„Rendkívül mély gondolatokat hordozó, fontos könyv. A világbéke étrend garantáltan az emberi tudatosság evolúciójának katalizátora és fontos eszköze lesz.”

Satya Magazine

„A 21. század egyik legfontosabb könyve."

Norm Phelps író, The Dominion of Love, The Longest Struggle és más művek szerzője.

„Könnyen lehet, hogy ez a mű fogja ellátni a 21. századi világot a paradigmával, amire szüksége van, most, hogy Marx, Lenin és Mao gyorsan kezdenek feledésbe merülni, a liberalizmus csődje pedig szembeötlővé válik. Korábban azt gondoltam, hogy talán Ken Wilber műve fogja kielégíteni ezt az igényt, de A világbéke étrendet elolvasva úgy gondolom, hogy Will Tuttle az, akinek a világnézetét a világ el fogja fogadni. Ebben a könyvben minden megvan: történelem, filozófia, metafizika, tudomány, spiritualitás, közgazdaságtan, ökológia... kihívás és remény. Óriási kritikája a modern kapitalizmus katonai-ipari-állattartó-egészségügyi-média konglomerátumának és szuperstruktúrájának. A megjósolt forradalom azonban – éles ellentétben a marxi erőszakos forradalommal – békés és könnyed. E könyv kalibere elegendő bizonyíték arra, hogy a növényi alapú étrend fogyasztása kiváló hatással bír az intelligenciára.”

Azim Amarshi, Dhanya Center, Svájc

Tartalomjegyzék

• Kiadási adatok
• Köszönetnyilvánítások
• ELŐSZÓ
  • Étkezéseink: a megértés titkos kulcsa
  • A kapcsolatteremtés gyakorlata
  • Felhívás a fejlődésre
• 1. fejezet   AZ ÉTEL EREJE
  • Az étel, mint metafora
  • Szent lakomák
  • Étel, élet és halál
  • Ételünk eredete: vagy növény, vagy állat
  • A tagadás kultúrája
  • A kegyetlenség öröklődése
  • Az intelligencia sorvadása
  • Én-te, vagy én-az
  • Mind rejtélyek vagyunk
  • A szeretet megértés
• 2. fejezet   KULTÚRÁNK GYÖKEREI 
  
  • Az állattartó kultúra
  • A püthagoraszi alapelv
  • A vegán forradalom
• 3. fejezet   AZ INTELLIGENCIA TERMÉSZETE
  
  • A taburól, hogy ne tudd, kit eszel meg
  • Intelligencia: a kapcsolatok létrehozásának képessége
  • Intelligencia, télosz, és tyúkok
  • Az intelligencia és rendeltetés lerombolása
  • Az intelligencia fajspecifikus
  • Ki mint vet, úgy arat
• 4. fejezet   ÉTELVÁLASZTÁSAINK ÖRÖKLÉSE
  
  • Örökségünk: csecsemők rászoktatása
  • Az otthon elhagyásának fontossága
  • A társadalmi nyomás ereje
  • Gondolatok az ízről
  • Az erőd védelme
• 5. fejezet   AZ EMBERI FIZIOLÓGIA INTELLIGENCIÁJA
  
  • Az ajándék
  • Az állati ételek alkotóelemei
  • Zsíros kérdés
  • Toxinok
  • A hús-egészségügyi komplexum
  • A placebo hatás
  • Testünk, a barátunk
• 6.fejezet   A TENGER ÉLŐLÉNYEINEK VADÁSZATA ÉS TENYÉSZTÉSE
  
  • Mérgező hulladék, mérgező hús
  • Haltenyésztés
  • Úszó halálhajók
• 7. fejezet   A tejben lévő toxinokA NŐIESSÉG ELNYOMÁSA
  
  • A tejipari rémálom
  • A tehén kényszerítése a termelésre
  • A tejben lévő toxinok
  • Négy út a pokolba
  • A bajusz álarca
  • Tojás: a nőiesség további elnyomása
  • Az összefüggések hálózata
  • Zsófia újraélesztése
• 8. fejezet   AZ ÉTEL METAFIZIKÁJA
  
  • Rezgések elfogyasztása
  • Egy angyal szemével
  • Álarcok és félelem
  • A könyörület fejlesztése
• 9. fejezet   REDUKCIONISTA TUDOMÁNY ÉS VALLÁS
  
  • Az állattartó kultúra fiai
  • Tudomány és rabszolgaság
  • Vallási redukcionizmus
  • A gonosz mítosza
• 10. fejezt   A MUNKA DILEMMÁJA
  
  • A piszkos munka elvégzése
  • Munkánk élő gyökere
  • Munka mint öröm, munka mint teher
  • A munka feltámasztása
• 11. fejezt   NYERÉSZKEDÉS A PUSZTULÁSBÓL
  
  • Az állattenyésztés iparosítása
  • Földet, vizet és fosszilis üzemanyagot eszünk
  • A mérgek az állattartásban
  • A Föld és a gazdaság meggyógyítása
  • A következmények elkerülésének következményei
• 12. fejezet   VÁLASZ NÉHÁNY ELLENVETÉSRE
  
  • Az ellenvetések ápolása
  • Az állatok, mint etikailag jelentéktelenek
  • A ragadozó ember mítosza
  • A tudomány igazolása
  • A vallás igazolása
  • Más ellenvetések
• 13. fejezet   FEJLŐDJ VAGY SZŰNJ MEG
  
  • A két korlátozott nézőpont
  • Az erőszak körforgása
  • Az árnyék
  • Célok és eszközök
  • Az intuitív parancsolat
  • Az intuíció és könyörület hagyományai
  • Egy példa: szamádi és shojin
  • Válasz-e a sámánizmus?
  • A vegán parancsolat
  • A fiúk érzelmi félrenevelése
  • A racionalitáson túli tudatosság születése
• 14. fejezet   AZ ÁTALAKULÁS ÚTJA
  
  • Az utazások ékszerrel kirakott hálózata
  • Az ihlet magvai
  • Camp Challenge bio tehenészete
  • A megértés magjai
  • Az otthon elhagyása
  • A közösség magjai
  • SonggwangSa templom
  • A közösség ereje
• 15. fejezet   A FORRADALOM MEGÉLÉSE
  
  • A holográf
  • Áldozatok, elkövetők és szemlélők
  • Kapcsolatunk az állatokkal
  • A józan észtől el, és ahhoz vissza vezető utak
  • A további kutatások és beszélgetések jelentősége
  • Kiváltság és rabszolgaság
  • Az állatok megevésének utolsó napjai
  • Az élet filmje a Földön
  • A jávorszarvas üzenete
  • Elavult kizárólagosságtól mindannyiunkig
• JEGYZETEK

Ez a mű, Will Tuttle The World Peace Diet (A világbéke étrend) című könyve az alábbi
engedéllyel rendelkezik: Creative Commons Attribution- Noncommercial-No Derivative
Works 3.0 Unported License, vagy küldjön levelet erre a címre:
Creative Commons, 171 Second Street, Suite 300, San Francisco, California, 94105,
USA.

Magyar nyelvre fordította: Lehel Csaba
A fordítást ellenőrizte: Lehel Noémi
Szerkesztő: Soha Gábor

Tartalomjegyzék 

• Következő >>

Köszönetet mondok mindazoknak, akik segítettek, és meglátásaikkal és energiájukkal hozzájárultak a könyv megalkotásának folyamatához. Szívből jövő hálám azoknak, akik a kéziratot bizonyos fázisaiban elolvasták és segítő megjegyzéseikkel támogatták, különösen az alábbiaknak: Judy Carman, Evelyn Casper, Reagan Forest, Lynn Gale, Cheryl Maietta, Laura Remmy, Veda Stram, Beverlie Tuttle, Ed Tuttle és Madeleine Tuttle. Michael Greger, M.D. és John McDougall, M.D. értékes meglátásokkal járultak hozzá az ötödik fejezethez, Michael Klaper, M.D. pedig az ötödik, hatodik és hetedik fejezethez. Köszönetemet fejezem ki továbbá Doug Davisnek, Joel és Michelle Levynek, Howard Lymannek, Norm Phelpsnek, Zach Shatznak, Jerry Simonellinek és Zoe Weilnek a kézirat iránti érdeklődésükért és hasznos tanácsaikért, és az összes eddig említettnek a bátorításukért. Hálás vagyok Sarah Galloglynek és Martin Rowe-nak a kéziratot tisztázó, szakszerű szerkesztőmunkáért.

