Moha vegetáriánus és vegán honlapja

A WHO rákkutató ügynökségének hétfőn nyilvánosságra hozott tanulmányából kiderül, hogy már ötven gramm feldolgozott kolbász- és szalonnaféle napi szintű fogyasztása tizennyolc százalékkal növeli a vastag- és végbélrák kockázatát. A jelentés arra is kitér, hogy a vörös húsok valószínűleg rákkeltőek, de egyelőre nem gyűlt össze elég bizonyíték ennek igazolására. Ugyanakkor a WHO azt is hozzátette, hogy a húsok rendelkeznek az egészségre nézve pozitív hatásokkal is.


Fotó: Stiller Ákos

A kutatást és a tanulmányt egy huszonkét tagból álló nemzetközi szakértő csoport készítette, akik évtizedekkel ezelőtti tudományos megállapításokat vizsgáltak felül a vörös húsok, a feldolgozott húsok és a rák összefüggésében. A kutatás részét képezték állatkísérletek, az emberi étrendre és egészségre vonatkozó vizsgálatok, ugyanakkor a sejtek működésének tanulmányozása is.

"Az eredmények igazolják a jelenleg érvényben lévő közegészségügyi ajánlásokat, amelyek a húsfogyasztás korlátozására intenek" - mondta Christopher Wild, a kutatást végző párizsi székhelyű Nemzetközi Rákkutató Központ igazgatója. Az ügynökség a vörös húsok közé sorolja a sertést, a marhát, a borjút, a bárányt, a birkát, a lovat és a kecskét. – Ha tehetjük, mindezek fogyasztását ne vigyük túlzásba, sőt, próbáljuk meg minél jobban visszaszorítani: áll a tanulmány konklúziójában.

(hvg.hu, 2015. október 26.)

Idézetek hírességektől

"Semmi sem lesz kedvezőbb hatással az emberiség egészségére és túlélési esélyeire, mint a vegetáriánus étkezésre való áttérés."

Albert Einstein

Szakrális idézetek

"Mert őszintén megmondom, aki öl, az magát öli meg, és aki leölt állatok húsát eszi, a halál testét eszi. Mert vérében minden egyes vércsepp méreggé válik; leheletében leheletük bűzlik; húsában húsuk forr; csontjában csontjuk meszesedik; belében az ő belük rothad; szemében az ő szemük lemezesedik; a fülében az ő fülük zsírja van. És haláluk az ő halála lészen."

Az esszénus békeevangélium, 1. könyv

Kedves Látogató! A weboldalon cookie-kat(sütiket) használok, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Kérlek, engedélyezd a sütik használatát, vagy zárd be az oldalt!
Ok