatja és eltorzítja ezeket az igazi rendeltetéseket. Így a szelíd kölyök nem képes arra, hogy élvezze anyja szeretetét, és örvendezzen az élet nagyszerűsége felett.”
– ABRAHAM KOOK RABBI, Izrael főrabbija, 1865–1935

„A másikkal szemben elkövetett rossz legerősebben az elkövetőre hat. (2)
– MARY BAKER EDDY


<< Előző fejezet

Az állati termékeknek van két további nagy kategóriája, amelyeket megeszünk, bár azok nem emberi táplálékok: a tejtermékek és a tojás. Sokan, akik jobban belelátnak a tej- és tojásipar működésébe, azt mondják, hogy ezek bizonyos módokon mérgezőbbek és kegyetlenebbek azoknál, mint amik csak az állatok húsával foglalkoznak, mert a teheneket és tyúkokat hosszabb időszakon át súlyosan kihasználják, és elkerülhetetlenül levágják őket, mikor termelékenységük csökken.

A tejtermékek – hogy ezzel kezdjük – egy rendkívül nagy és összetett téma. A nőstény tejelő tehén rabszolgává tétele sokféle módon hozzájárult az emberek rabszolgává tételéhez, ezért az eme szokás által okozott kár messze túlnyúlik a tejfogyasztás negatív fizikai hatásain. Bár közülünk sokan abbahagyják a tejtermékek fogyasztását pusztán egészségügyi okokból, fontos, hogy nagyobb összefüggésekben lássuk a folyamatos tragédiát, mert ez az igazság olyan vén, mint az idő: nem vethetjük el a rabszolgaság és kegyetlenség magvait, és arathatunk szabadságot és egészséget.

Lényegében a tehéntej egy olyan anyag, amit a természet a kis borjaknak szánt, nem az embereknek. Mi vagyunk az egyetlen faj, amelyik egy másik faj ifjoncának szánt tejet issza, és mi vagyunk az egyetlen faj, amelyik ragaszkodik a tejiváshoz az elválasztás idején túl. Úgy tűnik, nem tudjuk elviselni a gondolatot, hogy felnövünk és elhagyjuk az otthont. Talán vágyunk a csecsemőkorra és a békés ejtőzésre anyánk keblén, és ha az övé nem elérhető, akkor bármely tejet adó anya mellét fogjuk használni, még akkor is, ha ő egy tehén, és meg kell ölnünk az ő kicsinyeit, hogy a tejhez hozzájussunk. Ahogy nyilvánvalóan teljesen természetellenes az, hogy az emberek állatokat ölnek és esznek, ha elgondolkodunk azon, hogy megpróbáljuk ezt eszközök nélkül megtenni, úgy ugyanez igaz a tejivásra. A könnyen elérhető borjúszelet, az olcsó hamburger, valamint a hűtött tejtermékrészlegen a sajt, tej, tejszín és vaj takaros csomagolása elfedi valódi árukat és tehéntelepről való származásuk kegyetlenségét.

Kétséges, hogy a szabadban – valahol Ázsiában egy erdőben vagy legelőn, ahol a tehenek természetesen élnek – valaha is képesek lennénk arra, hogy elég közel kerüljünk egy tejet adó tehénhez, hogy valamennyi tejhez jussunk. Először is a vad bikák bőszen oltalmazzák, és felnyársalnának vagy elkergetnének minket. Ha túljutunk valahogy a bikákon, nem valószínű, hogy bármelyik tehén hagyná, hogy alákerüljünk és a tőgyéből szopjunk. Versenyeznünk kellene a tehén saját kisbabájával, tejének jogos címzettjével, arrébb kellene tolnunk vagy rúgnunk a borjat, és valahogy az anyát rávenni arra, hogy maradjon mozdulatlan, amíg emlőiből szopunk vagy abból nyomunk. Az egész jelenet annyira abszurd, hogy még a legodaadóbb tejivó se gondolna soha arra, hogy ezt megpróbálja.

Csak a gonosz elnyomás folytatódó hagyományának köszönhető, hogy az emberek meg tudják inni a tehén tejét; mindez lényegét tekintve egészségtelen és perverz. Élelmiszerboltjaink tejtermékei a tehenekkel szembeni sok évszázados emberi manipuláció és borzalmas brutalitás eredményei – ezt a brutalitást jól mutatják napjaink gépesített tehenészeti létesítményei, akár kicsik, akár nagyok.

Tartalomjegyzék 


A teheneket ma arra kényszerítik, hogy sokkal nagyobb mennyiségű tejet termeljenek, mint amennyit valaha is termelnének a szabadban. Ezt kétféle manipulációval érik el – táplálékkal és hormonokkal. (3) A szabadban a tehén, mint minden emlős, egy kisbaba születése után fog tejet termelni, egy klasszikus haranggörbe szerint nagyjából hét hónapig. Kevesebb, mint napi öt liter tejjel kezdi, a csúcsot napi tizenegy liter körül éri el, aztán újra elapad kevesebb mint öt literre, majd nullára, ahogy a borjú elkezd szilárd táplálékot enni. A mai tehenészetekben a borjút azonnal eltávolítják az anyjától, óriási kínszenvedést okozva mindkettőnek, az anyát pedig mesterségesen arra kényszerítik, hogy naponta 40-50 liter tejet termeljen teljes hét vagy nyolc hónapon át. A tejelő teheneket sokkal fiatalabb korban megtermékenyítik, mint ahogy az a szabadban valaha is megtörténne, és gyakorlatilag állandóan vemhesen tartják őket, még miközben tejet adnak az előző vemhességből. A hatalmas teher, hogy ilyen erővel kényszerítik őket abnormálisan nagy mennyiségű tej termelésére, gyorsan tönkreteszi a tehenek egészségét. Bár a tehenek a szabadban természetesen 25 évig élnek, a tehenészet ilyen kizsákmányolásának nagyjából négy éve után „termelékenységük” lecsökken. Akkor a vágóhíd brutalitására kényszerítik, és olcsó hamburgerhússá, bőrré és állati takarmánnyá degradálják őket.

Az óriási és folyamatos kizsákmányolás, aminek a tehén anyákat kiteszik, tejüket az emberek számára rendkívül egészségtelenné teszi. A tehéntejben vannak természetesen előforduló, az ember számára toxikus anyagok, mint az IGF-1 növekedési hormon, kazein, ösztrogén, altató hormonok, laktáz, genny, baktériumok, paraziták, és a 4. fejezetben leírt, láthatólag függőséget okozó kazomorfinok. Ezeken kívül vannak azok a toxinok, amik közvetlen következményei annak, hogy a tehenekre ekkora nyomást fejtenek ki: mesterségesen bejuttatott növekedési hormonok, tejfokozó hormonok, antibiotikumok, nyugtatók, és peszticid szermaradványokkal teli takarmányok. Az úgynevezett bio tej kevesebbet tartalmazhat a mesterséges toxinokból, de a természetesekből nem, melyek jelenléte a tejben arra emlékeztet minket, hogy ez egy borjaknak, és nem embereknek szánt táplálék.

Hogyan kényszerítik az anyateheneket, hogy ilyen gigantikus mennyiségű tejet termeljenek? A takarmányukba koleszterint tesznek, és injekcióval egy hormonkeveréket kapnak, amiben ösztrogén, progeszteron, prolaktin és tesztoszteron van. A tejtermékek fogyasztói alig élveznek védelmet eme hormonoktól, mivel használatuk alig szabályozott. Mason és Singer az Animal Factories című művében leírja, hogy az USA Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala (FDA) és Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) a mezőgazdasági vállalkozásokat szolgálják és azok érdekeinek védelme miatt léteznek, ahelyett, hogy a fogyasztók, a környezet, vagy az állatok érdekeit védenék. (4) Csupán egyetlen példaként, miközben Kanada és az összes európai kormány betiltotta az rBGH, a Monsanto vitatott, genetikailag módosított, tejfokozó rekombináns szarvasmarha növekedési hormonjának használatát, az FDA 1985-ben szófogadóan engedélyezte azt. Ebben az országban azóta is használják a tehenészetekben, a tudományos bizonyíték ellenére, hogy fokozhatja a rák kockázatát mind a fogyasztókban, mind a tehenekben. (5)

A tehenészetekben azt is régen megfigyelték, hogy ha a teheneknek koleszterinben gazdag táplálékot adnak, akkor sokkal több tejet termelnek. A szabadban élő felnőtt tehén persze kizárólagos növényevő, és soha nem enne állati húst, tejet vagy tojást (ezek a koleszterin egyedüli forrásai, ami hiányzik minden növényi táplálékból). A tejelő teheneknek azonban, a modern iparszerű mezőgazdaság lealacsonyodását elszenvedő sok más haszonállathoz hasonlóan állati hússal és aprólékkal „dúsított” takarmány adnak. Ez utóbbi a halak, madarak és más emlősök, talán más tehenek, vagy akár saját borjuk levágásakor keletkező melléktermékekből áll. Mindez elmondhatatlanul perverz, mégis évek óta ez a standard procedúra a tehenészetekben. Egy korábbi tehenész, Tom Rodgers szerint még a legkisebb tehenészetek is „dúsított” takarmánnyal etetik a teheneiket, hogy fokozzák a teljesítményt és gazdaságilag versenyképesek legyenek. (6)