Ezen kívül még sokan vannak, akik kevésbé közvetlenül járultak hozzá a könyvhöz: beszélgetések révén, írásaikkal, előadásaikkal és az emberi tudatosság felemeléséért végzett kreatív erőfeszítéseikkel. Hozzájárulásaitokért a legmélyebb elismerésem mindannyiótoknak! Nagy köszönet kedves feleségemnek, Madeleine-nek, hogy életben tartott engem szerető kedvességgel, csodálatos ételekkel és lelkes beszélgetésekkel az évek során, amíg ez a könyv testet öltött.

Végül, mélyen hálás vagyok az állatoknak, akikkel osztozunk ezen a gyönyörű bolygón, ünnepélyes jelenlétükért és az élő erőkkel való rejtélyes együttműködésükért, melyek mindent lehetővé tesznek. Bárcsak az állatoknak okozott szenvedés kinyitná szívünket a könyörület felé.

Tartalomjegyzék 

• << Előző
• Következő >>

• << Előző fejezet

Ez a könyv kísérlet arra, hogy megvilágítsuk kultúránk történetét és bemutassuk világunk megértésének olyan körvonalait, mely erősebbé tesz minket. Ennek a megértésnek a kulcsa abban rejlik, hogy megértsük ételválasztásaink messzemenő következményeit és a világnézetet, melyet tükröznek és egyben uralkodóvá is tesznek. Első pillantásra valószínűtlennek tűnhet, hogy ilyen hatékony magyarázatot találhatnánk olyan prózai helyen, amit az étel kultúránkban elfoglal, de ha közelről megnézzük, elkezdjük felismerni, hogy közös kulturális valóságunkat mélyen áthatják az ételt körülvevő hozzáállások, nézetek és szokások. Étkezéseinknek elképesztő, fel nem ismert társadalmi, pszichológiai és spirituális következményei vannak, melyek behálózzák életünk minden aspektusát.

Az étel valójában a legbensőségesebb és legárulkodóbb kapcsolatunk mind a természetes renddel, mind élő kulturális örökségünkkel. E Föld növényeit és állatait elfogyasztva szó szerint testünkbe olvasztjuk őket, és szintén az étkezés e tettén keresztül osztozunk kultúránk értékeiben és paradigmáiban a legősibb és leginkább tudatalatti szinteken. Gyerekként állandóan ki vagyunk téve a legkidolgozottabb csoportos szertartásunkat, az étkezést körülvevő nézetek komplex mintázatának, és így szívtuk magunkba társadalmunk értékeit és láthatatlan feltevéseit. Mint a szivacs, tanultunk, figyeltünk, részt vettünk, és beilleszkedtünk a kultúrába. Most felnőttként azt látva, hogy életünk tele van az önmagunk által okozott stresszel és ijesztő problémák egész skálájával, joggal vágyódunk arra, hogy megértsük annak a frusztráló helyzetnek az alapját, hogy képtelenek vagyunk harmóniában élni ezen a Földön. Ha elég mélyen megnézzük, felfedezünk egy zavaró erőt, ami dilemmáink és válságaink létrejöttében alapvető, egy erőt, ami valójában egyáltalán nincs elrejtve előlünk, hanem naponta bámul ránk a tányérunkról! Mindvégig ott hevert, a legnyilvánvalóbb helyen, anélkül, hogy felfedeztük volna: az ételünkről van szó.

Miközben viták zajlanak arról, hogy mely étrendek a legjobbak az egészség és hosszú élet szempontjából, ez a könyv nem ebben a szokásos értelemben szól az étrendről, hanem ételválasztásaink és az azok mögött álló mentalitás mélyre ható kulturális és spirituális vonatkozásainak a felderítéséről szól. Az embert a bolygó élelmiszerláncának csúcsára helyezve kultúránk történelmileg állandósított egy világnézetet, ami tagjaitól megkívánja nélkülözhetetlen érzések és tudatosság elsorvasztását – és az érzéketlenné tételnek ez a folyamata az, amit meg kell értenünk, ha meg akarjuk érteni az elnyomás, kizsákmányolás és spirituális szétkapcsoltság mögött lévő okokat. Amikor a spirituális egészségre és társadalmi harmóniára odafigyelve étkezünk, létrehozunk bizonyos lényeges kapcsolatokat, melyek tudatunkból való kizárását a kultúránk által kiváltott étkezési szertartások általában megkövetelik. Ez az odafigyelés nélkülözhetetlen előfeltétel ahhoz, hogy a tudatosság ama állapotába fejlődjünk, ahol a béke és szabadság lehetséges.

Mélyreható kulturális átalakulás kellős közepén vagyunk. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a kultúránk mögött álló régi gondolkodásmód összeomlóban van. Felfedezzük, hogy alapvető feltevéseink elavultak, és ha tovább követjük őket, az nemcsak bolygónk bonyolult és sebezhető rendszereinek ökológiai pusztulásához vezet, hanem önmagunk elpusztításához is. Egy új, együttműködést, szabadságot, életet és egységet jóváhagyó gondolkodásmód küzd, hogy megszülessen, és helyettesítse a régi gondolkodásmódot, melynek alapja a verseny, különállóság, háború, kizárás, és az a nézet, hogy az erősebbnek igaza van. Az étel kritikus eleme ennek a születésnek, mert étkezési szokásaink mélyrehatóan kondicionálják mentalitásunkat, és mert az étkezés az elsődleges módja annak, ahogy kultúránk rajtunk keresztül lemásolódik és terjeszti értékrendszerét. Az új gondolkodásmód és fejlettebb spiritualitás és tudatosság születésének sikere attól függ majd, hogy át tudjuk-e alakítani az élelemmel kapcsolatos megértésünket és szokásainkat.

Tartalomjegyzék 

Kultúránk nehéz helyzete – a minket sújtó, látszólag megoldhatatlan problémák egész skálája, mint az állandó háború, terrorizmus, népirtás, éhezés, betegségek szaporodása, környezet pusztulása, fajok kihalása, állatok kizsákmányolása, fogyasztói viselkedés, drogfüggőség, elidegenedés, stressz, rasszizmus, nők elnyomása, visszaélés a gyerekekkel, vállalati kizsákmányolás, materializmus, szegénység, igazságtalanság és társadalmi rossz közérzet – egy olyan alapvető okban gyökerezik, ami oly nyilvánvaló, hogy sikerült szinte teljesen észrevétlenül maradnia. Amikor próbáljuk megoldani az előttünk álló társadalmi, környezeti és egyéni problémákat, és közben nem veszünk tudomást az azokat előidéző mögöttes okról, akkor a tüneteket kezeljük, anélkül, hogy hozzányúlnánk a betegség gyökeréhez. Az ilyen törekvések végül bukásra vannak ítélve. Ehelyett a megértés és tudatosság hálózatát kell kiépítenünk, ami segít nekünk abban, hogy meglássuk a kapcsolatot ételválasztásaink, egyéni és kulturális egészségünk, bolygónk ökológiája, spiritualitásunk, hozzáállásunk és hiedelmeink, és kapcsolataink minősége között. Ahogy ezt megtesszük, és e tudás alapján cselekszünk, úgy hozzájárulunk egy harmonikusabb és felszabadultabb közös életélmény evolúciójához ezen a gyönyörű, de félreértett bolygón.

