Nem csak a politikusok, de a séfek számára is összeérhet a magánélet és a munkahely a közösségi médiában, mégpedig elég durva következményekkel.
Alex Lambert, egy jóhírű londoni szálloda séfje komoly vitába keveredett valakivel az interneten a húsevés témakörében és mondott néhány durva dolgot. Valószínűleg nem gondolta volna, hogy mindez az állásába fog kerülni.
Egészen konkrétan az a mondat jött ki Lambert billentyűzetéből a vita hevében, hogy
Személyes kedvencem vegánokkal húst etetni a tudtukon kívül
amivel megásta későbbi sírját.
Lambert itt még vidám volt
Forrás: Instagram
A Littleover Lodge Hotel vezetői minderről úgy értesültek, hogy az emberek egyszer csak elkezdték a szállodájukat leminősíteni a közösségi oldalakon és negatív véleményüket azzal indokolták, hogy az intézmény séfje húst etet vegánokkal.
Azt mondta, nem azt mondta?
Forrás: Twitter
A szálloda képviselői először kiálltak Lambert mellett, de egy idő után beadták a derekukat és elbocsátották a szakácsot. Bár azttovábbra is fenntartották, hogy nincs semmiféle bizonyítékrá, hogy valaha is történt volna akár csak egyetlen eset is, amikor vegán vendégekkel húst etettek.
Az internet népe most két pártra szakadt, az egyik fele kárörvendően ünnepel és remélik, hogy Lambert soha többet nem kap konyhában munkát. A másik fele pedig militáns vegánok bosszúhadjáratáról és gyenge szállodai vezetésről beszél.
(forrás: origo.hu, 2016.07.14.)