Mivel minden tehenet arra kényszerítenek, hogy sokkal több borja legyen, mint amennyit a tehenészet fel tud használni, ezért a borjaikat vagy azonnal levágják, vagy elárverezik borjútartáshoz vagy húsmarhatartáshoz, és egy- vagy kétéves korukban ölik meg őket. Mindeme esetekben egyes testrészeik a hulladékfeldolgozó üzemekben kötnek ki, ahol összekeverik az aprólékkal és a halak, sertések, baromfi, elütött állatok, laboratóriumi állatok, elaltatott kutyák, macskák, lovak és más állatok felhasználhatatlan testrészeivel, aztán megfőzik és ledarálják, és hozzáadják kukoricához, búzához, szójához és más takarmányhoz, hogy újra megetessék a tehenekkel. A teheneket így rutinszerűen arra kényszerítik, hogy „dúsított” takarmányukban más teheneket egyenek – jó eséllyel saját kicsinyük húsát és belső szerveit. Az egyetlen ok, ami miatt most ennek vége lehet, az a kergemarhakór kitörése, ami az ilyen őrült mezőgazdasági szokások közvetlen következménye. Bár az FDA tilalma a kérődzők húsának más kérődzőkkel való feletetéséről csökkenti annak valószínűségét, hogy tehenek más teheneket egyenek, még így is etetik őket disznóval, csirkével, pulykával hallal, kutyával és más állatokkal. Az FDA tilalom betartásának állítólagos laza ellenőrzését figyelembe véve valószínű, hogy néhányukat még így is kannibalizmusra kényszerítik.

 Ez a bizarr és felháborító kegyetlenség bújik meg minden tejbajusz mögött. Ez szokványos üzletmenetnek számít, és senki sem kérdőjelezi meg, mert a szóban forgó állatokat a tehenészetek puszta tárgyakká degradálják, azzal az egyetlen, mindennél fontosabb céllal, hogy a legtöbb tejet állítsák elő a legalacsonyabb áron. (És mivel az USDA garantálja a tejfelesleg felvásárlását, az ágazat csúcsra járatja a termelést. (7)) Ez az egész ágazat nyilvánvalóan egyik oka és következménye is annak a súlyosan lecsökkent kulturális intelligenciának, amely elveszítette képességét az alapvető összefüggések észrevételére.

Tartalomjegyzék 


Amint korábban említettük, az elfogyasztott vegyszerek, peszticidek, gombaölőszerek, műtrágyák és nehézfémek felhalmozódnak a test szöveteiben, különösen a zsírtartalmú szövetekben és szervekben. A tehenek ezért nemcsak azokat a mérgeket koncentrálják be, amiket az általuk elfogyasztott takarmányra és szénára permeteznek ki, hanem azokat a magasabb koncentrációjú mérgeket is, amelyek azoknak az állatoknak a testrészeiben halmozódtak fel, amiknek az elfogyasztására kényszerítik őket. Mindez felhalmozódik a tejükben, mert a tejnek magas a zsírtartalma, a mérgek pedig a zsírokban oldódnak. A tejtermékek, különösen a vaj, sajt, tejszín és jégkrém egyértelműen egészségtelenek és veszélyes megenni őket, főleg gyerekekenek és terhes és szoptató nőknek.

Mindezek mellett vannak erős, természetesen előforduló toxinok a tejben. A természetnek soha nem az volt a terve, hogy megigyuk egy másik faj, főleg a tehenek tejét. A tehéntej különösen alkalmas a csordában élő állatok táplálkozási igényeinek kielégítésére, akik csupán 47 nap alatt megduplázzák testsúlyukat, közel másfél mázsát nyomnak tizennégy héten belül, és négy egészséges gyomor fejlődik ki bennük! A tehéntej háromszor annyi fehérjét és 50%-kal több zsírt tartalmaz, mint az ember teje. A kutyák teje például táplálkozási szempontból sokkal jobban hasonlít az ember tejéhez, mint a tehéntej. A tehén teje túl nehéz, főleg a fiatal gyerekeknek, akikben kifinomult agy, idegrendszer, és más szervek fejlődnek. Az ember gyerekei nem borjak! A csecsemő agya és idegszövete legjobban az emberi tejben lévő tápanyagoktól fejlődik. Az emberi tej legfőbb fehérjéjének, a laktalbuminnak 14K a molekulasúlya. Tökéletesen alkalmas az érzékeny emberi szövetek építésére. A tehéntej fő fehérjéjének, a kazeinnek 233K a molekulasúlya (8), és tartóssága és ragadóssága miatt kötőanyagként használják festékekben, és ragasztóként, ami összetartja a farostlemezt, és odaragasztja a címkéket az üvegekre. (9) Tökéletes a borjú szöveteinek felépítésére, de elmondhatatlan kárt okoz az embernek. A kazein egy óriási és ormótlan fehérje, aminek megfelelő lebontása nehézséget okoz egy emberi gyereknek (vagy ami azt illeti, a felnőttnek), közben sok savas terméket hozva létre, ami a fiatal gyerekek esetében sok súlyos problémát okoz.

Nemcsak a tejtermékekhez köthető, seregnyi gyerekkori tünet miatt aggódunk, mint a kólika, fülfájás, torokfájás, megfázás, láz, vérszegénység, cukorbetegség, mandulagyulladás, vakbélgyulladás, különféle allergiák, kötőhártyák gyulladása, hasmenés, bélgáz és görcsök. (10) Hanem amiatt a kár miatt is aggódunk, ami azoknak a kisgyerekeknek a korai fejlődésében következik be, akiket tejtermékek fogyasztására kényszerítenek. Kialakulhatnak-e megfelelő módon a kisgyermek elme-test rendszerét alkotó, érzékeny emberi szövetek azzal a ragacsos és nehézkes kazeinnel és feleslegben lévő zsírral, amik a fiatal szarvasmarhák növekedéséhez valók? Ez olyan, mintha részletgazdag tájképfestményt próbálnánk festeni, eszközként a ház festéséhez használt ecseteket használva! Ez biztosan hatással van gyerekeink korai pszichológiai fejlődésére – és a tejben lévő szarvasmarha hormonokkal, mérgekkel és nyomorúsággal az egyik hatás jó eséllyel a gyerek alapvető érzéketlenné válása lehet. Milyen tragikus a csodálatosan kifinomult emberi jármű beszennyezése és a benne okozott kár ilyen fiatal korban, csökkentve ama képességét, hogy a spirituális energia, bölcsesség és könyörület csatornája legyen, és talán csorbítva képességét a finom összekötöttség érzékelésére, amelynek észrevételére, felfedezésére és ünneplésére létrejött. A tejtermékek további fogyasztása kamaszkorban és felnőttként csak súlyosbítja és fokozza a tragédiát.

Egy mélyebb szinten a gyerekek kényszerítése arra, hogy tejtermékeket fogyasszanak, fogékony elméjükbe és testükbe annak a mély szomorúságnak, gyásznak, pániknak, szenvedésnek és félelemnek a legszerencsétlenebb, borzalmas rezgési energiáját hozza be, amit a tehenek naponta átélnek a tehenészetekben, legyen az akár bio, akár nem. Az egész tehenészeti ágazat lopáson alapul: a borjak erőszakos ellopásán anyjuktól, és az anya tejének ellopásán a borjútól. Érzéketlenné váltunk az iránt, hogy ez egyszerűen mennyire kegyetlen, és hogyan alkotja, talán jelentős mértékben, az alapját kultúránkban a nők és nőies alapelvek alapvető elnyomásának, korlátozásának és kizsákmányolásának.

Minden emlősnél az anyák borzalmas érzelmi stresszt éreznek, ha újszülött csemetéjük veszélyben van, és bármit megtesznek, ami hatalmukban áll, hogy megvédjék őket. Az emberi anyák tudják, hogy ez milyen mély érzés, és milyen lesújtó lenne, ha gyermeküket elvennék tőlük. Az anyai szeretet gyakran feláldozza saját életét a gyerekéért. Látjuk ezt a mély anyai törődést kutyáknál, medvéknél, elefántoknál, majmoknál, őzeknél, oroszlánoknál, bálnáknál: minden emlősnél ez az anyák meghatározó és nyilvánvaló jellemvonása. Az, hogy a tudósok, mezőgazdasági vállalkozók és teológusok ezt tagadják, vagy fontosságát lekicsinylik, csak az ő intelligenciájuk és érzékenységük elcsökevényesedését mutatja, a kulturális sérültségen, és a szétkapcsolás abból fakadó készségén keresztül.

