Az Egyesült Királyság legnagyobb, táplálkozással és étrenddel foglalkozó szervezete, a Brit Táplálkozástudományi Szövetség a vezérigazgatójuk által aláírt dokumentumban kijelenti, hogy a helyesen összeállított növényi étrend minden életszakaszban támogatja az emberek egészségét.
A Szövetség 1936-ban alakult, Nagy-Britannia és Észak-Írország dietetikusainak szakmai szervezeteként. Több, mint 9000 taggal működik és így a legnagyobb nemzeti táplálkozástani szövetséggé vált. A Vegán Egyesülettel egyetértésben megújították nyilatkozatukat, melyben megállapítják, hogy a teljes értékű növényi étrend gyermekek és felnőttek számára egyaránt kedvező hatású, beleértve a várandósság és a szoptatás időszakát is. Ez a nyilatkozat tovább erősíti a Táplálkozástudományi Szövetség és a Vegán Egyesület együttműködését, és megerősíti a korábban, 2014-ben létrejött nyilatkozatot a vegán étrend létjogosultságáról.
A két szervezet közös célja, hogy hiteles információkkal szolgáljon mindazoknak, akik növényi alapú étrendre szeretnének áttérni. A Vegán Egyesület dietetikusa, Heather Russel megerősíti, hogy szervezetük világszerte elismert, és a weboldalukon található információk tudományosan megalapozottak, így bárki bizalommal támaszkodhat rájuk. A Brit Táplálkozástudományi Szövetség pedig az egyik leghatalmasabb információs bázissal rendelkezik, melyet a dietetikusok munkájuk során hasznosítanak. A Vegán Egyesület önmagát nem csupán a vegán életmód szervezetének tekinti, de a táplálkozási ajánlások terén is jelentős szerepet vállal. „Szeretnénk megerősíteni a vegánokat abban, hogy étrendjük az egészségüket is támogatja, valamint segítjük a dietetikusokat, hogy munkájuk során magabiztosan terjesszék a vegán étrendi javaslatokat.”
Andy Burman, a brit szövetség vezérigazgatója örömmel jelenti ki, hogy a nyilatkozatuk megerősítése után is szoros együttműködésben kívánnak dolgozni a Vegán Egyesülettel. „Fontos, hogy a növényi étrendet választó emberek megbízható forrásból származó, hiteles információkat kapjanak és biztosak legyenek benne, hogy ezt megkapják a dietetikusoktól. A két szervezet közös munkája ezt a célt tartja szem előtt.” Az együttműködő szervezetek tudományos alapokon nyugvó javaslatokat adnak a vegán étrendről tagjaiknak, a lakosságnak, és az egészségügyi szakembereknek is.
Forrás:
- Vegán Állatvédelem, 2017.08.29.
- Brit Táplálkozástudományi Szövetség, 2017.08.07.