Moha vegetáriánus és vegán honlapja

Négyből egy állat valamilyen betegséggel küzd, mielőtt a vágóhídra kerül – egy német felmérés szerint. Utánajártunk, hogy ehető-e például a sertéscomb, ha az állatnak tüdőgyulladása volt.

Első hallásra sokkoló adatokat tett közzé Németországban a Foodwatch fogyasztóvédelmi szervezet. Amint arról például a Welt német lap is beszámolt, a felmérés szerint az asztalunkra jutó állati termékek egynegyede olyan állattól származik, amely valamilyen betegségben szenvedett. Legalábbis a fejlett állategészségügyi rendszerrel bíró Németországban ez a helyzet.

Az adatok jelentős része az állattartás (ezek szerint erősen kritizálható) körülményeire vonatkozik: például minden második (német) sertésnél tartáshibát láttak, tízből négy tojást pedig olyan tyúk tojt, amelynek valamelyik csontja el volt törve.

Ez is elgondolkodtató ugyan, de a felmérés ott kezd fogyasztói szemmel igazán neccessé válni, amikor azt állítja például, hogy a teheneknél gyakori a gyulladt tőgy vagy az anyagcsere-betegség. Az még „rendben van”, hogy egy sánta tehén tejét igyuk, de vajon egy gyulladt tőgyű tehén tejében maradhat-e dobozolt állapotban is fertőzés? A sertéseknél pedig ízületi betegségeket látott gyakran a Foodwatch, laikus szemmel már itt is közel járunk a húshoz, amit végül megeszünk. Amikor pedig az áll az anyagban, hogy a csirkéknek gyakran petevezeték-gyulladása vagy férgessége van, a sertések pedig áteshetnek egy tüdőgyulladáson, mielőtt levágták őket, akkor már nem (csak) állattartási, hanem egyenesen közegészségügyi kérdésnek kezd látszani az ügy.

A Foodwatch hangsúlyozza, hogy a tej, a tojás és a hús ízét természetesen az említett betegségek megléte nem befolyásolja, és a fogyasztót sem kell arról értesíteni, hogy például a csirke lába törött volt, amikor a tojást tojta.

Megkerestük a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt (Nébih), és megkérdeztük, mekkora esélye van annak, hogy Magyarországon a vasárnapi ebédnél a rántott hús egészséges állatból származik.

Ha a választ egészen röviden szeretnénk összefoglalni:

a hatósági állatorvosok szakértelmében kell bíznunk, ha nem akarunk nagyon aggódni.

Persze nem ilyen egyszerű az helyzet.

A Nébih leszögezte, hogy a vágóhidakra csak egészséges állatok szállíthatóak, ezt pedig az biztosítja, hogy a gazdaságoknak állatorvost kell alkalmazniuk, aki az állatok egészségi állapotáért felel. Kisebb gazdaságokban persze nincs állandó állatorvos, így a gazdáknak is kötelességük állatorvost hívni, ha az állományukban betegséget észlelnek.

A vágóhidakra szállított állatok kísérő dokumentumainak igazolnia kell, hogy az állatok egészségesek, vágásra alkalmasak. A vágóhídon minden állatot megvizsgálnak (például lázra, nehezített légzésre, nagyfokú lesoványodásra, sárgaságra utaló jeleket néznek), majd pedig a vágást követően is végeznek egy hatósági húsvizsgálatot.

Ez utóbbi során az állatorvos találhat olyan idült elváltozásokat, amelyek az élőállatok korábbi megbetegedésére utalhatnak, de a gyógyulásuk után már nem okoznak tünetet. Ilyen lehet például a sertéseknél gyakori tüdőgyulladás, amelyre például a mellhártya letapadása, esetleg a tüdőben lévő területek enyhébb vagy súlyosabb elváltozása utalhat.

Ezek az idült elváltozások érinthetik a teljes tüdőt vagy csak bizonyos területeket, és adott esetben nem jelentenek veszélyt sem az állatra, sem a környezetére, mindössze annyit jeleznek, hogy a gyógyulás után a tüdőnek nem az eredeti állapota állt vissza.

Ezekben az esetekben tudása, képzettsége, tapasztalata alapján a hatósági állatorvos felelőssége annak eldöntése, hogy az állati test többi része biztonsággal fogyasztható-e, illetve minősége is kifogástalan.

A protokoll elvileg erősen védi a fogyasztót, mert ha az állatorvosban bármilyen kétség merülne fel, akkor előírás szerint mindig a szigorúbb döntést kell meghoznia (vagyis nem szabad kereskedelmi forgalomba engednie a húst), és van lehetősége laboratóriumi vizsgálatokat is végezni.

A sertéseknél egyébként technológiai okok miatt az esetek túlnyomó többségében a tüdőt eleve elvonják a fogyasztás elől, még abban az esetben is, ha az egészséges.

Végső soron tehát a válasz arra az égető kérdésre, hogy a vasárnapi ebédnél a rántott hús származhat-e beteg állatból, a válasz kettős:

Ha a vágáskor beteg volt, akkor bizonyosan nem, de ha például korábban volt egy tüdőgyulladása, és az állatorvos úgy döntött, hogy ennek ellenére is alkalmas fogyasztásra, akkor igen.

(forrás: Torontáli Zoltán, HVG.hu, 2016. október. 27)