Az összes emlős közül talán a tehén az, akinek anyai ösztöne a legnyilvánvalóbb és legünnepeltebb: gyengéd és türelmes szemei, természetes anyai gondoskodása a borjáról, ahogy nyalja, eteti és óvja a babáját, és hangos siránkozása, amikor a borjút elveszik tőle. Nem tud megküzdeni a csemetéjét ellopó kezekkel, vagy beszélni hozzánk emberi szavakkal, hogy elmondja, mennyire fáj ez neki. De ez nyilvánvaló bárki számára, akinek van szeme, hogy lásson, és van füle, hogy halljon. Részünkről az, hogy semmibe vesszük az ő szenvedését és a borjáét – százszor, ezeszer, milliószor –, egyenlő saját tisztességünk semmibe vételével és tagadásával. Van egy mély és borzalmas bűn ebben: a tehén teje utáni természetellenes, mohó sóvárgás néhány ezer évvel ezelőtt, egy egész kultúra felépítése a tej ellopása, és az anya és gyermekei megölése körül, és az egész szörnyűség megideologizálása a mitologikussá tételével: az Úr tejjel-mézzel folyó földet ígér nekünk. A rabszolgává tett anyától a tej erőszakos ellopása olyan háborúk és kizsákmányolás magvait ültette el, amelyek tragikus módon szinte teljesen láthatatlanok. Ma kultúránk a tejet adottnak tekinti! Agresszíven reklámozzák az egész világon. Hogyan reménykedhetünk valaha is a békében, amikor ilyen szégyenletes erőszakot követünk el, ennyire hatalmas méretekben?

Tartalomjegyzék 


Az anyjuktól elvett borjakra mindig brutálisan rossz bánásmód vár, és az anyatehén erről minden bizonnyal tud. Az állatok figyelemre méltóan érzékenyek, ahogy ezt számtalan kultúra felismerte, és egyre több tudományos bizonyíték mutatja. Az anyatehén tudja, hogy a tejéért őt bezáró, megerőszakoló, és durván kényszerítő kezek nem jelenthetnek jót gyermekei számára. A tehenészetben született borjú négy végzetes út egyikén fog végigmenni.

Ha ő nőstény, akkor anyjához hasonlóan felnevelhetik rabszolgának egy tehenészetben. Olyan hamar el fogják venni az anyjától, amennyire csak lehet, hogy ne pocsékolják anyja eladható tejét. Le fogják vágni a szarvát, általában egy tűzforró elektromos vassal, amit a szarv tövéhez nyomnak. Ezt egy modern tehenészeti kézikönyv így írja le:

... fektesd oldalra a borjút és tedd a térdedet a nyakára... A szarvtalanítót körülbelül 5-20 másodpercig kell a szarv tövén hagyni. Ez az idő hosszabbnak fog tűnni, az égő szőr és a küzdő borjú miatti együttes kellemetlenség miatt... a szarvtalanítás akkor lehet sikeres... amikor egy csikorgó hangot hallasz a szarvtalanító elfordulásával. Ez annak a hangja, ahogy a szarvtalanító csúcsa a koponyacsontot súrolja. (11)

A tehenészetek szerint nagyjából a borjak fele a tőgyén „túl sok” bimbóval születik, és ezeket a felesleges csecsbimbókat, amelyek „csúnyák” és akadályozhatják az elektromos fejőgépeket, szintén eltávolítják a borjakról érzéstelenítés nélkül. Erről így ír a tehenészeti kézikönyv: „Ragadd meg a csecsbimbót a hüvelyk- és mutatóujjad között. A csecsbimbók idegekkel való ellátottsága már kis borjaknál is fejlett. A továbblépés előtt győződj meg arról, hogy a borjú biztosan nem tud mozdulni. Húzd a csecsbimbót kifelé, és az ollóval hajts végre egy jókora vágást.” (12) A szarvtalanítás, farokcsonkítás és csecsbimbó-eltávolítás nemcsak erős fájdalmat okoz, hanem fokozza a fertőzésveszélyt, és így a betegségek terjedését is. Hozzájárulhatnak a szarvasmarha leukémia vírus (BLV) széleskörű problémájához, ami az USA-beli tehenészetek 85%-ában okoz fertőzést (13), és a Kaliforniai Egyetem kutatói szerint a fogyasztók számára a rák veszélyével járhat. (14)

Míg a szabadban egy üsző legalább 3-5 éves koráig nem áll készen arra, hogy első borját megszülje, ez túlontúl hosszú idő ahhoz, hogy etessék őt a tejéből jövő pénz bevétele nélkül. A tehén takarmánya drága, ezért az üzemeltetők gyorsan be akarják őt vonni a termelésbe. Ez a vemhessé tételét jelenti, amilyen hamar csak lehet, alig egy évesen vagy fiatalabb korban, amikor emberi mércével mérve ő még csak egy gyerek. Ezt hormonokkal manipulálva érik el, igen nagy adag ösztrogént és más hormonokat, továbbá prosztaglandint adva. Ez utóbbi hormont a tehenek tüzelésbe hozására használják, amikor a tehenészet üzemeltetői meg akarják őt termékenyíteni. Az esetek túlnyomó többségében a tehenet egész évben bezárják egy bokszba vagy kifutóba, gyakran teszik ki szélsőséges hőmérsékletnek, ahol semmi dolga, csak hogy egyen és egy helyben álljon, egy tejtermelő gép státuszára degradálva. A vaginájába könyök mélységig bedugott és ott elsütött spermapisztollyal termékenyítik meg. A sperma egy különleges bikától származik, akit szintén azért tartanak, hogy fejjék – a spermáját – és levágják, amikor termelékenysége lecsökken.

Amint a tehén megellik, a kisbabáját gyorsan ellopják tőle, őt pedig naponta kétszer-háromszor fejőgépekkel megfejik. A tejadás már nem az ő tevékenysége, hanem olyasmi, amire kényszerítik őt. A gépek gyakran okoznak vágásokat és sérüléseket, ami masztitiszhez, a tőgy befertőződéséhez vezethet. Ez igen gyakori a modern tehenészetekben. A fejőgépektől néha áramütést is kapnak, ami jelentős kellemetlenséggel és félelemmel jár. A tehenet kényszeritatásnak is kitehetik (drenching). Egyes teheneken ellés után rutinszerűen hajtják végre ezt a procedúrát, hogy csökkentsék a tejelés elején fellépő anyagcsere-betegségeket. Sok liternyi, tápanyagban gazdag oldatot juttatnak bele, a torkán lenyomva egy két méter hosszú csövet. Megfulladhat, ha a folyadékot túl gyorsan pumpálják, vagy ha a cső megakad a légcsövében. Egy hasonló, öblítésnek (lavage) nevezett procedúrának az újonnan született borjút is alávethetik, a kolosztrum bejuttatására.

Közvetlenül azután, hogy a tehenet elkezdik fejni, újra megtermékenyítik a spermapisztollyal. Ezért egyszerre vemhes és tejet ad, és csak vemhességének utolsó két hónapjára veszik majd le a fejőgépről. Amint megellik, a babát ismét elveszik tőle, ő pedig visszakerül a fejőgépre és újra megerőszakolják és megtermékenyítik.

Mindez hatalmas szenvedést okoz az anyateheneknek, és egészségük hamar leromlik. A tejfokozó hormonok, a koleszterinnel teli takarmány és a természetellenes fejési időbeosztások miatt a tehenek tőgye fájdalmassá és olyan nehézzé válik, hogy néha a földön húzzák, saját ürülékükben. Ez fokozza a fájdalmas masztitiszt és antibiotikumok túlzott használatához vezet. Tőgyük állandóan, sokkal jobban megnyúlik annál, mint amilyen természetesen lenne, bokájuk bedagad és fáj attól, hogy állandóan betonon állnak. Három-öt év után ezek az anyatehenek, a tehenészet rabszolgái kimerülnek, és túlzsúfolt teherautókon elküldik őket, hogy szembesüljenek a vágóhíd végső, sértő brutalitásával. A vágóhídra érkező, járni sem tudó szarvasmarhák többsége tehén a tehenészetből. Ezek az állatok túl gyengék, betegek vagy sérültek ahhoz, hogy lejöjjenek a teherautóról. A csontjuk könnyen eltörhet a csontritkulás miatt, amit a magas fehérjetartalmú takarmány és a rájuk kényszerített, nagy tömegű tejtermelés okoz. A szállítás néhány napig is eltarthat táplálék és víz nélkül, metsző hidegben vagy rendkívüli hőségben. A tehenek néha szó szerint odafagynak a teherautók belső oldalához. Ha összeesnek, ezeket a „gyengélkedőket” gyötrően fájdalmas (elektromos) nyársakkal sokkolják. Ha még mindig nem tudnak mozogni, akkor szó szerint láncokkal húzzák őket, közben gyakran feltépik a bőrt, elszakítanak inakat és ízületeket, és csontokat törnek. Nem altatják el őket emberséges módon, mert csupán húsnak tekintik őket, a halott tetemeket pedig nem lenne szabad levágni (bár ez is megtörténik a dolgozók vallomásai szerint, ahogy Gail Eisnitz Slaughterhouse [Vágóhíd] című könyve leírja). Odavonszolják őket a vágóhídra, ahol testüket szétszabdalják, hogy hamburgerhúst, állati takarmányt, társállatok eledelét, bőrt, zselatint, ragasztót és más termékeket állítsanak elő.

Ugyanez igaz az úgynevezett bio tejet előállító tehenészetekre is, kivéve, hogy a takarmány bio, egyes hormonokra és más toxinokra van egy határérték, és talán kicsivel több a hely a börtön bokszban. A teheneket így is levágják néhány év múlva, és ugyanaz az árképző mechanizmus hajtja az ágazatot: a legtöbb tejhez jutni a legalacsonyabb áron. Az egyes teheneknek nagyon kicsi az értéke, mivel a vemhességek maximalizálása megdobja a tejtermelést, és mindig több borjú van náluk, mint amit használni tudnak.