Hiszek abban, hogy amíg nem leszünk hajlandók és képesek meglátni az összefüggéseket aközött, hogy mit eszünk, és hogy mi kell ahhoz, hogy az a tányérunkra kerüljön, valamint aközött, hogy miképp hat ránk annak megvásárlása, kínálása és elfogyasztása, addig nem leszünk képesek meglátni azokat az összefüggéseket, melyek bölcs és harmonikus életet tesznek majd lehetővé számunkra ezen a Földön. Amikor nem látjuk az összefüggéseket, nem tudjuk megérteni, és kevésbé vagyunk szabadok, intelligensek, szeretetteljesek és boldogok. Nemzedékünk legkritikusabb feladata, csoportos küldetésünk ezen a Földön talán az, hogy észrevegyünk néhány lényeges összefüggést, amit szüleink és elődeink többnyire képtelenek voltak észrevenni, és így egészségesebb emberi társadalommá fejlődjünk, és azt hagyjuk gyermekeinkre. Ha nem tudjuk meglátni az összefüggéseket napi étkezéseink és kultúránk válságos helyzete között, akkor szükségszerűen kudarcot fog vallani fajunk fennmaradása ezen a Földön. Azáltal, hgy nem vagyunk hajlandók meglátni ezt az összefüggést, iszonyatos szenvedésre ítélünk másokat és önmagunkat, anélkül, hogy bármikor felfognánk az okát.

Tartalomjegyzék 

Bár életem első 22 évét a kultúránkra jellemző, nagy mennyiségű állati eredetű étel elfogyasztásával töltöttem, az azóta eltelt több mint 30 év azon izgalmas összefüggések és ok-okozati viszonyok felfedezésével telt, melyek az állatokat ételként használó egyéni és kulturális szokásaink, és ama stressz és nehézségek között rejlenek, melyeket mi hozunk létre önmagunknak és egymásnak. Felfedeztem, hogy az erőszak, amit a tányérunkért szítunk, figyelemre méltó módokon visszaüt.

Azonnal nyilvánvalóvá válik azonban, hogy kollektív bűntudat-érzésünk azon bánásmód miatt, melyben a haszonállatok részesülnek, borzasztóan nehézzé teszi ennek az alapvető kapcsolatnak a felismerését. Az állati ételek fogyasztása dilemmáink alapvető oka, de minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy ezzel ne szembesüljünk. Ez a minket meghatározó vakfolt, és ez az emberi béke és szabadság rejtvényének nélkülözhetetlen, hiányzó darabja. Kulturálisan öröklött viselkedésünk miatt – mely szerint visszaélünk az élelmiszernek szánt állatokkal, és nem veszünk tudomást erről a visszaélésről – rendkívüli módon vonakodunk attól, hogy tagadásunk függönye mögé nézzünk, beszéljünk egymással étkezéseink következményeiről, és változtassunk viselkedésünkön, hogy tükrözze azt, amit látunk és tudunk. Ezt a vonakodást a társadalom támogatja és folyamatosan megerősíti.

Viselkedésünk mindig tükrözi megértésünket, ugyanakkor viselkedésünk azt is meghatározza, hogy a megértésnek milyen szintjét vagyunk képesek elérni. A hívó hang, amit ma hallunk, egy kitartó hívás a fejlődésre.

Része egy nagyobb dalnak, melyhez mind hozzájárulunk, és mely sejtjeinkben és a lényünket életre hívó univerzum lényegi természetében él. Ez végülis a gyógyulás, öröm és ünnep dala, mert mi mindannyian, emberek és nem-emberek egyaránt, egy gyönyörű és jóindulatú univerzum kifejeződései vagyunk. E dal a legsötétebb fájdalomról és kihágásról is szól, elfogadott szokásaink miatt: ezek az állatok és emberek feletti uralom, illetve árucikké tételük és megölésük. Ahhoz, hogy állatokat táplálék miatt bezárjunk és megöljünk, el kell nyomnunk természetes könyörületünket, eltérítve minket az intuíciótól, a materializmus, erőszak és szétkapcsoltság felé.

Az új gondolkodásmód dala, ami rajtunk keresztül vágyik a születésre, azt kívánja, hogy szellemünk kellően szeretetteljes és életteli legyen annak a fájdalomnak a felismeréséhez, amit elavult ételirányultságunk révén okozunk. Szólítanak minket, hogy hagyjuk felragyogni velünk született irgalmunkat és kedvességünket, és szálljunk szembe a belénk nevelt, kegyetlenséget elősegítő feltevésekkel. Bár különböző mértékű kiváltságot kapunk fajunktól, fajtánktól, társadalmi osztályunktól és nemünktől függően, mindannyiunknak árt, ami bárminek árt; a szenvedés végső soron teljesen összefügg, mert mind kapcsolatban állunk, és a társadalmilag megalkotott kiváltság csak arra szolgál, hogy elválasszon minket kölcsönös függőségünk eme igazságától.

E könyvet az összes vallási tradíció olvasójának ajánlom, és azoknak is, akik nem tartják magukat semmilyen hagyomány követőjének. Az Aranyszabályhoz hasonlóan, ami a világ összes vallási hagyománya által hangsúlyozott alapelvet fejezi ki, és amit kultúrától és meggyőződéstől függetlenül minden nép ösztönösöen elfogad, az ebben a könyvben tárgyalt elvek univerzálisak, mindannyiunk által megérthetők és gyakorolhatók, bármi is a vallási hovatartozásunk, vagy nem-hovatartozásunk. Mindössze mérsékelten nyitott elmére és az összefüggések megértésére való hajlandóságra van szükség, hogy felfogjuk ezeket az elveket és lássuk, hogy ezek sosem állnak szemben mélyebb vallási tanainkkal vagy spirituális vágyainkkal, hanem mindig beteljesítik és megvilágítják azokat.

Szükségszerű fejlődésünk és ébredésünk dala szólít. A dal által megkívánt mélyebb megértés olyan összefüggések és kapcsolatok feltárásában rejlik, melyek rejtettek, vagy krónikusan figyelmen kívül hagytuk azokat. Egy utazásra van szükség, a felfedezés kalandja hívogat.

Tartalomjegyzék 

• Következő fejezet >>

„A világ azé, aki átlát ürügyein. Ami süketséget, ami éjsötét szokást, ami elburjánzott hibát észreveszel, az csak azért van, mert eltűrik – te tűröd el. Lásd hazugságként, és máris halálos csapást mértél rá.”
— EMERSON

„A legerőszakosabb fegyver a Földön a villa.”
— MAHATMA GANDHI

• << Előző fejezet

Emberemlékezet óta – legalább két és fél évezredet visszamenve Püthagoraszig Görögországban, az Ószövetség prófétáiig az ókori Közel-Keleten, Mahaviráig és Gautama Buddháig Indiában, továbbá olyan későbbi nagyságokig, mint Platón, Plotinusz és a korai keresztény atyák – a társadalmi reformerek és spirituális tanítók mindig hangsúlyozták az ételünket körülvevő viselkedésre és cselekedetekre való odafigyelés fontosságát. Az a tény, hogy a századok során e tanításokat aggresszíven figyelmen kívül hagyták, lekicsinyelték és eltitkolták, kiemelkedő fontosságú, és ha alaposan megnézzük e titkolózásért felelős sebeket és magatartásokat, felszabadító igazságokat fogunk felfedezni kultúránkról és önmagunkról, és a személyes és bolygó szintű pozitív átalakulás útjáról. Mi ad az ételnek ekkora erőt, és ezt az erőt miért nem ismerik fel még ma sem? Ahhoz, hogy választ adjunk erre a kérdésre, új módokon kell odafigyelnünk, és észrevennünk olyan összefüggéseket, amelyeknek eddig a figyelmen kívül hagyására tanítottak minket.

Az étel nemcsak alapvető szükséglet, hanem minden emberi kultúra közös belső életének elsődleges szimbóluma, köztük a miénknek is. Nem nehéz látni, hogy az étel az élet, szeretet, nagylelkűség, ünnep, élvezet, megnyugtatás, megszerzés és fogyasztás forrása és metaforája. És mégis, ironikus módon, az ellenőrzés, elnyomás, kegyetlenség és halál forrása és metaforája is, mivel gyakran ölünk azért, hogy együnk. Minden nap, a bölcsőtől a sírig, mind választunk ételeket, vagy megválasztják nekünk. A tudatosság minősége, amelyből ezek az elkerülhetetlen ételválasztások erednek – és hogy vajon mi magunk választjuk-e, vagy megválasztják nekünk –, nagymértékben befolyásolja az összefüggések meglátására való képességünket. Az értelmes összefüggések észrevételének e képessége meghatározza, hogy az élet barátai és védelmezői vagyunk- és leszünk-e, vagy a kegyetlenség és halál akaratlan fenntartói.

