Moha vegetáriánus és vegán honlapja

Article Index

A haszonállatok elterjedt bántalmazását megkérdőjelező út az én esetemben látszólag valószínűtlen módon kezdődött, mert olyan családba és környékre születtem, ahol a növényi alapú étkezés senkit sem érdekel. Következésképp életem első huszonkét évében a legtöbb amerikaihoz hasonlóan nagy mennyiségű állati húst, tojást és tejterméket ettem. Azonban belefutottam az ihlet magjaiba, amelyek eleinte nyugalomban maradtak ugyan, de később erősen elkezdtek csírázni. Bár ezek a magok egy sajátos út részei, rávilágíthatnak olyan félig rejtett magokra, amelyek a megértés új hajtásait hozhatják el mások számára.

Számomra az egyik mag az volt, hogy Massachusetts állam Concord városában születtem. Ez adott otthont az Egyesült Államok két úgynevezett forradalmának: az 1760-as és 70-es évek politikai forradalmának, és az 1840-es és 50-es évek irodalmi forradalmának. Concordban születve és nevelkedve úgy éreztem, hogy bensőséges kapcsolatban vagyok e két forradalommal és a leszármazottjuk vagyok: ez ösztönzött, hogy megkérdőjelezzem őket, megértsem, mi motiválta őket, és én magam továbbvigyem azokat. Úgy gondolom, hogy ez a két forradalom hozzájárult a kibontakozó vegán forradalomhoz – ez egy alapvető jelentőségű kulturális forradalom, ami a legmélyebb szinteken képes meggyógyítani kultúránkat.

A politikai forradalom a forradalmi háború kitörésével érte el csúcspontját, a concordi Old North Bridge-nél, 1775. április 19-én. A Concordban és a Boston körüli más városokban élő farmerek és falusiak tanúsították a legerősebb ellenállást a brit birodalmi uralommal szemben. Küzdöttek az akkori brit kormány katonai, politikai és jogi támogatását élvező Brit Kelet-indiai Társaság és más brit multinacionális vállalati hatalmak által rájuk erőszakolt igazságtalan gazdasági elnyomás ellen. Ez a 18. századi forradalom végül elvezetett a brit birodalomtól való függetlenséghez, és a hősies amerikai kísérlet – a demokrácia, egyenlőség, kulturális pluralizmus és egyéni szabadság kísérletének – születéséhez, ami továbbra is szerte a világon vonzza és bátorítja az embereket.

Figyelemre méltó, hogy a következő század irodalmi és filozófiai forradalmának szintén Concord volt a központja. Ez az itt élő amerikai transzcendentalisták életéből és írásaiból fakadt: Ralph Waldo Emerson, Henry David Thoreau, Bronson Alcott, Louisa May Alcott, William Ellery Channing, Nathaniel Hawthorne, és még sokan mások, köztük Walt Whitman, akit fellelkesítettek a transzcendentalisták, és útra kelt, hogy meglátogassa őket. E vezető gondolkodókat ma elismerjük a hagyományos értékek mély megkérdőjelezéséért, és az általuk nyújtott művészi, irodalmi és spirituális bátorításért. Emerson filozófiai írásai (mint a „Nature”), szónoki hozzájárulásai (mint a “Harvard Divinity School Address”), és költészete – amelyek úttörő módon első alkalommal hozták el a keleti filozófiai gondolatokat az Egyesült Államokba – élő legendává tették őt, egy mágnessé, ami sok irányból vonzotta az írókat és gondolkodókat. Hatása ma is él és erős, a természet tiszteletére és szeretetére, önvizsgálatra, és minden megnyilvánulás alapvető spirituális természetének megbecsülésére bátorít. Hangsúlyozta, hogy az igazi bölcsesség túllép a materiális tudáson, és hogy a természet világa is az isteni megnyilvánulása. Whitman ezt írta: „Párolódtam, párolódtam. Emerson felforralt.”