Ez elvezet minket a tehenészetben született borjak második lehetséges útjához: születés után nem sokkal megölhetik őket, ha kicsi a borjú- vagy húsmarha-ágazatok igénye. A fiatal gyomrukban lévő tejoltó értékes a sajtgyártásban. Testüket ekkor ledarálják állati takarmánynak, bőrüket pedig drágább bőrként felhasználják. Néha vemhes teheneket küldenek vágóhídra. Ebben az esetben a méhben lévő, a felvágásukkor belőlük kieső borjakat a vágóhíd dolgozóinak külön meg kell ölni. Ezeket a meg sem született babákat megnyúzzák az apró, nedves testükön lévő puha bőr miatt, amiért igen sok pénzt kapnak.

A tehenészetben született borjak harmadik lehetséges útja, hogy eladják őket a borjúágazatnak. Hímeket és nőstényeket is rátaszítanak erre a sötét és szörnyű útra, amikor nincs rájuk szükség a tehenészetben (ez a bio tehenészetekre is igaz). Jól ismert és dokumentált az a rossz bánásmód, amit ezeknek a szegény páráknak rövid életükért el kell viselniük. Amint alig pár naposan vagy hetesen megérkeznek a borjúistállókba, borjúketrecekbe kényszerítik és a nyakuknál fogva megláncolják őket. Ezeket a ketreceket kicsire építették, hogy korlátozzák a borjakat és ne tudjanak mozogni. Így az izmaik nem fejlődnek ki , a „húsuk” pedig puhább. Sötétben és szándékosan vashiányos étrenden tartják őket, hogy a húsuk világos legyen, ami magasabb árat jelent. Eszeveszetten szopnak vagy nyalnak bármilyen vasat, például szögeket, amit épp el tudnak érni. Gyakran saját ürülékükkel borítva viselik el ezt a kegyetlen bezártságot. Természetesen örömteli és víg kedélyüket tönkreteszi helyzetük fájdalma és reménytelensége. Folyékony étrendjük tele van vegyszerekkel, gyógyszerekkel és antibiotikumokkal, és három vagy négy hónap múlva a vágóhídra szállítják őket, hogy megöljék őket a borjúhús és borjúbőr piacok miatt.

Ha hímek, a tehenészetben született borjak negyedik útja az, hogy eladják őket a húsmarha-ágazatnak. Ebben az esetben még fiatalon át fogják élni az érzéstelenítés nélküli kasztrálás erős fájdalmát. Ezeket a szegény állatokat billogozhatják– gyakran többször, ami rendkívül fájdalmas harmadfokú égési sebeket okoz – és szarvtalaníthatják is, ami szintén rendkívül fájdalmas. Egy-másfél évet töltenek el bezárva vagy legelve, akkora méretűre növekedve, ami nyereségessé teszi őket a levágáshoz, majd a hizlaldába küldik őket felhizlalásra.

A hizlaldákban kasztrált szarvasmarhák százait vagy ezreit zsúfolják össze néhány hónapra kevés fedett hellyel vagy anélkül, bűzös bezártságban, és bármit megetetnek velük, amit a hizlalda üzemeltetője ki tud találni, hogy akkora súlyt szedjenek fel, annyira rövid idő alatt és olyan olcsón, amennyire csak lehet (amikor eladják őket, az üzemeltetőknek a súly után fizetnek). A szerencsétlen teremtményeknek, a húsipari komplexum puszta tárgyainak mesterséges szteroid növekedésserkentőket adnak, mint a Ralgro, Synovex, vagy Rumensin, hogy sokkal fiatalabb korban sokkal nehezebbre nőjenek, mint azt valaha tennék a szabadban. (15) Míg a szarvasmarhák természetes fűevők, akik a szabadban soha nem ennének gabonát, a hizlaldák üzemeltetői tehenész kollégáikhoz hasonlóan felfedezték, hogy gabonával táplálásuk fokozza a növekedést és a profitot. Mivel a gabona (főleg kukorica, szója, búza és zab) viszonylag drága, ezért kiegészítik olcsóbb adalékanyagokkal, hogy a marhák még nehezebbek legyenek. A marhatakarmány jól ismert adalékanyagai a fűrészpor, cementpor, csirketrágya, és a kőolajipar melléktermékei. A gabonában és a többi anyagban lévő összes toxin bekoncentrálódik a vágómarha zsírjában és húsában. A takarmány más adalékanyagain ugyanúgy nem kellemes elgondolkodni: az állatok ledarált teste és testrészei az állati hulladékot feldolgozó iparágból. Ezekben az állati termékekben különösen sok a bekoncentrálódott méreganyag, továbbá a zsír, koleszterin és állati fehérje, ami segít a magasabb áron eladható, zsíreres hús előállításában. A fiatal vágómarhákat nem hagyják mozogni, mivel ez kalóriát égetne és keménnyé tenné a húsukat. Az állattartó üzletág azt is felfedezte, hogy ha az állatokkal rutinszerűen etetnek antibiotikumot a takarmányukban, akkor gyorsabban nőnek. Ez azzal az eredménnyel jár, hogy a Union of Concerned Scientists szerint az USA-ban gyártott összes antibiotikum több mint 70%-át az élelmiszer miatt bebörtönzött állatoknak adják. (16) Antibiotikumot adnak a fertőzések és betegségek legyőzéséhez is, amelyekből van bőven a hizlalda túlzsúfolt környezetében, ahová a vágómarhákat bezárják. Miközben az embernek nevethetnékje támad a gondolattól, hogy tehenek begázolnak egy patakba, hogy halat fogjanak, az a bizarr valóság, hogy teljes halpopulációkat tizedelnek meg az Atlanti- és a Csendes-óceánban is nagy vonóhálós halászati vállalkozások csupán azért, hogy ellássák hallal a marhatakarmányt gyártó iparágat. Ez a hal tartalmazza azt a zsírt és koleszterint, ami oly csodásan működik a hizlaldák szerencsétlen vágómarháinak természetellenes felhizlalásában.

Amint tehetik, a hizlaldák üzemeltetői a felhizlalt vágómarhákat a vágóhídra küldik, hogy húsukat megehessék az emberek és más növényevők, akiket mind börtönbe zár egy kísérteties felhizlal-és-megöl tevékenység, amely az egész bolygóra kiterjed és beszennyezi azt. Óceánok, termőföldek, legelők, erdők, autópályák, állatkertek, tanyák, cirkuszok, laboratóriumok, állatfelügyeleti hivatalok, társállat-szaporító vállalatok és iskolák állnak kapcsolatban állati hulladékot feldolgozó üzemekkel és vágóhidakkal az erőszaknak ebben a hálózatában – az ezeken a helyeken elnyomott és megölt állatok hozzájárulnak ezeknek a vágómarháknak a hizlalásához, hogy nyereségesebb módon lehessen őket megölni. Húsuk olyan beszennyező nyomort jelent, ami sokféle módon átkozhat minket, ha támogatjuk ezt az iparágat a kultúránkra jellemző, mindenütt jelenlévő húst árusító helyszíneken.

A tehenészetbe született borjú összes lehetséges útja rossz bánásmóddal és korai halállal egyenlő. Mivel a szabadban a marhafélék könnyen elélnek húsz, harminc évig, megölésük a tehenészetben néhány hónapos, vagy néhány éves korukban tényleg csecsemők és gyerekek megölését jelenti. E tekintetben ez ugyanolyan, mint a bárányokat, sertéseket, csirkéket, pulykákat és halakat bezáró és legyilkoló létesítmények: mindet arra kényszerítik, hogy gyorsan abnormálisan nagyra nőjenek, és fiatalon megölik őket. Ehhez hasonlóan, a háborúkban, amelyekkel egymást sújtjuk, a gyerekek halnak meg leggyakrabban és szenvednek a legtöbbet, és minden eddiginél inkább őket kényszerítik még a gyilkolásra is. Az állati ételek kultúrája terjeszti az életadó és tápláló nő és nőiesség feletti uralmat és kizsákmányolást, csakúgy, mint az ártatlanság és növekedés erejétől duzzadó csecsemők és gyermekek feletti uralmat és kizsákmányolást is.

Tartalomjegyzék 


Az ártatlannak tűnő és hatékony reklámeszköz, a tejipar tejbajsza valójában egy álarc, ami mögött gyakorlatilag a lehető legundorítóbb és legembertelenebb iparág rejtőzik. Ezeket a vegetáriánus anyákat és szerencsétlen gyermekeiket születésüktől halálukig elnyomják, állati húson természetellenes módon felhizlalják, hogy az emberek meghízhassanak a tejtermékeken és marhahúson. Az ember már-már azt reméli, hogy óriási áldozatukért cserébe a tejelő tehenek legalább valami hasznos dologgal látják el az embereket. Azonban a mélyebb igazságot mégsem lehet elkerülni: őket megölve magunkat öljük meg; őket téve rabszolgává magunk leszünk azok; őket megbetegítve mi betegedünk meg.