Hiszek abban, hogy tudatosságunk legmélyebb szintjén mindannyian vágyakozunk arra, hogy elérjük a valódi spirituális egységet a lét forrásával, hogy közvetlenül megtapasztaljuk igazi természetünket. A vágy, hogy megtapasztaljuk az egészt, az igazságot és a mentességet az alapvető elkülönültség fájdalmas illúziójától, ez az, ami arra késztet minket, hogy nap mint nap kutassuk és vizsgáljuk a minket körülvevő rejtélyeket. Felismerjük, hogy a mély vizsgálat összeköt minket spirituális gyökereinkkel és erőforrásainkkal. Mélyen megvizsgálni az ételt, hogy mit és hogyan eszünk, és az ételt körülvevő magatartásokat, tetteket és nézeteket – ez egy kaland, kultúránk és önmagunk mély belső vizsgálata. Bármilyen meglepőnek tűnik, ahogy a tudás fénye rávetődik életünk leghétköznapibb és legszükségesebb aspektusára, úgy az rávetődik a testünkhöz, elménkhez és szívünkhöz kötődő, eddig észrevétlen láncokra, a ketrecek általunk tisztán sose látott rácsaira, és egy ragyogó útra, ami átalakuláshoz vezet, és az igaz szeretet, szabadság és öröm lehetőségéhez életünkben. Ilyen erős kijelentésektől talán nevethetnékünk támad. Az étel? Régi barátunk, az étel? Ennél nagyobb projektjeink és nyomasztóbb ügyeink vannak. Az étel olyan hétköznapi. Eszünk és rohanunk, vagy eszünk, hogy vigaszra leljünk és fennmaradjunk törekvéseinkben, vagy háttérként a társasághoz vagy televízióhoz. Az étel csak étel, így tiltakozhatunk. Nem nagy ügy!

Tartalomjegyzék 

Ahogy jobban megnézzük, látjuk, hogy az étel a meghittség univerzális metaforája. Sokan ismerjük az érzést, hogy valamit vagy valakit olyan mélyen szeretünk, hogy szeretnénk eggyé válni ezzel a látszólagos másikkal, vagy önmagunkba hozni. Talán egy pompás napkelte, amit feliszunk a szemeinkkel, egy dallam, ami valahogy megnyitja a szívünket és ellágyít valamit bennünk, vagy a kedvesünk, akivel szeretnénk egyesülni és eggyé válni. Minden művészet csatorna ennek az egység iránti mély emberi vágyódásnak a kifejezésére, de csak az ételkészítés művészete és az evés az, ahol ezt az egységet fizikailag tényleg elérjük. Az étkezés részben ezért olyan erős élmény és metafora: az étel művészetét megesszük és részünkké válik. Tárgyként lép be és alannyá válik; ami „nem-én”, az „énné” alakul. Micsoda alkímiai csoda! Ugyanolyan, mint a spirituális megvilágosodás, a megbocsátás, és a szeretet csodája. Ami nem-én, a másik, vagy akár a potenciális ellenség, az valahogy átalakul, kinyílva és átölelve, „én”-né, „mi”-vé. Egy gyógyulás történik, ráébredés a nagyobb egészre, amelyben az előzőleg különálló „én” és „nem-én” társ-elemekként, együtt-működőkként egyesülnek.

Részesülni az ételből ezért egy átfogó metafora a gyógyulásra, spirituális átalakulásra, megbocsátásra és transzcendens szeretetre. Egy mély szinten ezt mind tudjuk. Az ételkészítés az egyetlen művészet, ami szó szerint lehetővé teszi, hogy összeolvadjunk azzal, amit készítünk, és szintén az egyetlen művészet, amely teljesen felöleli mind az öt érzékszervet. Erősen támaszkodik arra, amit a buddhista tanításban a hatodik érzéknek neveznek: a mentációra, arra a mentális aktivitásra, ami összefüggésekben értelmezi, amit érzékszerveinkkel felfogunk. A gondolatoknak és érzéseknek hihetetlenül kifinomult és összetett rétege kötődik az ételhez, ami fontos része étkezésünk élményének. Családunk és kultúránk hatalmas mértékben hozzájárul ezekhez a gondolatokhoz és érzésekhez, és ezek az emlékek és azonosulások adnak értelmet étkezéseinknek.

Az étkezés így minden tevékenységünk közül a legmeghittebb, amelyben ténylegesen elérjük az én és más, alany és világ összetett és vágyott egységét. És ezért kultúrákon át mindig is a legszentebb emberi tevékenység volt, és kulturálisan is ez adja a legerősebb kötődést. Nem lehetünk bensőségesebbek valakivel vagy valamivel annál, mint hogy megesszük őket. Akkor szó szerint önmagunkká válnak. Egy ilyen bensőséges cselekedetre biztosan a legnagyobb tudatossággal, szeretettel, belátással és tisztelettel kell odafigyelni. Ha nem így van, az egyértelmű jele annak, hogy valami komolyan eltorzult.

Ha felismerjük, hogy az étel készítése és elfogyasztása az emberiség alapvető jelképe a meghittségre és spirituális átalakulásra, akkor elkezdhetjük megérteni, hogy a szent lakomák miért lényegesek minden kultúra vallási és társadalmi életében. Az étkezés metaforája központi helyet foglal el az isteni jelenléttel való spirituális közösségben. Egyetemesen felismert tény, hogy az étel elfogyasztása szó szerint és jelképesen is szent cselekedet: közvetlen részvétel a végtelen rendben, ami túlmutat véges életünkön.

Bár úgy tűnik, hogy csupán véges lények vagyunk, akik ételt fogyasztunk, más nézőpontból láthatjuk, hogy a végtelen táplálja örökösen önmagát önmagával. Ebben részt véve kinyitjuk, magunkhoz öleljük és valójában megtestesítjük a végtelen rendet, annak egyedi kifejeződéseként, amik mi vagyunk, ezek az emberi lények, akik esznek. Ez a legmélyebb szeretet kifejezése. Amikor eszünk, szeret minket a végtelen és rejtélyes erő, ami minden életet szül, ami megjelenít mindenkit, aki valaha előttünk járt, ami szakadatlanul kinyilvánítja önmagát általunk, és megtapasztalja az életet rajtunk keresztül, olyan szeretettel, ami teljesen nekünk adja magát, akik ez az erő vagyunk. Ez egy szeretet, amit intuitív szívünk érzékel, válaszol rá, és mélyen, eksztatikusan megbecsül, de amit racionális elménk alig tud elkezdeni felfogni.

Tartalomjegyzék 

Mi lehet olyan egyszerű, mint megenni egy almát? És mégis, mi lehet szentebb és mélyebb értelmű? Amikor megeszünk egy almát, nem csak megeszünk egy almát, mint különálló dolgot. Az alma belénk jut, feloldódik bennünk, hozzátesz a lényünkhöz, és önmagunkká válik. És minden egyes alma még oly sok mindennek a megnyilvánulása! Eszünk az esőből és a felhőkből, és az összes fából, amelyek eltűntek korábban, hogy hozzájáruljanak ennek a fának a megnyilvánulásához, és állatok, növények és emberek számtalan nemzedékének könnyéből, verejtékéből, testéből és lélegzetéből, amelyek azzá az esővé, talajjá és széllé váltak, ami az almafát táplálja.

Amikor ránézünk egy almára, az egész univerzumot látjuk. Az összes bolygó és csillag, a mi Napunk és Holdunk, az óceánok, folyók, erdők, mezők és teremtmények ebben az almában vannak. Az almafa az élet végtelen hálózatának a megnyilvánulása, és a fa létezéséhez a hálózat minden komponense létfontosságú. Az alma a fa és a végtelen univerzum ajándéka, ami az almán keresztül terjeszti és ünnepli önmagát. A magok az almában lehullanak, hogy új fává váljanak, vagy megeszik őket emberek, medvék vagy madarak, és így távolabbra eljutnak, terjedve és hasznot hozva a fának és az egész rendszernek, abszolút hatalmasságban, komplexitásban és tökéletességben kiteljesedve.

