Article Index
Sok más ellenvetés létezik a veganizmussal szemben, melyeket elménk más lények bebörtönzését és kizsákmányolását igazolva önmagunk korlátozására használhat. Mint ahogy az ártatlan emberek rabszolgává tétele és megölése nem igazolható semmivel, ugyanígy az ártatlan állatok rabszolgává tétele és megölése sem. Azonban az állattartó kultúra által betanított elménk a következő gyöngyszemek némelyikével mégis ellenállhat: a növények is éreznek fájdalmat; a vegetáriánusság is erőszakos, mert a nagy gabonaarató kombájnok megölnek kis egereket és pockokat; mit tennénk az összes tehénnel, ha nem enné meg őket senki?; az állatok megölnek más állatokat, mi miért nem tehetjük?; nem szeretek olyan szigorú és szűk látókörű lenni; egyszerűen szeretek normálisan enni; nem akarok „másoknál jobb” lenni, mint a legtöbb vegán/vegetáriánus; nem szeretem, ha valaki megmondja, hogy mit egyek.
Sok ember számára az ilyen érvek igazolják a haszonállatok folytatódó árucikké tételét, bezárását, csonkítását, megölését és megevését, ezért kell rájuk válasz. Először, ami a növényeket, egereket és pockokat illeti, ha tényleg annyira törődünk velük, csak arra kell emlékeznünk, hogy az USA-ban termesztett összes gabona 80%-át állatokkal etetik fel, hogy húst, tojást és tejterméket állítsanak elő; a váltás a növényi alapú étrendre valójában megment növényeket, és a szántóföldön élő apró teremtményeket is. (18) Több százmillió hektár zöldellő erdőt és az élővilág élőhelyét pusztították és pusztítják el most is, hogy kukoricát, szóját és más növényeket termesszenek, amivel az évente általunk elfogyasztott állatok milliárdjait etetjük. Több millió hektár esőerdőt irtanak ki, hogy olcsó marhahúst biztosítsanak az amerikai gyorsétterem hálózatoknak is. Ha valóban törődünk a növényekkel és állatokkal, a vegánná válás pompás módja annak, hogy segítsük az ökoszisztémák, élőhelyek és állatpopulációk regenerálódását. Másodszor, amint lassanként abbahagyjuk a tehenek tenyésztését, országunk prérijei, hegységei és félsivatagos területei, amelyeket a jószág letarolt, különösen nyugaton (19), lassan képesek lesznek magukhoz térni, és patakok, víztározók, flóra, madarak, halak, prérikutya, jávorantilop, prérifarkas, antilop és más őshonos vadon élő állat újra képes lesz azokat benépesíteni – a túlterhelt és kimerült ökoszisztémák újra életre kelnek és ünnepelnek.
Harmadszor, miközben igaz, hogy állatok megesznek más állatokat, a növényevő testfelépítésű állatok ezt nem teszik (kivéve, ha emberek erre kényszerítik őket), és más fajnak szánt tejet sem isznak. Sokat elmond, hogy ezt az indoklást ebben az esetben használjuk, de más állati viselkedéssel kapcsolatban, amit inkább nem utánoznánk, nem tesszük – mint például néhány állatfaj hímjének ama szokásával kapcsolatban, hogy megöli és megeszi saját kicsinyeit. Az állatok viselkedésének skálája óriási és rejtélyes, és szinte bármilyen elképzelhető emberi viselkedést igazolhatnánk azzal, hogy felleljük valamilyen állatnál – de bizonyára nem szeretnénk így tenni. Ami a többi ellenvetést illeti, ha minden alkalommal, amikor húst akarnánk enni, a kezünkben kellene tartanunk a rémült állatot, a szemébe néznünk és leszúrnunk őt egy késsel, azt látnánk, hogy ezek az indoklások gyorsan elpárolognának. Végül, az utolsó ellenvetés különösen ironikus; egész életünkben megmondják nekünk, hogy mit együnk, és ez az egyetlen ok, ami miatt állati ételeket eszünk.
Ezzel eljutunk egy másik gyakori ellenvetéshez a növényi alapú étrendre váltással szemben; hogy az egyszerűen túl nehéz, kényelmetlen, vagy nem kívánatos. Az állattartó paradigmának ez a szinte univerzális ellenvetése figyelmen kívül hagyja azt a nehézséget és kellemetlenséget (hogy finoman fejezzük ki magunkat), amit az állati ételek fogyasztásával az állatokra, éhező és hátrányos helyzetű emberekre és a jövő nemzedékekre rákényszerítünk. Szintén figyelmen kívül hagyja az összefüggéseket az állatok megevése és a szennyezés, terrorizmus, kábítószerfüggőség, krónikus betegségek, stb. megoldhatatlan problémái között, amelyekről korábban szóltunk. A rabszolgatartók ugyanezt az ellenvetést használták az emberi lények árucikké tételének igazolására, és háború nélkül nem voltak hajlandók feladni az emberek rabszolgává tételének kényelmét. Milyen nehézzé, kellemetlenné és nem kívánatossá kell válnia annak a szenvedésnek, amit ma vetünk és aratunk, mielőtt az arra ösztönöz minket, hogy átalakítsuk paradigmánkat és megváltoztassuk viselkedésünket?