Mint minden szoptató emlősnél, az anyatehenek tejében is magas az ösztrogén szintje. Az ember számára semmilyen korban sem egészséges ekkora ösztrogén adag elfogyasztása. Egy nyilvánvaló következmény, hogy a fiatal lányok teste természetellenesen korai életkorban válik szexuálisan éretté. Az első menstruáció a XIX. század közepén átlagosan 17 éves korban zajlott le; ehelyett ez most 12,5 éves korban történik meg. (17) Ez elképesztően nyilvánvalóvá vált Japánban a 2. világháború után, ahol alig egy vagy két nemzedékkel azután, hogy a tejtermékeket bevezették, az első menstruáció átlagosan 15,2 helyett 12,5 éves életkorban következett be. (18) Kerrie Saunders kutató szerint „az afrikai falvakban és a kínaiaknál is megőrizték a hagyományos, növényi alapú étrendjük nagy részét, és mindkettőnél a női pubertás átlagosan 17 éves korban kezdődik.” (19) Kultúránkban a természetellenesen korai első menstruáció elmondhatatlan gyötrelmet okoz, szükségtelen kamaszkori terhességekkel, abortusz dilemmákkal és természetellenes fizikai, pszichológiai és társadalmi stresszel. Ez egyszerűen amiatt van, mert a lányok túl korán érik el a szexuális érettséget, csakúgy, mint a tehenészet fiatal tehén rabszolgái.

Sőt, a nőket – miközben tejtermékfogyasztásukkal más nőstény állatok megerőszakolására, kizsákmányolására és halálára bujtanak fel – ugyanakkor a férfiak pusztán húsnak, felhasználandó tárgyaknak tekinthetik. A sors iróniája, hogy miközben a teheneket arra kényszerítjük, hogy természetellenesen nagy és duzzadt emlőmirigyekkel túltermeljék a tejet a tejipar számára, az ebből származó ételek hatására természetellenesen nagy emlőmirigyek alakulnak ki az azokat elfogyasztó nőkben. Ezt állattartó kultúránk nagyra tartja, megerősítve a nők státuszát, mint puszta tárgyakat a férfiak szemében. Az egymással összefonódó tej- és húsipar állandósítja a patriarchális állattartó mentalitást. Ez az állatokat és a nőket is „húsnak” tekinti, ami egyik esetben fejésre és elfogyasztásra, másik esetben szexuális használatra való.

További katasztrófák is kötődnek a tehéntejtermékek emberi fogyasztásához. Charles Attwood, M.D., és T. Colin Campbell, Ph.D. azt írja:

Humán epidemiológiai tanulmányok erős kapcsolatot találtak az állati fehérje fogyasztása és különböző rákok között. Erős kísérletes bizonyíték van arra, hogy az összes állati fehérje közül a kazein, a tehéntej fő fehérjéje, különösen alkalmas a rák fejlődésének elősegítésére.

Milyen további problémák vannak a tejjel és tejtermékekkel? A pediátriai allergológusok hangsúlyozzák, hogy betegeik több mint fele allergiás a tej több mint két tucat fehérjéje közül egyre vagy többre. Allergiás tüneteik közé tartoznak az ekcéma, asztma, középfülgyulladás, arcüreggyulladás, nátha, gyomor-bélhurut és allergiás vastagbélgyulladás – a betegek 80-90%-ban eme állapotok miatt keresik fel az orvosi rendelőt... (20)

80-90%-ban ezek miatt mennek el orvoshoz – nem meglepő, hogy a tejtermékeket oly erősen támogatja a gyógyszeripari, média- és bankkomplexum, és hogy a növényi alapú étrendeket nem javasolják.

A pasztőrözött tejben engedélyezett óriási kórokozó mennyiség – poharanként ötmillió kórokozó –, több mint kétszázszorosa annak a mennyiségnek, amit a szennyezés nélkül kezelt gabona, gyümölcs, hüvelyesek és diófélék tartalmaznak. (21) Ez egy állandó stressz az immunrendszer számára, és egész sereg betegség, továbbá mindenféle rák, különösen a mellrák és prosztatarák kockázatát fokozhatja. (22) A tehéntej nagy mennyiségű gennyet tartalmaz, ami elkerülhetetlen a tehenek sérült tőgyében lévő nagy mennyiségű baktérium miatt, a pasztőrizálás pedig nem állja útját a kórokozók bejutó áradatának. A Consumer Reports által vásárolt és vizsgált egyes tejminták poharanként 30-700 millió mikrobát tartalmaztak! (23) Amellett, hogy fokozzák a gyomor-bélhurut, sztreptokokkusz, és sok más betegség kockázatát, ezekről a kórokozókról azt is tudják, hogy elősegítik a fogszuvasodást, és jól ismert, hogy azok a kisbabák, akik egy üveg tehéntejet cumizva alszanak el, a fogaik részleges vagy akár teljes pusztulását kockáztatják! (24) Frank Oski, M.D. olyan kutatókra hivatkozik, akik szerint a tejtermékek fogyasztása az alábbi betegségekhez köthető: hasmenés, vashiányos vérszegénység, gyomor-bélrendszeri vérzés, vesebetegség, ekcéma, hörghurut, allergia, asztma, szénanátha, reuma, csalánkiütés, penicillinallergia, leukémia, szklerózis multiplex és fogszuvasodás, továbbá a magas zsír- és koleszterintartalom által okozott cukorbaj, elhízás és érelmeszesedés. (25)

A tejben lévő fehérje, különösen a kazein, miközben a borjak számára tökéletes, számunkra túl nagy és nehezen emészthető. A borjaknak van egy külön enzimük, az emberekből hiányzó rennin, ami a kazeint kicsapja és segít a lebontásában. T. Colin Campbell, az elismert táplálkozáskutató szerint „A tehéntej fehérjéje talán az egyetlen, legjelentősebb kémiai karcinogén, aminek az emberek ki vannak téve.” (26)

Mindezen felül a tehéntejben sok a természetes növekedési hormon, hogy beindítsa az újszülött borjú többszáz kilós növekedését életének csupán első évében. Ez a növekedést serkentő anyag, amit a tudósok inzulinszerű növekedési faktornak (IGF-1) neveznek, teljesen, molekuláris szinten azonos azzal az emberi IGF-1-gyel, ami gyerekként a növekedésünket ösztönzi. A tehéntejjel kapott extra adag növekedési faktor természetellenes növekedésünket okozza, és nemcsak a magasság terén. Emlékszem, hogy gyerekként egy tipikus, sok tejterméket fogyasztó családban felnőve a fogaim túlontúl nagyok voltak a számhoz képest, és a fogszabályozó orvos a kiegyenesítésükhöz szükséges eszközöket méricskélve így kiáltott fel, „Hú! Mintha tehén fogaid lennének!”

A vizsgálatok kimutatták, hogy felnőttekben a tejtermékekkel bevitt felesleges IGF-1 fokozhatja a rák kockázatát. (27) Mivel felnőttként nem növekedünk, a vérünkben általában nagyon kevés az IGF-1, ha van egyáltalán, hogy elősegítse új sejtek növekedését. A tejtermékek fogyasztásakor keringésünkbe jutó IGF-1 komoly következményekkel jár. Testünk sok billiónyi sejtje közül természetesen, folyamatosan felbukkan itt-ott egy-egy rákos sejt; egy egészséges immunrendszer ezeket a sejteket könnyen felfedezi és elpusztítja. Belép a képbe a tehéntejből származó IGF-1. Ez a növekedési hormon olyan, mint az olaj a tűzre, ami a kicsi, könnyen kezelhető rákos sejtnövekedésen belül hirtelen, gyors sejtosztódást vált ki. A tejtermékekben lévő kórokozó- és méregterhelés miatt már eleve túlhajszolt immunrendszer ezt lehet, hogy nem tudja kordában tartani. A tejtermékekben lévő IGF-1 lehet, hogy valójában rák növekedését segíti elő – mégis híres emberek, köztük egészségügyi szakemberek jelennek meg drága reklámkampányokban, tejbajusszal virítva, és a tejipart támogatva!

Tartalomjegyzék 


Ugyanúgy, mint a tejtermékeknél, amikor tojást veszünk, lopásra és erőszakra utasítunk borzalmasan kihasznált nőstényekkel szemben, továbbá hozzájárulunk a környezet szennyezéséhez, társadalmi patológiához és betegséghez. A mezőgazdaság tojás üzletágában ugyanazok az elvek érvényesülnek, amiket a tejiparnál megvitattunk, még inkább végletekig feszítve. Érző női lényeket a termelés puszta gazdasági egységének tekintenek és azzá csökevényesítenek. Elképzelhetetlenül zsúfolt, stresszel teli és mocskos körülmények közt bebörtönzik őket, és a tojásaikat ellopják tőlük – és azután, amikor már nem tudnak kellően magas szinten termelni, brutálisan megölik őket.

A tyúktojás, mint minden állati termék, mérgező az emberre. Először is, állati fehérjéből, telített zsírból és koleszterinből áll. Mind a három elzárja az artériákat, savasítja a vért és a szöveteket, gyengíti az immunrendszert, és sokféle, már megvitatott módon jelent stresszt a szervezet számára. A tojás valójában a szupermarketekben kapható legkoncentráltabb koleszterincsomag. Másodszor, a tojás bekoncentrálja az ártalmas peszticid-, vegyszer-, hormon- és baktériummaradványokat. Harmadszor, a tojásevés a borzalom rezgésének elfogyasztása, amint ez nyilvánvalóvá fog válni, ahogy áttekintjük a tojástermelés módszereit.