Ha tudatában leszünk ennek, amikor megeszünk egy almát, akkor tudni fogjuk, hogy szeretnek és táplálnak minket, és részei vagyunk valami nagyobbnak, egy olyan hatalmas, jóságos és izgalmas rejtélynek, hogy csak meghatódhatunk a szentség érzékelésétől. Lényegében minden társadalomban azok a pillanatok, amikor megállunk, hogy emlékezzünk életünk forrására és tudatosan kapcsolatba kerüljünk a nagy rejtéllyel, a halál esetében vannak, a temetésekkel, és az étkezéseknél az asztali áldással és az imádságokkal. Egy alma tudatos elfogyasztása szent lakoma lehet, és mégis általában mellékesen történik, míg valami mással foglalkozunk.

Mi emberek, mikor almát eszünk, igazából almát fogyasztó almák vagyunk. Az egész univerzum nemcsak minden almában van benne, hanem mindegyikünkben ugyanúgy. Látjuk, hogy az étkezésben egyáltalán nincsenek alapvetően elkülönülő dolgok, csak folyamatok. Az összes dolog részt vesz egymásban, örökké változva, és végül a folyamat és az idő, a nagy habzsoló fogyasztja el őket. Az étel a forrása és metaforája az áramlásnak az életből a halálba, és a halálból az életbe.

Látjuk, hogy az étel elfogyasztásának gondolati és spirituális jelentősége alapvető, és átszövi azt a gondolkodásmódot és vallási hagyományt, amely sok kultúrának, köztük a miénknek is az alapjául szolgál. A Jézus halálát átalakító keresztény áldozati szentség ételének folyamatos, szimbolikus vonzereje mellett ott a születés története. Jézus egy jászolban született! Milyen erőteljes jelkép, valakinek az evőedényében születni. Arra született, hogy spirituális étel legyen másoknak, és a jászol és az Utolsó vacsora jelképei közötti mély értelmű kapcsolat az étel tartós erejére utal a spirituális rejtély fő metaforájaként, ami az életet és halált körülveszi, és túl is mutat azon.

Ahogy spirituálisan fejlődünk és felébresztjük a bennünk rejlő lehetőségeket, minden nap étel lehetünk mások számára, megosztva szeretetünket, megértésünket, időnket és energiánkat, táplálva másokat és önmagunkat a folyamatban. Nemcsak személyes szeretetünk, energiánk és időnk az, amit megosztunk, mert, mint az alma, amikor adunk önmagunkból, akkor azokból az ajándékokból adunk, amiket a családunktól, tanárainktól, barátainktól, a Földtől és teremtményeitől, a Naptól, Holdtól és csillagoktól, és összes élményünkből kaptunk. Végső soron az élet maga vagyunk, ami önmagának ad – táplálja önmagát, kutatva, kielégítve és felfrissítve önmagát. Ha jól élünk, sokakat tudunk táplálni a legtáplálóbb étellel: a könyörület és bölcsesség gyümölcseivel. Végül felfedezhetjük, hogy ahelyett, hogy ételre lenne szükségünk az utazáshoz, mi vagyunk az étel egymás utazásához, és legmélyebb szükségletünk és örömünk nem a puszta fogyasztás, hanem az, hogy ilyen tápláló étel legyünk másoknak. Mindannyian egy jelképes jászolban születtünk, hogy spirituális étel legyünk másoknak, és szólítanak minket, hogy fedezzük fel saját egyedi hozzájárulásunk módját.

Olyan meglepő, hogy valami olyan földhözragadt, mint amilyennek az étkezés tűnik, mégis központi hatalmi helyzetet foglalhat el kulturális és spirituális életünkben? Tovább kutatva meg kell vizsgálnunk, hogy mit választunk arra, hogy megegyük. Mi rejlik ételválasztásaink mögött?

Tartalomjegyzék 

Kultúránkban a különbség az állatokból és növényekből származó étkezési cikkek között néha szándékosan homályos és figyelmen kívül hagyott. Bár a nyilvánvalót világosan felismerve képessé tesszük önmagunkat a mélyebb megértésre.

A növényi eredetű étel leggyakrabban gyümölcsök és magvak, amelyeket bizonyos növények szabadon kibocsátanak. Például a gabonaszemek, mint a búza, zab, rizs, kukorica, árpa, quinoa, rozs és köles a gabonafélék magjai és termései. A hüvelyesek, mint a szója, csicseriborsó, lencse, borsófélék, babfélék és földimogyoró a hüvelyes növények magvai. A gyümölcs-zöldségek, mint a paradicsom, tökfélék, paprika, okra, tojásgyümölcs és uborka az egynyári növények gyümölcsei és magvai. Fák és más növények által kibocsátott gyümölcsök és magvak alkotnak sok egyéb, általunk fogyasztott növényi ételt; ilyen az alma, narancs, banán, papaja, avokádó, kenyérgyümölcs, dinnye, szőlő, citrom, szilva, őszibarack, cseresznye, kajszi, olíva, füge, datolya, és más gyümölcsök: szeder, eper, áfonya, vörös áfonya, málna és egyéb bogyósok; pekándió, dió, mogyoró, makadámia, kesú, mandula, kókusz, és más diófélék; és napraforgómag, szezámmag, tökmag, kakaó, lenmag, fenyőmag, és egyéb magvak. Egyes élelmiszerek magtermő virágok, mint a brokkoli, karfiol, kelbimbó és articsóka, vagy földalatti gombák spórát hozó termései, mint a gombák, vagy keményítőtartalmú gumók, mint a burgonya és édesburgonya. Némelyik gyökér, mint a sárgarépa és cékla, vagy levelek, mint a mángold, káposzta és saláta, vagy szárak, mint a spárga, zeller, vagy cukornád.

A tányérunkon lévő növényi ételek mögött gyümölcsösöket látunk és kerteket, szántóföldeket, erdőket és évszakokat, és növényeket gondozó és ápoló embereket. Ha bio módszerrel, fenntarthatóan és kisüzemi módszerekkel termesztik őket, akkor látjuk a Föld szépségét és bőségét, ahogy finom és egészséges ételeket terem gondos, és a természet ritmusával harmóniában dolgozó kezeknek.

Alaposan megnézve látjuk, hogy eme ételek fogyasztása nagyon kevés szenvedést okoz; a legtöbb növényi étel gyümölcs és mag, amit fűfélék, lágyszárúak, fák, kúszónövények és más növények bocsátanak ki. Továbbá, az állatoktól eltérően, amelyek mozgékonyak, és ezért idegrendszerre van szükségük fájdalomreceptorokkal, hogy segítse őket az önkárosító viselkedés elkerülésében, a növényekben nincs semmi, ami a fizikai idegrendszerhez vagy a fájdalomreceptorokhoz hasonló. Mivel gyökeret eresztettek és mozdulatlanok, ezért nincs értelme, hogy a természet megadjon vagy kifejlesszen olyan mechanizmusokat, ami a fájdalom érzését lehetővé téve segítené őket. [*]

Az állati eredetű étel vagy a halott állatok húsa és szervei, vagy étel céljából eltulajdonított állati váladékok. Az ételek előző osztályába tartozik különböző állatok izom eredetű húsa, akiket a kultúránk legtöbb ételének központi elemét alkotó élelmiszerek előállítása miatt ölnek meg. A halak és kagylók húsára általában az állatfaj nevével utalunk, például tonhal, harcsa, lazac, homár, rák, garnéla. Bár kétéltűeket és hüllőket az USA-ban néhány országnál kevésbé gyakran fogyasztanak, békát, teknőst és alligátort mégis tenyésztenek, hogy emberi fogyasztásra békacombot, és teknős- és alligátorhúst állítsanak elő.

