Moha vegetáriánus és vegán honlapja

A fitt nagymama már régóta a jóga lelkes híve volt, de a vegán életmódra csak nemrég, egészen pontosan három héttel a 96. születésnapja előtt tért át. Anne Fraser azt mondja, a jóga utáni mantrázásban mindig azt mondta, „Legyen minden élőlény boldog és szabad”, aztán rájött, hogy a húsfogyasztással nem éppen ezt támogatja. Az idős asszonyt sokkolta a húsipar kizsákmányolása, és eldöntötte, sosem késő vegánná válni!

A másik inspirációt egyébként vegetáriánus unokája adta, akin keresztül meggyőződhetett róla, hogy növényi étrenden is lehetséges boldog és egészséges életet élni.

Fraser állítása szerint tipikus amerikai étrenden nőtt fel, zsíros húsokkal és sok tejtermékkel, de amióta spirituális életet él, teljesen megváltozott a hozzáállása. Az imádni való nagymamát egyébként az Instagramon is lehet követni, ahol cuki jógás fotókat és mindenféle inspiráló szövegeket is megoszt.

 

Forrás:

Idézetek hírességektől

"...nincs kétségem afelől, hogy az emberi faj folyamatos fejlődése során arra hivatott, hogy felhagyjon az állatok fogyasztásával, úgy ahogyan a vad törzsek is elhagyták az emberevést, amikor civilizáltabbakkal kerültek kapcsolatba."

David Thoreau:
Walden

Szakrális idézetek

"Ha azt mondod, hogy Isten mindenben benne lakozik, miért ölsz meg egy csirkét?"

Guru Granth Sahib, 1375. oldal

Kedves Látogató! A weboldalon cookie-kat(sütiket) használok, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Kérlek, engedélyezd a sütik használatát, vagy zárd be az oldalt!
Ok