Az összes állathoz hasonlóan, akiknek testét az ebédlőasztalunkra szánt ételként használják, a tyúkokat is puszta árucikkeknek tekintik. A tojástermelő létesítményekben az egyedi tyúkok olyan olcsón helyettesíthetők, hogy gyakorlatilag értéktelenek, és így is bánnak velük. Életüket tojóketrecekben töltik, szűk drótbörtönökben, amelyek 35-40 cm magasak, és 45-50 cm szélesek. Mindegyikben 4-8 tyúk van, olyan szorosan összezsúfolva, hogy soha nem tudják kinyújtani a szárnyukat. A ketrec drótja ledörzsöli tollaik nagy részét, és ott maradnak meztelenül, sebesen és védtelenül. (28) Fejük, szárnyuk vagy lábuk beszorulhat a drótok közé és ettől éhen halhatnak. Rothadó hullájukat a ketrecben lévő többi tyúknak el kell viselni. A drót fájdalmasan bevághatja lábukat és húsuk részévé válhat, ahogy lábuk körülnövi azt. A tojóketrecekből négyet, ötöt raknak egymásra. A felsőkből az ürülék és vizelet az alattuk lévő madarak fejére és testére hullik, és végül a bűzös hulladéktartóba jut. Ebbe esik bele az a néhány tyúk is, akinek valahogy sikerül kijutnia börtönéből, és lassan meghal.

Ahogy a tehenészet, úgy a tojástermelés is a nőiesség teljes elnyomásán és a női test manipulálásán alapul a maximális nyereség érdekében, figyelmen kívül hagyva az ezzel járó felháborító kegyetlenséget. És mivel a tyúkok kisebbek és még a teheneknél is kevesebbre tartják őket, ezért az olcsó tojásra törekedve még brutálisabban bánnak velük. A nőstény kiscsibék csőrét rutinszerűen csonkítják, egy rendkívül fájdalmas műveletben a csőrnek nagyjából a felét levágják. A forró penge csőrük legérzékenyebb idegszövetét vágja át, akkora hirtelen fájdalmat okozva, hogy a madarak pulzusa több mint százzal megugrik. Sok ott helyben meghal. A túlélőknél a procedúrából adódó krónikus fájdalom egész életükre megmaradhat, és akadályozhatja őket az evésben. A hím kiscsibékre nincs szükség, ezért a dolgozók tömegesen megsemmisítik őket. Vagy élve megfojtják és összenyomják őket nagy műanyag szemeteszsákokban, vagy faaprítóhoz hasonló, forgókéses gépekbe öntik, és azonnal csirketáppá vagy műtrágyává alakítják őket. A már kevés tojást tojó tyúkoktól is megszabadulnak úgy, hogy élve beledobják őket a forgókéses faaprító gépekbe.

A tojáságazat elismeri a ketreces rendszerrel együtt járó betegségek és tünetek óriási számát. Fájdalmas láb- és talptorzulások, továbbá törött és beakadt szárnyak és lábak a drótketrecek miatt; kalciumhiány, továbbá fájdalmas, lesüllyedt és megduzzadt méh amiatt, hogy természetellenesen nagy mennyiségű tojás termelésére kényszerítik őket; ketreces csontritkulás, azaz a mozdulatlanságnak tulajdoníthatóan a csontszövet elvesztése; zsíros máj és felpuffadt fej tünetcsoport a rossz minőségű táplálék és levegő miatt, és amiatt, hogy állandó mocsokban és stresszben kényszerülnek élni; tüdő- és szemproblémák az ammóniával teli levegőtől; elvesztett szemek a kétségbeesett ketrectársak csipkedése miatt; és szalmonella, melyben a tyúkok petevezetékét megfertőzi a Salmonella baktérium, és ezt a fertőzést tojásaik révén továbbadják a fogyasztóknak. Bevett gyakorlat, hogy antibiotikumokat adnak a tojótyúkoknak lényegében a létesítmények 100%-ában, hogy kordában tartsák a mocskos körülmények között viruló bakteriális betegségeket. Az antibiotikumokról azt is tudják, hogy fokozzák a tojástermelést, de mint minden lénynél, köztük az embernél is, az antibiotikumok más problémákat súlyosbítanak, mivel tönkreteszik és kipusztítják azt a bél mikroflórát, ami az emésztéshez és kiválasztáshoz kell, és ezáltal gyengítik az immunrendszert. A takarmány toxikus peszticidmaradványai, antibiotikumok, hormonok, vegyszerek és kórokozó baktériumok maradványai mind bekoncentrálódnak ezeknek a tyúkoknak a zsírjában és tojásában, ezért az elfogyasztásuk rendkívül egészségtelen. (29)

Az egy tojástermelő istállóba zsúfolt sok tízezernyi tyúk sehová nem tud menni, nem tudnak fészket rakni, társadalmi rangsort felállítani, vagy bármilyen módon kifejezni természetes intelligenciájukat és rendeltetésüket. A mesterséges világítás időbeosztása, ami szinte állandó sötétségben tartja őket, és a takarmány és a gyógyszerek mind egyetlen célt szolgálnak: a költségek csökkentését és a tojások számának maximalizálását, ami a tyúkok méhéből kihullik és legurul a drótketrec lejtős alján, hogy a futószalag elvigye. A modern tojástermelő létesítményekben ez több mint 250 tojás évente, több mint két és félszerese annak, amit a tyúkok természetesebb körülmények között tojnának. (30) A természetben a tyúk körültekintő a fészkét illetően, és gyakran egy kakassal társulva választja ki a helyet értékes tojásának lerakásához. Amikor ténylegesen lerakja tojását gondosan elkészített fészkében, az „a tyúk számára láthatóan büszkeséggel és elégedettséggel teli pillanat.” (31) Vesd ezt össze a ketreces tyúk tojásrakásának alábbi leírásával.

A rémült ketreces tyúk pánikolni kezd, amikor hiába keres magányt és megfelelő fészkelőhelyet a zsúfolt, de csupasz drótketrecben; majd látszólag környezetéről megfeledkezve küzd a ketreccel, mintha el akarna menekülni...

Szánj rá egy pillanatot, hogy elképzeld magad tojásrakó tyúkként; otthonod egy zsúfolt ketrec drótpadlóval, amitől fáj és eltorzul a talpad; nincs hely, hogy kinyújtsd a lábad vagy csapj egyet a szárnyaddal, amik elgyengülnek a testmozgás hiánya miatt; de ugyanakkor soha nem lehetsz mozdulatlan, mert mindig van olyan nyomorult cellatársad, akinek mozoghatnékja van; egy tyúk mindig téged csipked és nem tudsz elmenekülni – kivéve, ha hagyod, hogy mások rád üljenek; a levegő tele van porral és szálló tollal, amik odaragadnak a feletted lakó raboktól odaloccsant, tyúkszaros ketrec oldalához; nehéz lélegezni – a levegő tele van az ammónia fojtogató bűzével a ketrecek alatt lévő trágyahalmok miatt, és egyáltalán nem érzed jól magad; a legyek kibírhatatlanok a levegőbe permetezett és az ételedbe adagolt rovarirtó ellenére – hogy megöljék a légylárvákat, mielőtt kikelnek; az ennivaló – sosem zöld és friss – ritkán változik, és mindig adalékanyag- és gyógyszeríze van, amiket azért kapsz, hogy életben maradj; végül, szerencsétlenséged, gyötrelmed, és a fültépő lárma ellenére, amint ezernyi madár együtt sikolt fájdalmában, tojsz egy tojást és nézed, amint kigurul a látóteredből; de hiányzik a fészekrakás, az életadás, a kiscsibéidnek kotkodácsolás öröme – a tojásrakás egy üres, frusztráló és kimerítő szertartás. (32)

Minden családi, társadalmi és természetes élet tönkre van téve. Ezek a tyúkok nem ismernek se anyát, se gyereket, se partnert, se Földet, se Napot. Keltetőben születnek, csőrtelenítik őket, és aztán a tojástermelés ketrecbe zárt rabszolgaságára ítélik őket.

Amikor egy tojástermelő létesítményben több ezernyi tyúk a tojásrakó ciklusának végéhez ér, akkor a tyúkokat vagy elgázosítják és megölik, mivel meggyötört testükön olyan kevés a hús, hogy nem éri meg a fáradságot az elszállításuk a vágóhídra, vagy levághatják őket azért az alacsonyabb minőségű húsért, amit tyúkhúsleveshez vagy társállatok eledeléhez használnak. Azonban a tyúkokat először gyakran indukált vedlésnek teszik ki, hogy testüket újabb tojásrakási ciklusba sokkolják. Ezt a táplálék és a víz megvonásával, és gyógyszerek, köztük hormonok kombinációjának adagolásával érik el. Az éheztetés akár két hétig is tarthat, és a folyamat során általában sok madár elpusztul. Miután egyszer vagy kétszer indukált vedlésnek tették ki őket, hamarosan levágják őket tyúkhúslevesnek: a madarakat durván kirángatják ketreceikből, teherautókra dobálják és elviszik, hogy helyet csináljanak a tyúk rabszolgák következő hullámának. Talán nem születhetünk rosszabb pokolba ebben az univerzumban annál, mint aki tyúknak született egy nagyüzemi tojástermelő farmra az USA-ban.