A madarak húsára is az állatfaj nevével utalunk, mint amikor csirkét, pulykát, kacsát, emut és fácánt eszünk, és gyakran teszünk különbséget a különböző fajta és színű húsok között, például melle és lába, fehér hús és sötét hús. A fentiekkel szemben a többi emlős húsát ritkán említjük faj alapján, hanem mint adott módon vágott húst, például bélszín, hátszín, dagadó, fartő, lapocka, borda, rostélyos, szegy, disznóhús, szalonna, borda, borjú, bárány, vadhús, birka, darált marhahús, hamburger, hot dog, felvágott, kolbász és sonka. Egyes belső szerveket is elfogyasztanak, különösen fiatal emlősök veséjét és máját, kacsák és libák felhizlalt máját (foie gras), ritkábban a gyomorszövetet (pacal), és bizonyos állatok szívét, nyelvét, agyát és lábát (ezt néha disznósajtnak nevezik). A szoptató anyatehenek, juhok és kecskék tejét isszák, és vaj, joghurt, tejszín, és sokféle sajt formájában eszik. Az utóbbit tejoltóval, a levágott borjúk gyomrát borító réteg felhasználásával állítják elő, a tejet kicsapva. Madarak tojásait is eltulajdonítják ételként, csakúgy, mint a méhek testéből kiválasztott mézet.

A növényekkel szemben, amelyek természetesen állítanak elő egészséges és tápláló ételeket kevés, vagy nulla szenvedéssel, az állatokat rutinszerűen elnyomják és megtámadják őket, hogy megszerezzék a húst, tejet és tojást, amit mi emberek eszünk. Ez egyértelműen szenvedéssel jár, hiszen mindannyian teljes bizonyossággal tudjuk, hogy kést ragadni, és egy kutya, tehén, macska, csirke, nyúl vagy ember bőrébe belevágni teljesen más, mint belevágni egy paradicsom vagy szőlő bőrébe, hogy egy sertés lábába való harapást nem lehet összehasonlítani azzal, amikor beleharapunk egy friss almába. A híres etológus, Konrad Lorenz egyszer megjegyezte, hogy bárki, aki nem látja a különbséget egy kutya és egy saláta felszeletelése között, az legjobb, ha a társadalom érdekében öngyilkosságot követ el. Ma tudjuk, hogy minden gerinces állatnak van központi idegrendszere proprioceptorokkal, amelyek különböző fájdalmas ingerekre érzékenyek, köztük vágásra, égésre, nyomásra, szorításra, áramütésre, hidegre és melegre, ártalmas szagokra, horzsolásra és karcolásra, és pszichológiai fájdalmat éreznek, ahogy mi éreznénk, amikor fizikailag korlátozzák őket, ellopják tőlük a gyermekeiket, vagy belső késztetéseiket rendszeresen akadályozzák

_____________________

[*] Bár egyesek érvelhetnek, hogy a növények mégis képesek a szenvedésre, ez csak további ok lenne arra, hogy ne fogyasszunk állati eredetű ételeket, mert óriási mennyiségű gabonát igényel a hús, tojás, tejtermék és tenyésztett hal előállítása. A legelők miatt és ennek a gabonának a megtermesztése miatt az erdők, prérik és az állatok élőhelyeinek elpusztítását, továbbá a tengeri ökoszisztémák pusztulását is igényli. További részleteket a 11. fejezetben talál.

Tartalomjegyzék 

Minél erősebben hagyunk valamit figyelmen kívül, annak annál nagyobb hatalma van felettünk, és annál erősebben hat ránk. A modern módszerekkel előállított állati eredetű ételeket kitartó figyelemmel vizsgálva elkerülhetetlenül nyomort, kegyetlenséget és kizsákmányolást találunk. Ezért, ha ételünk állati eredetű, akkor kerüljük az alapos vizsgálódást, és az elkerülésnek és tagadásnak ez az étkezésre, legalapvetőbb tevékenységünkre és létfontosságú szertartásunkra alkalmazott gyakorlata automatikusan átjut teljes közösségi és magánéletünkbe. Tudjuk, mélyen belül, hogy nem nézhetünk alaposan sehová, mert ha ezt tesszük, mélységében meg kell néznünk azt az óriási szenvedést, amit ételválasztásaink közvetlenül okoznak. Ezért megtanuljuk, hogy felszínesek és szándékosan vakok maradjunk azokra az összefüggésekre, amiket láthatnánk. Különben lelkiismeretfurdalásunkat és bűntudatunkat túl nehéz lenne elviselni. Az elismert igazság túl erősen ütközne az önmagunkról alkotott képpel is, súlyos megértésbeli viszályokat és érzelmi zavarokat okozva. Úgy döntünk, hogy figyelmen kívül hagyjuk, és ezáltal azt választjuk, hogy tudatlanok és figyelmetlenek leszünk.

Azáltal, hogy nem vagyunk hajlandók és képesek látni, szembesülni vele és vállalni a felelősséget azért a rejtett, tengernyi borzalomért, amit legalapvetőbb tevékenységünk okoz azoknak, akik ugyanolyan érző lények és sebezhetők, mint mi, kettéhasítjuk magunkat, az udvariasság és előzékenység skizofrén állapotába, ami kényelmetlenül él együtt azzal az irgalmatlan kegyetlenséggel, ami felszínre jut, bármikor állati eredetű ételt eszünk. Úgy gondolom, ez a szakadék az az alapvető, fel nem ismert seb, amitől mi, modern emberek szenvedünk, és ebből természetesen és elkerülhetetlenül következik sok egyéb seb és válaszfal. Ez olyan mély és szörnyű, hogy tabu a nyilvános megvitatása.

Azt választva, hogy vakok leszünk arra, amit valójában teszünk, amikor ételt vásárlunk, készítünk és eszünk, nemcsak azzal a horrorral és szenvedéssel szemben tesszük önmagunkat vakká, amire buzdítunk és amit megeszünk, hanem a a minket körülvevő világ szépségével szemben is. Ez az elsajátított képtelenség arra, hogy ténylegesen lássuk és értékeljük ennek a Földnek a lenyűgöző szeretetreméltóságát, lehetővé teszi, hogy erdőket és óceánokat dúljunk fel, és szisztematikusan elpusztítsuk a természetes világot. Érzéketlenné válva a szenvedésre, amit naponta okozunk védtelen állatoknak, a teremtés szépségére és ragyogására is érzéketlenné válunk, amit elnyomunk, és amitől minden étkezéssel elválasztjuk magunkat.

Gyerekek és felnőttek millióinak érzéketlenné tétele – oly hatalmas léptékben, amit a megkínzott állatok millióinak elfogyasztása megkíván – elveti az emberi erőszak, háború, szegénység és kétségbeesés számtalan magját. Ezek a következmények elkerülhetetlenek, mert soha nem arathatunk örömöt, békét és szabadságot önmagunknak, miközben mások ártalmának és rabszolgává tételének magjait vetjük el. Beszélhetünk szeretetről, kedvességről, szabadságról és gyengédebb világról, mégis a tetteink azok – különösen, amelyeket szokványosan folytatunk – amik meghatározzák a jövő kimenetelét, amit mi és mások meg fogunk tapasztalni. Az erőszak ciklusai, amelyek történelmileg és korunkban is terrorizálják az embereket, a napi étkezéseink erőszakjában gyökereznek. Bár az állatok nem tudnak úgy visszavágni, ahogy más emberek tudnak, irántuk való erőszakosságunk visszaüt ránk.

Tartalomjegyzék 

A haszonállatok bezárásával és megölésével erőszakot hozunk testünkbe és elménkbe, és mély, visszavonhatatlan módokon megzavarjuk énünk fizikai, érzelmi, mentális, társadalmi és spirituális dimenzióit. Ételünk megkívánja, hogy ragadozóként táplálkozzunk és ekképp tekintsünk magunkra, gyakorolva és igazolva azt a ragadozó viselkedést és intézményrendszert, ami az ellentéte a spirituális fejlődéssel együtt járó befogadókészségnek és kedvességnek. Mivel a kegyetlenség elkerülhetetlen a haszonállatok bezárásában, megcsonkításában és lemészárlásában, gyerekkorunktól arra kényszerítenek minket, hogy a kegyetlenség zavart és figyelmetlen elkövetői legyünk.

