Moha vegetáriánus és vegán honlapja

Egyre több startup vállalat vonz egyre nagyobb befektetéseket az olyan alternatív proteinek előállítására, melyeknek semmi köze az állatokhoz. A jövő húsai növényekből lesznek, vagy elképesztően bonyolult tudományos módszerek eredményeként jönnek majd létre.

 

Húsevőként még akkor is nehéz elfogadni a legtöbb jelenlegi, a hús kiváltására született terméket, ha egyébként sajnáljuk is az állatokat, vagy más okok miatt hajlandóak lennének kipróbálni a klasszikus értelemben vett hús nélküli táplálkozást. Nyilvánvalóan hatalmas győzelem lenne, ha úgy lehetne előállítani egy húst helyettesítő terméket, hogy ahhoz nem kell megölni egy állatot, az íze és állaga viszont semmiben nem különbözne attól a steaktől, ami a hentes operált ki a marha hátából.

Nem csoda, hogy évek óta egyre több vállalkozás foglalkozik az alternatív proteinekkel, és ezekbe a (sokszor még startupként működö) cégekbe egyre több befektetés érkezik.Csak az utóbbi két évben több mint 250 millió dollárt pumpáltak bele a szektorba, legalábbis publikusan. Nem publikusan ennél sokkal, de sokkal többet. Ráadásul a befektetők között olyanokat is találunk, mint Bill Gates vagy éppen a Google.

Az utóbbi kettő például az alternatív proteinek világában jelenleg legígéretesebbnek tűnő Impossible Foodsba tette a pénzét. A cég ironikus elnevezése ("lehetetlen ételek") is jelzi, mekkora kihívásra vállalkoztak a 2011-es alapítás óta: húsokat és sajtokat készítenek kizárólag növényi alapanyagokból, ám a cél kifejezetten az, hogy ezeket hosszú távon ne lehessen megkülönböztetni az eredetitől. Az Impossible Foods által kifejlesztett hamburgerhúst már több vendéglő bevetette az Egyesült Államokban, egyelőre jónak tűnő eredményekkel, de a beszámolók szerint azért bőven van még hova fejlődni, ha tényleg azt szeretnék, hogy ne tudjuk megkülönböztetni a "hagyományos" hústól.


A Hampton Creek tojás nélküli majonéze.
Forrás: Business Insider

Az Impossible Foods az alapítása óta összesen tíz körben kapott 257 millió dollár befektetést, a legutóbbit, 75 millió dollárt éppen most, auguszuts 1-jén. Ettől nincs sokkal lemaradva a Hampton Creek, ami szintén 2011-ben alapult, és azóta hat körben 220 millió dollárt nyomtak bele, legutóbb tavaly augusztusban 100 milliót. A vállalat első sorban azt tűzte ki célul, hogy tojások nélkül állítson elő olyan ételeket, vagy ételkiegészítőket, amikhez korábban mindenképp szükség volt tojásra - ilyen például a majonéz. 

A Hampton Creek szerint a helyzet a következő: van a Földön több mint 300 ezer növény, amit soha senki nem vizsgált meg abból a szempontból, hogy milyen ételeket lehet készíteni belőlük, és hogy miként válthatnák ki, vagy esetleg javíthatnák fel a már meglévő ételeinket. Szóval fogták magukat, és nekiláttak ezen növények  felfedezésének és kiértékelésének, amihez aztán építettek egy automatizált paltformot is, hogy gyorsabban menjen a folyamat.

Nem a hús a legfontosabb

Persze az alternatív proteinekben utazó cégek számára nem kizárólagos cél a valódi hús leutánzása, ugyanis egyre nagyobb igény van magas proteintartalmú ételekre, melyek jöhetnek akár különböző krémek, tészták de akár víz formájában is.

Egyre divatosabb ugyanis a magas proteintartalmú étkezés, aminek a túlzásba viteléről ugyan komoly viták zajlanak a dietetikusok között, de abban nagyjából azért mindenki egyetért, hogy egyrészt szükség van elég proteinre a kiegyensúlyozott étkezéshez, másrészt pedig jobb forrása ez az energiának, mint a zsírok és a szénhidrátok.

Itt az alapvető cél tehát, magas proteintartalmú, változatos ételeket és/vagy összetevőket készítsenek azok számára, akik ezt igényelnék, de nem szeretnének állati eredetű húsokhoz nyúlni. 

Steak, nem csak növényekből

A legtöbb alternatív proteinben utazó vállalat célja persze bevallottan az, hogy az eddig állati eredetű termékeket valahogy kiváltsák növényi alapanyokból összerakott ételekkel. A kérdés nyilván ugyanaz, mint a cukor-édesítőszer vonalon: hogy lehet elérni, hogy minél inkább hasonlítson az eredetire? Az Impossible Foods például több évnyi kutatás után arra jutott, hogy az állati izomban nagy mennyiségben megtalálható heme-vas adja a hús klasszikus ízének és jellegének jelentős részét. Aztán rájöttek, hogy ezt szójagyökérből elő tudják állítani erjesztés segítségével.

A 2009-ben alapított, egyelőre még "csak" 17 millió dollárnyi (valójában jóval több) befektetést vonzó Beyond Meat kifejlesztett olyan rendszert, ami hővel, préseléssel és hűtéssel igyekszik a növényi proteinek struktúráját úgy átalakítani, hogy az minél jobban hasonlítson az állatira. Ezen kívül olyan dolgokat használnak még ízesítésre, mint az életsztő-kivonat, ami aminósavakat és glutamént tartalmaz, ezekkel pedig állítólag közelebb lehet kerülni az eredeti húsok ízvilágához.


Hamburger a Beyont Meat által előállított "húspogácsával".

Forrás: Beyond Meat

A 2015-ben létrejött Memphis Meats ezekkel szemben eléggé más megközelítést alkalmaz. Ők nem a növényeket próbálják meg mágiával átváltoztatni hússzerű dologgá, hanem közvetlenül állati sejtekből állítanának elő húsokat.

Így jönne létre az, amit ők "tiszta húsnak" neveznek, csak éppen az olyan nehézkes dolgok nélkül, mint az állatok felnevelése, tartása és levágása. Az ígéretek szerint a módszer összességében sokkal kevesebb vizet és persze területet igényel majd, így az elkészült termék nem csak "tiszta", de gazdaságilag is hamarabb megtérül. Ez még némileg gyerekcipőben jár, de idén márciusban már bemutatták az első csirkehúsukat.

Szóval úgy látszik, hogy inkább előbb, mint később, de eljön az a világ, amikor szó szerint a laboratóriumban váltja majd fel a hentest, és az ígéretek szerint szebb, tisztább és egészségesebb végeredményt kapunk majd, ami ráadásul hosszú távon egy gazdaságosabban és jobban fenntartható ökoszisztémát eredményez.

 

Forrás:

Idézetek hírességektől

"Ha a vágóhidaknak üveg faluk lenne, mindenki vegetáriánus lenne."

Paul és Linda McCartney

Szakrális idézetek

"És a húsuk evése és vérük ivása, saját pusztulásukra van, megrontja testüket, és lerövidíti napjaikat, akár a pogányok, akik az Igazságot nem ismerték, vagy tudatában Hazugsággá változtatták."

A Szent Tizenkettő evangéliuma (87. előadás)

Kedves Látogató! A weboldalon cookie-kat(sütiket) használok, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Kérlek, engedélyezd a sütik használatát, vagy zárd be az oldalt!
Ok