Az úgynevezett szabadtartásos tojástermelésben a tyúkokat általában mind csőrtelenítik, mint az átlagos tojástermelő nagyüzemekben, a hímeket pedig születésükkor mind brutálisan megölik. A tyúkokkal még tárgyként bánnak, termelésre kényszerítik, és kegyetlenül megölik őket, amikor már nem nyereségesek. A szabadtartás kifejezésnek meglepően kevés jogi jelentése van, és ezért nincsenek szabályok arra, hogy egy szabadtartásos tyúknak mekkora helyet kell biztosítani. Így bár a szokványos ketreces tojótyúkokhoz képest bezártságuk kevésbé lehet szélsőséges, de mégis hatalmas, bűzös istállókba zsúfolják őket, ahol sosem látnak napfényt. (33)

Tartalomjegyzék 


A nőstény teheneket és tyúkokat könyörtelenül elnyomják, hogy olyan termékeket nyújtsanak, amelyek létfontosságúak és egészségesek utódjaik, közösségük és fajuk számára, de betegséget, szennyezést, éhezést és szenvedést okoznak, amikor azokat emberek fogyasztják. Amikor ellopjuk a tejüket és tojásukat és megöljük gyerekeiket, akkor megteremtjük a körülményeket, hogy ugyanaz velünk megtörténjen. Az anyatehenek és emberi anyák, a szarvasmarha babák és emberi babák sorsa végül párhuzamosan alakul. Ha hagyjuk, hogy cégek tehén és tyúk kisbabákat lopjanak, használjanak és öljenek, ugyanez fog történni a mi kisbabáinkkal is. Valójában ez már megtörténik.

A tejtermék- és tojásfogyasztás egyéni egészségre gyakorolt negatív hatásai kapcsolatban állnak a világ ökoszisztémáira és kultúránkra gyakorolt negatív következményekkel. Minden mindennel összefügg: a tejtermék- és tojásfogyasztás kapcsolódik: allergiákhoz, bőrbetegségekhez, szívbetegséghez, agyvérzéshez, cukorbajhoz, és egy sereg egyéb betegségehez; a termékek és kezelések arzenáljához, amelyeket az egészségügyi ipar reklámoz ezeknek a szükségtelen betegségeknek a legyőzésére (melyek mindegyike a szennyezés és ellehetetlenülés fő forrása); a hatalmas profithoz, amit a mezőgazdasági, vegyipari, gyógyszeripari és bank ágazatok felhalmoznak azáltal, hogy elnyomjuk a nőstény állatokat; a társadalmi egyenlőtlenséghez és igazságtalansághoz, amit ez elősegít, elitizmust és további konfliktusokat indukálva; a mezőgazdasági hordalék hatásához a környezetre és emberi egészségre, szennyezve a folyókat, megölve a halakat, hozzájárulva az ember rákbetegségéhez és vörös áradásokat okozva, melyek légúti betegségeket váltanak ki; a háborúkban elvesztett életekhez, melyeket a kőolaj iránti növekvő igény és az elkeseredés vált ki, amint a fejlődő országokban a vízhasználati jogokat gazdag, amerikai bankok által pénzelt tehenészeti és tojásipari mezőgazdasági vállalkozások szerzik meg, miközben a szegény emberek állandóan szomjúsággal és szennyezett vízzel szembesülnek...

A tejtermék- és tojásfogyasztásunkat körülvevő összefüggések hálózata óriási és minden lényt felölel. Amikor más állatok tejével és tojásával táplálkozunk, akkor a félelmükkel és elkeseredésükkel táplálkozunk, az erőszakkal, amit a patriarchális mentalitás szisztematikusan rájuk kényszerít. Ha alaposan megnézzük, látjuk, hogy ez a mentalitás a mi életünkben is erőszakot szül. Ilyen erőszak képviselőinek kellene-e lennünk nekünk, akik könyörület, szabadság, öröm és egy olyan megvilágosodottabb társadalom után vágyakozunk, amelyik támogatja a békét, Földünk tiszteletét és minden élet szentségét? Amikor meglátjuk az összefüggést a tejtermék- és tojásfogyasztás iránti, kulturálisan gerjesztett vágyunk, és az ezzel szükségszerüen együtt járó, kiszolgáltatott anyákkal szembeni erőszak között, intelligenciánk és könyörületünk fejlődik, és természetesen új döntéseket fogunk hozni. Rengeteg dologgal lehet helyettesíteni az állati eredetű tejtermékeket és tojást, és ezek egyre jobban elérhetővé válnak, ahogy egyre többen meglátjuk ezeket az összefüggéseket.

Tartalomjegyzék 


Mások elnyomásához az kell, hogy ne álljunk kapcsolatban se velük, se önmagunk bizonyos aspektusaival. A tejelő tehenek és tyúkok kizsákmányolásakor nem csak a húsukért, bőrükért, csontjaikért és más, eladható vagy használható testrészükért nyomjuk el őket; konkrétan a méhüket és emlőmirigyüket zsákmányoljuk ki. Az új életet megszülő, és azt gyengéden gondozó nőies alapelv legbensőségesebb és életadó funkcióinak ilyen embertelen megszentségtelenítése talán ugyanolyan mélyen árt nekünk, mint a teheneknek, bár sebeink talán kevésbé nyilvánvalók. Sok spirituális tanító rámutatott, hogy amikor másoknak ártunk, magunknak még komolyabban ártunk. A gyilkos és kizsákmányoló ember kőszívűsége önmagában egy borzalmas büntetés, mert ez az élet szépsége és szentsége iránti érzékenység elvesztését jelenti. Lehet, hogy a veszteséget nem ismerik fel, de magát az életet fegyverben, erőszakosan és versengésben élik, küzdelemként az elkülönültség és a mögötte álló félelem miatt, másokkal való kapcsolataik pedig mérgezettek.

A tehenészetekben a tehén anyákat rabszolgaként tartva és kizsákmányolva az önmagunkban és a természetben lévő nőiességet támadjuk meg és sértjük meg. Ez egy támadás esszenciális lényünk, életet óvó és a gyengét védő értelmünk ellen. E magok elvetése valóban borzalmas, mert a mindannyiunkban meglévő nőies alapelv a szerető kedvesség, fogékonyság, törődés, gondoskodás és védelem iránti késztetés székhelye. Saját belső nőies alapelvünk megtámadásával kultúránk keményebbé, elkülönültebbé, versengőbbé, agresszívebbé és énközpontúbbá válik. A sors iróniája, hogy mi magunk árucikké válunk, a saját magunk által létrehozott rendszer rabszolgasorba dönt és uralkodik felettünk, és ezt mégsem ismerjük fel, mert arra tanítottak minket, hogy szétkapcsoljunk. Azt tanuljuk, hogy dugjuk be a fülünket, hogy ne halljuk meg a tejipar tehén anyáinak szomorú sírását. Nem halljuk meg az emberi anyák sírását, akiknek a kisbabáit elveszi – naponta ezrével – a könnyen megelőzhető éhezés. Nem halljuk meg az anyák sírását, akiknek a kisbabáit a katonai halálosztó gépezetet szolgáló fiúk bombái és lövedékei ölik meg. Ki fogja meghallani a mi sírásunkat, ha mi nem törődünk ezeknek az anyáknak a sírásával?

A nőies alapelv felszabadítása és tiszteletben tartása talán kultúránk legsürgetőbb feladata a béke, fenntarthatóság és spirituális érettség felé tartó evolúciójában. A nőies alapelv minden kultúrában alapvetően a gondoskodást, fogékonyságot, kapcsolatok létrehozását, intuíciót és új élet létrehozását jelenti. Állattartó kultúránkban ezeket a tulajdonságokat nem tisztelik, mert az állattartó munka azt kívánja, hogy a férfiak kemények és kegyetlenek legyenek, és hangsúlyozzák különállásukat és felsőbbrendűségüket az állatokkal, a természettel, és a nőiesség életadó folyamataival szemben. Ez patriarchális mentalitáshoz vezet, amit alapvetően az elnyomás, ellenőrzés, különválás, racionális elemzés, árucikké tétel, háború és gyilkolás jellemez. Fő diktátuma az emberi viszonyokban az állatok iránti, alapvető állattartó orientációjából következik, ami az erősebb joga. A nőies alapelv ennek ellenére még él, vágyunk rá és szeretjük, mert a legmélyebb szinten tudjuk, hogy alaptermészetünk létfontosságú része.