Soha, egyikünk se döntött tudatosan és szabadon úgy, hogy állatot eszik. Mind örököltük ezt kultúránktól és neveltetésünkből. Bármely élelmiszerbolt bébiétel osztályára menve ezt azonnal látjuk: marha ízesítésű bébiétel, csirke, borjú és bárány bébiétel, és még sajtos lasagna bébiétel is. Jószándékú szülők, nagyszülők, barátok és szomszédok már olyan régtől fogva ránk erőltették az állatok húsát és váladékait, hogy nem is emlékszünk rá. Csecsemőként fogalmunk sincs, hogy mi valójában a „borjú”, „pulyka”, „tojás”, vagy „marha”, vagy honnan származnak. Nem tudjuk, milyen horrorral sújtanak tehetetlen teremtményeket, hogy létrehozzák a könnyen elérhető kotyvalékokat, amit aztán fogzó kis szánkba kanalaznak. Lassanként jövünk rá, és mire rájövünk, az ezzel járó kegyetlenség és perverzitás természetesnek és normálisnak tűnik nekünk.

Sosem mondják el nekünk, hogy mi, emberek, nem arra lettünk teremtve, hogy a kultúránkra jellemző, nagy mennyiségű állati ételt együk. Sosem mesélnek nekünk a szélsőséges bezártságról, a rutinszerű, érzéstelenítés nélküli kasztrálásról és más csonkításokról, és a brutális és gyakran elrontott gyilkolásokról, amelyek ránk bámulnak minden nap a táljainkból és tányérjainkról, és amit gondolkodás nélkül rágcsálunk tévénézés, olvasás vagy beszélgetés közben.

Így napi étkezéseink – legmélyebb és legáldottabb kapcsolatunk a Földdel és a végtelen spirituális tudatosság rejtélyével – a figyelemelvonás, elnyomott érzékenység és bűntudat szertartásává válnak, a szívet kitáró hála, összekötöttség, áldottság és szeretet szertartása helyett. Az ár, amit ezért fizetünk, felmérhetetlen, és többek közt közéjük tartozik velünk született intelligenciánk és könyörületünk eltompulása, és a béke, szabadság és öröm azt követő elvesztése.

Tartalomjegyzék 

Az intelligencia az értelmes összefüggések észrevételének képessége, és ez igaz minden élő rendszerre, mint az emberek, állatok, közösségek és társadalmak. Az olyan napi szertartásokban való részvétel, ami elnyomja összefüggéseket észlelő képességünket, súlyosan gátolja intelligenciánkat, még a jelenlegi úgynevezett információbőség közben is, és elpusztítja képességünket, hogy hatékonyan foglalkozzunk az általunk életre keltett súlyos problémákkal. Mivel járatosak vagyunk abban, hogy elzárjuk magunk elől az állatoknak általunk okozott szenvedést, természetesen és elkerülhetetlenül járatossá válunk abban, hogy elzárjuk magunk elől a szenvedést, amit éhező embereknek, élő bioszisztémáknak, háború sújtotta közösségeknek és jövő nemzedékeknek okozunk. A visszajelzés erélyes elfojtásában való gyakorlottságunk miatt könnyen elterelik a figyelmünket és manipulálnak minket vállalati érdekek, amelyek profitja a fontos összefüggések észrevételére való képtelenségünkre épül.

A könyörület erkölcsi intelligencia: ez az összefüggések észrevételének képessége, és az azt követő késztetés mások szenvedésének enyhítésére. A kognitív intelligenciához hasonlóan ezt elfojtja az állatok megevésének gyakorlata. A szétkapcsolás minden étkezéskor gyakorolt képességét talán még vérfagyasztóbb alakban látjuk a modern tudósban, amint kutyákat lassan halálra fagyaszt, hogy az emberi fiziológiát tanulmányozza, a modern katonában, aki a tehetetlen polgári lakosság szemébe néz és megöli őket, a vadászokban, akik a sport nevében védtelen állatokat becsapnak, üldöznek és megölnek, és számtalan más törvényes és elfogadott kulturális tevékenységben.

Amíg lényegét tekintve olyan kultúra maradunk, amelyik az állatokat csupán árucikknek és ételnek tekinti, kevés a remény a fennmaradásunkra. A szisztematikus figyelmen kívül hagyása, elnyomása és kizárása annak, ami napi étkezéseink alapja, szétkapcsol minket belső bölcsességünktől és az érzéstől, hogy jóságos és áldott univerzumhoz tartozunk. Aktívan figyelmen kívül hagyva összekötöttségünket elkerülhetetlenül Föld- és öngyilkosságot követünk el, és lemondunk a velünk született intelligenciáról és könyörületről, ami vezetne minket.

Tartalomjegyzék 

Az 1920-as években Martin Buber filozófus bemutatott és szavakba öntött egy lényeges megkülönböztetést a másokkal való kapcsolatainkban és az abból adódó énképünkben – ennek fontosságát egyre inkább felismerik. Felvetve azt, hogy énképünket nem elszigetelve alakítjuk ki, hanem inkább másokkal meglévő kapcsolatainkon át, továbblépett, és azt mondta, hogy amikor másokhoz úgy viszonyulunk, hogy ők tudatosak, vannak érzéseik, élményeik, vágyaik és céljaik, akkor „én-te” énképet alakítunk ki. Amikor másokhoz mint tárgyakhoz viszonyulunk, amelyeknek nincs jelentékeny vágyuk, céljuk, vagy saját tudatosságuk, akkor „én-az” énképet alakítunk ki. Én-te énképet alkotva tiszteletet és érzékenységet mutatunk mások és önmagunk iránt. Én-az énképet alkotva hajlamosak vagyunk másokhoz mint felhasználandó tárgyakhoz viszonyulni. Ez az én-az énkép a természet, az állatok és más emberek egyre gyengébb és személytelenebb képéhez vezet, és belső megkeményedéshez, ami megvéd minket bárki vagy bármi fájdalmának az érzésétől, akit vagy amit használunk, fogyasztunk vagy kihasználunk. Buber szerint az én-az énkép belső érzéketlenséget kíván meg és táplál, ami örökké fokozódó sóvárgáshoz vezet, hogy több dolgot fogyasszunk. Ez az ironikus és lehetetlen kutatás a boldogság és beteljesülés után a tárgyiasított, különálló, sóvárgó én által, amely másokat élvezet és nyereség céljából használandó eszközökké redukál, ez az elsődleges hajtóerő a fogyasztói társadalom, elszabaduló iparosodás, nagyvállalati kapitalizmus és környezeti és társadalmi pusztulás mögött, amit ez a mentalitás elkerülhetetlenül megjelenít.

Míg Buber meglátásai feltétlenül provokatívak és tanulságosak, úgy tűnik, nem vette észre az én-az énképért felelős mélyebb dinamikát: a születésünk óta tanult ételválasztásokat, amelyekben rejtélyes, érzékeny és értelmes lényeket folyamatosan és kétely nélkül puszta étel-tárgyakká redukálunk, hogy használjuk, megöljük és megegyük őket.

Figyelemreméltó, gondolhatnánk, hogy Buber nem vette észre ezt az elég nyilvánvaló összefüggést több, mint 40 éven át elmélkedve és írva az én-te és én-az mentalitásokról. Még inkább figyelemreméltó viszont az, hogy az utóbbi száz évben a természettudományok, humán tudományok és humán tárgyak sok ezernyi vezető írója és kutatója közül láthatólag senki, egyetlen mondatot sem produkált a témában! E nagy elmék koruk leginkább újító és bátor alakjai közé tartoztak, akik hajlandók kockáztatni a vitát és merészen ajánlanak a világnak új gondolatokat a szociológiában, társadalomelméletben, pszichológiában, filozófiában, rendszerelméletben, tudományban, gazdaságtanban, történelemben, kormányzásban, antropológiában, teológiában, összehasonlító vallástanban és spiritualitásban. (1) Hogy lehet az, hogy ami oly központi és nyilvánvaló az életünkben és gondolkodásunkban – bánásmódunk a haszonállatokkal –, azt oly sokan, oly sokáig figyelmen kívül hagyják, és láthatatlan számukra? Hátborzongató elgondolkodni a modern kor nagy elméi által és róluk alkotott könyvek, cikkek, esszék, előadások és dokumentumfilmek hegyein – és észrevenni, hogy mennyire kimondhatatlan ez a téma. A gondolat, hogy a rutinszerű erőszak a haszonállatokkal szemben a fő hajtóerő lehet az emberi szenvedés és háború mögött, sikeresen maradt gyakorlatilag teljesen elképzelhetetlen a mai napig.

