David Haye, a kétszeres világbajnok nehézsúlyú ökölvívó a március 4-i, Tony Bellew elleni közelgő mérkőzése előtt interjút adott a The Sun napilapnak, ahol beszélt vegán étrendjéről.
Hús és savófehérje por, a tejtermelés nemkívánatos mellékterméke helyett Haye olyan vegán fehérjeforrásokat részesít előnyben, mint a felesborsó, quinoa és barnarizs. A kérdésekre, hogy miképp lehet egy vegán ilyen erős, az állatvilágra mutat:
Az emberek azt mondják, “Honnan szerzed az erődet?”. Én azt mondom, honnan szerzi az erejét egy főemlős?
Az embernél hússzor erősebb, és az étrendje nem húson alapul. Egész nap növényeket esznek. Mítosz az, hogy húsra van szükségünk, hogy erősek legyünk.
Három éve növényi alapú étrenden élek.
Jobban érzem magam, mint valaha, kívül-belül megfiatalodtam.
Akkor kezdődött, amikor sérült voltam, és a legjobb izomgyógyító étrendet kerestem. Minden egyre csak visszavezetett a növényi alapú étrendhez – és megkönnyíti a váltást, amikor látod, hogy milyen borzalmasan bánunk az állatokkal.
Haye 2014 vége felé határozta el, hogy teljesen kiiktatja az étrendjéből az összes állati terméket. Most lelkesen hirdeti a vegán étrendet, nemcsak mint életképes utat profi sportolók számára, hanem mint a sportolók leghatékonyabb étrendjét is.
Örömmel tölt el minket a tudat, hogy Haye nem csak az egészséggel kapcsolatos előnyök miatt vegán:
“Megnéztem egy tévés dokumentumfilmet arról, hogyan történik az állatok tenyésztése, megölése és feldolgozása, hogy mi megegyük őket. Láttam azt az összes szarvasmarhát és sertést, és ráeszméltem, hogy ebben nem tudok többé részt venni. Borzalmas volt. Kutattam egy kicsit, hogy biztos legyek abban, hogy még kaphatok elég fehérjét a meccsekhez, és amint megnyugodtam, hogy kaphatok, abbahagytam. Sose fogok visszatérni.”
Haye utolsó mérkőzése 2016. május 21-én volt Londonban Arnold "a kobra" Gjergjaj ellen, ahol gyorsan véget vetett Gjergjaj veretlen sorozatának.
Frissítés a mérkőzésről:
Haye végül a 11. menetben technikai KO-val vesztett. Bellew 5 meneten át nem tudta kiütni, annak ellenére, hogy Haye achilles sérülése miatt már nem tudott normálisan elmozogni és beleállni a saját ütéseibe, hogy igazán erősek legyenek. (Sérülése miatt kellett kihagynia a versenyzésből is egy hosszabb időszakot.)
Veresége ellenére igen szép teljesítmény. Sem fizikai, sem mentális teljesítményét nem érheti szó. A mérközés keménységéhez még hozzátenném, hogy Belle eltörte a karját. (szerk.)
Forrás:
- www.riseofthevegan.com 2017. február 21.
- The Sun
- The Telegraph