A szent nőiesség tisztelete sok évezredre nyúlik vissza, megelőzve az állattartó kultúra felemelkedését. Még emlékszünk erre, bár az ősi istennőket kiszorították a hagyományos nyugati vallás és tudomány által ma elismert, szándékosan férfi istenségek, mint az Úristen/Jehova és Értelem. A Szentháromság harmadik személyének görög kifejezése, a Szentlélek, Hagia Sophia vagy Szent Bölcsesség, nőnemű volt, bár ez elveszett, amikor később latinra a hímnemű Spiritus Sanctus néven fordították. Ezzel a keresztény szentháromság mindhárom aspektusa hímneművé vált, a nők, az állatok, a természet, és kultúránk spirituális mélységének kárára. Zsófia – a Szent Bölcsesség – elvesztése elkerülhetetlen volt, ahogy az állatok árucikké tétele szükségessé tette a férfi uralom és erőszak további terjedését és erősödését. Bár Zsófiát elnyomják, ő sosem halhat meg, és tovább él Mária, Beatrice és a Vigasztaló Szentlélek álruhájában. Felveszi a Tündér Anyaisten rugalmas őstípusának alakját, a látható és láthatatlan világok közt közvetítő, jótékony nőies folyamatot jelképezve. Filo-zófia, szó szerint „a bölcsesség szeretete”, eredetileg Zsófia, mint az intuitív bölcsesség keresése volt, ami spirituálisan felszabadító és jelentős lenne. Ahogy azonban a nőies alapelvet és intuíciót egyre jobban lekicsinyelték és lenézték, a nyugati filozófia elveszítette potenciális mélységének legjavát, és végül a tudomány sekélyes társává vált.

Zsófia jelképe a kupa, grál, vagy serleg, ami a férfi istenség hagyományos jelképeitől eltérően – mint a kard, dárda, penge vagy villám – erőszakmentes és nem fenyegető. Az magába foglal, táplál, megtölt, kever, összeköt, és életet ad. Az üst és tál a női fogékonyságot jelképezi, ami lényeges az intuitív bölcsességhez és spirituális érettséghez. Zsófia kupája végül az egyik legalapvetőbb történet, a Szent Grál központi képévé vált, amelyben kardforgató lovagok kutatnak hiábavalóan, hogy megtalálják az elveszett grál kupát. Mélyen felismerjük, hogy ami elveszett, az a bölcsesség nőies megközelítése, és az egyoldalú, féktelen, lefokozó férfias megközelítés háborúval, betegséggel és olyan fokú természetellenességgel jár, hogy az elnyomja a nőies alapelvet és gorombán megtagadja a partnerséget azzal a bölcsességgel, ami összeköt, táplál, és az életnek alakot ad.

Mítoszokban, tündérmesékben, költészetben, drámában, képzőművészetben és a kultúra egyéb mély kifejező eszközeiben mindenhol látjuk a veszteség feletti gyászt, Odüsszeusztól, Oresztésztől, Antigonétól és a Ramajanától kezdve Fauszton, Galahádon, Learen és Parszifálon át olyan modern eposzokig, mint a Csillagok háborúja és a Gyűrűk ura. A valódi én vagy a ragyogó, belső Krisztus-természet el van nyomva vagy elveszett, és helyettesíti egy hamis én, egy személyiség vagy álarc, ami bizonytalan, darabokra tört, büszke, meg van győződve különállóságáról, és uralkodásra és ellenőrzésre van szüksége. A tündérmesékben az egyik mód ennek kifejezésére az az ősi mesetípus, amelyben egy gonosz uralkodó megkaparintja a trónt, és az országot és a népet háborúba, szegénységbe és pusztulásba taszítja. Ennek a mítikus őstípusnak néha megdöbbentő módon látjuk a benyomulását a valóságba a világ politikai színpadán, hamis és elcsalt választásokkal, és a kormányzás olyan katasztrofális következményeivel, ami háborúval fokozza az elnyomó és erőszakos állattartó mentalitást, egy kiváltságos elit érdekeit szolgálva, és a hátrányos helyzetű emberek, állatok, ökoszisztémák és jövő nemzedékek kárára.

Egy mélyebb, szimbolikus szinten az álarc és a hatalmat bitorló nemcsak a megtévesztett és cinkos egót jelképezi, hanem ősi állattartó kultúránkat is, ami elterjedt és legyőzött kevésbé agresszív kultúrákat, és még mindig kötelezővé teszi elnyomó mentalitását és annak fő szokását, az állatok árucikké tételét és megevését. A bitorló ma folytatja, támadva a természetet, a nőket, az állatokat és a gyengéket, amint arra törekszik, hogy a hatalmat néhány kiválasztott kezében megszilárdítsa. Hatalmát a nép rendszeres napi étkezéseinek rejtett erőszakjából nyeri. A megevés és legyilkolás meghatározó tevékenységekké váltak, amit a női alapelv elnyomásával együtt járó szétkapcsoltság és elfojtott bűntudat táplál. Olyan lényeket, akik életük alanyai, puszta tárgyak szerepére kényszerítenek, és végül mind az emberek, mind az állatok tárgyakká válnak. Ahogy a vadászok, halászok és állattartók az állatokra tekintenek, ahogy az ingatlanfejlesztő cégek a természetre tekintenek, és ahogy általában a férfiakat tanítják, hogy miképp tekintsenek a nőkre, és ahogy a nők megtanulják, hogy a férfiak általában hogyan tekintenek rájuk, az mind része ennek a folyamatnak.

Mindebben elkerülhetetlen az óriási szenvedés, beszennyezve kapcsolatokat és elkoptatva azt a spirituális érzékenységet, ami a materialista én-az kettősségeken túl látja az élőlényekben mindig jelenlévő szent alanyokat. Képességünk a gyógyulásra, átalakulásra és fejlődésre ezen a régi, szennyező mentalitáson túl egyénként és kultúraként is mindennél jobban kötődik ételválasztásainkhoz. A világbékéért meditálni, jobb világért imádkozni, a társadalmi igazságosságért és környezetvédelemért dolgozni, miközben valaki tovább vásárolja a borzalmasan kizsákmányolt állatok húsát, tejét és tojását: ez olyan alapvető szétkapcsoltságot mutat, ami erőfeszítéseinket abszurddá és képmutatóvá teszi, és biztos bukásra ítéli.

Halljuk belső bölcsességünk szólítását, hogy ismét ébresszük fel a nőies alapelv tiszteletét. Lehetünk-e valaha is sikeresek erre a szólításra reagálva, amíg bebörtönözzük, megerőszakoljuk, kizsákmányoljuk és megöljük anyák millióit pusztán a mi élvezetünk miatt, és továbbra is behódolunk a társadalmi nyomás és agymosás előtt? A belső nőiesség az intuíciónk, az érzékenységünk, és a képességünk, hogy érzékeljük az események és lények alapvető összekötöttségét. Létfontosságú a békéhez, bölcsességhez, örömhöz, intelligenciához, kreativitáshoz és spirituális felébredéshez. A bennünk lévő szent nőiességet öljük meg minden egyes anyjától elrabolt és megölt borjú kisbabával, minden liter tejjel, amit rabszolgává tett, összetört szívű anyáktól lopunk el, a nemi erőszakot elkövető spermapisztoly minden egyes elsütésével, a tehetetlen, kétségbeesett tyúkoktól ellopott minden egyes tojással, és minden egyes kiscsibével, akit megölünk, vagy egy életre egy pokoli rémálomketrecbe zárunk. A nőiesség felett vasököllel uralkodó, iparosított állattartó komplexum termékeit rendelve és fogyasztva elszalasztjuk saját esélyeinket arra, hogy a megértés, érzékenység és könyörület magasabb szintjére megérjünk. Törekvéseinkben nevetségesek maradunk.

Jóllétünk végső soron mások jóllététől függ. Másokat felszabadítva és bátorítva mi szabadulunk fel, és nyerünk bátorságot. Soha nem vághatjuk el kapcsolatunkat az összes lénnyel, de figyelmen kívül hagyhatjuk és megsérthetjük azt, tragédia és szenvedés magvait vetve így el. Tiszteletben tartva természetes helyünket az élet hálózatában és nekünk való ételeket fogyasztva a bőség, szeretet és szabadság magjait fogjuk elvetni, bármi is legyen a vallásunk. Békeimáink gyümölcsözők lesznek, amikor a béke imáját éljük, és legfőképp, amikor békét ajánlunk azoknak, akik ki vannak nekünk szolgáltatva, és szintén békére és szabadságra vágynak, hogy éljék életüket és beteljesítsék rendeltetésüket.

A béke elérése az emberi lények között – a háztartásoktól a nemzetközi csataterekig – azon alapul, hogy egymással tisztelettel és kedvesen bánjunk. Ez akkor lesz lehetséges, amikor először kiterjesztjük ezt a tiszteletet és kedvességet azokra, akik ki vannak nekünk szolgáltatva, és nem tudnak nekünk visszavágni. Ha őszinték vagyunk az emberi békére, szabadságra és méltóságra való törekvésünkben, akkor nem tehetünk mást, mint hogy felajánljuk ezt szomszédainknak, az állatoknak ezen a Földön. A tudatosság fejlesztésével átláthatunk a félrevezető nézeten, hogy az állatok csupán az étkezés tárgyai. Ezáltal azt fogjuk látni, hogy a kérlelhetetlenül rabszolgasághoz és önpusztításhoz vezető fogyasztói magatartás, pornográfia és szétkapcsoltság elpárolog. Ahogy az uralkodás és kizárólagosság mentalitása halványul, képesek leszünk meggyógyítani a nemek, fajok, és osztályok közti megosztottságot.

Tartalomjegyzék 

Kedves Látogató! A weboldalon cookie-kat(sütiket) használok, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Kérlek, engedélyezd a sütik használatát, vagy zárd be az oldalt!
Ok