Emerson nagy hatást gyakorolt Thoreau-ra (és viszont), aki bizonyos módokon még tanára és mentora befolyását is felülmúlta. Radikális kísérlete, hogy magányosan éljen Concord Walden Pond-jánál és „kiszívja az élet velejét”, ma is bátorítja a spirituális keresőket, és hatásos módon mutatta az utat az önvizsgálódó belső hallgatáshoz a túlzottan kifelé irányuló amerikai kultúrában. Concord filozófusai tisztán látták, hogy a túlságosan a külső hódításra és sikerre koncentráló kultúrájukból hiányzik egy belső alkotóelem. Korában Thoreau-é volt a keleti filozófia legnagyobb könyvtára az Egyesült Államokban, és Civil Disobedience (Polgári engedetlenség) című könyve mély hatással volt Tolsztoj, Gandhi, King, és számtalan más ember életére. A könyv ma is az erőszakmentes ellenállás egyik fő forrásdokumentuma, és az egyének hatalmának és felelősségének maradandó kinyilatkoztatása az igazságtalan kormányintézkedések aktív ellenzésében.

Bronson Alcott radikálisan progresszív gondolatait a gyereknevelésről ma újra felfedezik, és végre értékelik. Ő etikai vegetáriánus volt, és egyik fő hajtóereje a Fruitlands létrejöttének – ami egy hihetetlen kísérlet volt a vegetáriánus közösségi életre Concord külterületén. Concord transzcendentalistái voltak az első amerikaiak, akik a taoista, buddhista, dzsaina és védikus írások sok nemes és finom gondolatát felkutatták és beleszőtték a nyugati gondolkodásba. Progresszív hidakat építettek, többek közt a természet tiszteletéről, hangoztatva az emberi természet alapvető jóságát és óriási potenciálját, és kutatva az erőszakmentesség, egyszerűség és belső elmélkedés életmódjait.

A 19. század közepén Emerson körül Concordban összegyűlt progresszív írókra vezethetjük vissza az ételválasztás alapvető megkérdőjelezésének és az állatokkal való könyörületesebb kapcsolat filozófiai alapjainak az amerikai gyökereit. Thoreau ezt írta: „Nem kétlem, hogy az emberi faj fokozatos fejlődése során sorsának része, hogy felhagyjon az állatok megevésével, olyan biztosan, mint ahogy a barbár törzsek felhagytak egymás megevésével, amikor kapcsolatba kerültek a civilizáltabbakkal.” Emerson mondása – „Épp ettél, és bármilyen aprólékosan rejtették el a vágóhidat mérföldek megszépítő messzeségében, van bűnrészesség” – Concord nagyra becsült bölcsének képességét mutatja, hogy meglásson a többség számára láthatatlan összefüggéseket. Louisa May, Bronson Alcott lánya ezt írta, „Növényi étrend és édes alvás. Állati étel és rémálom. Szedd testedet a gyümölcsöskertből; ne a vágóhídról ragadd el. Hús étrend nélkül nem lehetne vérzivataros háború.” Nyilvánvalóvá teszi a kapcsolatot az állatok megevésével együtt járó erőszak, a rémálmok, és az önmagunk ellen forduló emberi erőszak rémálma között.

Talán Concord erdőin és utcáin kóborolva, és a Walden Pond partján sétálva, ahol úszni tanultam, gyerekként megéreztem eme spirituális úttörők nemes és bátor gondolatait. Bár a külső világban látszólag nem sok minden bátorított azoknak a kegyetlen étkezési szokásoknak a megkérdőjelezésére, amelyekbe beleszülettem, talán e nagy elmék gondolatai és érzései átszűrődtek a belső világokon, amelyeket a külső világokkal együtt kutattam. Biztos vagyok benne, hogy mindannyiunknak vannak ilyen, talán alig felismert magélmény emlékei, amelyek most bontakoznak ki a tudatosságban. Tanulunk egymástól, és magokat ültetünk el egymásban. Példák, tettek, szavak, kifejezések, írások és mozdulatok révén megérintjük egymást, néha mélyen. Érzékeny gyermekként óriási áldásban vagy sérülésben lehet részünk.