Még a radikálisabb jelenkori hangok sem voltak hajlandók vagy képesek komolyan foglalkozni a kérdéssel, mint ahogy gyakorlatilag az összes író és vezető sem az emberi potenciál, spirituális, környezeti, társadalmi igazságossági, holisztikus egészségi és békemozgalmakban. (2) Ez semmiképp sem akar kritika lenni e remek emberek, hozzájárulásaik és gondolataik felé, hanem inkább azt az elképesztő ellenállást kívánja hangsúlyozni, ami kultúránkat jellemzi, amikor szembesül az azt meghatározó viselkedéssel, ami oly áthatóan nyilvánvaló, mint a sajtburgerreklámok és a sült csirke, de ugyanakkor oly láthatatlan, mint a levegő, és nyugtalanítóan megközelíthetetlen.

Ez amiatt van, hogy mind beleegyeztünk abba, hogy ezt az igazságot mindenáron figyelmen kívül kell hagyni. Carl Jung egyik számottevő hozzájárulása volt az árnyék őstípus (archetípus) karakterének kifejtése: az, ami az én és amit magába foglal, de tagad és elnyom. Bár el van nyomva, az árnyék hallatni fogja hangját, és mindig ártalmas és talán alattomos módokon fog kivetítődni. Rossz bánásmódunk a haszonállatokkal messze a legnagyobb kulturális árnyékunk. Kollektív bűntudatunk nemcsak arra késztet minket, hogy elrejtsük az erőszakot, amit megeszünk, hanem arra is, hogy áttegyük a gyakorlatba: agresszív életmódunkban, filmekben, könyvekben, játékokban és más médiában, és az erőszakban, amit közvetlenül vagy közvetve egymással szemben elkövetünk.

Tartalomjegyzék 

Folyamatos viselkedésünk a haszonállatok árucikké alakítására amellett, hogy alapvetően megsérti a természetes rendet és óriási, fel nem ismert szenvedést okoz nekünk és a többi állatnak, arra nézve is vakká tesz minket, hogy valójában mik vagyunk mi, és a többi állat.[**]

Tévedünk, ha puszta fizikai entitások szintjére degradáljuk önmagunkat, amelyek születnek, élnek egy ideig, és meghalnak. A többi állathoz hasonlóan alapvetően nem fizikai lények vagyunk; lényegében tudatosság vagyunk. Mind a végtelen teremtő rejtélyes erő kifejeződései vagyunk, amely szüli és fenntartja a megnyilvánuló univerzumokat, és testünk és elménk szent, mint ahogy minden teremtmény teste és elméje az. Az állatoknak hozzánk hasonlóan vannak érzéseik és vágyaik; fészket raknak, párosodnak, éheznek, és életük tudatos alanyai. Minden erőfeszítést megtesznek, úgy mint mi, hogy elkerüljék a szenvedést és halált, és megtegyék azt, ami elhozza nekik a boldogságot és beteljesedést.

Hogy alapvetően mik vagyunk mi, emberi lények, az egy hatalmas rejtély. A tudomány, vallás, oktatás és kormány intézményei végső soron nagyon keveset tettek, hogy feltárják előttünk bármilyen mély értelmű, átalakító módon, hogy a lényeget tekintve mik vagyunk mi, emberek. Talán ugyanolyan rejtélyesek maradunk önmagunk számára, mint Mózes, Buddha, Konfúciusz és Jézus napjaiban voltunk. Egyesek mondhatják, hogy többet tudunk, és biztosan többet fejlődtünk; mások mondhatják, hogy kevesebbet tudunk arról, ami igazán fontos, és jobban elterelődik a figyelmünk és nagyobb tudatlanságban élünk, mint az előző korokban. Senki sem mondhatja azonban, hogy nem vagyunk rejtélyek önmagunk számára, minden tudományos és teológiai vizsgálódás ellenére. És ahogy nem tudjuk, hogy valójában mi egy férfi vagy egy nő, azt sem tudjuk, hogy mi egy kanca vagy egy csődör, vagy egy kutya, egy elefánt, egy sas, egy delfin, egy csirke, egy kardhal, egy rák, egy alligátor, egy egér, egy pillangó, egy földigiliszta, egy méh vagy egy házilégy.

Ők mind végtelenül rejtélyesek számunkra, talán még jobban, mint önmagunk. Ők valóban mások, és e lényeges megértésnek az alázat, csodálat és tisztelet érzését kellene kiváltania bennünk.

Sajnos azonban mentális kategóriákat találunk fel a végtelenül rejtélyes lényekre, amelyekkel találkozunk, mint például „feketék”, „rabszolgák” és „pogányok”, vagy „haszonállatok”, „vadállatok”, „kártevők” és „laboratóriumi állatok”. E kategóriák, és az erőszak, amivel az így kategorizált nagyszerű lényeket illetjük, alapvetően nem változtatják meg vagy csorbítják azt a szent és titokzatos természetet. Ezek csak elhomályosítják és a torzult gondolkodás rabságába ejtik az elménket, ami a kizárólagos és öncélú hozzáállásunkból fakad. Az összes élet spirituális forrásának fénye minden teremtményre ragyog. Látva és felismerve ezt a fényt másokban, őket és önmagunkat is felszabadítjuk. Ez a szeretet. Ezt nem látva – gyakran azért, mert sose tapasztaltuk, hogy mások látják bennünk – bebörtönözzük magunkat, összetévesztve a felszínes fogságot a mélységgel és a szabadsággal.

A többi állatot csupán étel céljából kihasználandó állatnak látva oly mélyen megsértjük a nélkülözhetetlen harmónia szövetét, hogy önmagát rabságban tartó kultúrát hozunk létre, gyakran anélkül, hogy felismernénk. Az ember ember feletti uralma szükséges kinövése az ember haszonállatok feletti uralmának. Ahogy Jim Mason bemutatja az „An Unnatural Order” c. művében, erős történelmi kapcsolat van a többi ember rabszolgasorba döntése és a haszonállatok rabszolgasorba döntése között. Az elnyomásnak és kirekesztésnek ez a rabságba döntő mentalitása áll a középpontjában annak a spirituális betegségnek, ami lehetővé teszi, hogy háborúzzunk a Földdel és egymással.

____________________

[**] Fontos itt „többi állatot” mondani, mert különválasztani őket tőlünk egy kirekesztési taktika, amit az eme lényekkel szembeni kizsákmányolás és kegyetlenség fenntartásához használnak. Ez alátámasztja azt az abszurd nézetet is, hogy az emberek nem állatok – emlősök testtel, aggyal, mirigyekkel, nemzőszervekkel, késztetésekkel, és idegrendszerrel. Érzünk fájdalmat és élvezetet, mint a többi állat, és érzünk, álmodunk és társadalmilag kötődünk fajtársainkhoz, mint a többi állat.

Tartalomjegyzék 

Amikor fiatal voltam, gyakran tűnődtem azon, vajon kultúránknak tényleg ilyennek kell-e lennie. Felfedeztem, hogy nem kell. Mind a legalapvetőbb hozzájárulást tehetjük a kulturális átalakuláshoz és a világbékéhez az ételeinkkel, ami a legdöntőbb kapcsolatunk kultúránkkal és a természetes világgal.

Megértést hoz az az erőfeszítés, hogy fejlesszük tudatosságunkat és túllássunk azon az erőteljes kulturalizáción, amin átmentünk. A megértésből gyógyulás, jóindulat és szabadság fakad. A szeretet megért. A megértés révén megragadhatjuk felelősségünket és egy erővé válhatunk, hogy áldjuk a világot életünkkel, ahelyett, hogy megbízás útján fenntartanánk a szétkapcsoltságot és kegyetlenséget. A tudatossággal viselkedésünk természetesen megváltozik, és a viselkedés egyedi változásai a kapcsolatok hálózatán átgyűrűzve társadalmi átalakuláshoz vezethetnek, és mindenkinek elhozhatják a szabadság, öröm és kreativitás új dimenzióit. Az egész a természetes renddel való legintimebb és legmesszebb ható kapcsolatunkkal kezdődik, legfőbb spirituális jelképünkkel és legalapvetőbb társadalmi szertartásunkkal: az étkezéssel.

Tartalomjegyzék 

• Következő fejezet >>