A veganizmus elleni komolyabb ellenvetés az előzőnek a fordítottja. Eszerint nem számíthatunk hatásos pozitív változások előidézésére egyéni és közös életünkben ennek az egyszerűbb, finomabb és kisebb költségű étrendnek az elfogadásával. Erre az ellenvetésre hatással van kultúránk erőszakos mentalitása, ami feltételezi, hogy a békét, örömöt, harmóniát és beteljesülést nehéz elérni. Természetesen nehéz ezeket elérni, amíg olyan napi étkezési szertartásokat űzünk, amelyek arra kényszerítenek minket, hogy lényeket tárgyaknak tekintsünk, kérlelhetetlenül megöljük őket, és megosszuk és eltompítsuk önmagunkat, hogy az egész ügyet önmagunk elöl elrejtve tartsuk. Azonban azt fogjuk látni, hogy amint elkezdjük az állatokat egyedülálló lényeknek tekinteni érdeklődéssel, érzésekkel, ösztönökkel és rendeltetésekkel, és ahogy viselkedésünk e nézetet tükrözve változik, akkor a harmónia, béke és öröm könnyen és természetesen fog kibontakozni életünkben. Az erőszakmentességet mindennapi életünkben gyakorolva felfedezhetjük a könnyű lelki egyensúlyt, ami lényünk alapjaként felragyog.
Miközben a vegánná válás elég könnyűnek tűnhet, miért nem gyakoribb ez kultúránkban, különösen azoknak a milliói között, akik önmagukat mélyen elkötelezettnek tekintik a spirituális fejlődés, társadalmi igazságosság, világbéke, vallásszabadság és a tudatosság emelése iránt?
A felelősség felvállalása azért az erőszakért, amit mi okozunk másoknak és önmagunknak a tetteinkkel, szavainkkal és gondolatainkkal sosem olyan könnyű, mint mások hibáztatása a világunkban lévő erőszakért. Azoknak az általában kis számából ítélve, akik kultúránkban ténylegesen vegánná váltak, úgy tűnik, hogy ez az elkötelezettség bizonyos áttörést igényel, ami általában nehezen elérhető az elnyomás és kirekesztés mentalitása miatt, amelybe mindannyian születésünk óta belemerülünk. Van valami, ami nem könnyű a veganizmusban – de a nehézség nem a veganizmus, hanem kultúránk velejárója.
A veganizmus önmagában nem csodaszer, bár hatékonyan eltávolítja a boldogságunk, szabadságunk és kiteljesedésünk útjában álló alapvető akadályt. Az erőszakmentesség élő és folyamatos kifejeződéseként egyéni életünkben az átalakulás óriási erejű tényezője, különösen, mivel kultúránk ezt olyan hevesen ellenzi. A következetes vegán élet arra bátorít minket, hogy felébredjünk abból a közmegegyezéses révületből, ami feltétel nélküli alkalmazkodással jár és lehetővé teszi a kegyetlenség és rabszolgatartás folytatódását. Visszautasítva azt, hogy az állatokat árucikkeknek lássuk, számtalan egyéb képmutatáson is képesek vagyunk átlátni. És amennyire átalakító hatású ezt egyénileg átélni, végtelenül nagyobb lenne az átalakító hatása kultúránkra, hogy túllépjünk azon az idejétmúlt beállítottságon, ami az állatokat csupán élelmezési árucikkeknek tekinti.
Ez olyan, mintha egy csónakban lennénk, ami egy bizonyos hosszúságú kötéllel ki van kötve a parthoz. Amint elindulunk, hogy átkeljünk a túlsó partra, egy ideig kielégítő haladást érünk el, amíg a kötél el nem fogy. Ezután tovább járatjuk a motort, de nem tudunk semmilyen tényleges haladást elérni, bár sok füstöt, hullámot és zajt csapunk, és talán oldalirányban vagy körkörösen mozgunk. Míg végül felismerjük, hogy egy kötél visszatart minket. Azt eloldjuk, és azután jelentős haladást érünk el utunkon a túlsó part felé. A csónak természetesen az életünket jelképezi, a túlsó part a spirituális, kreatív és intellektuális képességeink kiteljesítése, a kötél pedig az a kulturális szokásunk, hogy állatokat veszünk, kizsákmányolunk, megölünk és megeszünk. Amikor a kötelet eloldjuk, szabadon hasíthatjuk a vizet, és végül elérhetjük a túlsó partot. Azonban, ha állati eredetű ételeket eszünk, van egy láthatatlan, haladásunkat hátráltató akadály, mert az ehhez szükséges szétkapcsoltság és akaratlan kegyetlenség képességeink felszínére fog korlátozni minket.
Amint kultúránk a vegán világnézet felé halad, óriási gyógyító és felszabadító erők megjelenését fogjuk látni. Valójában kultúránkat vegán kultúraként elképzelni szinte annyit tesz, mintha egy teljesen más kultúrát képzelnénk el. Ez az örökké meglévő képesség ránk köszönt. Kultúránk képviselőiként mindannyian lényeges szereplői vagyunk ennek az alapvető átalakulásnak és felébredésnek. Izgalmas dolog elképzelni olyan oktatási, gazdasági, kormányzati, vallási, egészségügyi és egyéb intézményeket, amelyek mind az állatok, mind az emberek jogainak és érdekeinek tiszteletén és megbecsülésén alapulnak. Amikor kultúraként abbahagyjuk a teremtmények árucikké tételét, az emberi kapcsolatokban is a kedvesség, tisztesség, együttműködés, béke és szabadság új világa fog természetesen kibontakozni.
Egyéni ételválasztásaink megváltoztatása, hogy az tükrözze a könyörület tudatosságát, sokkal nagyobb mértékben fogja pozitív irányban átalakítani életünket és kultúránkat, mint bármi egyéb változás, amit el tudunk képzelni. Közvetlenül egyéni ételválasztásaink eme változását követi a figyelmesség és erőszakmentesség gyakorlásának szükségszerűsége az összes kapcsolatunkban, hogy elménk és szívünk összhangba kerüljön összekötöttségünk igazságával, és lehetővé tegye mélyebb belépésünket a jelen pillanatba, és a létezés rejtélyének, örömének és szépségének közvetlen megtapasztalását.