Utam alakításában szembeötlik néhány további mag. Az egyik, hogy egy nemes és gyengéd német juhászkutyával nőttem fel. Családunk kölyökként kapta Bismarckot, amikor én, a három gyerek közül a legidősebb, nagyjából egyéves voltam. Hűséges barátom volt, amíg tizenéves koromban el nem hunyt. Ez szomorú veszteség volt az egész család számára. Mindig elkísért minket gyakori táborozó és túrázó kiruccanásainkra New Hampshire és Vermont hegyei között. Szüleim nem kedvelték az állatokkal szembeni erőszakot és megölésüket, ezért a vadászat és horgászat sosem volt része a természetbe tett rendszeres kirándulásainknak. Amellett, hogy fiatalkoromtól belém nevelték a természet szerető megbecsülését, apám megtanított zongorázni, és a zene rejtélyes erejének kutatására, hogy az ellazítson, felemeljen, és kifejezzen mély érzéseket. Félig professzionális zongorista volt, és a zene és harmónia iránti szeretete állandó ihletforrás volt. Mindig emlékezni fogok rá, hogyan tanított minket az öcsémmel fent a hegyekben arra, hogy harmóniában énekeljünk.

Életutam további fontos magja volt, hogy újságíró családba születtem. Nagyjából akkor, amikor születtem, szüleim megvették Concord környékének egy kis hetilapját. Linotype sorszedőgépek, nyomdagépek, hirdetések, heti határidők, és helyi politikusok és kereskedők végtelen parádéjának kavargó világában nőttem fel. Családunk életének középpontjában apám vezércikkeinek és történeteinek áradata, anyám festészete és grafikái, és a kis újság állandó növekedése állt. Az újság, The Beacon, jól ment és terjeszkedett, és apám Concord környékének más városaiban is tudott újságokat venni vagy indítani. Mire középiskolába kerültem, tizenhárom újságból álló hálózatunk volt néhány száz alkalmazottal, a szomszédos Acton város nagy új épületében. Saját szememmel láttam a sajtó legendás hatalmát, ahogyan jöttek a szenátorok, kongresszusi képviselők és helyi politikusok mind apámhoz, támogatásában reménykedve, és ahogyan a kereskedők igényelték a hirdetéseket. Azt is láttam, hogy újságunknak is szüksége volt a kereskedőkre, és buzgón védte őket. Mivel közvetlenül részt vettünk a város gyűlésein, ügyeiben és a helyi politikában, ezért úgy éreztem, bennfentesként látok mindent, ami a településünkön történik.

Egy másik mag volt az életünket átható érzés, hogy igazi amerikaiak vagyunk. Apám végsőkig hazafias volt, szerette idézni Patrick Henry-t, és kitűzni a zászlót. Anyám rokonai Zarándok Atyákként jöttek át 1620-ban a Mayflower-en, Tuttle őseink pedig puritánként a Planter-en jöttek Angliából, 1630-ban. Minden április 19-én, amikor ezrek gyűltek össze Concordban az Old North Bridge-nél, hogy megünnepeljék és újra eljátsszák „a lövést, amit az egész világ hallott”, a forradalmi háború kezdetét Concordban, apám polgárőrnek öltözött, és végigmasírozta a tíz kilométert Actonból Concordba, végigjárva az eredeti menet útvonalát, és újra eljátszva a történelmi ütközetet. Abban a tudatban felnőve, hogy a Zarándok Atyák és Alapító Atyák leszármazottja vagyok, úgy éreztem, különösen kötődöm az amerikai álomhoz. Szerettem és becsültem azokat az eszményeket, amelyeket az Egyesült Államok állítólag képvisel, és a forradalom gondolatát. A Zarándokok és a Puritánok, Emersonhoz és Thoreau-hoz hasonlóan nagyra becsülték az egyszerűséget, a közösséget, és az életet lényegében spirituális keresésnek tekintették. Amikor ezek a magok elkezdtek csírázni, átalakították világnézetemet, kezdtem az életet jobban zarándoklatnak tekinteni, és kevésbé koncentrálni a gyarapodásra és versengésre, és jobban a zarándoklat céljára. Azt is kezdtem észrevenni, hogy az ilyen nézetet némileg felforgatónak tekintik.

Tartalomjegyzék 

Kedves Látogató! A weboldalon cookie-kat(sütiket) használok, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Kérlek, engedélyezd a sütik használatát, vagy zárd be az oldalt!
Ok